Közúttól távol, viszont egy nagyfeszültségű vezeték közelében vergődött, mert nem tudott repülni. Volt oka rá, mert eltörött a szárnya. A megtaláló egy terepjáró zárt platóján hozta be a hortobágyi Madárkórházba a mindkét lábán gyűrűvel jelölt fiatal madarat. Mint a gyűrűk alapján kiderült, a Bükki Nemzeti Parkban, Besenyőtelek körzetében ismert fészekből repült ki, 2016-ban.

Amikor hozzánk érkezett, a a madárinfluenzás időszak kellős közepén, más mentőhelyen, állatkertben nem is fogadták volna, ahol nincs karanténozási lehetőség. Ez azért nagyon fontos, hogy ne hurcoljunk be a kórházba a többi madár számára veszélyes, fertőző kórokozót, mely kimutatása esetén a vonatkozó jogszabályok szerint az adott helyrajzi számon és a szomszédos telkeken is minden madarat le kell ölni, ha érintkeztek a beteggel közvetlenül vagy közvetve, ha nem. Mi kezdettől fogva, évek óta fel voltunk rá készülve és december óta minden beérkező beteget egy külön, erre a célra berendezett, és fekete-fehér öltözővel, műtővel, kórtermekkel, külön gondozókkal, külön bejárattal működtetett másik madárkórházban helyeztünk el. Ide került a sas is, ahol levettük a vér- és tamponmintákat, és az elkülönítés ideje alatt ezekből laborvizsgálattal kizártuk a madárinfluenza és baromfipestis kürokozójának jelenlétét. Mivel itt akkor külön röntgen nem volt, dr. Soós István lóspecialista kollégámat kértük meg, hogy digitális mobil röntgen készülékével felvételeket készítsen a sasról. Mint már tapintással is kiderült, a röntgen felvételen is láthattuk, hogy a sas jobb szárnyának az orsócsontja tört, és a törvégek nem távolodtak el lényegesen egymástól, mert a másik ép alkarcsont, nem engedte elmozdulni. Ezért rögzítőkötéssel elég volt ellátni a szárnyat. A sas le volt gyengülve, vérfogyott, kiszáradt volt, ezért infúziót, antibiotikumot, vitaminokat kapott folyamatosan. Két hét elteltével újabb laborvizsgálat után, amikor a véreredményekben nem volt kóros eltérés, és kórokozók jelenlétét is kizártuk, átkerült a karanténból a kórház festett kórtermébe, ahol egy rétisas társágával kívántuk lekötni a figyelmét, mert a társaság sok esetben jót tesz a zárt térbe került vadmadaraknak. De végül a biztonság kedvéért nem hagytuk őket sokáig kettesben. Önállóan táplálkozott, de a rögzítő kötés még egy hónapig rajta volt. Ismételt röntgenvizsgálattal ellenőriztük a csontok összeforrását, és a kötés levétele után átkerült a "túlélő" röpdébe, ahol mér más fajokkal, gólyákkal, ölyvekkel, rétihéjákkal és egy daruval gyakorolhatta a konkurencia harcot  megfelelő helyért, táplálékért, mint a természetben. Itt a villanyoszlopra szállásról való leszoktatás, és a légvezetékek elkerülése céljából villanypásztorral szerelt igazi villanyoszlopokon tanulhatta meg mindezt, hogy szabadon engedés után ne kerüljön hasonló helyzetbe. Először még bizonytalanul, óvatosan használta gyógyult szárnyát, de egy hónap alatt kellően megerősödött. Annyira mehetnékje volt már, hogy nem is lehetett visszatartani, nem is akartuk, mert folyton a röpde hálójába csipmaszkodva lógott. Egy utolsó vizsgálat után a Madárparkban a nagyröpde előtt engedtük szabadon. Széllel szemben, erős és egyenletes szárnycsapásokkal szállt el, majd szélirányba fordulva pár száz méter után termiket keresett és felkörözött, ahogyan egy sasnak kell. Azután magasan elvitette magát a széllel a szabadság felé.

Köszönjük mindenkinek, akik segítettek ebben!

Dr. Déri János

igazgató