A vadon élő állatok sérülései faji jellegzetességekkel élőhelyekhez és időszakokhoz kötődnek. Ilyenek az áramütés, a mérgezés és a baleseti sérülések. Korábban, mintegy 20-30 évvel ezelőtt a lőtt sérülések száma is számottevő volt, mely a médianyilvánosság hatására mára teljesen visszaszorult. Ugyanezen okok miatt a szándékos mérgezések is csökkenőben vannak, de azért még  rendszeresen előfordulnak.
A vadmadarak közül a ragadozók sérülései a közülük leggyakoribb egerészölyvek tekintetében ugyan ezek, a rétihéják és baglyok főként baleseti sérüléseket szenvednek, a vörös vércsék esetében majdnem kizárólag áramütés, a karvalyok ablaknak, -falnak,- kerítésnek repülnek, a sasok főleg mérgezés és vezetéknek repülés miatt sérülnek. De esetükben mindezek mellett jellemző a revirharc, azaz a fészkelőhely környezete, és a táplálkozóhely birtoklásáért vívott szezonális küzdelem a fajtársakkal. Főleg a hímek vesznek részt benne, míg a tojó a fészekben ténykedik. A hímek jellegzetes sérülése a szárny középső szakaszának érintettsége, mely a röpkészség elvesztéséhez vezethet.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A dunaföldvári rétisas idén tavasszal revirharc során sérülhetett. Eltörött a felkarcsontja, melyet nem aznap, de még frissen megoperált dr. Túri Árpád kollégám. A műtét mintaszerűen sikerült, a röntgen felvételen úgy illeszkednek a velőűrszegzéssel rögzített csontok, hogy tanítani lehetne. Hozzánk került tartásra és utókezelésre, de nem akart összeforrni. Kívülről nem látszott semmi, a bőr gyulladás mentes volt, de varrat szedésnél szétnyílt. Alatta a csont törvégeinek találkozásánál semmilyen gyógyulási folyamat nem indult meg. Szétszedtem, és kiderült, hogy a csont belsejében, a velőüreget szőrös penészgomba telepek lepték el. Antibiotikum kezelés velejárója, ritkán, de előfordul.

Kitakarítottam, jóddal alaposan kitöröltem, felkarcsontról lévén szó, mely légzsákot rejt magában, ami kapcsolatban van a tüdővel, ezért folyadék, oda nem adható, ami maradéktalanul kimoshatná a gombatelepeket és a spórákat, melyek nagy valószínűséggel a légutakba is bekerültek, ahonnan vissza fertőzhetik a csont belsejét. Így is lett. Bár gomba ellenes kezelés mellett fokhagyma etetés is volt, melynek az allicin nevű, nagyon hatékony gombaölő hatóanyaga a légutakon kiválasztódva ott fejti ki a hatását, ahol az egyébként vérellátással nem rendelkező légzsákokba csak inhalációval juttatható be gyógyszer, májustól novemberig hatszor kellet a műtétet megismételni, kisebb elhalt csontrészeket eltávolítva, hogy a maradó csontok összeforrva repülésre alkalmassá váljanak. A napi-másnapi átkötéseknek és az ehhez tartozó befogásoknak, lefogásoknak a sas nem örült, és azóta is gyanakvással tekint rám, ha meglát. Nem minden ok nélkül. Ha a vele együtt tartott másik sas a következő, megfogásra kerülő páciens, akkor is felveszi azt a púpos, nyakát lefelé és előre nyújtó védekező-fenyegető pózt, ahogy a sasokat régebbi képeken, szobrokon ábrázolják, és eh-eh-eh-eh figyelmeztető hangon fejezi ki méltatlankodását. Akkor is, ha sasnyelven az intim kedveskedést kifejező sp-sp-sp-sp hanggal próbálom megnyugtatni. Ha ő következik, nem áll ellent, hagyja magát, de a méltatlankodásnak hangot kell adni, kikéri magának, mert ő mégiscsak egy rétisas, a madarak királya, akivel nem lehet csak úgy bármit megtenni. Neve nincs, csak dunaföldvári mellékneve, és egy négy jegyű száma, hogy ne kötődjünk egymáshoz, hiszen el akarjuk engedni.

Szelídkének van neve, noha ő is várományos a szabadon engedésre. És ő sem szelíd már annyira, mint amikor fiatal asszisztensünk, Emese elnevezte. Azért volt szelíd, mert nem volt más választása. Amikor bekerült Pünkösdkor, mozdulni sem tudott, így enni sem. Én etettem kézből haldarabokkal. Normál esetben egy enni nem akaró, vagy nem tudó ragadozó kényszeretetése (tömése) két emberes: az egyik lefogja, a másik kifeszíti a csőrét és csipesszel letolja a begyéig a húst, különben kirázza a szájából. Egy idő után együttműködően elfogadja, és elviseli, sőt előnyben részesíti az önálló evéssel szemben. Valahol a fióka korából megszokott szülői gondoskodásra emlékszik vissza, és akár több éves, felnőtt sas létére is szinte elvárja az etetést. Először így csináltuk, mert nagy, és veszélyes, és sose lehet tudni. De két nap múlva éreztem, láttam rajta, hogy fogja hagyni egyedül is, ahogy már más sasokkal is szoktam. Az akkor csak hason feküdni tudó, de csípni, és egy lábbal akár markolni is képes madárnak egyik kezemmel a felső csőrkáváját „felső madárfogással” nyitottam ki, és a csőrének megfelelő méretű, egyben lenyelhető apróhalat fejjel előre tettem mélyen a szájába. Nem csípett, nem karmolt, hagyta. Lenyelte, és 15 másikat is ugyanúgy. Legközelebb már a kezemből vette el a halat. Hagyta, hogy sérült lábát tornáztassam. Ő svéd gyűrűs három-négy éves tojó, akit áramütés, revírharcból eredő sérülés, mérgezés, vagy akár mindhárom egyszerre érhetett. Az egyik szárnya belső oldalán az alkar lágyszövetét teljesen megették a nyüvek, izom nem maradt, bőr sem. Csak a csupasz alkarcsontok erek, idegek, inak és némi hártya. Egy helyen még ki is lyukadt. A sebet fedni, varrni nem lehetett, nem volt mit mihez. Ez lehetett áramütés miatt, vagy más sérülésből. Az áramütésre jellemzően az ellenoldali lába is érintett, viszont olyan görcsben volt, melyet a rovarirtó- vagy csávázószer mérgezés okoz, de ott is volt sérülés a lábszáron.

Az összemaréknyi nyüvet erős vízsugárral lemostuk, Insecticide 2000 spray-vel befújtuk, a sebeket elláttuk, Kék Lukáccsal és jódkáli kenőccsel bekentük, később Vagotyllal, Pantenol spray-vel kezeltük, felfekvésre való gézlapokkal fedtük, bekötöttük, naponta lézereztük, mágneseztük, még a kötésbe is mágnest tettünk. A görcse markoló lábujjait kifeszítettem, és Leukoplaszttal normál helyzetben a csüdjéhez rögzítettem. Egy hét múlva felállt, egy hónap múlva lehetett varrni a szárnyán a lukat, két hónap múlva kezdte használni. Bárki elaltatta volna azonnal, vagy amputálta volna a szárnyát. Most repdes a nagyröpdében.

Könyökös már most is repdes, de nem elég jól. A 10-es kórteremben ül az ablakban. Viszonylag szűk hely, de itt könnyű megfogni a kezelésekhez. Ő a Duna-Dráva Nemzeti Parkból jött. Ott hónapokig rehabilitálódott egy közepes röpdében, spontán gyógyult felkartörés után. A röntgen szerint a felkar a könyök közelében tört, ahol egészen kis eltéréssel, mintegy 7-8 fokos szögben forrt össze. Ez viszont elég ahhoz, hogy a könyökízületét jobban terhelje és az ízület rendszeresen beduzzad. Víztiszta sárgás, alvadó ízületi nedvet tudtam leszívni belőle korábban 2 naponta 2,5 ml-t, most már hetente csak 1,5 ml-t. Helyére szteroidot fecskendezek, ami csökkenti a gyulladást és gátolja a termelődést. A leszívás fontos, mert a túl sok folyadék feszíti az ízületi tokot, és fájdalmat okoz, a tű beszúrása Lidocain spray helyi érzéstelenítéssel nem kéne, hogy nagyon fájjon, a leszívással meg is könnyebbül, de nem szereti a beavatkozást. A megfogás külön szakértelmet, és gyakorlatot igénylő veszélyes akció merítőhálóval és vastag bőrkesztyűvel, igazi birkózás az 5-6 kg-os, egy méter testhosszú és 2,35 cm szárnyfesztávú sassal. Másodéves tojó. Nagy, erős, és agresszív. Nem tűr meg más sast maga mellett. Fentieket mind kipróbáltuk összerakni vele, hogy ne unatkozzanak, de bántotta őket. Karácsonytól kikerül a nagyröpdébe, mert nagyon menne, bent már egyre jobban töri magát.

Bogyó, a karbofuránnal kétszer mérgezett, 7 éves, hím rétisas azóta van a 9-es kórteremben, amióta párja, Luca, a műlábas tojó rétisas a nyáron májdisztófiában, vagyis a májat tartósan károsító, folyamatos toxikus ártalom miatt elpusztult. Bogyó véréből is kimutatta a labor a májkárosodás jeleit, ezért májvédő kezelést kap, ami máriatövis kivonat (Legalon, vagy Silimarin) és Ursofalk kapszula arányos része apró halakba rejtve, melyet nem szeret. Van egy több éve fennálló lábgyengesége is, mely bizonytalan érkezést eredményez leszálláskor az ülőfára, és sokat pihenteti egyszer egyik, máskor másik lábát, mely melegebb, mint a másik. Oka ismeretlen, sem anatómiai, sem élettani eltérés nem mutatható ki semmilyen fizikális, képalkotó, vagy laborvizsgálattal. Egy másik, két éve elpusztult, szintén karborurán mérgezett, Bogyó 2 nevű rétisas, évek múltán jelentkező hasonló tüneti, és szintén negatív vizsgálati eredményei alapján a tudomány számára eddig ismeretlen, nagyon késői idegrendszeri tünetként leírható lábgyengesége teljesen megegyezik most Bogyó tüneteivel. Bogyó éveken át csak a kimutatott májelégtelenség miatt kapta a kezelést, de most egy olyan indián gyógyító által készített, gyógynövényeket tartalmazó, idegrendszert stimuláló keveréket kap, mely Észak-Amerikában több hasonló tüneteket mutató fehér fejű rétisason segített. Ezt a gyógyszert szintén nem szereti, olyannyira, hogy halakba rejtve sem eszi meg. Ezért szintén felső madárfogással nyitott csőrébe kell behelyezni a preparált halakat. Ez etetésnek számít, ami kellemes lenne, de az utána következő kellemetlen izgalmi hatást összefüggésbe hozta a beavatkozással, ami az irántam érzett bizalom kockázatával jár.

Fenti sasokat őhozzá is betársítottuk, de elették előle a preparált halakat, és igyekeztek ledominálni, ami jelen állapotában nem kívánatos, ezért inkább egyedül van. Nem gyógyul, de nem is romlik, ami már jó jelnek számít. Akinek van ötlete a további kezelésre, szívesen fogadjuk.  

  Dr. Déri János

A darvak hamarabb jöttek, és többen. Minden évben egyre többen. Nyilván többen is vannak, és a számukra alkalmas táplálkozó és éjszakázó helyek ide, a Hortobágyra koncentrálják őket. Évtizedekkel korábban is voltak pár ezren Hortobágyon, de akkor a Dél-alföldi Kardoskút és Székkutas volt a fő gyülekező helyük. Ott valami kedvezőtlenül megváltozott, és ide szoktak.  Évek óta át is nyaralnak, akár pár ezren is, és talán költenek is itt. A Dunántúlon nem járnak, nem is kéne lenniük, mégis vannak, minden évben látom, hallom őket jártomban-keltemben. Ott biztosan költ egy pár. Budapesten is láttunk egy nagyobb csapatot a múlt héten, ahogy tavaly is megfigyelték őket Biatorbágy környékén.
Itt Hortobágyon sokan vannak, akár naponta 160 ezret is számolnak a Nemzeti park munkatársai, mégis alig kerül be hozzánk pár sérült. Ezek általában áramütés, vezetéknek repülés miatt szárny és lábtöréssel kerülnek kézre. Ha az éjszakázóhelyen, lecsapolt halastóban éri őket valami baleset, leginkább egymást letaposva az iszapba ragadt egyedek ritkán érik meg a megmentésükre hosszú szárú gumicsizmában érkező segítséget, mert a rétisasok gyorsabbak.

 Fotógaléria a túráinkról:

Szokatlanul több sérült barna rétihéja érkezett idén a kórházba a vonulás alatt, mint korábban. A sokévi átlag 1-2 példány szokott lenni, most 8-an kerültek be szeptemberben. Mivel nem száll fára, sem villanyoszlopra, nem éri áramütés, ritkán repül át az úton, nem szokták elütni, most mégis így történt. Mind idei fiatalok, és baleseti sérültek. Kettőt már elengedtünk, a többinek várnia kell tavaszig.
Minden évben érkezik szeptemberben egy-egy fiatal legyengült darázsölyv, most kettő érkezett. Szelídek és békések, eszik a banánt és darázslárvák helyett a mézes lisztkukacot.
Most a héten egy nap alatt három erdei szalonka landolt sérülten Debrecenben ismeretlen okból különböző helyeken, így lakótelepen és kertvárosban, agyrázkódással, csőrsérüléssel, belső vérzéssel. Behozták őket mind. Ennyi nem szokott lenni egyszerre. Éjszakai vonulók, valami történhetett ott, pedig meleg, csillagos esték vannak hetek óta se szél, se vihar, se tűzijáték, se semmi.
Egy szintén éjszaka vonuló ugartyúk is ott bujkált a lakótelepen a házak között, ami merőben ritka egy nagyvárosban, de a riasztásra kivonuló munkatársunk nem tudta megfogni, végül elrepült.
Okát még csak találgatni sem tudjuk, de lejegyeztük, az utókor okulására. Jó utat neki!
Dr. Déri János

Október 23. a Szabadság Napja a Madárparkban. Az utolsó szabadon bocsátás napja. Azok tiszteletére és emlékére, akik 1956-ban életüket áldozták, vagy hosszú éveket töltöttek börtönben a szabadságért. Akiket megkínoztak és megaláztak, életük végéig családostul ellehetetlenítettek, száműzetésre,  emigrációra, hazájuk elhagyására kényszerítettek. Akik valamiért azóta is hallgatnak azokról az időkről. Abban az épületeben, ahol valamikor kitelepítettek, kényszermunka táborba elhurcoltak éltek rabszolgasorban, most madárkórház működik, ahol azokat a madarakat gyógyítjuk, melyek az emberi felelőtlenség következtében sérülnek áramütés, mérgezés, baleseti sérülések miatt, gyógyulásukig kórtermekbe zárva. Nem tudják, hogy mi következik, és meddig tart a fogság, de talán remélik, hogy egyszer véget ér. Néhányuk számára most jött el ez a nap. A Szabadság Napja. Minden évben ekkor engedjük szabadon azokat a gyógyult madarainkat, melyek alkalmasak az áttelelésre, vagy a késői vonuló társaikhoz való csatlakozásra. De csak azokat. Amelyeket sikerült felkészíteni a mostoha körülményekre, akik télen talán majd fáznak és éheznek, de biztosan túlélik. Erre kiválóan alkalmas volt a mai verőfényes nap. Szokatlan októberi nyár, nem vénsszonyok nyara, hanem igazi nyár hetek óta, délibábbal a Hortobágyon, ahogy kell. De nem tarthat örökké, ha változik a klíma, ha nem, most ősz lenne, ami után a tél következik, a hortobágyi pásztorok behajtási ünnepe is itt van pár nap múlva, nem véletlenül. A darvak tudnak valamit. Majd egy hónappal korábban érkeztek, már szeptember elején annyian voltak, mint máskor októberben, és most, október végén soha nem látott mennyiségben, napi 160 ezernél is többen húznak naplementekor éjszakázó helyeikre. Ez azt jelenti, hogy északról jön a hideg, és egyszer ideér. És akkor már nem lesz könnyű az itt telelő madaraknak. Akik ezt nem bírják, ezért vonulnak el. De akiknek még ez is jobb, mint ott fenn északon, azok ide húzódnak.

Két egerészölyvet, egy barna rétihéját és két bütykös hattyút engedtek szabadon az ünnepi alkalomra ide érkezett látogatók közül az erre vállalkozók. Mintegy száz-egynéhányan gyűltek össze, kicsik és nagyok, hogy útjukra engedjék a ég madarait a nagyröpde előtti kunhalomról.
Az egyik egerészölyv 10 napja érkezett Tiszafüredről, akkor két evező tolla hiányzott, maga törte le őket a saját csőrével, ahogy itt léte alatt a többit is majd valamennyit. Oka áramütés lehetett, ami után gyakori tünet a fonákérzés, olyan rendellenes érzés, érzéketlenség, ami miatt lerághatja, és rendszerint le is rágja saját szárnyát, vagy lábát. Ő megelégedett a repülésben legfontosabb elsőrendű evező tollainak tönkre tételével, melyet kijavítottunk. A solymászatban alkalmazott tollpótlás technikát felhasználva, egy másik, korábban elhullott egerészölyv erre a célra félretett tollait méretre vágva, és saját anyagával, a toll szárával összecsapolva, pillanatragasztóval ragasztottuk vissza. A megoldás a tollváltásig végleges, ameddig ki nem vedli, és ki nem nő az új, saját tolla, tökéletesen tudja használni. Ezeket már nem bántotta, napok elteltével sem szedte ki, hanem láthatóan ápolta, szépen elrendezte, kisimította, bepúderezte, és tökéletesen repült vele. Kár lett volna itt tartani.

A másik ölyv, mely egy hónapja Kecskemétről mérgezés gyanúval érkezett, szintén megérett a szabad életre, társával együtt gyakoroltak gólyák és sasok között a túlélő röpdében. Őt éppen egy kecskeméti látogató engedte szabadon. Mindkettőt széllel szemben idíttattuk el, hiszen a repülőgépek is így szállnak fel, majd szélirányba fordulva vitették magukat a vásártér fölé, ahol termiket, felfelé szálló meleg légáramlatot találva felköröztek és tűnőbe repültek. Ugyanígy tett a szárnysérüléséből felgyógyult  fiatal barna rétihéja is. Ő vonuló, és még utoléri társait Afrika felé.
A két hattyút a Madárpark tavára engedtük, ahonnan majd maguktól szállnak fel a vizet hosszan taposva, ha útra akarnak kelni. Csak így tudnak felszállni, nekifutással, vagy a vízen, vagy gyepen. Gyakori sérülésük, hogy víz helyett nedvesen csillogó úttesten landolnak, és megütik a lábukat.  Az egyik, egy idősebb hím is így járhatott, mert eltörött az egyik lábujja, melyet egy hónapja külső fémes rögzítéssel, fixateur externe műtéti technikával raktam össze. A csont összeforrt, a fémet kivettük, és pár nap röpdés gyakorlás után mehetett ki a tóra. Vele együtt került szabadon bocsátásra az a még szürke tollú idei fiatal, mely csak legyengült, és a pár hetes kondíció javítás alatt egymás társaságát élvezték. Az elengedést követően is együtt maradtak.

Jó utat, szabadságot, mindenkinek!
Akik most nem mehettek el, majd március 15-én kerülnek sorra. Addig itt biztonságosabb. De velük is történt valami jó: 20 gólyát áttelepítettünk a túlélő röpdéből a nagy, vadító röpdébe. Ők negyvened magukkal itt maradtak augusztus 20-án, mert nem voltak készen. Nem repültek elég jól és nem féltek eléggé az embertől. Így azóta gyakorolták villanypásztoros villanyoszlopokon, sasok és ölyvek között, és leginkább saját fajuk konkurenciája között, a minél gyakoribb ütköztetések miatt szándékos zsúfoltságban a túlélést. Ez a gladiátorképzés része. A legjobban repülőket hosszas hajkurászás után kiválogattuk, és áttelepítettük a nagyröpdébe, ahol négyszer nagyobb területen repülhetnek, de sasok ott is vannak. Ők nem repülnek, gyalog a repülős gólyákat csak ijesztgetni tudják, de ébren tartják a figyelmüket. A röpde egy részébe beengedett látogatóktól a vadabbak elhúzódnak, átrepülnek a röpde másik végébe, magukkal ragadva a szelídebbeket is, így mindegyik elvadul. Pár hét múlva azt sem tudjuk, melyik volt a kézzel nevelt és az embert szülőjének tartott fiatal. A legfontosabb, hogy ő sem tudja. Ez a túlélés és a szabadság záloga a vadmadaraknál.        
Dr. Déri János

A korábbi években sokszor, legutóbb sajnos két alkalommal is hallhattunk mérgezés miatt elpusztult sasokról, amik szinte kivétel nélkül a ragadozókra irányuló illegális pusztításnak estek áldozatul. Augusztus 17-én, Békés-megyében, lakossági bejelentés alapján értesült a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata ragadozómadarak pusztulásáról. A helyszínre érkező természetvédelmi őr két kifejlett parlagi sas teteme mellett megtalálta a nemrég kirepült két fiókát is, így a teljes parlagisas-család áldozatul esett.
Az egyik szülőről egyedi ornitológiai gyűrűje alapján kiderült, hogy innen 150 km-re, még fiókaként gyűrűzték meg Heves megyében 2016-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai. Ilyen pusztulást csak mérgezés tud okozni, így a tetthely és a közeli területek átvizsgálását már a Rendőrség és az MME Méreg- és Tetemkereső Kutyás Egysége végezte. Több, a mérgezéshez kipreparált galamb csalétket és a mérgezés miatt elpusztult szarkát is találtak a közelben. Mivel a csalétkeket a sasfészek közvetlen közelében helyezték ki ezért az sem kizárható, hogy az elkövetők szándékosan a sascsaládot vették célba. A tetemeket vizsgálatra a NÉBIH laboratóriumába szállították és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság feljelentése alapján a Rendőrség nyomozást indított az ügyben. Sok sasmérgezés történt az elmúlt 15 évben Magyarországon, ugyanakkor arra, hogy egyszerre egy egész családot lemérgezennek nem volt példa. A fokozottan védett parlagi sas természetvédelmi értéke egyedenként egy millió forint, így a most keletkezett kár értéke 4 millió Ft. A mérgezés a teljes hazai parlagisas-állományt egész évben érinti a költőhelyeken, a táplálkozóhelyeken és időszakos megtelepedési helyeken is.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A veszélyeztető tényező negatív hatása minden bizonnyal jelentősebb, mint amennyire a rendelkezésre álló megkerülési adatok mutatják, hiszen a legyengült és/vagy elpusztult egyedek csak igen ritka esetben kerülnek elő.
Sajnos a nem megfelelő módon alkalmazott rágcsálóirtó szerek következtében elhullott ragadozó madarak száma is folyamatosan nő. A legnagyobb gondot egyértelműen a kereskedelmi forgalomban is kaphatók okozzák, amelyek képesek felhalmozódni a táplálékláncban és blokkolják a gerinces szervezetek véralvadási mechanizmusát, így külső és belső vérzéseket okoznak és néhány napon belül a mérgezett állat kínhalálához vezethetnek. Ez a hatóanyag jelenleg Magyarországon az engedélyezési okiratban megjelölt módon, azaz kis dózisban, lakossági felhasználásra kizárólag beltéren vagy zárt etetőállomásokon használható. A gazdálkodók a szabályozás ellenére a gyakorlatban sajnos ezt sok esetben figyelmen kívül hagyják, és nagyobb mennyiségben, illegálisan alkalmazzák mezőgazdasági területeken, elsősorban a mezei pocok és a hörcsög gyérítésére. Az irtószer nem megfelelő alkalmazása 2015-ben már komoly vadgazdálkodási kárt is okozott, 80 őz és 10 mezei nyúl pusztulásához vezetett Békés megyében. 2018 őszétől ugrásszerűen nőtt az ilyen mérgezés következtében elpusztult védett és fokozottan védett madarak száma. A NÉBIH laboratóriumi vizsgálata nyolc parlagi sas, három uhu és két egerészölyv esetében már igazolta, további hat parlagi sas, egy rétisas és három egerészölyv esetében a tünetek és a megtalálási helyszín pedig valószínűsíti a hatóanyag jelenlétét. Az összesített természetvédelmi kár már meghaladja a 15 millió Ft-ot, ugyanakkor az elpusztult védett vagy vadászható állatok legnagyobb része soha nem kerül elő, így a valós kár ennek bizonyosan a sokszorosa.

Nem kérdés, hogy egy új és országosan igen jelentős természetvédelmi és vadgazdálkodási problémáról beszélhetünk, amely rendszerszintű és gyors megoldást igényel. Ennek érdekében az MME megbeszélést kezdeményezett az Agrárminisztérium illetékes főosztályaival és levéllel fordult a természetvédelemért felelős helyettes államtitkárhoz. Bízunk benne, hamarosan hatékonyabb, szigorúbb fellépés várható a madármérgezés ügyében, a vegyszerek használatában.
Konyhás István

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Kutya vagy valami más ragadozó próbálhatott hozzájutni ahhoz a teknőshöz, aminek a hátsó lábait, testét és egy kicsit az első lábait is megrágta.  Szerencsére időben megtalálták és a szekszerű szállításnak köszönhetően az élete megmenthető és jó esetben maradandó, de nem nagy sérülésekkel a Madárpark tavában tovább élhet. A mocsári teknős páncéljának hossza körülbelül 20 centiméter. Egyes (nem magyarországi) populációkban elérheti a 30 centimétert is. Ellentétben a vízi teknősöknél megfigyelhető trenddel, miszerint a nőstények nagyobbak (például az ékszerteknősök esetében is), a mocsári teknős hímjei egy hajszálnyival nagyobbak, mint a nőstények. Mindenféle mendemondákkal ellentétben a teknőspáncél jelentős súlyt nem bír el, csak a ragadozók egy – egyébként nem elhanyagolható – részével szemben nyújt védelmet. Mind a hátpáncél, mind a fej és a végtagok alapszíne sötét, feketésbarna vagy grafitszürke olajzöld beütéssel, amelyet mindenütt, de különösen a nyakon és a fejen kisebb nagyobb citromsárga vagy sötétsárga pettyek tarkítanak. A páncélon a pettyek mintha a pajzsok testközépi részeitől kifelé, sugárirányban futó vonalak mentén rendeződnének. A szemek szivárványhártyája a hímek esetében vörösesbarna, a nőstényeknél sárgásfehér. A frissen kelt teknősök páncélja kerek, 2,5-3 cm hosszú, általában még kevés sárga petty látható rajtuk. Hasuk gyakran fekete. Farkuk feltűnően hosszú.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">