Ahogy korábbi számunkban előre jeleztük, az utolsó lehetőséget megadva minden gyógyult páciensnek augusztus 18-19-20-án elengedtük az utolsó gyógyult gólyákat is. Többségük azonnal elszállt, egy részük itt volt pár napig, volt, amelyiket mindhárom nap elengedtük, de vissza kellett fogni, mert nem volt még teljesen felkészülve. 67 elengedett közül 20-at fogtunk be és tartottunk vissza, mert amelyik hagyja magát megfogni, azt meg is kell fogni. Jobb, ha mi fogjuk meg, mint az afrikai bennszülöttek. Tavaszig gyakorolhatnak, vadulhatnak a nagyröpdében. Elengedtük a gyógyult  ölyveket is, a kézzel nevelt és egérre bevadásztatott barna rétihéjákat, és az állatkertek éjszakáján a kuvikokat, a macskabaglyokat, még a tavalyról itt maradt erdei fülesbaglyokat is. Az összes fecskét, és sok gyógyult galambot, varjat. Maradt még két repülős, áramütésből felgyógyult vörös vércse, és egy szárnytörésből felépült kabasólyom, melyek rehabilitációja még tart, de az október 20-23 közötti ünnepi hangulatban a maradék ölyvekkel együtt őket is elengedjük az amnesztia jegyében. Nem az a fontos, hogy 23-án legyen, hanem az, hogy jó legyen az idő, hiszen a kabasólyom vonuló, és utol kell érnie az egy-két hete már elindult, a fecskéket követő fajtársait.
Akik még tovább szenvedik el vendégszeretünket, róluk már írtunk: a talpfekélyből végre kigyógyult pusztai ölyv (a képen), a hónapokon át több műtéten és napi átkötözésen átesett, szintén egy éve fizioterápián lévő, felkartörésből gyógyult kígyászölyv, a tavasszal bekerült, felkartörésből lábadozó lőtt parlagi sas, három láb- és szárnyműtött fekete gólya, valamint a 20 visszatartott fehér gólya mellett, akikről nem referáltunk: több egerészölyv, karvaly, varjú, sirály, vadkacsa, és további galambok, varjak és két sarlós fecske közül tavasszal engedjük szabadon azokat, melyek alkalmasak lesznek a szabad életre.

Dr. Déri János

Macedóniából, Olaszországból és Romániából érkezett az a 13 önkéntes, akik szeptemberben egy teljes hónapon keresztül ismerkedtek a madármentéssel, és segítették munkánkat. A csapat egy része a reggeli takarításban és madáretetésben vett részt rendszeresen, a többiek többnyire a parkrendezési, felújítási munkákat végezték. Az Erasmus+ program keretén belül megvalósuló Empowered by nature című projekt az első rövidtávú önkéntes programunk volt, jövőre folytatódik. Az önkéntesek közül többen tervezik, hogy visszatérnek ide.

„Tudod, a remény egy vándormadár,
mindig oda fészkel, ahová senki se jár.”

Szomorú, nagyon szomorú volt a szeptember eleje, nem tudtuk, mi lesz, hogyan tovább. Egy dolog volt biztos, sok kis életért tartozunk felelősséggel. Igen, itt élnek nálunk, várják a vacsorát, a műtétet, a kezelést, csipognak, rikácsolnak, csivitelnek, huhognak. És néznek. Folyton néznek, nem pislognak, csak néznek. Ott a tekintetükben minden, talán a világ összes titka! Várnak. Ránk várnak, tudják, megyünk, jön a víz, az etetés, a kedves szó. Nekik csak mi vagyunk. Van, aki repülni nem tud, van, aki magától enni sem. Van, aki szelíd, van, aki műtött, van, akinek minden perc gyötrelem. Segíteni kell, hogy mindenki ehessen, gyógyulhasson, fájdalmat ne érezzen, élhessen. De mi van, ha már nincs miből? Mi van, ha hiába volt alaposan átgondolva mire, mennyit, mikor, hogy elég legyen októberig? Mi van, ha sokkal több beteg tollas érkezik? Eljutottunk oda, hogy a számlák gyűltek, a készleteink fogytak, a gyógyszereket, az élelmet pedig nem adják ingyen. A számlákat félretoltuk, megírtuk a kérelmeket, nem az volt a fontos. Az volt a kérdés, hogy miből, hogyan műtjük a következő kis beteget, mivel etetjük, ha minden elfogy? Mit lehet tenni, ha minden kötél szakad? Elmesélem. Ekkor jön az, hogy kérni kell, mert nincs más lehetőség. Nekünk nem szégyen, úgy gondoljuk jó ügyért harcolunk. Hinni kell, hogy segít majd valaki. Bízni kell benne, hogy nem csak nekünk fontos a madárvédelem. És igen, ki kell mondani, le kell írni, baj van, nagyon nagy baj, segítsetek! Megtettük! És nem volt hiábavaló! Rengetegen jelentkeztetek, jöttetek, adtátok, mindenki, amit adhatott. Utolsó forintjaitokat, félretett pénzeteket átutaltátok a madaraknak, felajánlottatok nyomtatót, számítógépet, javítottatok röntgengépet, hogy dolgozhassunk, mindezt egy hét leforgása alatt. Nagyon sokat segítettetek! A madarakat el tudtuk látni, megetetni, a madármentést sikerült koordinálni és ez is volt a lényeg. Azóta megérkezett az adó 1% is, több, mint 9 ezren választottátok a madarakat. Lassan minden számlánk is rendezésre kerül, hűtők feltöltve, gyógyszerek bekészítve. Madárkáink gyógyulgatnak, jönnek-, mennek, esznek-isznak, a kezeléseket még mindig nem szeretik, néha csípnek, szóval az élet zajlik. Továbbra is megteszünk mindent értük. És hogy miért is vagyunk még mindig itt? Mert nem egyedül küzdünk a madarakért, hanem Veletek! És ez így működik! Szépen működik! Köszönjük mindenkinek! Kísérjen benneteket, csupa szív embereket mindig csivitelés, szárnysuhogás!

A madárpark csöpp csapata nevében:
Németh Mónika

Ha nem írogatunk, nem posztolgatunk, az azt jelenti, hogy dolgozunk és nem érünk rá írogatni. Én végképp nem. Sem a facebookon, sem a honlapon, nem is az én dolgom, Balázs fiam, Veres Hajni és Konyhás Pista feladata lenne a kommunikáció, de ők is dolgoznak és nem érnek rá mindenre. A rám vonatkozó szakmai részt nekem illene és kellene, ha két műtét között, vagy a nap végén lenne rá energiám, ami ritkán sikerül. Nem napi egy-két esetünk van, melyet megosztva várhatnánk a lájkokokat a cukiságra, a respektet a helytállásra, vagy a drukkolást a beteg túlélésére, hanem napi 20-30 beteg, és a bent álló 300 utókezelést igénylő ápolt. Ha mégis találkoznak egy-egy beteg madárról szóló képpel, rövid beszámolóval, azt nyugodtan meg lehet szorozni legalább 50-nel. Két állatorvos és az asszisztencia, valamint 10 munkatárs és 20 önkéntes folyamatos, megfeszített munkája, akiknek nincs hétvége, nyári szabadság meg egyáltalán, hiszen ekkor van a csúcsszezon. Májustól szeptemberig reggel egy kávé után beülök a műtőbe, és este 9-10-ig, de sokszor éjjel kettőig ki sem tudok jönni, még a mosdóba is alig, enni egyáltalán nem jut idő. Az érdekesebb műtétekről több ezer kép van a telefonomon, már rég megtelt a memória, de rögtön megosztani akkor nincs idő, mert a páciens élete múlhat azokon a perceken is, átnézni, rendezgetni, valamit megkeresni még tovább tart. Fontossági sorrendben a beteg az első, a nyilvánosság utána következik. Régebben úgy volt, hogy télen kevesebb a dolog, jobban ráértünk ilyesmire, de pár éve már télen is naponta több a műteni való beteg, menni kell ide-oda, tolódik, végül késik, vagy elmarad az újság. Olyan is van, most volt, hogy nincs rá pénz, mert másra, gyógyszerre, takarmányra, üzemanyagra kell. Mert a betegek létszáma megkétszereződött az utóbbi években, most is folyamatosan növekszik: tavaly 1200 körüli volt a beérkező betegek száma, most már októberre elértük ezt a számot. A rezsi is drágult, a bevételink pedig szinten maradtak, és az 1 % megérkeztéig szeptemberben elfogytak a tartalékaink. Hálás köszönet támogatóinknak, akik adományaikkal átsegítettek likviditási gondjainkon. Ez most megoldódott, mert megérkezett az felajánlott 1 %, mely ugyan több, mint a tavalyi, de a szentesi madármentő állomásunk támogatói által felajánlott részét átadjuk a szentesi költségvetés számára, hiszen oda szánták. De most már van pénz az újságra is, és most rá kell szánni ezt a néhány percet, mert támogatóink és az érdeklődők megérdemlik a tájékoztatást. Így most fogadják szeretettel az augusztus-szeptember és októberi számunkat egyben.

Dr. Déri János

   „A mai nap egy szép és hasznos gesztusnak a megemlékezése, a hortobágyi Madárkórház Alapítvány Szentesi Madármentő Állomás megnyitásának egyéves évfordulója. Ez nekünk, madarászoknak, de a madarakat szerető embereknek is jelentős esemény, öröm számunkra, hogy még több madár meggyógyulhat. Köszönet és hála mindazoknak, akik elősegítették ennek az állomásnak a létrejöttét! Engedtessék meg, hogy néhány nevet említsek: A szentesi lakosok nevében Szirbik Imre természetszerető polgármester urat, aki felkarolta ezt a projektet, és támogatta az akkori elképzelést, a madármentő állomás megvalósulását. D. Déri Jánost, a hortobágyi Madárkórház igazgató főorvosát, és munkatársait, akik már több ezer madarat mentettek meg és gyógyítottak. A doktor úr odaadással vesz részt az itteni madárgyógyításban is. A madarak szeretete arra ösztönzi, hogy akár 200 kilométerre is elmenjen egy veréb, galamb megmentéséért. Erre élő példa találkozásunk, amikor Szentesre hozott vissza egy gyógyult galambot. Nagy Tímea igazgatónőt, aki szervezője és kitalálója a madármentő állomásnak és ma már odaadással irányítja az intézményt. Természetesen köszönet illeti az itt dolgozókat is áldozatos munkájukért. Hogy rájöjjünk, miért fontosak és szükségesek a madárkórházak, madármentő állomások, néhány szóval említsük meg a madarak történetét: az első madár, az Archaepteryx 150 millió évvel ezelőtt élt. Az ősi fénykor, az eocén időszak 57-37 millió éve olt. 45 millió évvel ezelőtt már a flamingók, gólyák, íbiszek, baglyok és más ragadozók is jelen voltak a földön. A szakirodalom szerint ma a világon 9500-10 000 faj él, ez nagyjából 100 milliárd egyedet jelent. Érdekes adat a pleisztocén korból (2 millió-25 ezer ével ezelőtt), hogy 11 500 faj élhetett, vagyis 1500 fajjal több, ami hanyatlást mutat, és amt ma is tapasztalunk. A madarak a rovarok után a legnépesebb élőlényei a földnek, de a legszebbek és csodálatosak: az alakjuk különböző, tollazatuk a szivárvány minden színében pompázik, hangjuk, énekük csodálatos zene, sokszor koncert számunkra, a kicsinyeikről aló gondoskodás miatt (napkeltétől napnyugtáig fáradhatatlanul hordják az élelmet), küzdelmük a fennmaradásukért (az elköltözőknek a hosszú út küzdelmei, az itt maradóknak a zord téli idővel való küzdelem).
Mi, emberek a madarakban nem csak gyönyörködünk, hanem bizonyos dolgokat ellestünk tőlük. Például a repülőgép alakja, működési elve a sasoktól, a helikopter egy helyben maradása a kolibritől származik. A szájápolást a bölömbikától leshettük el. Ez a madár, ha megeszi a halat, csigát, a középső lábujján levő szaruképződménnyel, (ami a mai fogkefe elődje lehet), kimossa a csőrét.
A térség madárvilágáról néhány adat: az Alföldön található az ország legnépesebb madárállománya, Kunszentmárton-Szentes határában található a Vekeri-halastó, azaz a vekeri határnév Dr. Bod Péter (a szentesi kórház nyugdíjas igazgató főorvosa) ornitológus barátommal 28 év kutatómunka eredményeként 205 fajt regisztráltunk a tavon és környékén. Említésre méltó, hogy olyan ritka, védett, 1 millió forint eszmei értékű madarak is előfordultak, mint a rétisas, parlagi sas, kerecsensólyom, túzok. (Erről könyvet is írtunk a Vekeri-halastó madárvilága címmel, mely reprezentálja a térség madárvilágát, de talán a Dél-Alföldét is. A szentesi madármentő állomás parkja sem elhanyagolható, itt 31 madárfajt regisztráltam, 261 egyedet egyszeri számlálásra.
Ez a gazdag madárvilág teszi szükségessé a madármentő állomás meglétét, hiszen a globalizált és urbanizált világban elszaporodtak a madarak balesetei.
Veszélyt és pusztulást jelentenek a madarakra: a vadászatok: a mai napig is vadásznak madarakra, ami megdöbbentő, hogy még a kis énekesmadarakra is; az élőhelyük pusztulása, szűkítése: gyepek, erdők, fasorok megszüntetése, vizes élőhelyek, mocsarak lecsapolása, a lakott területeken istállók, ólak, fészerek eltűnése, egyszóval az életterük felszámolása; a madárkereskedelem: piacokon, kereskedelemben eladásra szánt madarak befogása; a kemizálás: a mezőgazdaságban erős mérgek használata, ami nemcsak a madarakat, az eleségüket is elpusztítja; az elektromos vezetékek nagyon sok balesetet okoznak, főleg a nagytestű madarak között, légvezetékek helyett a föld alatt vezetett kábelekre lenne szükség; a járművek szintén sok balesetet okoznak a gyorshajtás révén; az „üvegpaloták” és ablakok, melyek visszatükrözik az égboltot, s a madár azt hiszi, akadálytalanul repülhet, ezek az ütközések rengeteg balesetet okoznak, sokszor a pusztulásukhoz vezetnek.
Ezek miatt az okok miatt van szükség az ilyen madármentő állomások, madárkórházak létrehozására és működtetésére.”

Katona Mihály
Kunszentmárton, az MME tagja

Egy évesek lettünk

Ha a természetet védelmezed,
szereted, törvényeit tiszteled,
vele együtt élsz,
a természet ölébe vesz,
madárdalra elringat, dédelget,
éltet, és oltalmaz.
Ezért óvd, védd és őrizd
ezt a csodálatos, sokszínű
természetet,
hogy örökül tudd adni utódaidnak
és továbbra is
zenghessen a madárdal szimfónia.

   Szeptember 9-én ünnepelte egyéves működését a Madárkórház Alapítvány Szentesi Állomása. A vasárnap délutáni ünnepséget Szirbik Imre polgármester nyitotta meg a Bocskai utcai épületben. Rajzkiállítás, arcfestés, játékos programok és meglepetés solymász bemutató színesítette a különleges rendezvényt.
Egy év alatt 620 madáron segítettek a szentesi állomáson, néha embert próbáló módon. A fiókákat felnevelték, a sérült madarakat kezelték, a súlyosabb sérülteket a központba, Hortobágyra irányították. Sok a tartósan sérült madár. Röpde hiánnyal küzdenek, mára azonban a faanyag és a háló rendelkezésre áll, kezdődhet az építkezés, így nemsokára a tartósan sérült madarak is visszatérhetnek. A nyitás óta 170 önkéntes gyermek segíti a munkát, közülük jópáran kimagasló eredménnyel teljesítettek az év folyamán. Ők azok a gyermekek, akik felnőtteket megszégyenítő módon kezelnek sérült madarakat, nevelnek fiókákat, és ha kell, akár műlábat készítenek egy tartósan sérült madárnak, felelősségteljes munkát végeznek. A hortobágyi Madárkórház is elismerését fejezte ki munkájuk kapcsán. A nyári szünetben 120 gyermek táborozott itt, ők előadásokon, foglalkozásokon, valamint a madarakkal való gondoskodásban vehettek részt, mára közülük is sok a kis önkéntes.
A látogatócsoportok száma elérte a kétszázat, óvodások, iskolások, középiskolások, nem csak Szentesről, hanem más városokból is érkeztek. A 2018/2019-es tanévben is várják a diákokat előadásokra, filmvetítésekre tanóra keretében is. A magánlátogatók száma egy év alatt elérte a 7000-et, idén a német turisták voltak többségben, és volt, aki mentett madarat is hozott. Sokan nem tudják, hogy a Madárkórház nonprofit szervezet, adományokból és az adó 1 %-os felajánlásokból tartja fenn magát. A beérkezett összegekből üzemeltetik a madármentő állomást, kezelik a madarakat, és a takarmányozásuk is ebből történik. Az épület fenntartása közel 900 ezer forint, ebből az összegből még hiányzik, de bíznak benne, hogy találnak segítőket. A madarak kezelése, ellátása mellett fő feladatuknak tekintik a gyermekek szemléletformálását. Madarat menteni felemelő érzés, szabadon engedni dicsőség, gyermekekkel foglalkozni, tanítani őket a természet szeretetére csodálatos dolog! A madarak mentése, valamint a gyermekekkel való foglalkozás motivál, hogy minden reggel újult erővel kezdjem a munkám, függetlenül attól, hogy hány gyermekkel foglalkozom és mind emellett milyen sérülésekkel érkezik egy madár. Nagyon szeretem a munkám, úgy gondolom, erre vagyok hivatott, és így tudok hasznára válni a társadalomnak és a népemnek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik támogatták a szentesi állomást: a város önkormányzatának az épület biztosításáért, Szirbik Imre polgármesternek az elismerő szavakért, valamint az önkéntes gyermeket elismerő oklevélért! Antal Balázs Tibornak, a városfejlesztés bizottság elnökének az elismerő oklevélért, a képviselőknek a támogatásokért és mindazoknak, akik bármilyen adománnyal segítettek és segítenek a mai napig. Oklevelet kaptak Szentes város önkormányzatától, valamint a Madárkórház Alapítványtól: Bihari Dániel József ,Molnár Emma, Szalai Virág Katalin, Szalai Kamilla Luca, Bárdi Gergő Bese, Barna Csenge, Olasz Tibor Dominik, Balog Álmos, Barna Villő, Balázsi Dániel, Sajtos Hanna, Nagy Bernadett, Bartos Adelina, Piti Balázs, Makai Balázs.

Nagy Tímea
Szentesi Madármentő Állomás vezetője