Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Horgászok óvták a fehér gólyát

2020. január 09. - Madárkórház

A vonulás helyett az áttelelést választott ez a gólya, ami Tuzséron, a horgásztó mellett töltötte az őszi hónapokat, és a helyi horgászok etették. Jutott bőven apró hal, jól érezte magát. Tegnap azonban ellátói arra lettek figyelmesek, hogy nem repül, mozgása nehézkes. Hagyta is magát megfogni. Sajnos jobb szárnyába egy horog akadt, az okozta a problémát, valamint némi könnyebb sérülést. A horog eltávolítása után egy helyi házaspárnál töltötte az éjszakát, majd elhozták a hortobágyi Madárkórházba. Szerencsére a horog által okozott seb nem súlyos, de fájlalja a szárnyát, mely teljes egészében véraláfutásos. Feltehetőleg azért, mert ő maga is meg akart szabadulni a horogtól, de nem tudott. A telet már nálunk tölti, tavaszig rendbe jön a szárnya. Megtalálóinak hálásan köszönjük, hogy segítettek rajta! Hazánkban egyre több fehér gólya telel át az enyhe időjárás, és az enyhe teleken egész idő alatt rendelkezésre álló táplálék miatt. Az első közismert ilyen gólya Bodrogkeresztúron telelt évekig, a kompkikötőnél több mint tíz éve. Azt a példányt más vízi madarakkal együtt rendszeresen etették a kirándulók és a helyi lakosok.
Konyhás István

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr2716394420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása