2011. aug. közepén bejelentés érkezett, hogy Nagyhegyesen találtak egy sast. Kollégám, Kovács István kétkedve fogadta a hírt, hiszen általában vagy vércse, vagy ölyv a „sas”.(Sajnos kevesen ismerik a ragadozó madarakat) A kis sas is sas, indulok menteni! Megkapom a címet, tel. számot, valamint a dobozt a madárnak ( ölyv méretűt) és uccu neki. Némi keresgélés után megtalálom a tanyát és máris parolázok a gazdával. Fejcsóválva nézi a dobozt és megjegyzi: kicsi lesz! Ölyvnek elég, mondom én. Hol a madár? A kutya kennelében a válasz, és már vezet is. Furcsán érzem magam a dobozommal kezemben, hiszen egy tuskón fiatal, de megtermett réti sas nézelődik felénk. Most mi legyen? Nem félünk a problémáktól…..Bemegyek és beszélgetek a madárhoz.  Nem érti, mit akarok, de hagyja, hogy a hónom alá kapjam, és az autóhoz sétáljak vele. Hova tegyem? Közben fokozódó bizsergést érzek magamon! Ez már a kapcsolat? ? Egy hely van a madárnak, ez a csomagtartó, óvatosan berakom és utána nézek a bizsergésnek. Hemzsegnek rajtam a tolltetvek. Ja, tetves, szól a gazda, picit későn. Elköszönök és irány a kórház. Az úton a tetvek szórakoztatnak, ők másznak, én kaparászom. Megérkezve a kollégák első kérdése:- Mi van az ölyvvel? ?  Némi szervezés után nyitom a csomagtartót, óvatosan, hiszen szabadon van a sas. Ő bentről és kintről kukucskálok. Azután hagyja magát megfogni. Miközben viszem a műtőbe, akkor veszem észre, hogy kesztyűt elfelejtettem felvenni, de ehhez a madárhoz nem is kell. Déri doktor fia, Balázs a műtőben vár, mivel a doktor külföldön van. A vizsgálatok mérgezést, és legyengülést állapítanak meg. (Ez indokolja a rengeteg tolltetű jelenlétét is).  A madár szűk 2 kg-ot nyom, a mellcsontja centikre kiáll, és ki van száradva. A szokásos kisrutin után (védőoltás, féregtelenítés, infúzió) Balázs kapja a telefont és beszámol a doktor úrnak. Megkapjuk az utasításokat, a madár a gyógyszereket és a kollégák közben előkészítik a legnagyobb kórtermet, ha már a doboz kicsi volt, a kórterem legyen megfelelő. Műfű, ülőke, fürdőtál, stb. Ezután bekerült a madár is, de csak unottan ücsörgött, nem vett tudomást a környezetéről. Nagyon beteg volt!  Elkezdtem etetni, hiszen az éhhalál küszöbén járt. Ilyen esetekben csak keveset, de sűrűn kell adni, mert könnyen túl lehet terhelni a szervezetet, amivel nagy bajt idézhetünk elő. Sast tömni nem egyszerű, de nem is kellett. A húst meglátva felélénkült és azonnal elvette a kezemből! A kezemből, és nem a kezemmel együtt, bár furcsán nézett rám, amikor csak pár falatot és egy kis vizet kapott. Ahogy eltűnt a begyéből a hús (köpetmentes) kapta a következő pár falatot. Ez kb. fél óránként ismétlődött. Közben szinte folyamatos kapcsolatban voltunk Déri doktorral, aki tanácsokkal és utasításokkal látott el bennünket és kérdezett, kérdezett. Az éjjeli picit bővebb táplálékkal probléma lett, nem emésztett. Délben már érződött a bomló hús „illata”. Sikerült elérnünk, hogy kihányja a bent maradt húst. Ilyen esetben könnyen kaphat begyrothadást, viszont e kényszerhánytatás nagyon megviseli. A folytatásban Calo- Pet- et kapott, ami egy energiapaszta, hiszen nem gyengülhetett tovább és egy pihenőnapot tartottunk.  Ezek után szépen erősödött, alig várta a következő etetést és már a 4.-5. napon totyogott elém. A napi etetések száma elérte a 25-30-at. Szép lassan aztán elkezdődtek a problémák. Ha izgult, epilepsziához hasonló rohamok törtek rá, sűrűn mellé nyúlt a húsnak, és a bal szemére érzéketlenné vált. Nem látott vele. A doktor úr is nehéz helyzetbe került, nem csak mi, hiszen telefonon kellett gyógyítania és ezt sikeresen meg is oldotta!  Ismét javult az állapota Bogyónak (ugyanis ezt a nevet kapta közben). Pár nap múlva „furcsa” lett a feje és a szárnyán néhány toll kifordult a helyéről, valamint elkezdte a fejét hátra csavarni. A görcsök is visszatértek. A vizsgálatok során kiderült, hogy a bőr alatt levegőpárna alakult ki, a feje tovább dagadt és a szemei kidülledtek. A madár étvágya, kedélye jó volt, bár a kezelések nem jártak teljes sikerrel. Közben megérkezett madárdoktorunk és új gyógyszerekkel folytattuk a kezelést. Lassan eredménye lett a gondoskodásnak, szépen javult Bogyó állapota. Csak ez a mellé nyúlás, ülőketévesztés volt zavaró. Kapott labdát, hogy gyakoroljon, játsszon, elfoglalja magát, mert már így is túl szelíd. Ne is lásson embert, ha nem muszáj. Bogyó viszont nem így gondolta. Ha nyílt az ajtó repülve jött üdvözölni, na meg némi betevő falatért. Elértük a napi 40-45 köpetmentes csibe fogyasztását. Ez nem kis teljesítmény, de volt is látszata, szépen kerekedett és a kedve is javult. Főként a reggeli takarítás volt tréfás! Hol a felmosóra vadászott a maga szédelgős járásával, hol a kefét támadta, vagy egyszerűen felborította a vödröt és elvitte. Ha pedig végképp nem volt elérhető semmi, akkor a bakancsomat vette célba, vagy mögém settenkedett és finoman belém csípett. Ez az ülő munkánál picit hátrányos volt, mert nyomott hagyott. Ha bementem azonnal körülöttem sertepertélt. Etetésnél azt sem várta meg, hogy bemenjek, az ajtónyitásra máris jött és ráadásul fejmagasságban. Ha az ajtót visszacsuktam nekirepült az üvegnek. Az egyik etetésnél picit később indult, én már beléptem, de jött! A kezemet  felemeltem  és mint egy idomított madár kézre szállt. Ja, nincs rajtam kesztyű, ebből mi lesz? Semmi! Megette az ennivalóját, jött a szokásos csőrtisztítás, has vakargatás. Érdekes érzés volt, amikor néhány cm-ről a szemembe nézett. Áttértünk a tányérból evésre, hátha leszokik a kézre jövetelről. Kettőnk közül, csak én gondoltam, hogy így lesz. A folyamatos kezelések és az orvosi hozzáértés meghozta gyümölcsét! Bogyó szépen gyógyult, és ma már az eredeti 2kg-ról 4 kg60dkg-ra hízott. Szinte tünetmentes, csak, ha nagyon ideges, akkor tér vissza a görcsös szédelgése. Viszont a viselkedése elég meghökkentő. A csőréből, a karmai közül el lehet venni a húst (ez sasokra nem jellemző, senki ne próbálja ki!). Valamint ott van még a vonzalma az emberhez, mindent megfog ugyanis ami nem ember! Kapott egy élő patkányt, hogy lássuk tud-e vadászni. Nem tudta mi az, de megfogta, elengedte, majd ismét megfogta. Játszott vele mindaddig, amíg szegény patkány meg nem harapta az ujját. Ez hiba volt! Ezután még vagy fél óráig nézegette elromlott „játékát”, mire rájött, hogy ehető. Megpróbáltuk elhelyezni a kisröpdében a többi madár között, hogy megtalálja a természetes helyét, de itt is akadtak problémák. Ahogy elengedtük kiszemelte a parlagi sast, de az elrepült előle. Nosza, akkor ott egy hatalmas tojó réti sas, hát ez is elrepült. Sebaj, fogunk egy ölyvet! Szinte egyszerre értünk oda. Bogyó fogta az ölyvet (szerencsére csak a tollat), én meg a Bogyót! Elvettem tőle a zsákmányolt ölyvet, és mire elengedtem, már egy hattyú után loholt…., én meg természetesen utána. Győztem, a hónom alá kaptam és irány vissza a kórterembe. Ott a helye, hiszen mindenkit szívesen fogad, csak emberből legyen. Hát így zajlik az életünk!

Bogyó! Vajon mi lesz veled? ?

Tóth János

Videó Bogyóról ITT