Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Ezer ágán, ezer fészek

2016. július 07. - Madárkórház

Minden intézménynek nagy megtiszteltetés, ha olyan személy látogatja, akik hasonló szakmai körökben elismert ember. Nekünk is volt szerencsénk megint vendégeink között tudni egy ilyen embert. Gyermekként az ő fotóit bújtam a „madaras” könyvekbe, próbáltam megfejteni titkait, hogyan, hol készülhetett ez vagy az a fotó. Akkor még nem volt digitális technika, amikor ezek a fotók szültek, jó esetben pár száz exponálásra volt lehetőség egy-egy fotózás során, amit olykor csak pár hét után láthattunk viszont. Ma sem könnyű a természetfotózás, madárfotózás, de valahogy az én szememben sokkal nagyobb értéke van egy emulzión megörökített fotónak, mint a mai világban digitális géppel készült fotónak. Lehet, hogy a technikai ismereteimen kívül emocionális okai is vannak ennek a vonzalomnak, hiszen mindig erősebben ver a szívem, ha olyan régi mesterrel találkozhatom, mint Bécsy László. Ő is azok közzé tartozik, akiktől a természetfotózás legfontosabb részét, a tiszteletet, természet alázatos szeretetét is ellesheti bárki. A biológus, zoológus természetfotósnak 1967-ben jelent meg első ismeretterjesztő cikke az Élet és tudomány című folyóiratban. Többek között Ifj. Tildy Zoltán és Keve András kollégáival meghatározó szerep volt/van a magyar madártan és a természetvédelmi ismeretterjesztés területén. Nem csoda hát, hogy nagyon öröm a Madárkórháznak, amikor egy ilyen elismert ember kíváncsi a munkánkra.

Konyhás István

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr8012185678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása