A múlt századokban a darutollnak értéke és megbecsülése volt. A legkülönbözőbb rétegek használták főleg díszítésre, leginkább fejfedőkön (sapka, süveg, csákó, kalpag, kalap, stb…) Tartozásokat lehetett vele leróni; egy másik ember iránti hálát lehetett vele kifejezni. Használták a darutollat az élet sok területén a régmúltban, íme néhány példa belőle.

Kereskedtek a darutollal, aminek megvolt a maga útja és értéke Csak néhány eset a ránk maradt írásokból az adás-vételről:
• 1631-ben Kőrös városa vásárolt a kecskemétiektől 11 forintért tollakat, Varga István nevezetű embertől 3 forintért darutollat.
• 1639-ben szintén Kőrös városa vásárolt a kecskeméti Szanda Tamástól 6 szál darutollat 5 forint 40 dénárért, majd ugyancsak 6 szál darutollat 3 forintért.
• 1647-ben megint csak Kőrös városa vett a kecskeméti Szűcs Jánostól 16 szál darutollat 10 forintért, majd ismét 16 szálat 5 forintért.
• 1657-ben 13 forint 60 dénárért vettek tollat.
• 1669-ben Szegedi Ferenctől 5 aranyért vettek darutollat.
Milyen értéket képviseltek a darutollak a XVII. században Kőrös városában? Például egy csikó 3 forint 50- be került, egy borjas tehén 9-10 forintba, amikor egy szál darutollért 1 forintot kértek. Megjegyzendő, hogy   ebben az időben a kócsagtollat is darutollnak mondták, így a „fehér darutoll” kócsagtoll volt, aminek az ára   olcsóbb volt. Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején Párizsban 10 000 ember foglalkozott tollkereskedelemmel.

Adót fizettek a darutollal
• a szegény nép az urainak tollal rótta le az adóját,
• Kőrös városa a XVII. században adóját tollal fizette a töröknek, amit időnként drága pénzen vásárolt meg a madarászoktól. (az előzőekben már tájékozódhattunk róla),
• a XVII. században Kecskemét évente két darutollal adózott földesurának.

Ajándékba adtak darutollat a hála és a megbecsülés jelképeként, de sokszor protokollból, mint például ahogy Kőrös városa tette ezt
• 1646-ban a török vajdának 6 szál darutollat; inasának, főszolgájának, kihajdának, három szakácsának, három szubasájának, vezetéklova hordozójának, stb. egy-egy szálat; lovászának pedig 2 szálat adtak.
• 1676. évi számadás szerint a gyemli aga 3, a basa és szolgái 7, a nazurbég 4, a tihája 1, az inasok 1-1, a szubasák 2-2 szál darutollat kaptak ajándékba.

Rangot adott a madártoll viselőjének
• A XVI. században a török szultán fekete gémtollat hordott turbánjában. Szolimán szultán Szigetvár megszállásakor fekete kócsagtollat viselt. A basák, bégek fehér gémtollat viseltek; az alajbégtől lefelé darutollat hordtak, olvasható a korabeli leírásokban.

Századokon át a divatos és rangot adó tollat a legkülönbözőbb személyek és néprétegek viselték
• A katonák, vitézek viseltek tollat, túzok és darutollat.
• A csendőrök a jelképes kakastollat viselték, de hordtak darutollat is.
• A csikósok, gulyások, juhászok, kanászok sok féle madártollat hordtak fejfedőiken. Értékes és kedvelt volt a darutoll. A darutoll kétfajta volt: jobbos és balos és ennek megfelelően hordták és hordják a mai napig is.
Babona is kötődött a darutollhoz
Eleink azt tartották, hogy rossz ómen, ha a darutoll valakinek a süvegéből kiesik. Kemény János a választófejedelemnél járván ezt írja: „Mikola Ferencnek a süvegéből a darutollat a szél leveté. Jóllehet, fölvevék ugyan, de talán rossz ómenje lőn a jövendődolgoknak.”
  Tegyünk most egy kis kitérőt a tollak rögzítésével kapcsolatban. A tollakat sokféleképpen rögzítették: a legegyszerűbb volt a fejfedő szalagjába tenni, majd fejlettebb volt a dísztűvel való rögzítés és ettől is fejlettebb volt a tolltartó, ami külön a madárfaj tollához készült. A tolltartó olyan szerkezet, amely arra a célra készült, hogy abba tollat, vagy tollcsokrokat helyezzenek, és ezt rögzítették például a kalapra. Ezeket a tolltartókat nevezték forgónak is.

  A tolltartó anyaga lehetett réz, ezüst, arany, skófiumos arany, karmizsán, és díszítettek voltak gyönggyel, drágakővel, aminek így az értéke egy vagyon volt. Formája lehetett kör, négyzet, téglalap, háromszög, sokszög alakú, és különböző állat- és madár- karmot ill. fejet ábrázoló szerkezet. Ezek a tolltartók értékesek voltak, sokszor tetemes összeget értek. Az értékét és a fontosságát bizonyítja, hogy hagyatékban, leltárban is találkozunk vele, mint például: Thököly fejedelem ingóságai között 109 tolltok volt. A leltár említ „arany tolltokot darutollhoz való…, darutollhoz, török lófejhez való két aranyos, köves tolltok…, ezüst aranyos tolltok 2 db, egyike köves darutollhoz való, a másik közönséges sastollhoz való.”
  Nem véletlen, hogy a darutollnak ilyen megbecsülése és értéke volt, hiszen a darvakat befogni igen nehéz, mivel kitűnő őrködő és figyelmes madarak. Nem beszélve az élőhelyükről, mely a mocsaras területen volt.  
Katona Mihály

Barátunk és kollégánk,
Tóth János solymász avagy
Madársuttogó emlékére(2012)

7 évvel ezelőtt dobbant utolsót a szíved. Nem is tudjuk, hogy történhetett ez meg Veled. Akkor sem hittük el. Valahogy nem ment. Hiszen egész nap jöttél- mentél, tetted a dolgod, mondtad a magadét. Most például azt mondanád, szinte hallom: Attól, hogy ott pötyörészel, szerinted a madár az rendben lesz? Vagy esetleg cifrábban fejeznéd ki magad: Na, kartársnő, téged meg ezért fizetnek, vagy mi van? Már mindenkit elláttál, megetettél? Utáltad. Ki nem állhattad a számítógépet, a mobilokat. Szerinted nem volt rá semmi szükség.
Még hogy facebúk, meg gugli. Hiszen a madár ott van élőben, nem online. Ja, hogy fáj a kezed? Azt mondod az ölyv rádfogott? Ezerszer elmondtam, ez itt nem a homokozó! Ott az a szerencsétlen kesztyű, miért, szerinted miért van ott? Vedd fel és nem fog rád a madár, ez ilyen egyszerű. Akkor majd a kesztyűt fogja. Vagy mi van veled, te is most vagy itt először? Ezek vadmadarak, csípnek, marnak, hiszen félnek, na! De, ha nem értesz hozzá, mit nyúlkálsz oda? És ne akard megsimogatni! Nem kutya ez, hanem madár. Majd veszek neked legót, azzal elleszel. Hol van a szürke vödör? Ezerszer elmondtam, ha elviszed, hozd is vissza! Nem fogom egész nap keresgélni. Szerinted erre van időm? Várnak a madarak!
Bárcsak hallhatnánk még ezt a zsörtölődést. Láttuk mindannyian, belül mosolyogtál. Akárhogy, akárkinek mondogattál meg, a szemed mindig nevetett. Így szerettünk, mert tudtuk jól, morgolódsz persze, de a szíved arany! Tele voltál szeretettel, gondoskodással, mosolyokkal, és hozzáértéssel.
  A madár az első! Meg a második! És a sokadik is. Ha a madár rendben van, akkor jövünk mi.
Ennyi, ez ilyen egyszerű. Látod, megjegyeztük, megtanultuk. (És lehet, azt is látod, hogy még mindig könnybe lábad a szemünk.)
Talán meg sem érdemeltünk.
Hiányzol nekünk, tudod?

Németh Mónika

Szeretnék leírni valamit. Elég lenne egy aprócska kis sorsmorzsa. Egy kedves történet, vagy röpke, szép pillanat. Hogyan varázsoljak mosolyt több ezer ember arcára? Akinek nincs lehetősége személyesen eljönni hozzánk megérdemelne igazán néhány kedves sort, hiszen a támogatásuk nélkül nem sokra mehetnénk. Ezért ülök itt. Közben lehull mellém egy vakolatdarab a plafonról. Megnyikordul alattam a szék, míg lehajolok érte. Felveszem. Nem tudom miért, csak úgy. Esik majd a helyére egy másik. Így van ez. Közben elmosolyodom, belegondolok, hogy nálunk ezt itt úgy hívják iroda. Igen, van neki omladozó plafonja, nyikorgó széke. Adományként kapott számítógépe és nyomtatója. Nem modern, nem is szép. De van! Csupáncsak iroda, vagy valami. Egy hely. Nem lesz újravakolva, szépre festve. Hogy miért nem? Ennek nagyon egyszerű oka van. Az, hogy jól van ez így. Ritkán tartózkodunk itt, hiszen nem itt zajlik az Élet. Persze, ha egyszer több pénzünk lenne, mint amennyi szükséges ahhoz, hogy madarak százait mentsük meg, akkor más lenne a helyzet. Akkor, talán lenne egy igazán jó röntgengépünk. Ja, igen a plafon természetesen ilyen maradna, de írhatnék arról, hogy van végre egy modern röntgengépünk. Máshogy hullana még a vakolat is.  Nagy tisztelet övezné az biztos. Nyáron adományként egy cég megélezte az összes orvosi eszközünket. Utána a lámpa alá tartottuk őket, csak hogy lássuk, milyen szépen ragyognak. Igen, mint a kisgyermek, aki először lát üveggolyót. Nos, talán el tudja képzelni a kedves olvasó, hogy járna az új röntgengép. Épp csak meg nem koronáznánk, bár ki tudja. Na, és ha ez a csodagép meglenne, akkor autókat vennénk. Bizony ám. Rá lenne írva, hogy madármentés meg minden, ami a mi autónkra kell. Volt már ilyenünk, több is, de mind beadta a kulcsot. Sebaj, lesz másik. Egyszer, valamikor. És még álmodozhatnék arról, hogy mi lenne, ha volna, de tényleg nem ezért ülök itt. Csak megköszönnöm illenék a segítő kezeket, a madárbarát szíveket, az anyagi és tárgyi adományokat. Az 1%- ot, a bíztatást, a kedves szavakat, amiből jut a madaraknak nap, mint nap. A szárnysuhogást, amit mindig hallhatok. A boldog repülés látványát, mert meggyógyulhatott.
Németh Mónika

 Fotógaléria a túráinkról:

Hortobágy legszebb őszi látványossága a daruvonulás.

A közönséges daru, vagy más nevén szürke daru (Grus grus) hasonlóan más nemzetekhez, a magyarságnak is megbecsült, ősi vadmadara. A „daru” szó feltehetőleg finnugor eredetű hangutánzó szó. Az éberség és a hűség jelképeként számos ókori és középkori ábrázoláson láthatjuk, legtöbbször lábával követ tartva. Hazánkban tolla elmaradhatatlan kelléke volt a „valamire való” legények kalapjának. Ma már nem gyűjthető, védett madár származékaként birtoklása szintén a hatályos természetvédelmi törvényekbe ütközik.

A daru védett madár, eszmei értéke 50 000 Ft.

Az Európában élő állomány nagysága szerencsére növekedő tendenciát mutat, jelenleg 100-120 ezer párra becsülik.

Megjelenése karcsú, kecses. A hím testhossza 120-130 cm, a tojóé 100-110 cm. Szárnyfesztávolsága átlagosan 180-240 cm közt mozog. Alapszíne palaszürke, fekete szárnyvégekkel, fején fehér, fekete és vörös mintázattal. Az elsőéves fiókák tollazata eltér, fejük sárgásbarna, egyszínű. A kifejlett egyedek hangja a „krúgatás”, míg a fiataloké sípoló.

Észak-Európa, illetve Eurázsia (nagyrészt Svédország, Finnország, Észt- és Oroszország) térségének erdős, nádasos, lápos sztyeppéin költ. Fészkeléshez nyugodt, emberi tevékenységtől távoli, nehezen megközelíthető helyet választ. Ezek többnyire vízzel, láppal, mocsárral, nádasokkal borított területek. Szereti a jól belátható, biztonságos környezetet mind a fészkelés, mind a vonulás során. Ivaréretté 3 éves kor után válik. Párválasztása a „dürgés” egyfajta „duett” a hím és a tojó közt. Ez nem egyenlő a „darutánccal”, mely a hímek közti territoriális harcban jelenik meg, erőfitogtatás gyanánt. Monogám, többnyire egy életre választ társat magának. A földre, zsombékokra helyezett fészkébe 4 tojást rak, melyből többnyire 1-2, esetleg 3 utódot tud sikeresen felnevelni. Fészkeléskor fehérje gazdag táplálékot fogyaszt, növényi hajtások mellett kisemlősöket, puhatestűeket, rovarokat is eszik. Az áprilisban kelő fiókák nyár végére elérik a kifejlett kori testméretet.

Télire a táplálékhiány miatt Észak-Afrikába, Dél-Európába, valamint a Közel Keletre vonulnak. Nyár végén – ősz elején megkezdik a gyülekezést, majd útnak indulnak az első csapatok. Három vonulási útvonaluk Nyugat-, Közép- és Kelet Európán keresztül vezet. Közép-európai útvonaluk egyik kiemelkedő állomása hazánk, ahol „félúton” megpihennek. Az első csapatok szeptember végén, október elején érkeznek elsősorban Hortobágy, Kardoskút, valamint Szeged térségébe. Vendégszeretetünket majd egész ősszel élvezik, a legutolsó csapatok november közepéig maradnak, de leginkább az első hó lehulltáig. Itt tartózkodásuk csúcspontja október közepére tehető. Az itt tartózkodásukat a további útjukhoz szükséges tartalékok megszerzésével töltik, mely a mezőgazdasági területeken történő táplálkozásból áll. Itt már inkább keményítőben gazdag táplálékot fogyasztanak, leginkább a learatott kukoricatarlók pergési veszteségeit részesítik előnyben. Az éjszakát valamely lápos területen, vagy leeresztett halastavon 10-, 20-, akár 50 ezres csapatokban töltik. Napkeltekor a szélrózsa minden irányába kisebb, párszázas csoportokra oszolva látogatják a környező szántókat, ahonnan napnyugtakor térnek vissza. Rendkívül óvatos, éber madár. Mint fészkelésekor, vonuláskor is a nyílt, átlátható területeket kedveli. Bármely egyed veszélyt érez, az egész csapat felriad, és együtt távoznak. Megközelítésük nehézkes, szinte lehetetlen.

Daruvonulás szempontjából Hortobágy szinte egész Európa legkedveltebb állomása. Évente majd 160 000 egyed fordul meg ebben a térségben. Október közepén a szinkronszámlálások során egy nap alatt becsült darvak mennyisége meghaladja a 110 ezres egyedszámot is. A közeli tarlókon táplálkozó darvak 20-30 ezres csapatokban húznak éjszakázó helyükre, páratlan látványt nyújtva a naplementében.

daru , darvak , daruvonulás , programok , Hortobágy Hortobágyi Nemzeti Park , vonulás , madár , költöző madarak , madár , természet , puszta , kirándulás , túra , természetvédelem , programok , program , nemzeti park , látványosság , turizmus , Daruvonulás a Hortobágyon , látványosság , őszi programok , program ajánlat , daru , daru , daruvonulás , darvak , darvak , darvak , szállnak a darvak , leglátványosabb madármozgalom , naplemente , Hortobágy , daruhúzás, éjszakázás ,  behúzás, októberi programok Hortobágyon, terepjárós túrák, kirándulás

Tovább:

Osztálykirándulás - Bográcsételek - Daruvonulás

2019.09.21.-én ünnepeltük a Madárkórház Alapítvány fennállásának 20. évfordulóját. A rendezvényt énekszóval nyitottuk meg Veres Hajnalka előadásában, majd Gencsi Zoltán, Hortobágy község alpolgármestere köszöntötte a hallgatóságot. Ezután Bodó Sándor államtitkár, országgyűlési képviselő tartott beszédet, melyet solymászbemutató követett. A Madárpark megtekintése után Oszter Sándor Kossuth- és Jászai díjas színművész vers előadásával folytatódott az ünnepség. Felszólalt ezután Dr. Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója, akinek javaslatára lett kórházunkból alapítvány 20 éve, valamint Dr. Kiss József, A Madárkórház Alapítvány kuratóriumának elnöke. Végezetül állatorvosunk, Dr. Déri János foglalta össze az elmúlt 20 év eseményeit, mérföldköveit, mely után állófogadás keretében a megjelent támogatóinknak, önkénteseinknek 1-1 facsemetével - melyet hazavihettek elültetni hozzájárulva a természetes élőhelyek bővüléséhez -  köszöntük meg a rengeteg segítséget, mert nélkülük nem sikerült volna felépíteni mindazt, amit ebben a két évtizedben.

Az eseményt facebook oldalunkon élőben is közvetítettük:

Fotógaléria:

Visszaemlékezés:

A Madárkórház Alapítvány 1999. szeptember 21-én került bejegyzésre a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. Ez volt az első és akkor egyetlen madármentő civil szervezet. Azóta számos követőnk akadt. 20 éve volt, ezt ünnepeljük most.

Úgy kezdődött, hogy Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park akkori igazgatója javasolta, hogy hozzunk létre egy alapítványt. Azért, hogy a már 1991-óta az általam állatorvosként ellátott Górési Ragadozómadár Repatriáló Állomás betegeinek gyógykezelését finanszírozni tudjuk. Ez volt az első hazai madármentő hely, állami, nemzeti parki tulajdonban és működtetéssel. A szakmai alapokat solymász barátom, dr. Lakos István humán baleseti sebész tanította meg, aki mentett ragadozó madarakon és gólyákon alkalmazott először csontsebészeti eljárásokat, melyeket akkor az állatorvoslásban nem nagyon ismertek, nem is tanítottak. Ő százegy-néhány műtét után megmutatta-megtanította nekem a „titkokat”, és azóta már 10 ezret jóval meghaladó műtéttel a hátam mögött magam is tanítom a fiatalokat. A madarak tartásában, rehabilitációjában, és visszavadításában (repatriációjában) a nemzeti park szakemberei: Dudás Miklós, Sándor István, Bessenyei László Bence, és önkéntesként többek között Solt Szabolcs vettek részt. A kezdeti sikerek mellett keserű tapasztalatokat is szereztünk főleg a gólyák túlélése tekintetében. A tartási-takarmányozási elvadítási feladatokhoz a vadmadarakhoz legjobban értő solymászok segítségét vettük igénybe. Magam is az voltam, de oda állandó jelenlét kellett, ezért ajánlottam Kiss Róbert solymászt a Fővárosi Állat- és Növénykertből, aki azóta is ott van. A gólyák túlélését később, már a hortobágyi Madárkórházban sikerült megoldani a csoportos tartással. (Egyedül ugyanis az emberi környezetben nem akartak enni, és bőséges takarmányozás, sőt tömés ellenére is inkább éhen haltak. Csoportosan az egymással való vetélkedés viszont feledteti velük a rabságot, és a táplálékért is vetélkedve nemcsak életben maradnak, hanem jobban is gyógyulnak.) A madarak számának növekedésével a költségek is kezdtek lényeges szerepet játszani. Adott akkor a Nemzeti Park Igazgatóság szerződés szerint megbízási díjat cégünknek, a Pusztadoktor Kft.-nek, de ez a pár tízezer Ft 1999-ben az akkor évi 200 beteg gyógyszerköltségének a tizedére sem volt már elég, kiszállásra, munkadíjra végképp nem. Többet nem tudtak, nem is akartak. Adjon a Minisztérium, ha majd pályázunk. Adott is.
De előtte kérésemre dr. Fekete Miklós állatorvos barátom megalapította a Madárkórház Alapítványt, és lakásomon létrehoztuk és engedélyeztettük a kórházat. Ehhez elengedhetetlen volt Bánhidi Zoltán adományából vásárolt altatógép, és a Philips Magyarország Kft. által adományozott röntgen készülék. A kertben Szappan László solymász barátom tervei szerint, az ő irányításával és kétkezi munkájával, valamint Dudás Miklós, Baji-Gál Erzsébet és Takács Attila későbbi kuratóriumi tagok segítségével felépítettük a röpdesort, mely ma is áll.

2000-ben a tiszai cián szennyezés miatt mentett és később szabadon bocsátott rétisassal a „Ciános” sassal országos és nemzetközi ismertségre tettünk szert. Ennek kapcsán diagnosztikai vizsgálatokra, ólom szennyezés felmérésére 5 milliós támogatást kaptunk. Évekig kaptunk pár százezres céltámogatásokat konkrét programokra, ismeretterjesztő előadásokra, madármentő táborokra, csak működési költségekre nem. Ezt egy darabig állatorvosi szolgáltató cégünk, a Pusztadoktor Kft. finanszírozta, amíg tudta, de szükségessé vált a támogatók és főleg az 1 %-ot felajánlók segítsége. A „Ciános” sas keltette turisztikai érdeklődés sürgette a tevékenységünk bemutatását a nagyközönség számára, ezért önerőből létrehoztuk a volt gazdasági garázs épületében első madármentő kiállításunkat. Ismertségünk és a tevékenység népszerűsödése eredményeként egyre több madár érkezett, egyre több feladattal. A madarakért érte kellett menni, a takarmányért is, ehhez autó kellett. A megelőzést célzó szemléletformálás érdekében jártuk az országot, és előadásokat tartottunk, kiállításokon vettünk részt. Dolgozókat kellett felvenni, minden egyre többe került, és 2002-ben hirtelen elakadt a hazai állami forrás. Minden tekintetben. Olyannyira, hogy bezárásunkat szorgalmazta pontosan az a hazai természetvédelem is, aki helyett éveken át dolgoztunk átvállalva a védett állatok tulajdonosi jogából adódó állami feladatát. A bezárástól nem is álltunk messze, mert tényleg nem volt miből fizetni a költségeket. Saját családi kasszából húztuk valameddig, amely alkalmanként azóta is szükséges átmeneti likviditási gondjaink megoldására, de akkor nem volt tovább. Ha nem is húztuk volna le a rolót, de vissza kellett volna állni a családi mentőállomás szintjére, veszélyeztetve az akkor már több száz bent ápolt madár egészségét és életét. Akkor jött segítségünkre a média. Konkrétan Pocsai István, az RTL Klub akkori tudósítója, aki elsőként kongatta meg a vészharangot kellően dramatizálva. A hírt átvette az összes csatorna és sajtóorgánum, és napok alatt olyan országos összefogás alakult ki a madárkórház megmentéséért, hogy közadakozásból át tudtuk vészelni a válságot. De nem csak halat kaptunk, hanem hálót is. Több cég is segített, így a Landmann Kft., amely a madarak filmszereplését ajánlotta, és Vajda Márta, akkor a Civilkomp Alapítvány aktivistája meghívott egy képzésre, amely sokat segített a későbbiekben. Azóta működésünk stabil, és ha sokszor szűkösen is, de sikerül addig nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér. Gyógyítottuk a madarakat, standoltunk, okítottuk az embereket rendületlenül.

Az elmúlt 20 év képekben:

Hazai pályázatokon azóta sem értünk el sikereket, de 2004-ben Hortobágyon első uniós pályázóként megnyertük a Madárpark turisztikai megvalósítását, melyet 178 milliós támogatással 2006-ban meg is nyitottunk. Nem volt zökkenőmentes, mert ennek sem drukkolt senki, a minisztérium legkevésbé, de az idő minket igazolt. Mindenért nagyon meg kellett dolgoznunk, de mindig voltak segítőink is. Hálával tartozunk ezért többek között dr. Gombos András államtitkárnak, Filep Mária főépítésznek, Csiha Gábor hivatalvezetőnek, és sok más támogatónknak. A Madárparkot további uniós pályázatokkal többször fejlesztettük, oktatóközpontot, irodát, labort, önkéntesszállót hoztunk létre.
A beérkező madarak száma megtízszereződött, mára eléri az évi 2000-et. A kezdetben két-három fővel működtetett kórház ma 10 dolgozóval üzemel, három madármentő kocsink állandóan úton van, diszpécser központunk éjjel-nappal telefonos ügyeletet tart, és több mint 300 képzett önkéntesünk dolgozik az egész országban. A kezdőknek madármentő táboraink vannak, emellett külföldi önkénteseket is fogadunk, jelenleg is dolgozik itt egy 20 fős nemzetközi csoport. Hét magyar és két erdélyi állatorvos kolléga mellett egy osztrák, egy portugál, egy szerbiai és egy olasz állatorvost képeztünk tovább. Tartottunk képzést Erdélyben állatorvosoknak és itthon emirátusi hallgatóknak, és formáljuk a szemléletét annak 20-30 ezer látogatónak, akik évente felkeresik a Madárparkot. Szentesen 2 éve mentőállomást nyitottunk, és folyamatban van nyíregyházi, tiszaföldvári, szigetszentmiklósi, szekszárdi, és két budapesti mentőállomásunk engedélyeztetése.
Ismertek vagyunk az országban, de külföldre is hívnak. A Felvidékről, Erdélyből rendszeresen érkeznek madarak, de voltunk Kárpátalján is gólyát műteni. Módszereinket, így a saját találmányú áramütést megelőző villanypásztoros leszoktató rendszert Amerikában is alkalmazzák, és az általunk először erre a célra használt, egy irányban átlátható üvegen át való megfigyelést és bemutatást, a tevékenységünk turisztikai bemutatását, a látványkórházat és a „bemenős” röpdét több helyen vették át az országban és külföldön is. Öt film készült rólunk, melyek közül több díjat is nyert, és számtalan rádió- és TV riport, híradós anyag, újságcikk, két ifjúsági könyv, valamint az online média mintegy 80 000 követővel.

Ez mind nem jött volna létre munkatársaink kitartása és támogatóink segítsége nélkül, melyet hálásan köszönünk. Segítségükkel ez alatt a 20 év alatt felnőtt egy olyan nemzedék, akiknek már nem kell kitaposni az utat, van mit követniük, és akik már most is részt vesznek, és a jövőben is részt fognak venni ebben a csodálatos munkában a természet megőrzéséért, az állatok megmentéséért, Isten áldásával.

Dr. Déri János