Ezzel a címmel tartottam előadást a FeHoVa-n immár 10 éve, a vadászok felkérésére. 2009-ben végeztük el az Állatorvostudományi Egyetem (akkor még SzIE, Állatorvostudományi Kar)   Gyógyszertani és Toxikológiai Tanszékével együtt azt a kísérletet, melyben bebizonyosodott, hogy a természeti-, mezőgazdasági- és vadászterületen a vad- és házi állatok által a táplálékláncba kerülő méreganyagok az élelmiszerláncban is megjelenhetnek, mely ökotoxikológiai jelentőségén kívül a húst fogyasztó emberre is veszélyt hordoz.
Tettük ezt azért, mert a ragadozókat érintő mérgezések 2008-ban jelentősen megemelkedtek, és azóta kisebb-nagyobb hullámzással folyamatosan jelen vannak. Kivétel volt a 2018-as év, amikor hozzánk nem érkezett mérgezett sas, de ölyvek, varjak esetében felmerült a mérgezés gyanúja.
A szándékosság helyett inkább a gondatlanság került előtérbe, különösen a pocok/rágcsáló irtó szerek nem megfelelő használatával kapcsolatban. 2019 április végén, hazánkat képviselve részt vettem a COST szervezésében egy madridi konferencián, ahol európai együttműködés keretében vizsgálják szakmai csoportok a leginkább elterjedt és laboratóriumi protokoll szerint egzaktan vizsgálható második generációs véralvadásgátló rodenticidek (rágcsálóírtó szerek) jelenlétét a kiválasztott, a mérgezés monitorozására leginkább alkalmas ragadozó madárfajokban. Ezekben nem a sasok, hanem a leginkább mezei pockokkal táplálkozó, és ebben a programban részt vevő európai országokban előforduló fajok, mint a barna rétihéja, egerészölyv, vörös vércse és gyöngybagoly első éves fiataljai, melyek költőhelyükön reprezentálják az ott használatos méreganyagok jelenlétét.
Mint ismeretes, a véralvadás gátló szerek – korábbi vélekedéssel ellentétben – másodlagosan is veszélyesek a mérgezett rágcsálókat fogyasztókra, ugyanis a szer a májban kumulálódik, felhalmozódik, és egy bizonyos szint után vérzékenységet, elvérzést okoz a ragadozókban is.
Ennek hazai adatgyűjtésére a hortobágyi Madárkórházba az ország minden részéből bekerülő 2500 madarat jelentő beteganyag között nagy számban előforduló, a projektben érintett ragadozómadarakból bőven vehető minta, melynek gyűjtését, fagyasztva tárolását és vizsgálatra küldését tudjuk vállalni. Bár saját laborral rendelkezünk, de a kijelölt hatóanyagok kémiai analitikai vizsgálatokra alkalmas gépekkel és gyakorlattal nem, ezért ezek feldolgozására, a meghatározott hatóanyagok vizsgálatára keresünk arra alkalmas, szabad kapacitással rendelkező laboratóriumot.

[caption id="attachment_8046" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Dr. Déri János[/caption]

A korábbi években több hasonló kutatásban vettünk részt a hozzánk bekerült madarak toxikológiai vizsgálatával kapcsolatban. A szerves foszfátészterek és karbamátok, karbofurán tekintetében az Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság budapesti Tábornok utcai Országos Állategészségügyi Intézete és a Mester utcai élelmiszervizsgáló monitoring központi labor vett részt, melynek eredménye képen több tudományos cikk jelent meg a témában.
Az ólommérgezéssel, és a nehézfémek madarakban való előfordulásával kapcsolatban az Állatorvostudományi Egyetem, és a Szent István Egyetem laboratóriumai vettek részt. A 2000. évi tiszai ciánszennyezés során oda, és onnan a madarakba kerülő nehézfémekre, különösen az ólomra irányuló saját vizsgálataink szerint, és később az ország bizonyos területeiről származó, több év alatt hozzánk bekerült madarak ezreinek tollmintáját feldolgozva kiderült, hogy hazánk természetes madárfaunája nem érintetett olyan mértékben, mint más európai országoké. Egészen konkrétan Kelet-Magyarországról és a Balaton környékéről származó madártoll minták nem tartalmaztak a kritikus határértéken felül nehézfémet. A probléma jelen van, de ezzel kapcsolatos ökotoxikológiai és élelmiszer-biztonsági veszélyt nálunk inkább az ólomból készült régi vízvezeték csövek jelenthetnek.
A konferencián külföldi kutatókkal beszélgetve kiderült, hogy akár Amerikában, akár Európa egyes részein vizsgált baleseti sérülést szenvedett ragadozók egytől egyig ólommérgezéssel összefüggő látászavar miatt kerültek kézre. Ezért a vizsgálati protokollba műszeres látásvizsgálat, és gyanú esetén ólommérgezésre irányuló toxikológiai mintaküldés is beletartozik. Mint másod éve egy észtországi rétisas konferencián számos előadás tárgya volt, ennek oka főleg a vadászat során a természetes vizekbe került ólomsörét, melyet a vadkacsák, vadlibák zúzókavics gyanánt vesznek fel, vagy lőnek beléjük, és így kerül az őket fogyasztó ragadozókba. De a vizeket szennyezve az  ólmot természetesen nemcsak a vízi madarak vehetik fel, hanem minden vízi élőlénybe felhalmozódhat. Ezért már jó ideje tiltott Európában vizes élőhelyen ólom tartalmú lövedékek használata. Ugyanígy a nagyvadak vadászata során a vad kevesebb szenvedése érdekében a nagyobb ölőhatás miatt használt expanziós lövedékekből leszakadó repeszeken kívül a szétterülő ólomtartalom a lőcsatornától akár 20 cm-es távolságban is kimutatható, és szennyezheti a húst, mely nemcsak a vadászat helyén hagyott belszervet, vagy a meg nem talált lőtt vadat fogyasztó ragadozók, hanem a vadhúst fogyasztó emberek mérgezését is okozhatja.

[caption id="attachment_8047" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Konyhás István[/caption]

A nehézfémek az ipari tevékenység miatt a tengerekben is évszázadok óta gyűlnek, és a tengeri halakban, tenger gyümölcseiben ugyanúgy olykor veszélyes mennyiségben fordulnak elő, ugyanúgy, mint a DDT. Ez utóbbit Európában csaknem fél évszázada betiltották, de Afrikában még ma is használják főleg a maláriát terjesztő szúnyogok visszaszorítására. Mindenki hallott róla, hogy a déli sarki pingvin fajokban is kimutatták, de meglepő, hogy hazai vizsgálatok szerint ezer méter mélyről feltörő ásványvízben is megtalálható!
A mérgezések veszélyére és azok megelőzésére irányuló kampányunk része a felvilágosító munka, melyet tudományos cikkeink, posztereink, egyetemi előadásaink, képzéseink mellett az MME-vel, a nemzeti parkokkal és az országos Vadászkamarával együttműködve országos előadókörútjaink, kiadványaink és filmjeink segítségével végzünk. Ennek eredményeként  a klasszikus értelemben vett „sasmérgezések” visszaszorulóban vannak, de van más, újabb, vagy régi új, a sasokat, mint a környezeti szennyezéseket, problémákat, katasztrófákat „zászlóshajó”-ként előre jelző csúcsragadozókat ugyanúgy elérő, és az alattuk lévő egész táplálékláncot veszélyeztető mérgezések. Ezekről, ezek elleni védekezésről, és megelőzéséről évekkel ezelőtt készült „sasos” filmjeink most is aktuálisak, melyeket ajánlunk kedves olvasóink figyelmébe. Ezek a nálunk ápolt Bogyó nevű, többször is mérgezett rétisas viszontagságait bemutató sorozatunk: az „Álmomban rétisas szállt a kertünkbe” és „Bogyó visszatér” címmel megtalálhatók és letölthetők a filmjeink között honlapjainkról, a www.madarkorhaz.hu és www.madarpark.hu portálokról. A történet nem ért véget, folyatása következik!

Dr. Déri János

Emlékeznek még Csőrösre? Épp tíz éve, 2009-óta lakója kórházunknak. Egy baleset következtében vesztette el felső csőrkáváját. Valamibe beleakadhatott, és letört. Többször is kapott már műcsőrt, melyet elfogadott. Evett, ivott, kelepelt vele. A Pusztadoktor Magazin 2009 októberi számában olvashattak róla bővebben. Jelenleg is dolgozunk fogtechnikusok bevonásával további rögzítési módokon, hogy még az eddigieknél is tartósabb protézist kaphasson. A 10 év alatt megszelídült, hisz eleinte csak kézből tudtuk táplálni. Később megtanult vödörből enni, majd két éve úgy döntöttünk, megnézzük, hogyan boldogul az egyik röpdében a többi gólyával. Bizonyos, hogy jól sikerült a beilleszkedés, hiszen nagyon meglepett minket május elején. A röpde ajtaja fölé egy kevésbé szokványos fészket alakított ki, melyben már 2 tojást is őriz. Természetesen ez a család sem csonka, van apuka is, egy műlábbal élő gólya személyében. Szerencsére ezek a hiányosságok nem öröklődnek, így a fiókák egészségesek lesznek, és ha minden jól megy, augusztusban az ő gólyafiait is szabadon engedhetjük.

Déri Balázs

[caption id="attachment_8042" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Déri Balázs[/caption]

[caption id="attachment_8041" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Déri Balázs[/caption]

[caption id="attachment_8035" align="alignleft" width="200"] Fotó: Konyhás István[/caption]

Nagyon nagy a verseny. Mindenhol. Tulajdonképpen mi is így kezdjük az életünket, egy nagy versenyfutással, még embrió korunkban, aztán folytatjuk az óvodában, az iskolában, a sportban, a munkahelyen, a létfenntartási ösztöntől vezérelve, vagy más, elemi erő hatására, de mindig versengünk, jobbak, szebbek szeretnénk lenni másoknál. Az állatvilágban mindezt természetesnek vesszük, az erősebb, a kitartóbb, a szemfülesebb, vagy a díszesebb állat nyerheti el választottja figyelmét és ezzel a jogot az utódnemzésre. Nálunk embereknél is lezajlik természetesen ez a fajta kiválasztási ceremónia, de a mi érzékszerveink gyakran megcsalatnak, ráadásul a mi társadalmi rendszerünk sokkal kifinomultabban reagál, ha „zsákutcába” kerülünk. Az emberi fajnál a verseny az élet minden színterén jelen van, mi már nem csupán az utódnemzés jogáért küzdünk, hanem a falkavezérségért, a jobb pozícióért, a munkahelyi ranglétrán való előrehaladásért, vagy a figyelemért. Utóbbi elnyeréséért a társadalmi szervezetek is küzdenek, az NGO-k, vagyis a kormányzati irányítás alól kieső szervezetek, a civilszervezetek. Ettől is függ ugyanis a működésük, a sikerességük, a támogatottságuk, ismertségük. Nagy tehát a verseny az adózók figyelméért, főleg most, amikor már csak napok választanak el bennünket az adóbevallás benyújtásától, és ezzel az adó 1%-nak felajánlásától. Sok múlik azon persze, melyik szervezetnek jobb a „reklámja”, a neve, kinek jobb a marketingese, vagy egyáltalán mennyit tud költeni arra, hogy ismertté tegye magát és egyértelműsítse sokakban, igen, érdemes őket támogatni. Nem tagadjuk, mi is költünk erre, másként nem tudnánk adományokat gyűjteni, és talán ennek is köszönhető, hogy sok embert elérünk. De időnként elgondolkodom, vajon akik bennünket támogatnak, miért teszik? Gyakran előfordul a Madárkórházban, hogy egy-egy vendég mintegy mellékesen megemlíti, szokott bennünket támogatni vagy csekkes befizetéssel, vagy az adója 1%-a felajánlásával. Nem kérkednek vele, csak jóleső érzés szemtől-szemben lenni azokkal, akinek valamit adtak. És amikor idejönnek, általában a borzongás és reménykedés látható rajtuk. Mit tettünk, mit teszünk a madarakkal, hogy ide kerülnek, és a remény: talán még van, ami menthető. Egyre többször bukkan fel Sir David Attenborough interjúja az interneten, amiben elmondja, borzalmas dolgokat tettünk a bolygóval, az ENSZ jelentései sem biztatóak és a klímaaktivisták tüntetései is arról árulkodnak, ez a kettősség: a borzongás és remény sok mindenkiben megvan, csak valahogy cselekvésképtelenek vagyunk. Talán éppen ezért választanak bennünket, mert itt egy kicsit valósabbá, kézzelfoghatóbbá válik a természet rendjének óvása. Mi legalábbis ezen dolgozunk. Ebből a támogatásból például drága laborvizsgálatokat tudunk elvégeztetni, ami segíthet kiszűrni akár fertőző betegségeket is, és talán megjavíttathatjuk majd a madármentő kisbuszt, aminek a motorja meghibásodott. És ugyanúgy folytatjuk a madármentést, ahogy eddig tettük, tápláljuk, kezeljük, és ha lehet, elengedjük a madarakat, hogy idén is visszaadhassuk a természetnek, ami a természeté, és reméljük, önök továbbra is megbíznak bennünket támogatásuk révén e nemes feladattal.

Veres Hajnalka

               Azért, mert nincs elég pénzünk. Amennyi van, azt mind elköltjük a madarak mentésére, gyógyítására, a kórház fenntartására, és megelőzésre, szemléletformálásra, melyet a Madárpark visz el. Ha kétszer ennyi lenne, azt is elköltenénk ugyanerre, mert sosem elég.
Mert a Madárkórház Alapítvány egy nonprofit civil szervezet, és mint olyan, semmilyen állami, vagy önkormányzati támogatást nem kapunk. A madarakat ingyen gyógyítjuk, erre költjük az alapítvány pénzét, hogy ezt megtehessük. Sem jelentősebb hazai, sem külföldi támogatónk nincs. Legnagyobb támogatónk a Hungarocontrol Zrt. évi 3 milliós bevételt jelent, a többi közadakozásból esetenként pár 100, vagy pár 1000 Ft csekken befizetett adomány, mely összességében azért jelentős, de legjelentősebb az 1 %, mely csak a működési költségek felére elég. Mindez az adományokkal, és a belépőjegyekkel együtt a működés fenntartására futja, fejlesztéseket uniós pályázatokból tudtunk megvalósítani.

[caption id="attachment_8021" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Konyhás István[/caption]

Működésünk stabil, tervezhető, betervezzük a várható 1 %-ot és a turisztikai bevételt, még az adományokat is, ismerjük a szokásos és tervezett kiadásokat, de nincsenek jelentős tartalékaink.
Alaptevékenységünk a madárkórház működtetése, mely jóval drágább, mint egy mentőhely fenntartása. A kórtermek fűtöttek és légkondicionáltak, szűrt levegő jön be és hőcserélőn át az is megy ki, magasabb higiéniai előírásokkal, ahol a napi többszöri takarítás és fertőtlenítés elengedhetetlen, és az elfolyó víz veszélyes hulladék, melynek kezelése, elszállítása drága. A röntgen, műtő, labor, gyógyszerraktár, megint más kategória, mind higiéniai, mind veszélyes hulladék termelés szempontjából, és fenntartásuk akkor is drága, ha kevés a forgalom.
Mindezek ellensúlyozására igyekszünk minimális költséggel működni, dolgozóink a diplomás minimálbért kapják, önkénteseink igazolt költségtérítést. Magam is önkéntesként, ingyen dolgozom a kórházban, mert hatósági állatorvosként van közszolgálati munkaviszonyom, ezért megtehetem, hogy munkadíjat nem számolok fel, tiszteletdíjat senki nem kap, hiszen ezekre nincs pénz, és nincs is olyan partnerünk, aki elfogadná. Nincsenek kapcsolt vállalkozások, ahol eltűnik a bevétel, mindenről az alapítvány ad számlát, legyen az belépőjegy vagy üdítő, és minden bevétel bent marad, de elfogy az közvetlenül a madarakra magától is. Ezt, az 1 % elszámolásával kapcsolatban a NAV már több, mint 10 éve évente ellenőrzi, és eddig mindig mindent rendben találtak.
Ha jönnek váratlan kiadások, mint pl. lényeges változások a takarmány beszerzési lehetőségekben, lényegesen több beérkezett madár, akár határon kobzott csempészett énekesek elhelyezése okán, emiatt több költséget jelentő önkéntes, vagy harmadéve madárinfluenza miatt kétszeres rezsi-, műszer-, berendezés- és munkaerő költséggel működtetett karantén, akkor is fogadjuk a madarakat.

[caption id="attachment_8025" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Déri Balázs[/caption]

Ilyenek mindig vannak és alkalmanként eljutunk odáig, hogy elfogy a pénz, és késedelmesen, vagy kölcsönökből fizetjük a számlákat. Ez a kialakult gyakorlat szerint saját családi kasszánk terhére megy, és folyószámlám jelentős mínuszba megy át...
Az alapítvány mérlege nyilvános, és letölthető az Igazságügyi Minisztérium oldaláról, ahol a korábbi évek mérlegei mellett a 2017-es év mérlege és közhasznú jelentése van fenn, mert a 2018-os május 31-én esedékes, de a számok ismeretében nem sokban különbözik a korábbiaktól. Aki nem járatos a mérleg és közhasznú jelentés értelmezésében, annak egy kis segítség:
Az alapítvány vagyonát képezik az uniós pályázatok segítségével létrehozott ingatlanok, mint a Madárpark, a Látványkórház, az Oktatóközpont, a szállás és a labor épületének és berendezésének amortizációval csökkentett értéke, a követelések (kintlévőségek), a meglévő pénzeszközök (értékpapír, bankszámla, pénztár) és az évi bevétel.
Bevételeink évek óta hasonlóak, és kiadásaink a bevételeknek megfelelően alakulnak, mivel addig tudunk nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. A 2018. évben bevételünk legnagyobb része magánszemélyek adójának 1 %-ából, kisebb része adományból, és adományként kezelt, és annak is könyvelt turisztikai (belépőjegy, ajándéktárgy és szállásdíj) forgalomból származik.
Kiadásaink mintegy 70 %- a madarak gyógyítását, gondozását, ellátását, beszállítását, beszerzéseket, és a megelőzést, tudatformálást szolgáló szolgáltatási költség: rezsire, fenntartásra, takarmányra, üzemanyagra, gyógyszerre, munkaruha, szerszám, tisztítószer beszerzésekre, telefonra, internetre ment.
A kiadások 20 %-át a madarak ellátását, fenntartást, működtetést szolgáló személyek díjazása, személyi jellegű költségek, munkabérek, és azok közterhei, és önkéntesek foglalkoztatásának költségeire fordítottuk.
A ráfordítások 10 %-át pedig az alapítvány működési költségeire: épület, eszközök, gépkocsik karbantartása, valamint kiadványainkra, postaköltségre és reklámra fordítottuk, mely utóbbi a csekken befizetett támogatásokból be is hoz ugyanennyit, melynek eredménye a tájékoztatás, szemléletformálás, társadalmi szerepvállalás, ami a megelőzést szolgálja, és sokkal eredményesebb, mint a kórházi gyógyítás.
2016-tól nem volt pályázati bevétel, viszont 10 dolgozóval, 71-ről 265-re nőtt önkéntes létszámmal, több rezsi és több fenntartási költség mellett jelentősen megnőtt a takarmányozással kapcsolatos üzemanyag és munkaerő költség. Ugyanis a ragadozóknak és a gólyáknak keltetőben lefojtott, selejt naposcsibét elegendő mennyiségben kapunk, ráadásul ingyen, de el kell érte menni bérelt teherautóval a nyugati határszélre, 450 km-re. Ez havonta 100.000 Ft plusz költség.

[caption id="attachment_8022" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Moldován Lívia[/caption]

Havi két és fél tonnát etetünk fel. Közelebb pénzért sincs ennyi. Saját szükségleteinken felül a kismadarakat otthon nevelő önkénteseinket ellátjuk lisztkukaccal, melyre heti 10 liter fogy, heti 35 ezer forintos költséggel. Emellett felhasználunk és osztogatunk jelentős mennyiségű szúnyoglárvát, naposcsibét, halat, és a magevőknek mázsaszámra búzát, kukoricát, kölest és napraforgót is.
A korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a beérkező madarak száma, a befogóktól mentett és gazdásított galambokkal pedig jóval meg is haladta. Valamikor 2-300 madárról indultunk, mely a Madárpark megnyitásával és működésünk ismertebbé válásával 2006-ban évi 4-600-ra emelkedett. Ezek bevételt nem generálnak, de költséget igen. Együttműködő partnerünk, a Mályi Természetvédelmi Egyesület a 2015. évi 232 helyett 2016-ban 402 madarat küldött, 2017-ben 612-t, 2018-ban már kevesebbet hagyott itt, de ambuláns ellátásra, műtétekre heti 2-3 alkalommal hozza őket. A szentesi Madármentő Állomásunk 2017-ben 178-at, 2018-ban     285-öt, nem beszélve a további 10 nagyobb kapacitású, és további 32 partnerünktől beérkező betegekről, melyekkel együtt összesen 2355 madár fordult meg nálunk. Ezek gyógykezelése, elhelyezése, tartása jelentős többletköltséggel jár. Nem is fér el több, ezért amit lehet, más madármentő központokba, mentőállomásokra, és önkéntesekhez irányítunk. Szándékaink szerint csak azokat fogadjuk, melyek olyan műtéti kezelést, kórházi ellátást igényelnek, melyet máshol nem kaphatnak meg. Fogadunk viszont minden tartósan sérültet, vagy arra esélyes beteget, melyet máshol elaltatnának, hogy mentsük az életét és elfogadható életminőséget biztosítsunk nekik. Bár az ország legnagyobb mentőhelyén, másfél hektáros területen, 32 röpdében mérettől függően 3-400 madarat tudunk egyszerre elhelyezni, befogadó képességünk véges, és mindig teltház van. Ezért a tartósan sérültek egy részét más mentőhelyekre, és azokat fogadó állatkertekbe helyezzük ki, vagy magánszemélyeknek örökbe adjuk, hogy csökkentsük a zsúfoltságot és a költségeket. Így pl. megállapodásunk szerint a Hortobágyi Nemzeti Parkból is csak a sürgősségi ellátást igénylő betegeket kapjuk, és bemutatható, tartósan sérült madarakat helyezünk ki a HNP Hortobágyi Vadasparkjába, a BNP egri mentőállomására, valamint a pécsi, miskolci érdi állatkertekbe. Így 2018-ban a beérkezett 1309 madár közül 481-et engedtünk mi szabadon, 107-et egészségesen kiadtunk partnereinknek repatriálást követő elengedésre, 212 további ápolt közül 153 tartósan sérült maradt, 59 lábadozik. A madarak beérkezéséről és kikerüléséről jegyzőkönyv készül, melynek összesítőjét számítógépen napra készen tartjuk nyilván és két hetente megküldjük a természetvédelmi hatóságnak.

[caption id="attachment_8026" align="aligncenter" width="1019"] Fotó: Déri Balázs[/caption]

Eredményeinkre büszkék lehetünk, mert más mentőhelyeken, ahol a bekerült madarak többségét mentett, de nagyrészt egészséges fiókák alkotják, a túlélés éri el az 50 %-ot, nálunk a jobbára súlyosan sérültek elengedési aránya majdnem annyi (40-45 %), a tartós túlélés pedig 65-75%. De a legnagyobb eredményünk nem a megmentett madarak száma, hanem annak az évi 20-22 ezer látogatónak, akik eljönnek hozzánk, és ahova mi jutunk el kiállításokon a 100-150 ezer érdeklődőnek, lapunk 12 ezer olvasójának és 77 550 internetes követőnknek az állat- és természetszeretete, akikre szemléletük formálásával, és ismereteik bővítésével hatással vagyunk! Velük, és a munkánkat híradásokból, előadásainkból, filmjeinkből ismerőkkel való együttgondolkodás a megelőzést szolgálja, melynek jelentős eredményei vannak. Ha a kórház és a Madárpark működtetése többe is kerül, mint egy pár százas kapacitású mentőhely családi körben való ellátása, melyet mi is így kezdtünk valamikor, ezek az eredmények bőven megtérülnek, és teszünk azért, hogy máshol is így legyen. Évek óta segítik munkánkat kitanított követőink, és egyre többen jelentkeznek, akik szeretnének madármentéssel foglalkozni. Meghirdetett képzéseinken közülük 265 fő vett részt.

[caption id="attachment_8023" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Déri Balázs[/caption]

Ahonnan a madarakat kapjuk, az egész országból önkénteseinktől, mentőállomásoktól, nekik az elsősegély nyújtás gyógyszer-kötszer és pár napos takarmányozási költségen felül állatorvosi, szállítási és szervezési költségek merülnek fel, melyet igyekszünk részben, vagy egészben átvállalni, gyógyszereket, takarmányt, vagy annak költéségét biztosítva azok számára, akik önerőből nem tudják megoldani. Szentesi madármentő Állomásunk már rendelkezik hatósági engedélyekkel, korábban csak mentési szállítási feladatokat ellátó tiszaföldvári, nyíregyházi és két budapesti mentőállomásunk engedélyeztetése folyamatban van. A megnövekedett betegszám és többnyire műtétre szoruló esetek miatt tervezzük egy pesti ambuláns rendelő berendezését is.
Két madármentő kocsink állandóan úton van, diszpécser központunkban két további munkatársunk egész nap telefonon fogadja a segélyhívásokat, és közvetítjük a madarakat, évente országosan mintegy 5-6000-et valamelyik mentőhelyre. Ez egyre több feladatot és költséget jelent. A fogadott madarak száma az utóbbi 20 évben tízszeresére emelkedett, a rezsi és a bérköltség szintén, a bevétel viszont csak a másfél szerese, melyet turisztikai szolgáltatással, támogatásainkat virtuális örökbe adással igyekszünk növelni. Ezzel együtt - ahogy már 2017-ben is leírtuk - ma is ugyan az a helyzet, hogy a tervezett felújításokra, konkrétan a Madárpark 1120 méter hosszú, elhasználódott pallóútjának 8 milliós faanyag helyett 3 milliós téglaburkolatra való cseréjére, a kutyák és ragadozók elleni védelmet biztosító villanypásztor 300 ezres, és a 30 kamerás megfigyelő rendszer 2 milliós, valamint a Látványkórház légtechnikájának 3,5 milliós költségére azóta sincs elég pénz, mert az ezekre számolt amortizáció állagmegőrzési értékét fentiekre költöttük. Madármentő kisbuszunk 450 000 km-rel megadta magát, motorfelújítására milliós nagyságrendet jósol a szerelő, Újat venni nincs pénz, javítani sem, egy bontott motort keresünk bele, talán fél millióból kijön, Addig is dolgozóink saját járműveikkel mentik a madarakat. Terepjárónk is 20 éves, szintén 400 000 km-rel, még megy, de annyira elhasználódott, hogy 50 km-nél messzebb nem merünk vele elindulni. 20 éves röntgenünk is tönkrement, fél éve dolgoznak rajta a szerelők, de nem boldogulnak vele. Még működő használtat lehetne ugyan kapni, de a mai igényeknek megfelelő digitális röntgenre tíz milliós nagyságrendet kéne költeni. Műszereink nagy része is amortizálódott. madármentő kiállításunk preparátumai is károsodtak a látogatóforgalom miatt, felújításuk 3 milliós nagyságrendbe kerül. Sok mindent megoldottunk pályázatok segítségével, de ezekre jelenleg nincs más lehetőség, ezért kérjük Önöktől a támogatást, és fenntartásukra az 1 %-ot!
Hogy mire költjük, azt bemutatjuk a látványkórházban és a Madárparkban. Kérjük, látogassanak el hozzánk, és győződjenek meg róla saját szemükkel! Nézzék meg a látványműtőt, és azt a küzdelmet, amely helyett bárhol máshol elaltatják azokat a madarakat, melyeket mi rehabilitálunk! Nézzék meg a kórtermekben lábadozókat és azok fokozatos felkészítését a szabad életre a három fázisú röpdékben, ismerjék meg azokat a ritka fajokat, melyeket máshol nem láthatnak ilyen közelről, érezzék a szárnysuhogásukat az arcukon és engedjék őket szabadon!

Tisztelettel és köszönettel:
Dr. Déri János
igazgató

[caption id="attachment_8024" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Déri Balázs[/caption]

    A helyes diagnózis megállapítása az egyik legfontosabb tényező az orvoslásban. A közismert tévésorozat vezető orvosa Dr. Gregory House is erre összpontosít, mielőtt elkezdi a kezelést. Álláspontja szerint minden beteg hazudik, vagy titkol valamit, vagy maga is orvost játszik, vagy csak úgy alapból prekoncepcióval viszonyul betegségéhez, szelektál, mi a fontos, és mi nem a panaszok közül. A Madárkórházba bekerült állatok nem hazudnak, csak épp nem tudják elmondani, mi fáj nekik, hogy érzik magukat. Ezt kizárólag az orvosi szakértelem és rutin tudja eldönteni. Ha sikerül is meggyógyítani a sérülteket, akkor is akad még munka elég. Általában nem lehet azonnal szabadon engedni a törésből, vagy mérgezésből felgyógyult madarat. Nálunk is van rehabilitáció. A tollak hiánya, sérülése miatt meg kell várni, míg vedlik egyet a madár, vagy épp vissza kell nyerni erejét a repüléshez, az ízületeit újra be kell járatni, akár gyógytornával is.

[caption id="attachment_8000" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Konyhás István[/caption]

Vannak olyan madarak is, amik már soha nem lehetnek szabadok, nem szárnyalhatnak. A főleg áramütés és csonttörés következtében tartósan sérült madarak a kórházban maradnak, tartjuk őket életük végéig. Nehéz megjósolni, mikor is következik be az utolsó nap, néha még a boncolás sem hoz eredményt. Él a madár hónapokig, akár évekig, már egy kicsit hozzá is nő a gondozók szívéhez, egy reggel aztán holtan találják. Van, amelyik talán soványabbnak tűnik, de van olyan is, amelyik ugyancsak jó kondícióban pusztul el, érthetetlen okból. Ezért is nagyon fontos, hogy minden eszközt és módszert bevessünk a szemrevételezésen, vizsgálaton felül ahhoz, hogy lássuk, hogy érzi magát a madár. Ennek egyik legjobb és legegyszerűbb módja, ha minél több természetes pihenő és búvóhelyet helyezünk el a röpdékbe. Ez vércséknél, gyöngybaglyoknál, uráli bagolynál mesterséges odút, fehér gólyáknál, ölyveknél fészekalapot jelent. Ezek a helyek védelmet nyújtanak a madaraknak az időjárás viszontagságai elől, és biztonságot fajtársaik vagy más, a röpdében található madarakkal szemben.

[caption id="attachment_7999" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Konyhás István[/caption]

A fehér gólyák rendszeresen építenek új fészket is földre, ezeket hetente, lassan, centiméterenként emeljük meg, hogy esős időben ne kerüljenek víz alá a tojások vagy a fiókák. A mesterséges fészekalapok elsődleges funkciója a madarak búvóhelyének biztosítása. Ha mégis fészkelésre adják a fejüket a madaraink, akkor viszont nem akadályozzuk meg őket ebben, hiszen ez nagyon jó visszajelzés nekünk, így tudatja a madár, hogy minden rendben van vele, biztonságban érzi magát, jó a kondíciója, egyszóval jók a tartási körülmények. Nem is nagyon lehetne megakadályozni ezeket a madarakat a fészeképítésben, vagy a költésben.

[caption id="attachment_8001" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Konyhás István[/caption]

Még az ölyvkertben külön tartott egerészölyvek és pusztai sas is fészket épít és néha még tojást is rak. Ősi ösztön ez, ami olyan biológiai folyamatokat indít meg a madárban, amit a madár épsége miatt sem szabad befolyásolni. Természetesen van valós természetvédelmi haszna is a fogságban fészkelésnek azon túl, hogy visszajelzést kapunk a madarak állapotáról. A fehér gólyákhoz minden évben tudunk adoptálni mentett tojásokat vagy fiókákat és a nálunk kelt madarak is szabadon engedhetők, hiszen a lábhiány nagyon kellemetlen, de szerencsére nem öröklődik.

Konyhás István