Különleges szerelem van kibontakozóban a Hortobágyi Madárparkban. Egy szelíd, nevelt holló és egy vad társa talált egymásra.

Tavasz derekán engedtünk szabadon nagyröpdénkből egy felgyógyult hollót. Kiváló egészségnek örvendett, viselkedése alapján is alkalmasnak ítéltük a szabad életre. Szépen elrepült, azt gondoltuk nem látjuk már viszont. Jó utat kívántunk neki, had élje életét a természetben.

Szeptember tájékán, mikor a látogatóforgalom elcsendesült, egy-egy délután látogatást tett nálunk. Ezek szerint a környéken találta meg a helyét, nem ment el messzire. Vagy eleget vándorolt, és visszatért arra a helyre, amit már otthonának tart. Nem tudjuk. Ahogy telt az ősz, egyre többször vendégeskedett a parkban.

Most, Karácsonykor, a hollók fészkelési időszakának hajnalán fény derült számunkra, mi, vagy ki is húzta vissza szívét. Napról napra közeledett Negróhoz, majd egyre többet időzött röpdéjének tetején. Mára beteljesülni látszik a vonzalom, heves udvarlásba kezdtek.

-SzevaszNegró!

-SzevaszNegró!

Így üdvözlik már reggel egymást. Igen, a hős udvarló átvette Negró szava járását, már ketten beszélnek emberi nyelven. A vad holló ajándékokkal halmozza el szíve választottját, kavicsokat gyűjt, az ölyvkertből élelmet „lop”, fészekanyagot, puha fűcsomókat szed, majd beadogatja a lyukon.

Sajnos, a rácson keresztül szerelmük csak plátói…A röpde kerítése vasfüggönyként választja őket el egymástól.

Joggal merülhet fel a kérdés, miért nem engedjük szabadon akkor Negrót? Szívesen megtennénk, de nem lehet. Több okból sem. Korábbi cikkünkben már írtunk róla, milyen következményekkel járna. Negró nevelt madár, emberi közelséghez szokott. Nem tart az embertől, egyenesen keresi a társaságát. Ez veszélyes. Rá nézve is, az emberekre is. Revírjét őrzi, támad is ha kell. Jelenlegi helyét elfogadta, territóriumként védi. Nem mehet be akárki. Most úgy tűnik, volna olyan, akit beengedne… Udvarlója viszont a természetben nevelkedett, nem lenne helyes, ha fogságban élne. Nos, hogy vágyai milyen erősek, és mit diktálnak, csak ő tudhatja. Beteljesül valaha, valamilyen formában szerelmük? Számunkra is rejtély. Valami azt súgja, a történet még folytatódik…

Déri Balázs

Fotógaléria:

A Tv2 Tények adásából:

Szántó Johanna vagyok, 12 éves. Körülbelül 2013-óta vagyok a Madárkórház lelkes önkéntese. Első élményem a madarakkal az volt, mikor 2012-ben a Madárkórház mikulás ünnepséget tartott a gyerekek számára, természetes volt, hogy ott leszek, hiszen édesanyám a Madárkórház dolgozója 2008 óta. A mikuláson kézre vehettük az egyik dolgozó vörös vércséjét, Ginát. Eleinte nagyon féltem, hogy megcsíp, vagy rosszul tartom. De utána megbarátkoztam a madárral, aki pár perc leforgása után büszkén ült a kezemen. Ezután pedig megismerkedtem a Madárkórház akkori solymászával, Bódis Gergellyel (Bogyó), aki mái napig nagy hatással van rám, mind a való életben, mind a madarak terén. Ő vitt bele engem a solymászat gyönyöreibe, küzdelmeibe és undoraiba. Az idősebb önkénteseknek Tóth János volt a legnagyobb mester e téren, sajnos én már nem ismerhettem, de én is nagy tisztelettel nézek fel a munkásságára. Számomra viszont Bogyó lett az én Tóth Jánosom.

Sokan nem tudják, hogy a madarazás nem csak gyönyörű és fenséges, hanem rengeteg áldozattal, munkával és küzdelemmel jár. Szavakba nem önthető boldogságot és szabadságot érzek, amikor egy madárral lehetek együtt, amikor a kezemen ül és érzem, ez egy különleges kapcsolat. Minden madárral más és, más a kapcsolatom, akár csak az emberekkel, de nem felejthetem el, hogy én vagyok a madarak alatvalója és nem fordítva, én csodálom őket és nem ők engem. Küzdelemmel kapcsolatosan egyik meghatározó élményem volt, mikor mesteremmel, Bogyóval kellett megtanulnom, hogyan is kell magamat megszerettetni egy madárral, hiszen ez nem megy egyik pillanatról meg a másikra. Persze kivételek azok a madarak, akiket emberek közelében neveltek fel emberek. Sok héten keresztül jártunk ki a Madárkórház elé gyakorolni. Sokszor volt, hogy majdnem feladtam, de Bogyó és a családom tartotta bennem a lelket és kitartottam. Akkor tanultam meg leküzdeni az igazán nagy akadályokat, és tanultam meg, hogy minden akadály leküzdhető, csak erősen kell küzdeni és haladni a cél felé. Persze a küzdelmek sorozata itt nem fejeződött be és tudom, nem is fog, hiszen ettől érdekes és hívogató ez a madárvilág.

2013 nyarán volt szerencsém megismerni Cseszlai Zsombort (a fő önkéntes), aki azóta már szinte a családunk tagja. Találkozásunk szintén egy madárral fűzhető össze, mivel egy kis verebet találtunk a kertünkben, állatbarátként pedig kötelességemnek éreztem bevinni a madarat a kórházba. Mivel ez egy kései órában történt, így már a dolgozók nem voltak a Madárkórházban, így a legfőbb önkéntes fogadott és látta el a verebet.

Ezt követően kezdtem el önkénteskedni. Itt megismerkedtem jobbnál jobb lelkű emberekkel, akik ugyanúgy érdeklődnek és csodálják a madarakat, mint én. Sokáig csak mások madarán gyakorolhattam, mígnem otthon is és a Madárkórházban is lett egy komolyabb madaram. Otthon egy dolmányos varjú, akinek le voltak törve a tollai, de mára már kinőttek és azóta repül is. A kórházban pedig egy macskabagolyt vettem a gondozásomba, aki szárnysérült. A macskabaglyot 2016 nyarán Kisteleki Gergely béklyózta fel, majd miután a kezemre vettem, egyből beleszerettem és így nem tudtam elengedni. Így hát itt maradt velem a Madárkórházban és elneveztem Pitypangnak.

Az iskola miatt sajnos csak hétvégente és a szünetekben tudok több időt ott tölteni, de az az idő is mindig tartalmasan és gyorsan telik. Sosincs olyan, hogy ne lenne mit tenni. Hordozom Pitypangot, takarítom a madarak helyét es segítek a Madárkórház dolgozóinak. Gyakran járok el rendezvényekre a madarakkal, ilyen például a FeHoVa, ahol bemutatjuk a madarakat és reptetnek a solymászok. Ilyenkor minden madarakat szerető és madarakkal foglalkozó ember összegyűlik és hallgatjuk a jobbnál jobb madaras történeteket. Nagy köszönettel tartozom Dr. Déri Jánosnak amiért lehetőséget biztosít, hogy a madarakkal foglalkozhassak. Macskabagolynőnek Konyhás István, a Madárpark igazgatóhelyettese hív mostanában. Talán megtartom ezt a nevet.

    Szántó Johanna

2016. június 5-én érkezett hozzánk egy fiatal, sérült gyurgyalag. Sajnos a szárnya olyan mértékben roncsolódott, hogy műtéti beavatkozással sem lehetett rendbe hozni, így a madár röppképtelenné vált.

Először, mivel a madár nem evett magától, tömni kellett lisztkukaccal és méhekkel. A vad madaraknál gyakran előfordul, hogy a stresszesebb fajok az új környezet, a bezártság, valamint a kezelések miatt, az első időszakban nem esznek maguktól. A gyurgyalagok rendkívül stresszesek tudnak lenni fogságban. Ez a fiatal egyed viszont pár hét alatt rácáfolt erre az állításra, ugyanis nem csak magától kezdett el enni, hanem kézből is elveszi a táplálékot és még a gondozók kezére is felül. A szabadon engedhető (tehát sikeresen felépült) madarakat mindig távolság tartással etetjük, valamint csak a legszükségesebb esetben tartózkodunk a közelükben. A tartósan sérült madarakkal, viszont más a helyzet, őket megpróbáljuk valamilyen szinten megszelídíteni, hiszen úgy nekik is és nekünk is könnyebb.

Mivel egy fiatal költöző madárról van szó, az átteleltetése, csöppet sem egyszerű feladat. A gyurgyalag elsősorban repülő rovarokkal táplálkozik. Leggyakrabban hártyásszárnyúakat (darázs, méh), egyenesszárnyúakat, szitakötőket, kétszárnyúakat (bögöly, légy), futó-, kőris- és fináncbogarakat, poloskákat, lepkéket zsákmányol. Házi méhet leginkább hosszan tartó esős időszakokban fogyasztanak. Ezért, mi is megpróbáljuk minél változatosabban táplálni, hogy a gyurgyalagunk a telet sikeresen átvészelje, pl.: lisztkukaccal, tücskökkel, legyekkel, szitakötővel. Reméljük, sikerrel járunk és jövő nyáron már a kinti kalitkájában találkozhatnak ezzel a színpompás kis madárkával vendégeink.

Gál Renáta

Köszönjük! Egy rövid szócska utána egy felkiáltójellel, pedig tőmondat. Naponta elhangzik, mondjuk, ha csak megfogja valaki a bejárati ajtót, ha előre engedünk valakit a buszon, egyszóval ha előzékenyek vagyunk. Önök is előzékenyek voltak, felelősen cselekedtek, amikor úgy döntöttek, hogy adójuk egy százalékát nekünk ajánlják fel. Köszönjük! Mi sem tudunk mást mondani, de szeretnénk, ha e rövidke szó mögött éreznék, hogy többre gondolunk, mint egy rutinos udvariasságra. Amikor megérkezik az első értesítő arról, mennyi lett a felajánlások összege, egy kisgyermek izgalmával bontjuk ki a borítékot. Idén kicsit több mint 46 millió forintot szántak nekünk önök. Örülünk ennek az összegnek, mert nagy szükség van rá a madarak gyógyításához. Örülünk, mert több pénzt kaptunk, mint tavaly, vagy azelőtt, így nagy része már meg van a biztonságos működésünknek. Örülünk, mert ha jövőre is hozzá tudjuk tenni a munkánkat, ötleteinket, akkor jut majd fejlesztésre is. És örülünk, főleg azért, mert a nagyobb összeg több támogatót jelent, több olyan embert, akik úgy gondolkodnak, mint mi, akik fontosnak tartják a természeti értékeink megóvását.

Fontos szólni a köszönet mellett a felelősségről is. Saját elvárásainknak is meg kell felelni úgy, hogy a támogatóink is elégedettek legyenek velünk, ha meglátogatnak bennünket. Felelősséggel, szabályosan és a lehető leghatékonyabban kell felhasználnunk ezt a támogatást. Ebben az évben eddig 913 madarat mentettünk meg, a tartósan sérültek és kezelés alatt lévők száma pedig, eléri a 352 példányt. A kórház működtetésének csak egy részét fedezi az egy százalékos felajánlások összege, a többit nekünk kell előteremteni a belépőjegyekből és más források felkutatásával, mivel állami támogatást nem kapunk. Tehát mindenre nem jut belőle, de erős alapot ad a jövő évi építkezéshez, biztonságot és főleg lendületet a tervezéshez, a napi munkához. Bízunk benne, hogy mindezt érzik önök is, amikor azt mondjuk: Köszönjük! A Madárkórház költségének legnagyobb részét a működési költség teszi ki, a rezsi, a madarak gyógykezelése, napi gondozása.

E munka mellett kell a kórház állagát megóvni, és fejleszteni is szükséges. Az év második felében már elindultak ezek a munkálatok. Az állagmegóvás mellett új elemmel is bővültünk, a bejárat előtti parkolóban megépült a kemencénk, mely alapja és bázisa lesz jövőre a parkba látogatók fogadásának. A napokban indult el annak a hűtőkamrának a kialakítása, amit már évek óta szeretnénk megvalósítani, de csak idén nyílt rá lehetőség. Turisztikai fejlesztéseinket is szeretnénk folytatni. Ennek a munkának, tervezésnek záloga az önök felajánlása, támogatása. Mi pedig a kétkezi munkánkat, ötleteinket tesszük hozzá. Új koncepciónk szerint, amit lehet, elvégzünk mi a fejlesztések során, legyen az hídépítés, vízvezeték telepítés, amihez nem értünk, ott pedig elsősorban más civil szervezetek, vagy önkéntesek segítségét kérjük. A kemencénk is így épült, ezzel közel fél millió forintot spóroltunk, és így a hűtőkamránk bekerülési költsége is jóval a piaci ár alatt lesz. Úgy gondoljuk, ez a koncepció jó, hiszen így tudjuk a leghatékonyabban felhasználni a támogatásokat, így marad a legtöbb érték az alapítványnál, így tudunk esténkét nyugodtan lefeküdni. Azzal a tudattal, hogy nem csak felhasználjuk a támogatásukat, hanem meg is becsüljük, vigyázunk rá.

Télen nem minden madarunk vonul melegebb vidékekre, számos faj itthon marad. A madáretetés a legtöbb fajt érintő, madárvédelmi munka, aminek évszázados hagyományai vannak Magyarországon.

Hazánkban az etetési időszak fő szezonja, az első fagyok beköszöntétől (novembertől) ezek tartós megszűnéséig tart. Szerencsére Magyarországon, továbbra sincs szükség az egész éves madáretetés bevezetésére, így a költési időszak kezdetével, legkésőbb április közepén fejezzük be a kert madarainak etetését.

Nagyon fontos, hogy ha télen elkezdjük az etetést, akkor nem szabad abbahagyni, csak a fagyok végén!  Gyorsan megszokják a madarak, az etetőhelyek könnyen megszerezhető táplálékkínálatát, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, nagyon sok madárnak problémát okozhatunk. A kistestű madarak számára létfontosságú lehet, hogy ne veszítsenek sok energiát azzal, hogy az üresen talált etető helyett máshol kell keresgélniük, ezért a legkeményebb hidegben érdemes rendszeresen feltölteni a madáretetőt. Ezeknek a madaraknak tartalékai ugyanis, csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni, mert nem töltöttük fel az etetőt, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán.

A következő eleségeket bátran adhatjuk az etetőre járó madaraknak: búza, kukorica, napraforgó tányér, napraforgómag, cirokmag, lenmag, fénymag, fenyőmag, kendermag, köles, muhar, dió, mogyoró (nem sós), kesudió, zabpehely (csak nyersen, főzve nem!). Viszont fontos, hogy ezek ne sózott vagy pörkölt eleségek legyenek. Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett almával is etethetünk. Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira, de néhány darabot a talajra is tehetünk. Az etetésen kívül fontos feladat, télen a madáritatás is. Érdemes az itatót a fagyos időben naponta többször is ellenőrizni, hogy az edénybe, ne fagyjon bele a víz.

Nagyon fontos, SOHA NE adjunk a madaraknak az etetőben kenyeret, kenyérmorzsát, kalácsot mert ez több napig, hétig is ott maradhat elfogyasztatlanul és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják. Ezen kívül ne adjunk, zsemlemorzsát, nyers rizst, csontkukacot, sózott vagy főtt szalonnát, gépsonkát vagy bármilyen sózott, illetve füstölt dolgot.

Lehetőleg az etetőket olyan helyen helyezzük el ahol kicsi a zavarás és a madarak könnyen meg tudják közelíteni. A kisebb testű madarak félénkebbek, ezért érdemes az etetőt úgy elhelyezni, hogy annak környékén legyen valamilyen bokor, örökzöld vagy cserje. Erre azért vagy szükség, mert ha megriadnak, akkor ilyen bokrok számukra biztonságot nyújtanak, kiváló búvóhelyül szolgálnak. Macskáktól és egyéb ragadozóktól mindenképpen védve legyen az etető. Ha kutyánk vagy macskánk is van, akkor az etetőt tegyük megfelelő magasságba, úgy, hogy a macskák csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudják megközelíteni.

Az etető tisztán tartása is egy fontos feladat. Az összegyűlt esővízben ázó, romlott, esetlegesen már erjedő eleségben elterjedhetnek a kórokozók, amik betegséget okozhatnak, valamint az élősködők is megjelenhetnek. Abban az esetben, ha a nagy hó betemette az etetőt, seperjük le a havat róla és a környéket is takarítsuk meg egy kicsit.

 A téli madáretetésnek legfőbb célja, hogy a madarakat ezen a zord, táplálékban szűkös időszakon átsegítsük, de persze emellett, az etetőn zajló élet megfigyelése is sok örömet tud okozni. Hiszen aligha van a szürke téli hétköznapokon, vidámabb elfoglaltság, mint az, ha gyönyörködhetünk, a madáretető környékén hancúrozó kis madarak játékában. Ha ezt a néhány fentebb felsorolt alapszabályt betartjuk, biztosan problémamentesen áttelelnek majd téli tollas vendégeink.

Gál Renáta