A lappantyúfélék családja mintegy 70 fajt számol. Közülük csak egy, az európai lappantyú (Caprimulgus europaeus) áprilistól szeptemberig tartózkodik hazánkban, rendszeres fészkelő.

Rendkívül rejtőzködő, titokzatos madár. Mind testfelépítése, mind életmódja különlegessé teszi. Éjjel repülő rovarokra vadászik, elképesztő ügyességgel. Segíti ebben a fejméretéhez képest arányaiban nagynak számító szeme, valamint hatalmasra nyitható szája. Repülés közben állkapcsát akár több centiméterre is kinyitja. Külső szemmel nézve ilyenkor egész feje egy “tölcsérré változik”, mellyel könnyedén gyűjti táplálékát. Csőrkávái szélén elhelyezkedő serték tovább fokozzák a sikeres vadászatot. Nappal az avarban, fatörzseke, fakérgeken “lapul”, magát igen jól álcázva észrevehetetlenül pihen. Mintázata megszólalásig a fakéreghez hasonlatos, tökéletesen beleolvad környezetébe. A természet figyelvén az apró részletekre, még óriási szemeit rejtő szemhéját is “terepszínűre” festette.

Jellemzően hullámzó intenzitású, pirregő hangja sejtelmes, kísérteties hangulatot kölcsönöz a sötét éjszakáknak.

A lappantyú tisztásokkal-kopárokkal, cserjés részletekkel váltakozó erdőkben, ligetekben, továbbá bokros erdőszéleken, fákkal-bokrokkal gyéren benőtt hegyoldalakon, erdei vágásterületeken fészkel. Esetenként lakott területeken, kertekben, parkokban, borókásokban is megtelepszik. Sík és hegyvidéken egyaránt költ. Az összefüggő, erősen záródott erdőket nem kedveli.

Tojásait május vége és július eleje közötti időszakban rakja le, leggyakrabban június elején. Ha fészekalja megsemmisül, rendszerint pótolja és újra költ.

Fészket nem épít, hanem a puszta földre vagy száraz növényi törmelékre rakja tojásait.

A lappantyú fészekalja csaknem mindig 2 tojásból áll. A kotlás ideje 18 nap, és ugyanennyi idő alatt fejlődnek ki és tanulnak meg repülni a fiókák is. A párválasztás és a költés ideje alatt gyakran hallatja több percig is folyamatosan hangzó – a zöld varangyéhoz hasonló –, jellegzetes berregő hangját.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A szülők a kikelt, de repülni még nem tudó fiókáikat nem mindig ugyanazon a helyen nevelik, ahol a tojások voltak; a kikelés helyétől a fiókák kisebb-nagyobb távolságra elmásznak.

A lappantyú éjjeli madár, fiókáit is ekkor eteti. Alkonyattól a hajnali szürkületig vadászik rovarokból álló táplálékára, elsősorban a levegőben röpködő bogarakra, lepkékre. A táplálékában jelentős számban előforduló különböző ganéjtúró bogarakat sokszor a legelő háziállatok körül röpködve fogják össze. (A háziállatok körüli megjelenése, valamint éjjeli életmódja és feltűnően nagyra kitátható szájnyílása keltette azt a hiedelmet, hogy elszopja az állatok tejét; ezért hívják népiesen kecskefejőnek.)

Mint a legtöbb rejtőzködő életmódot folytató élőlény ő is nagyon kényes környezetére. Egyedülálló táplálkozási módját fogságban nem is tudja, nem is akarja folytatni. Védett madárként nem is tartható. A sérült, ápolásra szoruló egyedet a kezelés ideje alatt mesterségesen lehet táplálni.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A galamb méretű fürjszerű megjelenésű madár tudományos latin nevét jellegzetes, recsegő „két-kés”-nek is hallható hangjáról kapta.

A haris (Crex crex) a madarak (Aves) osztályának a darualakúak (Gruiformes) rendjéhez, ezen belül a guvatfélék (Rallidae) családjához tartozó faj.

A Crex nem egyetlen faja.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2016-ban „Az év madarává” választotta.

Nyugat- és Közép-Európában Kelet-Szibériáig, valamint délre a Kaukázus előteréig költ, és Afrika déli részén telel át.

Testhossza 27–30 centiméter, szárnyfesztávolsága 46–53 centiméter, és testtömege 135–200 gramm. Felső tollazata feketés, világosbarna szélekkel, ezért kissé pikkelyesnek tűnik. Hasalja fakóbarna, vörösesbarna csíkozással. Mellkasa, torka és feje oldalt galambszürke. Csőre rövid és erős, hogy fel tudja csipegetni a vetőmagokat és a gabonát. A fiókák egységesen feketésbarnák, ami egy mezei madár esetében szokatlan.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Magányosan él. Tápláléka vetőmagokból, gabonából és kis gerinctelenekből áll.

A május-júniusi költési időszakban az üde, magasfüvű rétekből innen-onnan felhangzik ez a furcsa hang, amelynek gazdáit azonban ritkán lehet megpillantani. Repülés helyett is inkább a földön, a magas füvek rejtekében közlekednek. Épp ezért az élőhely tekintetében fontos számukra, hogy a növényzet kellően magas legyen, de ne legyen túl sűrű.

Az Afrikai telelésből visszaérkező hímek elsősorban éjszaka „énekelnek”, bár esetükben a „kiáltoznak” vagy a „reszelnek” kifejezés mindenképpen helytállóbb. Napnyugtától hajnalig szólnak, de leginkább éjjel 11 és hajnali 3 óra között. A hímek hangjukkal jelölik ki területük határait, és jelzik nyitottságukat a párt kereső tojók számára.

Hangja itt hallható:

A költési időszak május-június között van, ritkán költ kétszer. Egy hím egy szezonban több tojóval is „viszonyt folytathat”. Talajon lévő mélyedésbe fűszálakból készíti fészkét. Egy fészekaljban 7–12 szürkészöld vagy vörösbarna tojás található, ezeken rozsda- vagy bíborszínű foltok vannak. A költés 14–18 napig tart és csak a tojó vesz részt benne. A kirepülés 5 hét után jön el.

Magyarországon rendszeres fészkelő.

A faj a Természetvédelmi Világszövetség listáján mérsékelten veszélyeztetett, Európában sebezhető fajként tartják nyilván, Magyarországon fokozottan veszélyeztetett, eszmei értéke 500 000 Ft. Állománynagyságát mintegy 500-2000 párra becslik.

A haris életét az intenzív mezőgazdaság jelentősen megnehezítette. Egyre kevesebb a számára megfelelő fészkelőhelyet jelentő magasfüvű, nedves rét. Ahol megmaradtak még ezek az élőhelyek ott a nem megfelelő időben és módon végzett, gépi kaszálás teheti tönkre a fészekaljakat. Épp ezért ahol lehetőség van a természetbarát gyepgazdálkodás elveinek betartatására, vagy van nyitottság annak betartására, ott védőzónák kialakításával megpróbálják biztosítani a haris költések sikerességét. Ezeknek a többhektáros védőzónáknak a területén a gazdák július végéig, augusztus elejéig nem kezdik meg a kaszálást.

A fajt a vonulás során is számos veszély fenyegeti, például a Földközi-tenger vidékén folytatott kíméletlen vadászat. Csak Egyiptomban évi 14 ezer harist lőnek le vagy fognak el hálócsapdával. Ha túljutnak a veszélyes zónán, és az egyre kiterjedtebb Szaharán, a harisok Afrika trópusi területein töltik a telet. Egy skóciai harisokkal végzett vizsgálat során kiderült, hogy a geolokátorral (parányi adatrögzítő műszer) ellátott egyedek Kongóban teleltek, elefántok által megnyitott magas füvű erdei tisztásokon.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A csóka (Corvus monedula) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj.

A népnyelvben nevezik kéményseprő madárnak is. 

Európában és Nyugat-Ázsiában él. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő. Sík- és dombvidéken, erdőben és városokban egyaránt előfordul.

Megpróbálták meghonosítani Új-Zélandon is, de nem sikerült.

Testhossza 33-34 centiméter, szárnyfesztávolsága 67-74 centiméter, testtömege 180-260 gramm. A hím kicsit nagyobb, mint a tojó. Tollazata palaszürke színű, feje teteje fekete, háta sötétebb szürke.

Főleg a földön talált rovarokkal, férgekkel táplálkozik. Ugyancsak szívesen eszik növényi anyagokat, kivált gabonaszemet, a gabona leveleinek hegyét, gyökérgumókat, csírázó és sarjadzó főzelékeket, gyümölcsöt, bogyót és effélét, ezért a kertekben és gyümölcsültetvényekben, ha nem is érzékenyen, de mégis érezhetően károssá válik, továbbá a galambok módjára meglátogatja a mezőn lévő gabonakepéket és asztagokat is. Mint fészekrabló visszataszító módon fosztogatja kivált a seregélyfészekodvakat. Régebben, amidőn a falusi házak még általánosan szalmafödelűek voltak, a csóka az új tetőkben, melyeket éppúgy átkutatott, mint az asztagokat szokta, egész jelentékeny kárt okozott.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A csóka szelídíthető, szereti a társaságot, továbbá szívesen fürdik sekély tavacskákban. Ha földön mozog, ennek dinamikája a verébéhez hasonlít, vagyis gyakorta két lábon ugrál.

Pár szó a hangjáról:

Fürge, zajos madár, általában kisebb csapatokban tartózkodik, nevét minden bizonnyal „csacsogó” hangjáról kapta (ugyanis távolról is felismerhető, éles és rövid „tyák”-szerű hangot hallat). A legjellemzőbb hangja, melyet inkább röptében hallat, a fémes és csattogó, egyfajta döcögő „csje” hang, míg máskor keményebb „csjakl”, elnyújtott „kjaar” és valamivel durvább „csreh” hangot is hallat. Ezek a találkozások vagy üdvözlések hangja. A fiatalokat táplálkozáshoz hívogató, vagy amikor egy hím nászajándékot ad a párjának, a kiadott hang, körülbelül így szólhat: „kiáá” vagy „kióó”. Amikor visszafelel vagy táplálékért könyörög a hímnek, akkor a hangjai hosszabbak, nyújtottabbak: „kiééj”, „tcsééjk” vagy „giééé”. Amikor este nyugovóra térnek, a csapat madarai előbb hangos csattogó „beszélgetést” folytatnak.

Veszély esetén a csóka hangja mély, hosszadalmas vészkiáltás, mely körülbelül így szól: „érrr” vagy „kááárrr”. Ezt a varjakra jellemző „kááárrr” hangot főleg akkor hallatják, amikor ragadozó madarat látnak vagy azt piszkálják, míg az el nem távozik. Az egyhetes fiókák puha csipogást hallatnak. De amint nőni kezdenek a csipogásaik egyre erősebbé válnak, ami 18 naposan erős csikorgásba torkollik. A röpképes fiatal hangja ennél mélyebb és puhábbra vált. Körülbelül már 25 naposan ha veszélyt, vagy új, ismeretlen zajt észlel, akkor elnémul. A csóka azon kevés madarak egyike, melyet emberi hangok utánzására lehet megtanítani, illetve ezt saját magától is megteszi. A szótára azonban csak néhány szóra vagy mondatra korlátozódik.

A hím és tojó életre szóló párkapcsolatban él, ezt a csapatokon belül is betartják és mindig egymáshoz közel repülnek, vagy egymás mellett pihennek. A csóka kolóniákban költ. Második évében éri el az ivarérettséget. A párokon és fiókáikon végzett genetikai vizsgálatok azt mutatták, hogy a csókáknál nincsen "házasságtörés", azaz a csókapárt alkotó madarak nem párosodnak fajuk más példányaival.

A fészek helyét a pár együtt választja ki, és aztán a fészket együtt építik. Mindketten, majdnem az egész év során, védelmezik más csókákkal és ragadozókkal szemben. A természetben faodvakban és sziklaoldalakra fészkel, azonban az ember mellett romházakba vagy házak kéményeibe is lerakja fészkét. A fészeképítés első lépése az, hogy a csókapár egy természetes vagy mesterséges mélyedésbe ágacskákat dobál be, aztán erre az alapra épül a fészek. A fészket szőrrel, gyapjúval, száraz fűvel és sok egyéb anyaggal béleli ki. Más varjúféléktől eltérően a csóka tojása világosabb; továbbá a felülete sima, fényesen világos kék vagy kékeszöld, több sötét kis foltozással; a foltozások sötétbarnák, olajzöldek vagy szürkés-viola színűek. A fészekalj általában 4-5 darab tojásból áll, a kotlást a tojó végzi és körülbelül 17-18 napig tart. A frissen kikelt fiókák teljesen csupaszok és szülőikre vannak utalva. Mindkét szülő táplálja őket. A kirepülés 28-35 nap után következik be, de körülbelül még négy, vagy annál is több hétig a szülők még etetik fiókáikat.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Érdekességek:

Konrad Lorenz neves etológus egész sereg csókával dolgozott együtt, viselkedésüket tanulmányozva.

A csóka a katonai szlengben férfi „ember”-t jelent, jó csóka: jóravaló, rendes, kedvelt, rokonszenves személy. öreg csóka: öregkatona.

Népszerű gyermekmondóka a “Csip-csip csóka…”, azonban a folytatásban szereplő “vakvarjúcska” nem a csóka, hanem a bakcsó népi elnevezése.

Csóka nevű falu létezik a Vajdaságban és a romániai Kolozs megyében is: Csóka.

Keleti szláv nevéből (halka) ered a közép-európai Galícia (vagy középkori nevén Halics) neve.

Magyarországon a kötelező katonai szolgálat idején ismert mondás volt: “Öreg csóka nem rakéta, ballag mint a teknősbéka.”

Franz Kafka családneve is csókát jelent, csehül kavka (obecná).

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A gólyatöcs, egyik szép régi nevén – a székigólya, nem véletlenül kapta ezt a népi elnevezést. Hosszú lábával és csőrével, fekete-fehér színével valóban miniatűr fehér gólyához hasonlít. Nagyon találó a spanyol neve is, “cigenuela”, vagyis gólyácska.  A tudományos neve, a Himantopus szíjlábút jelent.

A Magyar Madártani Egyesület által koordinált szavazáson a 2019-es év madarává választották.

A gólyatöcs (Himantopus himantopus) a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiiformes) rendjébe, ezen belül a gulipánfélék (Recurvirostridae) családjába tartozó faj.

Európa és Ázsia déli részén honos. Sekély édes- és brakkvizek valamint lagúnák lakója. Telelni Afrikába és Ázsia déli részére vonul.

Ez a madár igazi világpolgár, öt alfaja az Antarktisz kivételével az összes kontinensen, mintegy 302 millió km²-en fordul elő. Hatalmas elterjedési területének nagyobb részén állandó, az Eurázsiában és Észak-Amerikában fészkelők vonulók.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Rendszerbesorolásai vitatottak, a Himantopus nemhez tartozó fajokat önálló fajként, vagy Himantopus himantopus alfajaiként is besorolják.

Átlagos testhossza 35-40 centiméter, szárnyfesztávolsága 67-83 centiméteres, testtömege 150-210 gramm közötti. A nászruhás hím szárnyai fényes-feketék, tarkója és fejteteje fekete. A tojó fénytelen barnásfekete, feje és tarkója fehér.

Hosszú lábaival az édes vagy enyhén sós, sekély vízben lépegetve keresi rovarokból, rákokból és lárvákból álló táplálékát. Főleg vízi rovarokat és más gerincteleneket, elsősorban alacsonyabb rendű rákokat szedeget össze a víz színéről és a parti iszapfelületről.

Mihelyst idegen közeledését észlelik, valamennyi öreg madár szárnyra kap, és már több száz méter távolságról, a betolakodó elé repülnek, hangosan kiáltoznak, többször körbe repülik. Hangjuk szárcsaszerű-, vagy talán kiskutya csaholására emlékeztető éles “ket-ket-kit-ket” -tel írható le leginkább. Ezután a madarak biztos távolban leszállnak és tovább kiáltoznak.

Hangja itt hallható:

Röptük lassú és viszonylag egyenes vonalú, nyakukat repülés közben kissé behúzzák, csőrüket ferdén lefelé irányítják, hosszú lábukat hátra nyújtják, lábfejüket pedig keresztben tartják, hátukon hosszú fehér háromszög figyelhető meg. Sötét, ék alakú szárnyukról és piros kinyújtott lábukról már nagy távolságból is felismerhetők. Nászrepülésük alkalmával bravúros fordulatokat mutatnak be.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Magyarországon rendszeres fészkelő, a nálunk költő párok száma az adott év csapadékviszonyaitól függ. Főleg szikeseken, nedves réteken, elöntéseken, belvizeken lehet megfigyelni.

Kopár, sekély vízborítású helyeken, laza telepeket alkotva vagy épp egyesével költ. A sekély vizet kedvelik, melyeket nyílt partszakaszok, iszapos talaj és ritkásan álló zsombékok jellemzik. Fészket a mocsár szárazabb részein, a zsombékokon, előszeretettel lapos szigeteken és kis földnyelveken épít, úgy, hogy azt lehetőség szerint víz vegye körül. Vagy egy sárba kapart gödör, vagy olyan konstrukció, ahol az alépítményt egymásra hordott fadarabokból és lágyszárú növényekből készítik, a csészét azonban már jóval finomabb anyagokkal bélelik ki.

Fantasztikus felvétel a fészekről:

Fészekalja 3-5 darab 44 milliméteres tojásból áll, melyen 25-26 napig kotlanak felváltva a szülők. A fiókák 28-32 nap múlva repülnek ki. Évente egyszer rak fészket. A fiókák fészekhagyók, ügyesen rejtőznek, egy hónapos korukra már röpképesek, azonban a fiatalok jellemzően még később is a szülőkhöz közel maradnak.

Március-október hónapokban tartózkodik Magyarországon, de augusztusban a többség elhagyja hazánkat. Rendszeres fészkelő a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon is.

Óriási elterjedési területének köszönhetően világállománya is hatalmas, 450-780 ezer egyedre becsülhető, ebből az európai állomány mintegy 108-151 ezer egyed (54-75 ezer pár). Magyarországon rendszeres fészkelő, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően 200-1 000 pár között alakul.

A vizes élőhelyek rekonstrukciója a faj számára kedvező, várhatóan a sikeres költések számának növekedését eredményezi. A jelentősebb költőhelyei védelem alatt állnak, ezek megfelelő kezelésén múlik a faj hosszú távú jövője hazánkban.

Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Hónapok óta etetjük őket, szépen cseperednek, erősödnek, ősz végére szépen kifejlett állatok lesznek belőlük. Csak épp nem nagyon tudjuk mi is legyen velük. Elengedni nem lehet őket, a vadasparkok, állatkertek is tele vannak velük. Igen, idén is lett pár őzgidánk, bár ezek tényleg veszélyben voltak és volt kifejlett, elütött őzünk is, mégis szeretnénk hangsúlyozni, akármennyire cukik is, nem biztos, hogy meg kell őket menteni.  Legyünk körültekintőek, megfontoltak, ha kisemlőst találunk. Ha őzgidát találunk séta közben, kerüljük el nagy ívben. Attól még, hogy egyedül van, vagy nem mozdul, nem tévedt el, nem sérült meg, és nincs szüksége az emberekre. Ott van a közelben az anyja, amelyik a gidát hátrahagyta. Az állatkának az a dolga, hogy lapuljon, amíg csak tud. az emberek nagy része nem tudja, mit kell csinálni, ha magános őzbe botlik. A közhiedelemmel ellentétben a magános őzikének valójában az égvilágon semmi baja nincs. Mivel az őz (akárcsak például a mezei nyúl) születését követően még igen gyengécske, nem követi a sutát a táplálékszerző körutakra. Emiatt az anyja rendszeresen magára hagyja a kicsinyét egy védett helyen, amíg víz és élelem után jár. Ez akár többórás távollétet is jelenthet. Ha gidát találunk, láthatjuk, hogy az ösztönösen meglapul, mozdulatlan, de ez nem azt jelenti, hogy beteg. Fontos, hogy még csak ne is érjünk hozzá! Ha megsimogatjuk, rajta marad az ember szaga, és az anyja már nem fogja elfogadni és szoptatni. Hacsak nincs az állat közvetlen életveszélyben, ne nyúljon hozzá senki! Ha valaki úgy gondolja, hogy az állatnak mindenképpen segítségre van szüksége, akkor értesítse az illetékes vadásztársaságot vagy az erdőgazdaságot. Fontos hangsúlyozni, hogy ugyanez vonatkozik a szarvasokra, a vaddisznókra, a nyulakra és minden vad emlősre.

Konyhás István

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">