Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Galambok végveszélyben

2015. március 15. - Madárkórház

Sólyom

A kerecsensólyom Európában és Ázsiában honos, vonuló példányai eljutnak Afrikába is. Elsősorban a ligetes erdőkkel, fasorokkal, legelőkkel tarkított élőhelyeket kedvelik, de egyre gyakrabban költenek nagyfeszültségű traverzeken is mesterséges költőládákban. E sólyom legkedveltebb táplálékállata az ürge, ha csak teheti, ezt zsákmányolja, de a galambok fogyasztása is jelentős. Mivel az ürge téli álmot alszik, ezért éves szinten legfontosabb zsákmányállatai a galambok. Kora tavasszal és ősszel hetekig a vonuló madarakból, elsősorban seregélyekből táplálkozik. Télen az öreg madarak gyakran mezei pocokra vadásznak. Az öreg madarak költési időn kívül is összetartanak, párban is vadásznak, előfordul, hogy más ragadozómadaraktól, például héjától, vércsétől elveszik zsákmányukat. Az öreg madarak egész évben a fészkelő területen tartózkodnak. Rendkívül hideg időjárás esetén megfelelő táplálkozási lehetőség hiányában nagyobb térségben mozognak. Az elsőéves fiatalok kóborolnak, vonulnak. Egy 1993ban a Kiskunságban, fészekben gyűrűzött fiókát például még az év októberében Görögországból jeleztek vissza. Egy Heves megyei fészekből kirepült fiatalt Líbiában fogtak be solymászati célra. A kóborlási időszak után a fiatalok a kirepülési helyük közelében telepszenek meg. Így a védelmi intézkedéseknek köszönhetően egy-egy térség állománya növekedhet.

A fiatal madarak kóborlásaik során gyakran időznek a városokban, ahol bőséges táplálékforrást biztosítanak a városi galambok. A városokban nagy számban előforduló galambokat sokan szeretik, sokan nem. Civilizált világunkban sok embernek ezek a galambok jelentik a kapcsolatot a természettel. Etetik, óvják őket. A Madárkórházba is rendszeresen érkeznek sérült vagy legyengült galambok a városi parkokból. Ugyanakkor sok bosszúságot is okozhatnak. Néha a hirtelen felszálló galambok csak megijesztik a járókelőket, de ha egy-egy épület tetejére hosszabb időre odaköltöznek, ürülékükkel meg tudják nehezíteni a házban élők életét. A sérült vagy legyengült galambok elpusztult példányai fertőzésveszélyt is jelenthetnek más házi kedvenceinkre.

A „galambproblémát” megoldani egységesen, központilag nem lehet, mindenkinek kell egy kicsit engednie. A városi embereknek meg kell érteni, hogy a madarak repülnek, így sokkal mozgékonyabbak, mint az emberek. Ha sikerül is elüldözni őket egy épületről, idővel újabbak érkeznek, vagy ugyanazok visszatelepülnek. Mivel az ilyen helyeken nem a madarak puszta léte, hanem a felhalmozódott ürülék, vagy a fertőzésveszély miatt aggódnak leginkább a lakók, ugyanannyira fontos mindenkinek, hogy ha már vannak galambok, akkor azok egészségesek legyenek. Ennek egyik záloga, hogy ne egy helyen tanyázzanak, hanem váltóhelyeket használva egészségesen röpködjenek körülöttünk. Ehhez segítenek hozzá bennünket a sólymok telente.

A sólymok a vadászat során felzavarják őket és köztük vagy körülöttük körözve felmérik, melyik repül gyengébben, majd az ilyen madarakat kapják el. A rosszul repülő galamboknak szinte mindig van valamilyen bajuk, vagy fertőzés, vagy sérülés. De az alultáplált, még épp egészséges galambok is rosszabbul repülhetnek, ezek viszont szinte biztos, hogy idővel annyira legyengülnek, hogy valamilyen fertőzés elviszi őket néhány nap szenvedés után egy kapualjban gubbasztva. Így viszont, ha egy kerecsen ejti el, a természet körforgásának lesz egy kis fogaskereke, úgy, mint éltében. És a sólymot se hibáztassuk, hiszen ahogy Herman Ottó írta: “A természetben nincs hasznos és káros állat, csak szükséges.”

Konyhás István

Ember az embertől

Ember az embertől

Alkalmanként felmerül a kérdés, hogy vajon az állatokkal, vagy a beteg állatokkal foglalkozó emberek, állatmentők, madármentők elkaphatnak-e az állatoktól valamilyen fertőző betegséget. Aki otthon állatot tart ki van-e téve ennek? Ő és a családja, a látogatói, rokonai? A munkahelyén a többiek, az iskolában a gyerekek?

Nincs. Ezt a humán orvosok is rosszul tudják, mert nincs vele közvetlen tapasztalatuk. Állatorvost kell kérdezni, mert az jobban ért ezekhez. Az állatok az állatoktól kapnak betegséget, méghozzá fajok, vagy fajcsoportok szerint, tehát a madarak a madaraktól, méghozzá bizonyos fajok bizonyos fajoktól, tehát galambok a galamboktól, és az emberek az emberektől. Persze vannak kevésbé fajspecifikus, fajcsoportok között is terjedő betegségek, mint a galambról az őt zsákmányoló héjára, sólyomra terjedő egysejtű parazita, a Trichomonas, és vannak állatról emberre, és emberről állatra terjedő betegségek, ezek a zoonózisok. Vannak, de szerencsére ritkák. Azért, mert a legveszélyesebbek ellen vakcinázással, vagy a kórokozókat hordozó állatok megsemmisítésével nemzetközi programok keretében védekezünk, és a kórokozók előfordulása minimális, és szinte csak elméleti jelentőségük van. Ha mégis vannak, többnyire bizonyos réteget betegítenek meg. Ilyen a TBC, mely állatokban az EU-ban már nincs, de emberekben, főleg hajléktalanokban előfordul. Az elhíresült madárinfluenza a távol keleten okoz esetleg valamit, az ott élő több, mint egy milliárdnyi, teljesen más kategóriájú, valódi mélyszegénységben, olyan higiéniai körülmények között élő népesség között, ahol az állattartási körülmények és a tradicinális szokások (mint a levágott csirke friss vérének megivása) erre minden lehetőséget megadnak. Ennek ellenére a világon eddig madárinfluenzában meghalt emberek száma összesen nem haladja meg egy hazai nagyvárosban a humán influenza egy évi áldozatait. A veszélyes (HPAI, azaz high patogenic avian influenza – magas megbetegítő képességű madárinfluenza vírus) törzsekbe tartozó kórokozót már a 70-es években kimutatták Hortobágyon vadmadarakban és tenyésztett gyöngyösökben is (Tanyi J.), de sem akkor, sem azóta nem okozott semmit. A pár éve nálunk érintett házi baromfiállományok az elővigyázatosság miatt kerültek leölésre, bár utóbb kiderült, hogy egy másik, csak madarakra veszélyes kórokozó, a mikoplazma ellenanyaga adott keresztreakciót, azaz hasonló laboreredményt a madárinfluenza kórokozójával.

Az állatorvos csak és kizárólag beteg állatokkal foglalkozik, mégsem betegebb, mint más. Az emberorvos csak és kizárólag beteg emberekkel foglalkozik, mégsem betegebb, mint más. Persze ők is és mi is megbetegszünk néha, de nem a pácienseinktől kapjuk el.

Mitől van a betegség?

Kórokozóktól.

A fertőző betegségektől tényleg van félni való. Ezek fertőző volta különböző kórokozó élőlényeknek: baktériumoknak, vírusoknak, gombáknak, parazitáknak a szervezetben való veszélyességétől függ. Ebben a sorrendben. Bár a vírusok a legveszélyesebbek, de azok ritkák. Azért ritkák, mert csak élő sejtben szaporodnak és nagy részük a környezetben nem él meg. Azért veszélyesek, mert nem lehet ellenük védekezni, nincs rá általánosan hatékony gyógyszer, csak védőoltás, mely csak megelőzésre alkalmas, és a saját ellenálló képességünk. De ez leginkább a kórokozó patogenitásától, azaz megbetegítő képességétől, és annak virulenciájától, vagyis veszélyességétől függ. A nem patogén, vagy apatogén, szaprofita kórokozó nem okoz semmit. Jelen lehet, együtt él, de nem káros a gazda szervezetre. A fakultatív patogének ott lehetnek, ott vannak, de csak bizonyos körülmények között, pl. az ellenálló képesség legyengülése, vagy hajlamosító tényezők jelenléte esetén okoznak betegséget. Az obligát patogén, azaz mindenkit mindenképpen megbetegítő kórokozóknak is lehet kevésbé virulens, enyhe lefolyású betegséget okozó genetikai változata, és lehet virulens, súlyos tüneteket okozó, vagy avirulens, azaz egyáltalán nem betegítő hatású törzsei. Ez utóbbiakat élő vakcinákban az immunitás kialakítására használják. A virulencia genetikailag megváltozhat, gyengülhet és erősödhet. Leginkább a baktériumoktól kell tartani, mert azok vannak leginkább ott a környezetünkben, rajtunk, bennünk, melyekkel ebben a sorrendben tart egyensúlyt az immunrendszerünk. A környezeti baktériumterhelés, amely mennyiségfüggő, minél több, annál veszélyesebb, de takarítással, higiéniával, fertőtlenítéssel ez csökkenthető. Ha bőrre, nyálkahártyára jut, az ellenálló képesség helyi résztvevőinek a dolga, hogy kiszűrjék, fizikailag eltávolítsák, körülhatárolják, megakadályozzák a szervezetbe való bejutásukat. Ilyen az orrban, és a légcsőben lévő nyálka, mely a kórokozókat magába ragasztja, és a hámsejtek csillói a nyálkával együtt kimozgatják őket szervezetből, amit kiköhögünk, vagy orrfújással távolítunk el. Ha mégis bejutnak, a fehérvérsejtek körülveszik, majd bekebelezik őket, vagy ellenanyagokkal kémiailag elpusztítják. Ha elég erősek ezek e védelmi vonalak, és kevés a kórokozó, akkor egyensúlyt tud velük tartani a szervezet. Ha növekszik a terhelés, és csökken a védekezés, akkor lehet baj.

De a terhelés specifikus kórokozók tekintetében ritka. Vadmadaraknál nem jellemző, de elméletben lehet. A vadmadarak és a házi madarak között lényeges különbség a természetes élőhelytől és táplálkozástól való eltérés. A vadmadaraknak a dinoszauruszok óta 150-200 millió évük volt, hogy természetes kiválogatódással hozzászokjanak azokhoz a kórokozókhoz, melyek jelen lehetnek bennük, de nem okoznak semmit, mert természetes környezetükben az ellenálló képesség egyensúlyt tart velük. Magam állatorvosi mikrobiológus végzettségű bakteriológus vagyok, és a hozzánk 25 év alatt bekerült, több tízezer madárból laborvizsgálattal még soha nem mutattunk ki a madarat elsődlegesen megbetegítő kórokozót. A házasított állatok ellenálló képessége meg sem közelíti a vadakét, és a tartási-, takarmányozási körülményeik is lényegesen eltérnek a természetestől. Bennük vannak, élnek, szaporodnak kórokozók, melyekkel az immunrendszerük nem tudja mindig kellően felvenni a harcot. A tartási-, takarmányozási-, higiéniai körülmények megváltozása esetén felborulhat az egyensúly, és betegség alakulhat ki. Ezért van szükség állatorvosokra.

A vadon élő állatok esetében is szükség van állatorvosra, állatkórházra, és speciálisan madárkórházra is, de nem a fertőző betegek, hanem inkább a baleseti sérültek, áramütöttek és mérgezettek miatt. Ezek a kóroki tényezők, mint az országúti balesetek, tükröző üvegfelületek, a villanyvezetékek, a mezőgazdasági kemizáció és a szándékos mérgezések mind az emberi civilizációnak a természeti környezetre való hatásai, melyekkel az evolúció nem tudja felvenni a harcot. Vannak fajok, melyek jobban alkalmazkodnak, mint a galambok, varjak, verebek, melyek az emberi környezetben jobban érzik magukat, és vannak, melyek nem tudnak lépést tartani a a civilizáció terjeszkedésével, elfogy az életterük és inkább kipusztulnak, mint a sasok. Ezért van belőlük kevés. És azt a keveset is elüti az autó, leüti az áram és mérgezik. Ezért van szükség madárkórházra.

Ember az embertől2

A kórházi ápoltak között már előfordulhatnak kórokozók által terjesztett betegségek is, mert nem a természeti környezet, hanem mesterséges, kórtermi környezet veszi őket körül, számukra idegen, az ellenálló képességüket legyengítő stressz faktorokkal. De ez külön történet, az utcán, vagy természeti környezetben talált beteg vadmadár elsősegély nyújtása, vagy átmeneti gondozása és különös képen a fészekből kiesett, egyébként egészséges fiókák háznál való felnevelése nem jelenti a kórokozók feldúsulását.

Nem kell tehát különösebben tartanunk vadon élő, beteg állatok segítségnyújtása a során attól, hogy magunk, vagy általunk a környezetünkben élők, akár gyerekek különösebb veszélynek lennének kitéve. A mindennapos higiéniai elővigyázatosságokkal, kézmosással, takarítással, fertőtlenítéssel a kórokozók mennyisége azon a szinten tartható, ahol az általános ellenálló képesség megbirkózik velük.

Az állatok jelenléte és szeretete magunk körül nem hiányozhat a betegségektől való indokolatlan félelem miatt, és mint ahogy az emberi kapcsolatok, szeretet sem helyettesíthető mással, úgy az állatok szeretete sem pótolható. Aki ezt nem tapasztalja, nem éli meg, valami örökre kimarad az életéből. És aki már megismerte, mindig hiányozni fog neki.

 

Dr. Déri János

Madártávlat éles szemmel

Szentes. A Kiséri Állatorvosi Rendelőben dr. Dobos András címzetes egyetemi docens Európában egyedülálló szakértelemmel és műszerezettséggel végez állatokon szemműtéteket. A Madárkórház betegei közül azokat, melyek speciális szemészeti ellátást igényelnek, Hortobágyról Szentesre szállították a beavatkozásokra.

Ismét szabadok lehetnek

Szerdán a Madárkórház két vak egerészölyvén, és egy legutóbb lézeres kezeléssel gyógyított szemű kuvikon kívül, egy budapesti dolmányos varjú szemlencse-beültetés előtti lézeres és ultrahangos vizsgálata, és egy Makón ápolt erdei fülesbagoly szaruhártya-átültetése utáni korrekciós műtét miatt szorult segítségre.

Budapestről egy Ara papagáj is lézeres műtétre érkezett Szentesre. Az altatásban történő vizsgálatokat és műtéteket dr. Dobos András végezte. A madarak altatása speciális szakértelmet és gyakorlatot igénylő feladat, melyet a hortobágyi Madárkórház vezető állatorvosa, dr. Déri János vezetett. A madarak szeme világa és ezzel a szabadon bocsátás lehetősége a precíz és pontos lézeres és ultrahangos vizsgálaton, valamint operáló mikroszkópon át végzett beavatkozásokon múlik.

Forrás: HBN

Címlapképen: Dr. Dobos András és dr. Déri János a fülesbagoly műtétje közben Fotó: Magánarchívum

A TV2 Tények adásából:

Gyöngybaglyok kitelepítve

4 nálunk nevelkedett gyöngybagoly örvendhet hamarosan a szabadságnak. Együttműködve a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társasággal, egy mobilröpde építésére került sor Tiszaszőlős határában, két szántóföld között. Az elengedésre váró baglyokat tegnap ide telepítettük ki, hogy szokják későbbi élőhelyüket. A környékben sor kerül még költőládák kihelyezésére is. Pár nap szokatás után a baglyok körül a röpde lebontásra kerül, és ők szabadon birtokba vehetik a területet.

A TV2 Tények adásából:

Fotók itt: madarpark.hu

 

Csónaktúrák a Tisza-tavon

 
2014 nyarán a Madárkórház Alapítvány tisza-tavi csónaktúrákkal várja az érdeklődőket!

10412211_783152545050513_420231450_oA Tisza-tó Magyarország második legnagyobb vizes élőhelye és egyben a legnagyobb mesterséges tava. Természeti értékeit tekintve egyedülállóan gazdag, mozaikos terület, ahol az ártéri ligeterdőktől a mély vizű mocsarakig minden élőhely típus képviselteti magát. Madárvilága rendkívül gazdag, több jelentős gémtelep található a nádasokban, vonulási időszakban több tízezres csapatokban időznek a ludak és récék, továbbá rendszeres fészkelő a rétisas.

Túráink a tiszafüredi Albatrosz Kikötőből indulnak, ahol szép, rendezett környezet fogadja a vendégeket. Lehetőségük nyílik továbbá kajak-kenu, csónak- és kerékpárkölcsönzésre, továbbá szálláslehetőségek széles kínálata várja itt az érdeklődőket. link: http://albatroszkikoto.com/

A túrák előzetes bejelentkezéssel indulnak, amit a 06 20 5050 231-es telefonszámon tudnak megtenni. A kirándulások időtartama személyre szabott, a túrázók igényei szerint alakítjuk ki az útvonalat, hogy a lehető legtöbb érdekességet megmutathassuk. A kikötőben gyönyörű környezet fogad minden vendéget, szállás, kerékpár-, kajak/kenu- és csónakkölcsönzési lehetőségekkel.

Várjuk a kedves érdeklődők jelentkezését!

További információk:

Kiss Balázs: 06 20 5050 231

 

 

 
 
süti beállítások módosítása