Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Világelső sas MR

2017. február 14. - Madárkórház

Korábbi cikkünkben írtunk Bogyó 2 nevű rétisasunk történetéről (http://madarpark.blog.hu/media/image/imported/2017-02-14/12275739/.). Az 5 éve mérgezés miatt bekerült, és abból, akkor sikeresen meggyógyult rétisas tavaly szó szerint leesett a lábáról. Csípőből nem tudja magát tartani, csak ül a fenekén, nem tudjuk miért. Vizsgáltuk mindenhogyan, semmit nem találtunk, kezeltük, tapasztalt állatorvos kollégák is ötleteltek, úgy is kezeltük, de nem javul. Rejtélyes betegségének kiderítésére a ma már hazánkban, állatok számára is elérhető legmagasabb képalkotó technika, az MR (mágneses rezonancia) vizsgálat lehetőségét kerestük, és eljutottunk a VetScan Kisállat Diagnosztikához.

                Putyin látogatása napján Budapestről Hortobágyra tartottam, és az M3 kivezető szakasza le volt zárva egy ideig, ezalatt benéztem a Primavet szomszédos újpesti telephelyére, vásároltam néhány gyógyszert, körülnéztem a számunkra drága diagnosztikai berendezések között, és megkérdeztem a kollégákat, hogy hol van az az állatgyógyászati MR szolgáltatás, melyről már hallottam korábban. Ott kaptam meg dr. Kerekes Zoltán állatorvos kollegám telefonszámát. Felhívtam, és előadtam neki a kérést: rétisast kéne vizsgálni. Elmondtam a kórtörténetét, és másnapra kaptam is időpontot. Mivel az ő praxisukban ilyen még nem volt, és valószínűleg külföldön sincs nagyon sem tapasztalat, sem protokoll, szakmai érdekessége mellett komoly kihívást is jelent, ezért a vizsgálatot ingyen, támogatásból ajánlotta fel a cég. Pedig a humán célra gyártott, újonnan 350-400 millióért már kapható készülékkel a kutyák, macskák számára rendszeresített vizsgálat egyáltalán nem olcsó, sőt, kifejezetten drága, és komoly gyűjtést kellett volna rá szervezni. A sas állapota viszont sürgette a vizsgálatot.

                Másnap 11-kor megérkeztünk a Megyeri úti Medcity épületében található VetScan rendelőjébe. A sas két órás szállítást követően fáradt és ideges volt. A fél órás vizsgálat altatásban történt, ezt a Madárkórházban is rutinszerűen alkalmazott izoflurán gáz belélegeztetésével végeztük. Bár az egyik legjobb, legbiztonságosabb módszer, madaraknál van rizikója, leállhat a légzés, amit időben észre kell venni és mesterséges lélegeztetéssel visszahozni. Ehhez gyakorlat kell, ezért én, mint altató orvos végig bent voltam vele a gépnél. A légzés intenzitását és a széndioxid mennyiséget monitorozó berendezés megkönnyítette az altatás vezetését, de nem volt izgalom nélküli a beavatkozás. A sas a vizsgálat elején már remegni kezdett, amit eddig nem tapasztaltam, talán az igen nagy zaj és a rendkívüli mágneses térerő miatt, de ezenkívül stabil volt az állapota.

                A vizsgálat végén simán felébredt, de amíg teljesen magához tért, volt pár másodperc a monitoron át látott elváltozás tapintásos vizsgálatára és a munkatársak részéről a sas simogatására is, hiszen rétisast nem érinthet olyan gyakran halandó.

                Másnap megvolt az eredmény. Bár a rétisas lumbális gerincvelejének normális kiterjedéséről hazai anatómiai szakirodalomban nincs adat, és külföldi tapasztalatokra sincs sok remény, Kerekes doktornak erre vonatkozó kérdésére referencia adatok hiányában nem tudtam érdemben válaszolni, ő saját szakmai tapasztalatával, más állatfajok hasonló gerincvelő elváltozásának ismeretében arra a megállapításra jutott, hogy a sas ágyéki gerinc területén 13 mm hosszan a gerinccsatornán belüli talán daganatos, vagy más kóros degeneratív elváltozás miatt a gerincvelő átmérője megvastagodott és állománya fellazult. Ezt MR nélkül nem tudtuk volna meg. Ez indokolja a funkciókiesést, de sajnos kevés esélyt ad az eredményes gyógykezelésre. További külföldi szakirodalmi tájékozódás és esetleges további vizsgálatok után még pontosítjuk a diagnózist. Mi mindenesetre megpróbáljuk meggyógyítani, keressük az esetleges műtéti lehetőséget,, mert a világ úgy halad előre, hogy valaki megteszi azt, amit mások még nem próbáltak. Bízunk benne, hogy sikerül. Ezúton köszönjük meg a Vetscan csapatának a gyors, hathatós, szakszerű és nagyvonalú, önzetlen segítséget.

 Dr. Déri János

Állatorvos

hirdetés

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr5312275739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása