A rétisasoknak ornitológusok a rendszertani kutatások szerint 8 faját különítik el: eurázsiai rétisas (Haliaeetus albicilla), fehérhasú rétisas (Haliaeetus leucogaster), salamon-szigeteki rétisas (Haliaeetus sanfordi), óriás rétisas (Haliaeetus pelagicus), lármás rétisas (Haliaeetus vocifer), madagaszkári rétisas (Haliaeetus vociferoides), szalagos rétisas (Haliaeetus lucoryphus), fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus).
A 8 rétisas fajból igazából kettő a kihalás szélére került, ez a kettő a salamon-szigeteki rétisas és a madagaszkári rétisas. Sajnos napjainkban a Föld ragadozómadár fajainak szinte mindegyike veszélyeztetett. Nem kivétel ez alól a rétisasok nemzetsége sem.  Mivel nagyon érzékeny fajok mind a környezeti, mind az emberi behatásokra, sajnos bármikor visszakerülhetnek a végveszélyben levő állatok listájára. Manapság a legnagyobb veszélyt a rétisas populációra az élőhelyek, különösen a vizes élőhelyek összeszűkülése és szennyezése jelenti. További veszélyeztető tényező például a kemikáliák mezőgazdasági használata: különösen nagy pusztítást végzett a rétisas fajok állományában a múlt században gyakran alkalmazott rovarirtó szer, a DDT (diklór-difenil-trikloretán). A DDT azonban nem elsősorban azzal okozott felmérhetetlen károkat, hogy közvetlenül megmérgezte a sasokat, hanem azzal, hogy hatására a tojások héjába nem épült be a kellő mennyiségű kalcium-karbonát, emiatt a madarak túlságosan puha héjú tojásokat tojtak, amik tönkrementek a költő madár súlya alatt. Szerencsére a DDT-t már évtizedekkel ezelőtt betiltották. Ugyancsak jelentős veszélyforrás az áramütés (nagyfeszültségű-távvezetékek), ami nem csak a ragadozómadarakra veszélyes, hanem más madarakra is. (Évente több százezer madár pusztul el áramütés miatt Magyarországon.) További lehetséges veszélyeztető tényezők: az az ólom-mérgezés (lelőtt állatok tetemében levő sörét elfogyasztása okozza); éhezés; szándékos mérgezés (a fiatal sasok, mivel még nem elég jó vadászok, gyakran tetemet esznek, de télen az öreg sasok is rászorulnak a tetemekre, amik mérgezettek is lehetnek); vadászat, orvvadászat; a zavaró emberi viselkedés (pl. turizmus, sziklamászás a fészkek közlében); a fészek konkurencia (a kerecsensólyom (Falco  cherrug) szívesen  fészkel a rétisasok által épített nagyméretű biztonságos fészekben); fészekleszakadás (ez azért történhet meg, mert fészküket a párok évente felújítják és így a fészkük elérhet nagyon nagy tömeget, ilyenkor vagy a viharok, vagy a fa ága nem bírja a nagy súlyú fészket és leszakad); fészekleverés (emberek bosszúja a madarak ellen). Védelmi célokként és teendőként a következőket határozhatjuk meg: fészkelő helyek védelme; táplálkozóhelyek védelme, az éjszakázóhelyek védelme; a nagyfeszültségű távvezetékek szigetelése; téli etetés; műfészkek kihelyezése; kutatás, monitorozás. Köszönet illeti azokat a szakembereket és lelkes önkénteseket, akik fáradságot és munkát nem kímélve dolgoznak a Haliaeetus nemzetség fennmaradásért.

Zágráb Károly

Idén hosszú és száraz volt az ősz, alig pár milliméter csapadék esett. Ilyen őszön a hozzánk érkező darvak nehezebben találnak ivó- és éjszakázóhelyet. A főleg kukoricatarlókon szedegető darunak fontos, hogy napközben is legalább egyszer igyon, és ha van lehetősége, szívesen fürdőzik is a csatornák vagy pusztai kiöntések vizében. Szerencsére ezen az őszön elég sok halastó meder volt alkalmas éjszakázóhelynek, és a csapolások során kiszökött víz is sok kisebb pusztai szállást biztosított a madaraknak. Ennek is köszönhető, hogy a száraz ősz ellenére idén is több mint százezer daru tartózkodott Hortobágy térségében. Szeptember közepétől már volt alkalmas táplálkozó- és éjszakázóhely, csak daru nem jött még. De ez így van rendjén, hiszen érkezésük dátuma, mint minden más vonuló madárnál, nem attól függ, hogy a puszta készen áll-e már, hanem attól, hogy fenn északon milyen a táplálékbőség és mikor fordul igazán zordra az idő. A hideg meg is érkezett október elején Finnországba és Észtországba, így szinte egyszerre zúdult le hatvan-hetvenezer daru az Alföldre. A pusztát járva hihetetlen élmény volt megtapasztalni, hogy egyik nap még csak a nagy csend terült szét a legelőkön és a szomszédos mezőgazdasági területeken, másnap pedig mindenütt csak daru, akármerre megy az ember. Október végéig pedig csak jöttek és jöttek, szép lassan szétterültek az egész Alföldön, így a hónap végén már Szeged térségében is szép számmal éjszakáztak a nekik alkalmas helyen. Hortobágy legérdekesebb éjszakázóhelye a 33-as főúttól északra a Nyírő-réten alakult ki, ahol néhány ezer daru sokáig beszállt egy jelentős pusztai kiöntésre. Az úttól pár száz méterre töltötték az éjt egy hónapon keresztül. Az állítólag óvatos madár miért választ ilyen fura éjszakázóhelyet? Nem szokatlan ez annyira. Finnországban tudok olyan fészket, ami egy kövesút közvetlen közelében van, alig pár méterre a forgalomtól. Azon a szakaszon más okból közúti tábla tiltja a megállást, így csak kiszámítható útvonalon és sebességgel közlekedő gépkocsival találkozik a költő pár, ezt pedig meg tudja szokni, ahogy sok más madár is. Hasonló okból választották a Nyírő-rétet a darvak nálunk is, úgy, mint legalább húsz éve a Hortobágyi-Halastavak délkeleti medencéjét, közel a vonatközlekedéshez. November közepén amilyen hirtelen jöttek, úgy is álltak tovább a darvak, elfogyott a kukoricatarló nagy része. Közben e hónap elején hasonló hirtelenséggel érkeztek meg a vadludak is. Októberben még csak a nálunk is költő nyári ludakkal lehetett találkozni, majd az egyik esti behúzásnál, amikor a darvak érkezése előtt kiözönlenek a libák, meghallottam az első liliket, ott repült a nyári ludak között. Alig pár nap múlva a sötétebb színű nagy lilikek átvették a hatalmat, a nyári ludak gágogását teljesen elnyomták reggeli, esti mozgalmuk során. A pár ezer nyári lúd teljesen elveszett a több tízezer lilik között. De más libafélék is megbújnak e nagy libacsapatokban. A nagyon ritka kis lilik, – amit sárga szemgyűrűje alapján lehet a legbiztosabban megkülönböztetni nagyobb testvérétől –, és a vörösnyakú ludak. E két kihalás szélén lévő libaféle általában november végén tovább vonul, ezért is lett december első napja a libavadászat kezdetének hivatalos dátuma. Nem csak a Hortobágyon, hanem a Dunántúlon is lehet libahúzásban gyönyörködni. A legismertebb libagyülekezőhely a Tatai vár szomszédságában található, az egykor a várhoz tartozó halastó. Itt is főleg nagy lilikeket, de egyéb libaritkaságokat is meg lehet figyelni. A Tatai Vadlúdsokadalom, mely idén november 24-én lesz pedig a sok programmal egész napos élmény lehet bárkinek, aki ellátogat oda.

Konyhás István

2002-ben láttam, azóta már Prof. Dr. Michael Lierz, az Egyesült Arab Emirátusokban 10 évet királyi sólyomdoktorként dolgozó német állatorvos kollégám előadásában vetített dián egy rétisas 7 részre szilánkosan törött csüdcsontjának tökéletes összelegózását 27 tűvel megoldott fixateur externe technikával. Az előadása után beszélgettünk komplikált csonttörések műtéti megoldásáról, és ő minden esetben a külső fémes rögzítést, a fixateur externe-t ajánlotta. Ez a technika a törött csontrészek keresztben átfúrásával, a törvégenként befúrt legalább 2-3 fémnyárs kívülről egymáshoz hajlításával, és műgyantás rögzítésével jár. Később, amikor alkalmanként felhívtam konkrét csontsebészeti esetek konzultációja során mindig ezt ajánlotta. Való igaz, hogy a csöves csontok rögzítésében az általam leginkább alkalmazott velőűrszegzés, (azaz a törött csont üregébe vezetett fémrudakkal való összecsapolása) nagyobb terheléssel és fertőzésveszéllyel jár, viszont biztosan tart, és a vadmadár nem tudja könnyen kiszedni az implantátumot. A külső rögzítés inkább gazdás háziállatoknak, solymászmadaraknak való, melyek kontroll alatt állnak, és a gazda be tud avatkozni, ha a páciens nem együttműködő. Ugyanis a kiálló vékonyabb fémeken jobb fogás esik, így azokat és a rögzítő műgyantát erős csőrükkel a madarak esetenként el tudják mozdítani, le tudják bontani, ki tudják szedni. Vadmadaraknak nem lehet gallért feltenni, hogy ne érjék el a műtéti területet. A madárkórháznak a vadmadár vadságát megőrző, emberi jelenlétet kizáró tartási körülményei a folyamatos megfigyelés lehetősége mellett nem teszik lehetővé az azonnali beavatkozást, ezért ezt a technikát csak indokolt esetben alkalmazom.
Ilyen indokolt eset az, amikor más módon nem lehet megoldani biztonsággal a szilánkosra törött csontdarabok rögzítését. Csenkey Gábor solymász barátom több vándor- és északi sólymát műtöttem már láb- és szárnytöréssel. Most valahogy rájár a rúd, mert fiatal vándorsólyma a solymász szándékától merőben eltérően egy őzbakba (!) akaszkodott, és az az agancsával megsebesítette. Három részre törött a felkarcsontja, és a középdarab pecsétgyűrű alakban vált le. A műtét során velőűrszegzést alkalmaztam a csont velőüregébe vezetett, és mindhárom csontrészt belülről felfűző három fémrúddal (a technika leírójáról elnevezett Kirschner dróttal). A testhez közelebbi (proximális) csontvégen a velőüregben befúrva, a felkarcsont vállízületi vége mellett kivezetett fémrudakat a csontok helyreigazítása után visszatolva csapoltam belülről. A középdarabot alkotó vékony falú, és keskeny csontszilánkot a belső rögzítés nem tartotta meg eléggé, azért jobb híján 3 db 20-as injekciós tűvel kívülről rögzítettem a törvégekhez. Az egymáshoz való rögzítésüket műgyanta helyett kábelkötegelővel és leukoplaszttal oldottam meg. A külső rögzítést vattával alápárnázva leukoplaszttal ágyaztam be a felkart és alkart egymáshoz rögzítő kötésbe. meg A műtét után ambulánsan láttuk el, egy hétig antibiotikumot kapott. A külső rögzítést 4 hét múlva, a velőűrszegeket 6 hét múlva távolítottam el. Most 150 m magasra repül erőből a drón után, mellyel gazdája trenírozza.
Ezt a módszert alkalmaztam most egy lábtörött daru műtétje során is. A vélhetően vezetéknek repült daru lábfeje félig leszakadt, a csüdcsont ujjízületi vége három részre tört. A negyedkörömnyi csontrészeket altatásban 5 db 20-as injekciós tűvel rögzítettem a helyükre, melyeket két helyen is egymáshoz a műanyag kónuszukon átfúrt vastagabb injekciós tűvel fixáltam. Az ízületi tok és a seb varratokkal való zárása után a lábfejet és a csüdöt vattával alápárnázva spatulákkal sínezve leukoplaszttal rögzítettem egymáshoz. A daru teljesen jól használja a lábát.

Galéria a műtétről:

Az injekcióstű technikát kismadarak lábtörésének külső rögzítésére rutinszerűen használjuk. Általában akkor van rá szükség, amikor más módszer nem célravezető, és a madár méretéből adódóan a velőüregbe a tűn vagy kanülön kívül más nem fér be. Ekkor a vékony csontot több helyen keresztbe is átfúrjuk, és egymáshoz rögzítjük a tengelybe vezetett tű körüli rotációjának megakadályozására. Az injekciós tűk csontrögzítésre való használatával több száz madár és több tucat denevér sikeres műtétje során szerzett tapasztalataimat állatorvos kollégáknak tartott továbbképzéseinken adom tovább. Akit érdekel, várjuk jelentkezését.

Dr. Déri János

November elején a Hajdúnánás és Balmazújváros közötti bekötőúton talált rá egy fiatalember erre a fára fölakadt darura, azonnal a Madárkórházba szállította. Külsérelmi nyom nem volt rajta, de sokkos állapotba került. A daru kifejezetten érzékeny madár, így a nyugalom, a pihentetés volt számára a legmegfelelőbb kezelés. Néhány napos megfigyelésre bent tartottuk a kisröpdében, ahol gólyák és egy másik daru társaságában gyűjtött erőt, majd hamarosan szabadon is engedhettük. Ködös időben gyakran megfigyelhetjük, hogy alacsonyabban szállnak a madarak, így könnyebb tájékozódniuk, így könnyebben előfordul az is, hogy villanyvezetéknek ütköznek, vagy épp egy fának, ahogy ezzel a madárral is történt. Idén rekordszámú daru gyűlt össze ismét a térségben, szakemberek számlálási adatai alapján 160 ezer példány, de a mezőgazdasági területeken, főleg kukorica tarlókon találtak elegendő élelmet, és biztonságos, sekély vízű éjszakázóhely is volt elegendő. A darvakat más madárfajokhoz hasonlóan jellemzően a költőhelyen szokták madárgyűrűvel ellátni. Darvak esetében éppen a stresszérzékenység volt az egyik oka, amiért nemzetközi szinten ez terjedt el, a kifejlett madarak ugyanis néha éppen a megfogás alatt elszenvedett sok miatt pusztultak el. Másik oka az eljárásnak, hogy a gyűrűket akkor helyezik fel a lábukra, amikor még röpképtelenek, de már felnőtt méretűek, így futva (ha néha nehezen is), de be lehet őket cserkészni. A csűd fölé helyezett színesgyűrűt a finnországi költőhelyen gyűrűző madarászoktól kaptuk, a daru adatlapja bekerült egy nemzetközi adatbázisba, így, ha valaki észleli majd, nyomon követhető lesz a további sorsa is. A darvak nagy része már tovább állt Hortobágyról, de néhány kisebb csapat még itt tartózkodik, egyből csatlakozott is hozzájuk.

Veres Hajnalka-Konyhás István

Fotógaléria:

Ha egy geget szeretnénk ebből a címből kihozni, akkor itt most egy utcai lámpa által megvilágított emelődaru képe jelenhetne meg, de természetesen nem erről van szó. A sokak által ismert, de legtöbbünk által csak képekről ismert aurora borealisról és az eurázsiai daruról, vagy csak simán daruról, a madárról, mely a Hortobágyi Nemzeti Park emblémáján szerepel, mely a hűség és éberség jelképe, és melynek hangjától őszidőn hangos a puszta. Ilyenkor nem csak a darvak érkeznek nagy tömegben a pusztára, hanem a kirándulók is, akik szeretnék maguk is látni e méltán híres jelenséget, és ha már itt vannak, a legtöbben szeretnék meg is örökíteni. A legkülönfélébb képrögzítő eszközökkel jönnek, tablettel, telefonnal, kamerával, fényképezőgéppel, van, akinek több is lóg egyszerre a nyakában, mint egy komoly sajtótájékoztatón a buzgó fotóriporternek, nem akarnak lemaradni „a” pillanatról. Arról, amit láttak már egy másik fotón, a naplementében éjszakázni húzó darvak látványára beindul a fantázia, előkerül a hatalmas teleobjektív, és az „ilyet én is lövök” felbuzdulásával elkészítik a tizennyolcezer ötszázhuszonkettedik daru fotót, amit büszkén mutogatnak. Nem szabad lebecsülni ezt az igyekezetet, sőt, hiszen aki a természet szépségeire nyitott, azt támogatni kell, mert amit szeret, azt védeni is fogja. Inkább a képdömping alapján érzi néha az ember, főleg, ha maga is fotózik, hogy jó lenne valami mást is látni. A daru sarki fényben ilyen ritkaság. Nem csak képen, élőben is. Ahhoz, hogy egy ilyen fotó elkészülhessen, több dolog szerencsés együttállására van szükség. Arra, hogy eléggé északon legyen az ember, hogy legyen sarki fény, és amikor az még látható, a vonulás előtt legyen még ott daru is. A kép Finnország északi részén készült, fotósáról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy elhivatott, tulajdonképpen a darvak miatt adta fel az itthoni életét és költözött oda több mint egy évtizede, aminek nagyjából a felét várakozással töltötte. Erre az együttállásra várt. Éveket. Végre megadatott neki. Most tovább vár, hogy legalább még egy ilyen fotót készíthessen, egy jobbat, egy másikat, hogy újból együtt láthassa ezt a két lélegzetelállítóan szép jelenséget, a kedvenc madarát, és a napkitöréseknek köszönhető káprázatos fénynyalábokat. Irigylésre méltó helyzet, de nem biztos, hogy mindannyian képesek lennénk megörökíteni. Kell hozzá az is, hogy valaki kivárja, az a nagyjából öt év.

Veres Hajnalka