Az alföld TV híradása: Lucáról: http://www.alfoldtv.hu/?id=8094&q=q

Nem minden sikerül. De semmi sem teljesen reménytelen. Már két hónapja küzdünk Luca lábáért, de sajnos egyre kevesebb eséllyel. December 13-án, Luca napján érkezett a hortobágyi Madárkórházba egy másodéves tojó rétisas lábtöréssel. Lucának neveztük el. Kunhegyes határában több napig lógott lábánál fogva egy nyárfa tetején, 25 m-es magasságban. Monoki Ákos természetvédelmi őr találta meg és Horváth Tibor a Hortobágyi Nemzeti Park ebben jártas munkatársa alpin technikával mászott fel, és a levágott ággal együtt eresztette le, mert úgy beszorult egy ágvillába az egyik lába, hogy fent nem tudta kiszabadítani. Nem könnyű, és nem is veszélytelen ilyen magasságban egy több mint 2 méter szárnyfesztávú, 5 kg-os ragadozóval birkózni. Hogy hogyan szorulhat így be egy mindennap fák ágain

éjszakázó sas lába, az rejtély. Eddig egy ilyen esetről hallottam Dudás Miklóstól, a HNP munkatársától. A bal lába két helyen tört el. A lábszár nyílt törése mellett az izmok is sérültek, és a csüdcsont is eltört, egészen a csüdízület közelében. Bár ez utóbbi nem volt nyílt törés, mégis ez volt a későbbi komplikációk oka. Azonnali műtéttel a lábszárat velőűrszegzéssel, a csüdöt rögzítő kötéssel, majd gipszeléssel rögzítettem. Itt az ízülethez közeli törés miatt nem volt elegendő hely a fémes rögzítő elemek biztonságos befúrására, ezért ölyveknél és héjánál, rétisasnál csüdön máskor már eredményesen alkalmazott gipszelés mellett döntöttem. De a gipsz alól kilátszó lábujjak sárga bőre két nap múlva szürkülni kezdett, ekkor levettem a gipszet, és kiderült, hogy alatta a csüd bőre elhalásnak indult. Ebben a lábszár nagyér sérülése miatti keringési elégtelenségnek volt szerepe. Emellett az is hozzájárult, hogy a gipsz alatt felfeküdt a bőrhöz közeli törvég, és azt kidörzsölve egy kis ponton

nyílttá vált ez a törés is, ami elég volt a fertőződéséhez. A bőr elhalása folyamatos, napi kezelést igényelt, ezért mégis velőűrszegzés és fixateur externe (a csonton keresztben átmenő fémrudak külső rögzítése) kombinációjával egyesítettem a csontvégeket. Ugyanezt alkalmaztam a lábszáron is. Mivel nem volt elég hely a külső fémes rögzítéshez törvégenként, minimum két fémrúd befúrására, a lábszárra és a csüdre szerelt szerkezetet egymáshoz rögzítve stabilizáltam. A szabadon maradt csüdöt és az ujjakat naponta lézerrel és erős mágnessel kezeljük, bővérűség keltő kenőcsökkel egy órán át masszírozzuk, passzívan fenntartva valamilyen táplálékáramlást. Aloé Vera géllel tápláljuk, folyékony

oxigén spray-vel locsoljuk, a gyógyulást körömvirág kenőccsel, homeopátiás, Bach virágterápiás

kezeléssel segítjük, naponta átkötözve párakötéssel tartjuk nedvesen. A sas mindezt kénytelen tűrni, háromemberes a beavatkozás: ketten fogják, a harmadik átköti, kezeli, keni, masszírozza.

Csak a megfogásnak áll ellen, fenyeget, odacsíp, trükközik, de inkább csak tessék-lássék mutat ellenállást, ami azért korántsem veszélytelen. A többit hagyja, pontosan tudja, hogy mi történik vele, és azt is, hogy ez neki jó. Kezelés közben mozdulatlanul fekszik, ha valami fáj, vagy már unja, akkor méltatlankodó "röfögéssel" jelzi. Én fogom meg "rossz fiúnak" öltözve, fehérben, maszkkal, sapkában, egy zöld kendővel letakarva a fejét, majd vastag bőrkesztyűvel a jó lábát, másik kézzel a nyakát rögzítve szárnyait a teste mellé szorítva, átölve tartom. Közben segítőim a szemét eltakaró sapkával látják el, ha nem lát, nyugodtabban viselkedik. Átadom nekik, egyik a jó lábát és az egyik szárnyát, másik a fejét és a másik szárnyát fogja. A kezelés után még mindig beöltözve elengedem a kórteremben, így csak énrám haragszik, de csak ebben a megjelenésemben. Majd közvetlen utána "jó fiú" ruhában, civilben megetetem, és ő ezt, mintha mi sem történt volna, hagyja, elfogadja, kéri, válogat, együttműködik, sőt kommunikál. Én valamit tudok rétisasul, inkább értek, mint beszélek, de egyszerű nyugtató, barátságos hangokat tolmácsolok felé, ő viszonozza. A vizes pohárra nézve és közben csámcsogva jelzi, ha inni kér. Mivel a lábát a táplálék rögzítéséhez és csőrrel való tépéshez nem tudja használni, kézből falatoztatva etetjük. A felnyitott halat elé tartva komótosan kiválogatja a legfinomabb falatokat:

először a belsőséget, szívet, kopoltyút, a fej lágyabb részeit. De az ikrát nem szereti. Követni kell a tekintetét, ahova néz, azt kéri. Van, amikor lusta elvenni kézből a hal-, vagy csirkehúst, de békésen elfogadja, és lenyeli, ha csőrét kézzel kinyitva minden kényszer nélkül a szájába tesszük. Ettől megjön az étvágy, és pár falatot magától vesz el a kezemből. Hihetetlenül gyengéden és finoman, pontosan tudva, hogy a hatalmas, éles és tűhegyes csőrével meg is sebezhetne, de számára ínyencséget jelentő pár milliméteres csemegéket is le tud csipegetni az ujjamról. Az etetés is egy óra, vagy több. Nem mindig

én etetem, Tóth János solymászunk többet foglalkozik vele, hiszen tartósan itt marad, meg kell szelídíteni. Ő máshogyan kommunikál vele, magyarul beszél, a sas sasul, és jól megértik egymást. A nyílt töréseket azért kell azonnal műteni, mert másnap már sokkal rosszabb az esély, harmadnap még

rosszabb, később pedig szinte nincs. Luca ezt az időt sajnos a fán töltötte... A madaraknak – akárcsak az embernek – főleg csöves csontjai törnek. Csontjaik bár erősek, de faluk vékonyabb, mint az emlősöké, hogy könnyebb legyen a repülés miatt. A vékony falú, de nagy szilárdságú csont, ha törik, hasadva hegyes törvégeket alkot. A madár – bármennyire is fáj neki – megpróbálja mozgatni törött

végtagot, ilyenkor a hegyes, éles csontvég roncsolja a lágy szöveteket, izmokat és átszúrja a bőrt. A szabad levegőre kerülve szennyeződhet, kórokozókkal mindenképpen fertőződik, és ha eláll a vérzés,

kiszárad. Mivel a csont táplálása jelentős részben a csonthártyán keresztül történik, a kiszáradt csonthártya a csont elhalását eredményezi. Lucának az erei is sérültek, erős vérzése volt, sok vért is vesztett, emiatt nem száradt ki a 3 cm-es kiálló csontvég, de fertőződött, és a fertőzés a lágyszövetekben már előrehaladt. Madaraknál, ragadozóknál, de főleg sasoknál nagyon ritkán fordul elő, de itt most elhalást okozó baktériumok telepedtek meg, melyek a szokásos fertőtlenítéssel, sebkimetszéssel

és antibiotikumos kezeléssel dacolva nagy terület elhalását okozták a sérült területen. Ehhez társult

a vérkeringési elégtelenség, mely a csüd egyébként tökéletes vérellátását felborította. A rétisas mínusz 20-30 fokos hidegben is egész nap áll a havon, jégen, nem fázik a lába. A csont és bőr között a csüdön alig van anyag, csak erek, idegek és inak. Ha a rendszer megsérül, vége van az egésznek.

Nem, vagy csak nagyon nehezen gyógyul, és ha elhalásnak indul, nem lehet visszafordítani. De korlátozni talán. Nem mindegy, hogy mekkora terület hal el, és ha amputálni kell, nem mindegy, hogy mennyit kell levágni. December 20-a óta szinte egy állapotban van, egyik nap kicsit jobb, másik nap kicsit rosszabb, de sajnos most már látszik, hogy nem marad meg a lábvége. Az ujjak tövén talán

még van élet, a csüd tövén is, de közöttük a nagy részében elhalt csüd nem tart kapcsolatot. Azért imádkozunk, hogy a körömnyi proximális csüddarab megmaradjon, mert akkor a csüdízület egy protézissel működőképes lehet. Az elhalt bőr felé megindult a sarjadás, ha ezt követi valami csontnövekedés is, akkor lesz mihez rögzíteni egy esetleges műlábat.

Dr. Déri János