Idén hosszú és száraz volt az ősz, alig pár milliméter csapadék esett. Ilyen őszön a hozzánk érkező darvak nehezebben találnak ivó- és éjszakázóhelyet. A főleg kukoricatarlókon szedegető darunak fontos, hogy napközben is legalább egyszer igyon, és ha van lehetősége, szívesen fürdőzik is a csatornák vagy pusztai kiöntések vizében. Szerencsére ezen az őszön elég sok halastó meder volt alkalmas éjszakázóhelynek, és a csapolások során kiszökött víz is sok kisebb pusztai szállást biztosított a madaraknak. Ennek is köszönhető, hogy a száraz ősz ellenére idén is több mint százezer daru tartózkodott Hortobágy térségében. Szeptember közepétől már volt alkalmas táplálkozó- és éjszakázóhely, csak daru nem jött még. De ez így van rendjén, hiszen érkezésük dátuma, mint minden más vonuló madárnál, nem attól függ, hogy a puszta készen áll-e már, hanem attól, hogy fenn északon milyen a táplálékbőség és mikor fordul igazán zordra az idő. A hideg meg is érkezett október elején Finnországba és Észtországba, így szinte egyszerre zúdult le hatvan-hetvenezer daru az Alföldre. A pusztát járva hihetetlen élmény volt megtapasztalni, hogy egyik nap még csak a nagy csend terült szét a legelőkön és a szomszédos mezőgazdasági területeken, másnap pedig mindenütt csak daru, akármerre megy az ember. Október végéig pedig csak jöttek és jöttek, szép lassan szétterültek az egész Alföldön, így a hónap végén már Szeged térségében is szép számmal éjszakáztak a nekik alkalmas helyen. Hortobágy legérdekesebb éjszakázóhelye a 33-as főúttól északra a Nyírő-réten alakult ki, ahol néhány ezer daru sokáig beszállt egy jelentős pusztai kiöntésre. Az úttól pár száz méterre töltötték az éjt egy hónapon keresztül. Az állítólag óvatos madár miért választ ilyen fura éjszakázóhelyet? Nem szokatlan ez annyira. Finnországban tudok olyan fészket, ami egy kövesút közvetlen közelében van, alig pár méterre a forgalomtól. Azon a szakaszon más okból közúti tábla tiltja a megállást, így csak kiszámítható útvonalon és sebességgel közlekedő gépkocsival találkozik a költő pár, ezt pedig meg tudja szokni, ahogy sok más madár is. Hasonló okból választották a Nyírő-rétet a darvak nálunk is, úgy, mint legalább húsz éve a Hortobágyi-Halastavak délkeleti medencéjét, közel a vonatközlekedéshez. November közepén amilyen hirtelen jöttek, úgy is álltak tovább a darvak, elfogyott a kukoricatarló nagy része. Közben e hónap elején hasonló hirtelenséggel érkeztek meg a vadludak is. Októberben még csak a nálunk is költő nyári ludakkal lehetett találkozni, majd az egyik esti behúzásnál, amikor a darvak érkezése előtt kiözönlenek a libák, meghallottam az első liliket, ott repült a nyári ludak között. Alig pár nap múlva a sötétebb színű nagy lilikek átvették a hatalmat, a nyári ludak gágogását teljesen elnyomták reggeli, esti mozgalmuk során. A pár ezer nyári lúd teljesen elveszett a több tízezer lilik között. De más libafélék is megbújnak e nagy libacsapatokban. A nagyon ritka kis lilik, – amit sárga szemgyűrűje alapján lehet a legbiztosabban megkülönböztetni nagyobb testvérétől –, és a vörösnyakú ludak. E két kihalás szélén lévő libaféle általában november végén tovább vonul, ezért is lett december első napja a libavadászat kezdetének hivatalos dátuma. Nem csak a Hortobágyon, hanem a Dunántúlon is lehet libahúzásban gyönyörködni. A legismertebb libagyülekezőhely a Tatai vár szomszédságában található, az egykor a várhoz tartozó halastó. Itt is főleg nagy lilikeket, de egyéb libaritkaságokat is meg lehet figyelni. A Tatai Vadlúdsokadalom, mely idén november 24-én lesz pedig a sok programmal egész napos élmény lehet bárkinek, aki ellátogat oda.

Konyhás István