Ezzel a címmel tartottam előadást a FeHoVa-n immár 10 éve, a vadászok felkérésére. 2009-ben végeztük el az Állatorvostudományi Egyetem (akkor még SzIE, Állatorvostudományi Kar)   Gyógyszertani és Toxikológiai Tanszékével együtt azt a kísérletet, melyben bebizonyosodott, hogy a természeti-, mezőgazdasági- és vadászterületen a vad- és házi állatok által a táplálékláncba kerülő méreganyagok az élelmiszerláncban is megjelenhetnek, mely ökotoxikológiai jelentőségén kívül a húst fogyasztó emberre is veszélyt hordoz.
Tettük ezt azért, mert a ragadozókat érintő mérgezések 2008-ban jelentősen megemelkedtek, és azóta kisebb-nagyobb hullámzással folyamatosan jelen vannak. Kivétel volt a 2018-as év, amikor hozzánk nem érkezett mérgezett sas, de ölyvek, varjak esetében felmerült a mérgezés gyanúja.
A szándékosság helyett inkább a gondatlanság került előtérbe, különösen a pocok/rágcsáló irtó szerek nem megfelelő használatával kapcsolatban. 2019 április végén, hazánkat képviselve részt vettem a COST szervezésében egy madridi konferencián, ahol európai együttműködés keretében vizsgálják szakmai csoportok a leginkább elterjedt és laboratóriumi protokoll szerint egzaktan vizsgálható második generációs véralvadásgátló rodenticidek (rágcsálóírtó szerek) jelenlétét a kiválasztott, a mérgezés monitorozására leginkább alkalmas ragadozó madárfajokban. Ezekben nem a sasok, hanem a leginkább mezei pockokkal táplálkozó, és ebben a programban részt vevő európai országokban előforduló fajok, mint a barna rétihéja, egerészölyv, vörös vércse és gyöngybagoly első éves fiataljai, melyek költőhelyükön reprezentálják az ott használatos méreganyagok jelenlétét.
Mint ismeretes, a véralvadás gátló szerek – korábbi vélekedéssel ellentétben – másodlagosan is veszélyesek a mérgezett rágcsálókat fogyasztókra, ugyanis a szer a májban kumulálódik, felhalmozódik, és egy bizonyos szint után vérzékenységet, elvérzést okoz a ragadozókban is.
Ennek hazai adatgyűjtésére a hortobágyi Madárkórházba az ország minden részéből bekerülő 2500 madarat jelentő beteganyag között nagy számban előforduló, a projektben érintett ragadozómadarakból bőven vehető minta, melynek gyűjtését, fagyasztva tárolását és vizsgálatra küldését tudjuk vállalni. Bár saját laborral rendelkezünk, de a kijelölt hatóanyagok kémiai analitikai vizsgálatokra alkalmas gépekkel és gyakorlattal nem, ezért ezek feldolgozására, a meghatározott hatóanyagok vizsgálatára keresünk arra alkalmas, szabad kapacitással rendelkező laboratóriumot.

[caption id="attachment_8046" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Dr. Déri János[/caption]

A korábbi években több hasonló kutatásban vettünk részt a hozzánk bekerült madarak toxikológiai vizsgálatával kapcsolatban. A szerves foszfátészterek és karbamátok, karbofurán tekintetében az Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság budapesti Tábornok utcai Országos Állategészségügyi Intézete és a Mester utcai élelmiszervizsgáló monitoring központi labor vett részt, melynek eredménye képen több tudományos cikk jelent meg a témában.
Az ólommérgezéssel, és a nehézfémek madarakban való előfordulásával kapcsolatban az Állatorvostudományi Egyetem, és a Szent István Egyetem laboratóriumai vettek részt. A 2000. évi tiszai ciánszennyezés során oda, és onnan a madarakba kerülő nehézfémekre, különösen az ólomra irányuló saját vizsgálataink szerint, és később az ország bizonyos területeiről származó, több év alatt hozzánk bekerült madarak ezreinek tollmintáját feldolgozva kiderült, hogy hazánk természetes madárfaunája nem érintetett olyan mértékben, mint más európai országoké. Egészen konkrétan Kelet-Magyarországról és a Balaton környékéről származó madártoll minták nem tartalmaztak a kritikus határértéken felül nehézfémet. A probléma jelen van, de ezzel kapcsolatos ökotoxikológiai és élelmiszer-biztonsági veszélyt nálunk inkább az ólomból készült régi vízvezeték csövek jelenthetnek.
A konferencián külföldi kutatókkal beszélgetve kiderült, hogy akár Amerikában, akár Európa egyes részein vizsgált baleseti sérülést szenvedett ragadozók egytől egyig ólommérgezéssel összefüggő látászavar miatt kerültek kézre. Ezért a vizsgálati protokollba műszeres látásvizsgálat, és gyanú esetén ólommérgezésre irányuló toxikológiai mintaküldés is beletartozik. Mint másod éve egy észtországi rétisas konferencián számos előadás tárgya volt, ennek oka főleg a vadászat során a természetes vizekbe került ólomsörét, melyet a vadkacsák, vadlibák zúzókavics gyanánt vesznek fel, vagy lőnek beléjük, és így kerül az őket fogyasztó ragadozókba. De a vizeket szennyezve az  ólmot természetesen nemcsak a vízi madarak vehetik fel, hanem minden vízi élőlénybe felhalmozódhat. Ezért már jó ideje tiltott Európában vizes élőhelyen ólom tartalmú lövedékek használata. Ugyanígy a nagyvadak vadászata során a vad kevesebb szenvedése érdekében a nagyobb ölőhatás miatt használt expanziós lövedékekből leszakadó repeszeken kívül a szétterülő ólomtartalom a lőcsatornától akár 20 cm-es távolságban is kimutatható, és szennyezheti a húst, mely nemcsak a vadászat helyén hagyott belszervet, vagy a meg nem talált lőtt vadat fogyasztó ragadozók, hanem a vadhúst fogyasztó emberek mérgezését is okozhatja.

[caption id="attachment_8047" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Konyhás István[/caption]

A nehézfémek az ipari tevékenység miatt a tengerekben is évszázadok óta gyűlnek, és a tengeri halakban, tenger gyümölcseiben ugyanúgy olykor veszélyes mennyiségben fordulnak elő, ugyanúgy, mint a DDT. Ez utóbbit Európában csaknem fél évszázada betiltották, de Afrikában még ma is használják főleg a maláriát terjesztő szúnyogok visszaszorítására. Mindenki hallott róla, hogy a déli sarki pingvin fajokban is kimutatták, de meglepő, hogy hazai vizsgálatok szerint ezer méter mélyről feltörő ásványvízben is megtalálható!
A mérgezések veszélyére és azok megelőzésére irányuló kampányunk része a felvilágosító munka, melyet tudományos cikkeink, posztereink, egyetemi előadásaink, képzéseink mellett az MME-vel, a nemzeti parkokkal és az országos Vadászkamarával együttműködve országos előadókörútjaink, kiadványaink és filmjeink segítségével végzünk. Ennek eredményeként  a klasszikus értelemben vett „sasmérgezések” visszaszorulóban vannak, de van más, újabb, vagy régi új, a sasokat, mint a környezeti szennyezéseket, problémákat, katasztrófákat „zászlóshajó”-ként előre jelző csúcsragadozókat ugyanúgy elérő, és az alattuk lévő egész táplálékláncot veszélyeztető mérgezések. Ezekről, ezek elleni védekezésről, és megelőzéséről évekkel ezelőtt készült „sasos” filmjeink most is aktuálisak, melyeket ajánlunk kedves olvasóink figyelmébe. Ezek a nálunk ápolt Bogyó nevű, többször is mérgezett rétisas viszontagságait bemutató sorozatunk: az „Álmomban rétisas szállt a kertünkbe” és „Bogyó visszatér” címmel megtalálhatók és letölthetők a filmjeink között honlapjainkról, a www.madarkorhaz.hu és www.madarpark.hu portálokról. A történet nem ért véget, folyatása következik!

Dr. Déri János