Ünnepeljétek velünk kedvenceiteket, az állatokat!

Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének emléknapját ünnepeljük e jeles napon. Rá emlékezünk, védenceivel pedig ismerkedünk, tanulunk róluk, hogy az év minden napján szeretettel közelítsünk feléjük, csodáljuk őket, védjük élőhelyeiket.

Október 4.-én minden kedves érdeklődőt sok szeretettel, színes, interaktív madaras programokkal vár a Madárkórház Alapítvány csapata! Bepillanthattok munkánkba, sőt még segíthettek is nekünk. Lelkes vállalkozók segíthetnek egy egy kezelésnél, miközben kollégánk készséggel mesél a madarak sérüléseiről, részt vehettek a madarak etetésében, solymászbemutatóink keretében fotózkodhattok madarainkkal is. Mindezen túl felmérhetitek tudásotokat a madártoll-felismerő versenyünkön is!

Programok:

Egész nap:

Látványkezelések

Ingyenes tárlatvezetés

Fotózkodás madarakkal

11:00: Tollfelismerő verseny

12:00 solymászbemutató

15:00 solymászbemutató

16:00 Látványetetés

Éppen Tiszacsegéről tartottunk Hortobágyra a Szent György napi kihajtási ünnepélyre mikor Ohat előtt nem sokkal kislibáit vezető nyári lúdpárra lettünk figyelmesek Tündéremmel. A probléma ott kezdődött, hogy a nádasból a szántóföldre igyekvő kiscsalád útjában egy úttest és két mély árok állt. Szépen félrehúzódtam olyan háromszáz méterre és megvártam még át érnek az úton. Amint át értek a szülő pár mind két tagja átrepülte a vízelvezető csatornát és onnan csalogatta bátorította pár napja kikelt kislibáit. Abban a pillanatban szemből érkezett egy autó és a két szülő megriadva el szállt hátrahagyva fiókáit. A kislibák hirtelen két csapatra váltak szét, az egyik csámpás társaság visszafordult és fölszaladtak az útra, míg a többiek az árokban kezdtek el futni. Csak akkor már mi is indultunk, hogy be avatkozzunk a dologba, odagurultam, benyomtam az elakadásjelzőt és kiugrottunk a kocsiból, hogy letereljük a megriadt kislibákat az úttestről. Gyorsan lehajtottuk őket testvérkéikhez az árokba, csakhogy az öreg libák sehol sem voltak, ott biztos nem fogom hagyni őket így aztán úgy döntöttünk összeszedjük és betesszük őket a csomagtartóba mivel doboz nem volt nálunk csak egy pár pokróc. Mikor beértünk velük a Madárkórházba mindenki csodálkozott rajtuk, meg akarták simogatni és fogni, de ezeket a törékeny kislibákat nem szabad fogdosni, ilyenkor sokkal fontosabb a száraz meleg hely és a friss zöld mivel kint az anyjuk sem tett eléjük se kukoricadarát se tápot így számukra az nem ismerős. Még is megkellett tanítani nekik és rá kellett szoktatni őket, hogy megegyék, mert csak akkor fogják utolérni a vadonban nevelkedő társaikat. Haza vittem mamikámnak őket és ő gondozásba vette az elárvult kislibákat. Olyannyira ismeri és tudja az apró jószág csínját-bínját, hogy a párnapos vadnyulat, fácánt, kismadarat vagy akár az őzgidát is fel tudja nevelni. Pár nap alatt annyit nőttek, hogy meg sem ismertem őket, két héttel később már a kertben szedegettek, na, igen a kert. A mi kertünk addig volt kert, mert aki nem ismeri, a libákat az nem tudja róluk, hogy nem csak fürdeni szeretnek, ha nem „gyepelni”is nagyon. A fűnek hagyján, hogy búcsút intettünk, de mikor betértek a virágos kertbe és lenyírtak mindent akkor drága édesanyám igen-igen morcos lett és mikor már elfogyott a sok ínyenc falat akkor az én veteményes és fűszer kertemben kezdtek el randalírozni csak a rozmaringom maradt meg úgy, ahogy. Lassan de biztosan megnőttek a drága kislibáink és még mielőtt elrepültek volna a kertemből kaptak nyakgyűrűt és lágy gyűrűt is. Ezek után lehoztam őket vissza a Hortobágyra. Bekerültek a Kisröptébe ahol lerágták az összes létező fűszálat, fölmetszették a bodza bokrokat és mindig kellőmennyiségű földet hordtak be az a kistóba. Mikor már elérkezettnek véltem a pillanatot, hogy elengedhessük őket, kivittük őket a Borsósí-víztározóhoz és elengedtük őket.

Pár nappal később a Hortobágyi Halastavakon dolgozó természetvédelmi őr jött szólni, hogy a libáinkat látta és köszönik, szépen jól vannak, egy csapatban, családban mozogtak és jól érezték magukat így újra szabadon. Remélem még sokan fognak visszajelezni, hogy itt és itt látták Drága Mamikám Vadlibáit.

Cseszlay Zsombor

Szeptember 25.-én egy adult hím tüzesfejű királyka érkezett a Madárkórházba. Ez a faj Európa egyik legkisebb madara, közeli rokonával együtt, a sárgafejű királykával. A Debrecenből hozzánk küldött példány minden bizonnyal ablaknak ütközött. Egy kertben találták, röpképtelen állapotban. A megtalálói amilyen gyorsan csak lehetett egy dobozba tették, majd busszal Hortobágyra küldték. Mire átvettük a királykánkat, kiheverte az ütközés okozta traumát. Röpképességét teljesen visszanyerte, így, lévén a legkisebb testű rovarevő madárfajok egyikéről van szó, a kondícióromlás elkerülése érdekében el is engedtük madarunkat.

A tüzesfejű királyka hazánkban védett madár, természetvédelmi értéke 25000 Forint. Magyarországon jellemzően az Alpokalján, lombhullató fákkal elegyes fenyőerdőkben fészkel. Rövidtávú vonuló, vonulási időben feltűnhet bárhol az országban, de mindig is a ritkán szem elé kerülő madarak közé tartozott, ennek oka részben az országos állományának alacsony száma, valamint rejtett életmódja.

Kiss Balázs

Sokan kérdezik tőlem, milyen érzés szabadon engedni egy madarat, ahogyan a kezemből kiszáll. Szerencsés vagyok, mivel több madár is elszállt már a kezemből, visszakapva szabadságát! Csodálatos érzés,s olyan mintha belőlem is magával vinne egy darabot. Mindig megszeretgetem, s elbúcsúzom tőlük, más más útra valót mondok nekik, mert minden madár más ,pont úgy mint mi emberek. Sérültek voltak,majd meggyógyultak. Milyen utat jártak be,s közben mit éltek át? Megpróbálom elmesélni, mit élhet át egy sérült madár. Egészséges volt, élte az életét, tartozott valahová. Majd egy napon megsérült,sebeket kapott,s az út mellett ,fájdalmasan kuporgott. Sokan elmentek mellette, mintha ott sem lenne,de valaki arra járt, megállt, észrevette a sérült madarat. Tudta segítenie kell, s ezért mindent megtett. Eljuttatva oda, ahol tudta a megfelelő ellátást megkapja. Emberi kéz ekkor érintette meg először,de gyenge volt, s sebei véreztek,fájdalom volt a szemeiben. A segítő kezek elvitték oda,ahol már várták, tudták érkezik egy beteg madár. Majd a műtő asztala,ahol ismét emberi kéz érintette meg, nem tudta hol van, s mi vár rá. Sebei súlyosak voltak, elaltatták, azonnal elkezdődött a beavatkozás. Ébredés újra emberi kéz, enyhült a fájdalom, de nem szállhat szabadon. Majd egy kórterembe találja magát, szétnéz, s látja mások is vannak itt. Próbálgatná szárnyát kitárni, de nem tudja, a sebet egy kötés borítja. Telnek a napok, s lassan minden tud már. Kórház, emberi kézfogás, egy idő után már tudja, ismét kezelés vár rá, a seb lassan gyógyul, a fájdalom egyre kisebb, hiszen itt mindent érte tesznek. Talán ő is bízik, mint mi emberek, amikor a kórházban fekszünk, szorosan fogjuk orvosunk kezét, s bízunk bennük, hogy a fájdalmainkat enyhítik.

A madár is tudja, s érzi egyre jobban van, már az emberi kéz számára a segítség szimbóluma! Szépen gyógyul, egyre erősebb! Lassan a kötés mi fedi a sebet,egy napon végleg elmarad. Begyógyult a seb! Újra próbálgatja szárnyait, boldogságot érez,s talán lassan feledi a múlt emlékeit. Eljön egy nap amikor az emberi kéz mely fogja, nem a műtőbe viszi, a röpdében elhelyezi. Kissé riadt újabb hely,de itt újra látja a napot,érzi a szelet, s emlékszik milyen volt ott fent,ahol szabadon szállt, s hirtelen elindul, s tesz egy kört hiszen újra száll. Sokszor nézi az eget, s a fellegeket, vágyik oda már, a egyre magasabban száll!

S, elérkezik az a nap, amit oly régen várt már! Bár még nem tudja, ma a szabadságát visszakapja! Nem érti, mi történik, hiszen újra emberi kéz fogja? Szíve erősen dobog, mikor a kezembe átveszem, szemében riadalom, mi lesz velem? Magamhoz ölelem, megnyugtatom, ne félj nincs semmi baj, életed legszebb napja van ma. Összebújva állunk, érezzük egymást. S,e közben én halkan egy útravalót mondok neki. Sérült madárként érkeztél, itt segítségre leltél, meggyógyultál. Lassan elengedlek, hogy szabadon szállj! Élj boldogan,a hosszú úton vigyázz,újabb sebeket ne kapj már! Én csak annyit kérek tőled, néha emlékezz rám. Miután elköszönök, elengedem, s elszáll, nem megy el messzire egy röpde tetején áll. Oda megyek, nézzük egymást, szárnyát kitárja, mintha integetne. Körbe néz, tekintetében a köszönet van! Még néhány pillanat, s útra kél, a szél szárnyán repül a messziség felé!

Dobos Rozália

Szeptember 21.-én, a Hortobágy faluhoz tartozó tanyaközpontra, Szásztelekre egy karvalyhoz riasztották munkatársunkat. A vizsgálat első perceiben fény derült kilétére. Nem karvaly, hanem egy kis héja (Accipiter brevipes).

A kis héja hazánk fokozottan védett ragadozó madara, természetvédelmi értéke 500.000 Ft. Magyarországon ritka, alkalmi fészkelő, utolsó bizonyított fészkelése 2009-ben volt. Déli, dél-keleti elterjedésű, európai állománya a Balkán-félszigeten, Romániában, valamint Ukrajnában és a Krím-félszigeten található. Legközelebbi rokonai a karvaly és a héja, azonban velük ellentétben hosszú távú vonuló, a telet Afrikában tölti. Zsákmányállatai jellemzően madarak, kisebb énekesek, de az örvös galamb méretű szárnyasokat is képes elejteni. Fészkelőhelye általában vizek közelében található, ártéri tölgyesekben és fehér nyaras ligeterdőkben. Fészekalja a zsákmányállatok számától függően 3-5 tojás közötti. A fiókák felnevelkedése után, augusztus végén, szeptember elején vonul a telelőterületeire. Ilyenkor, mint ritka átvonuló, jellemzően a keleti országrészben jelentkezik.

A hozzánk került kis héja szárnysérült, a kéztője szilánkosan tört, a bőr felette összeszakadt. Műtéte meglehetősen bonyolult volt, késő estébe nyúlt. Az egyben maradt csontokat velőűrszeggel illesztettük össze, a szilánkokat pedig egyesével kellet cérnával a helyükre varrni.

A műtét után saját kórtermet kapott és reménykedünk a mihamarabbi felgyógyulásában.

Utoljára 1999-ben jár ez a faj a Madárkórházban.

Kiss Balázs