Szeretnék leírni valamit. Elég lenne egy aprócska kis sorsmorzsa. Egy kedves történet, vagy röpke, szép pillanat. Hogyan varázsoljak mosolyt több ezer ember arcára? Akinek nincs lehetősége személyesen eljönni hozzánk megérdemelne igazán néhány kedves sort, hiszen a támogatásuk nélkül nem sokra mehetnénk. Ezért ülök itt. Közben lehull mellém egy vakolatdarab a plafonról. Megnyikordul alattam a szék, míg lehajolok érte. Felveszem. Nem tudom miért, csak úgy. Esik majd a helyére egy másik. Így van ez. Közben elmosolyodom, belegondolok, hogy nálunk ezt itt úgy hívják iroda. Igen, van neki omladozó plafonja, nyikorgó széke. Adományként kapott számítógépe és nyomtatója. Nem modern, nem is szép. De van! Csupáncsak iroda, vagy valami. Egy hely. Nem lesz újravakolva, szépre festve. Hogy miért nem? Ennek nagyon egyszerű oka van. Az, hogy jól van ez így. Ritkán tartózkodunk itt, hiszen nem itt zajlik az Élet. Persze, ha egyszer több pénzünk lenne, mint amennyi szükséges ahhoz, hogy madarak százait mentsük meg, akkor más lenne a helyzet. Akkor, talán lenne egy igazán jó röntgengépünk. Ja, igen a plafon természetesen ilyen maradna, de írhatnék arról, hogy van végre egy modern röntgengépünk. Máshogy hullana még a vakolat is.  Nagy tisztelet övezné az biztos. Nyáron adományként egy cég megélezte az összes orvosi eszközünket. Utána a lámpa alá tartottuk őket, csak hogy lássuk, milyen szépen ragyognak. Igen, mint a kisgyermek, aki először lát üveggolyót. Nos, talán el tudja képzelni a kedves olvasó, hogy járna az új röntgengép. Épp csak meg nem koronáznánk, bár ki tudja. Na, és ha ez a csodagép meglenne, akkor autókat vennénk. Bizony ám. Rá lenne írva, hogy madármentés meg minden, ami a mi autónkra kell. Volt már ilyenünk, több is, de mind beadta a kulcsot. Sebaj, lesz másik. Egyszer, valamikor. És még álmodozhatnék arról, hogy mi lenne, ha volna, de tényleg nem ezért ülök itt. Csak megköszönnöm illenék a segítő kezeket, a madárbarát szíveket, az anyagi és tárgyi adományokat. Az 1%- ot, a bíztatást, a kedves szavakat, amiből jut a madaraknak nap, mint nap. A szárnysuhogást, amit mindig hallhatok. A boldog repülés látványát, mert meggyógyulhatott.
Németh Mónika