Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Karácsonyi szószóló

2013. december 26. - Madárkórház

Karácsony táján szinte lépten-nyomon belebotlunk a támogatást kérő levelekbe, felhívásokba, emberekbe. Ezt halljuk a rádióban, olvassuk az újságban, látjuk a televízióban, és nem csak közvetve, sokszor közvetlenül, a tekintetetekben is. Ilyenkor mindenki segítséget kér, és ha sikerül a fogyasztói társadalom nyomásának ellenállva a valódi örömöt megtalálni az ünnepben, rájövünk, hogy ilyenkor könnyebben tudunk adni is. Mindig kérünk ilyenkor valamit. Általában azt, amire leginkább szükségünk van. Mi sem teszünk, nem is tehetünk másképp, hiszen mint a Kis Herceg, mi is felelősséggel tartozunk azért, amit megszelídítettünk. Látogatóink tudják, hogy ezt a kifejezést a Madárkórház esetében csak átvitt értelemben használjuk, hiszen nekünk nem célunk a természet vad madarainak magunkhoz édesgetése, szelídítése. Nem szeretnénk „ölebekké” silányítani őket, hiszen nem erre születtek. Viszont felelősek vagyunk értük, mert sérüléseik nagy részét mind a mai napig mi, emberek okozzuk. Az autóinkkal, a légvezetékeinkkel, az üvegablakainkkal, vagy véletlenül, pusztán a figyelmetlenségünkkel. És mi, a Madárkórház dolgozói felelősek vagyunk értük azért is, mert környezetükből kiszakítva arra vállalkozunk, hogy meggyógyítsuk őket. Ehhez biztosítanunk kell a megfelelő körülményeket számukra, karbantartani a röpdéket, a kórházat, műtőt, a madárkerteket, beszerezni a gyógyszereket, a táplálékot, aminek egy részét adományként kapjuk, de a javát vásárolnunk kell. Ezt nem tudnánk megtenni az önök támogatása nélkül. Nem tudtuk volna megtenni eddig sem, és nem lennénk rá képesek bármiféle állami támogatás nélkül, a magunk erejéből a jövőben sem. Ezért kérjük továbbra is, hogy támogassák alapítványunkat! És ezért kell most átnyújtanunk önöknek szerényen, amit mindezért cserében adni tudunk: a köszönetünket. A pénzbeli és tárgyi adományaikért, a gyógyító munkához használt segédeszközökért, a munkáért, amivel segítenek betegeink ellátásában, a lábadozók tisztán tartásában, a látogatók tájékoztatásában rendezvényeinken, vagyis a Madárkórház Alapítvány működésének segítéséért. És az élményért, amit átélhetünk akkor, amikor egy hónapokig, vagy akár évekig kezelt sérültünket örömmel vegyes félelemmel a magasba dobjuk és útjára engedjük. Ahhoz, hogy ezt a munkát minél sikeresebben végezzük, igyekszünk saját tudásunkat és másokét is bővíteni. Ezért nyitottuk meg egy európai uniós pályázati támogatás révén oktatóközpontunkat Hortobágyon, így az eddig megszerzett tapasztalatokat széles szakmai körben is megoszthatjuk. Ez az alapítvány életében új fejezetet nyit, és új kihívásokat, terheket is jelent majd, azonban a vadmadarak gyógyításának országosan is ismert gyakorlata lehetővé teheti a jövőben egy régóta várt és általuNévtelennk már több éve kezdeményezett vadmadárkórház-hálózat létrejöttét. Reméljük, néhány év múlva már ezekről a lépésekről is beszámolhatunk, és bízunk benne, hogy ennek a folyamatnak önök is részesei lesznek tevékenységünk támogatásával! Köszönjük minden egyes látogatónkat és támogatónknak a segítségét!

Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

A Madárkórház dolgozói nevében Veres Hajnalka szerkesztő, a Madárkórház önkéntese

Ezekért a pillanatokért is érdemes élnie!

 
 

Egyszer egy reggelen a hortobágyi Madárkórházban tanúbizonyságot tett nekem egy egerészölyv, aki mindkét szemére vak, arról hogy nem csak mi, emberek tudunk egymásnak nagy meglepetéseket okozni, vagy sokszor újat mutatni!

A szokásos reggeli tevékenységek során kollégám Kiss Balázs kiabál nekem hogy: “Zoli gyere már!” Odamentem ahol ő volt és arra lettem figyelmes: Ez a vak egerészölyv ott van a vállán!!! Nagy megdöbbenésemben csak azt tudtam tőle kérdezni: “Ez így hogy?”

A válasz annyi volt: “Csak simán felugrott a földről!”

Majd ezt követően huzamosabb ideig ott ült teljesen nyugodtan.IMGA0006

Akkor mondta nekem Balázs vegyem le, amikor már a válláról felkapaszkodott a fejére.

Nekem személy szerint egy életre szóló történet volt, ami ekkor történt, mellette eszembe jut az is, amikor sok ember kérdezi vagy mondja, hogy: „Miért él még az a madár, amit már nem lehet visszaengedni a természetbe, ha ott úgysem tudna már életben maradni!?”

Egyrészt azért mert a madarakat legnagyobb arányban az emberi gondatlanságból éri bármilyen sérülés. Legyen az szándékos eset vagy ember alkotta dolog. Ezért kötelessége mindenkinek életben tartani a madarat, vagy ha lehetséges teljesen meggyógyítani. Mellette ez a történet minden madárbarát számára érdekes, életre szóló lehet!

 

Szabó Zoltán

Denevérek a Madárkórházban

IMG_7723

November végén érkezett hozzánk a megkeresés, miszerint több, mint 30 denevér került elő egy redőnyfelújítás során. Szárnyas ragadozóink téli álmot alszanak, sokan közülük több száz, néha ezer kilométerre vándorol alkalmas telelőhelyet keresni. A késői hónapokban nagyon veszélyes a felébresztésük, esetleg áttelepítésük, mivel energiatartalékaikat ilyen esetekben fokozottan igénybeveszik és a hosszú hibernációt jelentősen kissebb eséllyel élik túl.
A lekes megmentők 35 korai denevért szállítottak be hozzánk, akiket a Madárparkban szakszerűen elhelyezett nagyméretű denevérodúba adoptáltunk.

 A denevérodúkról fontos megjegyezni, hogy kiválóan alkalmasak denevérek megtelepítésére kertekben, gyümölcsösökben, erdőkben, de akár a sűrűn lakott panelrengetegekben is, ezzel alternatívát nyújtva olyan esetekben, mikor a lakókat zavarja a kisemlősök gyakran hallatott cincogó hangja, esetleg a piszkuk. Kihelyezésük során fontos figyelni a déli, délkeleti tájolásra, elősegítendő a jobb hőháztartást, valamint elkerülendő az uralkodó szélirányt.
A korai denevér hazánkban védett, mint minden más denevérfaj, bántalmazásukat, pusztításukat a törvény bünteti. Emellett igazán hasznos jószágok, éjszakánként testömegük akár három, négyszeresének megfelelő tömegű rovart képesek elfogyasztani, aminek jelentős részét szúnyogok teszik ki.
Új lakóink kedvében járva az odút kartonpapírral ragasszuk körbe, valamint a keményebb fagyok beálltával a bebúvónyílást finom papírral, óvatosan elzárjuk (természetesen maximális körültekintéssel, nehogy megfulladjanak, vagy ne tudjanak kijönni), ezzel javítva túlélési esélyeiket. Számunkra nincs más hátra, mint várni a február végét, hidegebb idő esetén a március elejét, mikor hazánk legnagyobb denevérfaja kimerészkedik első, ekkor többnyire még nappali vadászatára.

Kiss Balázs

  IMGA0001   IMGA0004

Kvakkvarjúcska

December hatodik napján egy fiatal tollruhás bakcsó (Nychticorax nychticorax) érkezett hozzánk szárnytöréssel, igen rossz kondícióval. A bakcsók legkésőbb október végén elvonulnak dél felé, melegigényes faj, ezért feltételezhetően a törést jóval régebben szenvedte el, mint mikor bekerült és a rossz időjárási körülményeknek, valamint a halak vermelésének köszönhetően gyengült le.

A bakcsó Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke százezer Forint, hazánkban erős állománnyal rendelkezik, viszont tőlünk nyugatabbra, valamint Európa más részein ritkulóban van. Többnyire halakkal táplálkozik a mocsaras területeken, de nagy számban fogyaszt hüllőket, kétéltűeket és vízirovarokat is. Telepesen fészkel, jellemzően ártéri erdők gémtelepein, néhol azonban a sűrű nádasokban lát költéshez. Fészekalja 3- 5 tojást számlál, évente egyszer szaporodik.

Népi neve többek között a vakvarjúcska, vagy kvakvarjú/kvakvarjúcska, ami jellegzetes hangjából ered. Ezt többnyire éjszaka hallatja a táplálkozóterületek felé igyekezve, hangzása krákogó, rekedtes "KVAKK". Ismert népi mondókánkban is ő szerepel, igaz, a vak- valószínűleg "kvak-" volt eredetileg.
 Bakcsónk, rossz kondíciója ellenére ügyesen táplálkozik, állapota javulásával a szárnyát megműtjük és reménykedünk benne, hogy tavasszal, március végén ő is csatlakozhat a mocsárrengetegekben élő társaihoz.

Kiss Balázs

 

 

 

süti beállítások módosítása