Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Áramütött darumadár

2012. október 02. - Madárkórház

Hortobágyon egy finn madárgyűrűző, Pehr-Erik Andersson engedte szabadon azt a darut, mely tavaly november végén került a hortobágyi Madárkórházba áramütés miatt. Akkor Tiszacsege közelében Nagymajornál találtak rá, és bár tartós sérülése nem volt, a lábadozás végére a darvak már továbbvonultak Magyarországról dél felé, ezért a kórházban maradt.

A darvak vonulása szeptember végén kezdődik, az északi országokból már több százas, ezres csapatokban vonulnak tovább, és a vonulás alatt is együtt maradnak. Az Afrika északi részéig tartó nagyjából 4500 kilométeres út legfontosabb pihenőállomása Hortobágy, itt szeptember végétől az első komolyabb fagyok beálltáig tartózkodnak.

Daru a 19. század vége óta nem költ Magyarországon, hazánkon a zömében Észtországban és Finnországban költő darvak pihennek meg ősszel. A nemzetközi jelölési szabvány szerint a daru esetében színes gyűrűs jelölési módszert használnak a vonulás-kutatáshoz. A módszer lényege, hogy egy 3-3 színből álló színkombinációjú műanyag vagy fém gyűrűt tesznek a madár bal és jobb lábára, az egyik az ország kódja, a másik az egyedi azonosító, így a zavarásuk és befogásuk nélkül szerezhetünk információkat a tartózkodási helyükről. (Ezenkívül használnak műholdas jeladókat is.)

Szabadon engedője Pehr-Erik Andersson finn darugyűrűző, a Madárkórház és a Magyar Daruvédelmi Munkacsoport vendége. A jelölés a nemzetközi szabvány szerint a kirepülés előtt történik, ekkor helyezik fel lábukra az egyedi jelölő kódokat. Pehr-Erik a daruvonulásra érkezett Magyarországra, közel 20 éve foglalkozik darvakkal, de a finn madártani szervezetnek hosszú ideje tagja.

Jelenleg zajlik a darvak őszi vonulása, a legfrissebb adatok szerint most nagyjából 22 ezer daru pihen Hortobágyon, számuk a tél kezdetéig megközelítheti a 80 ezret is. A daru társas lény, egy életre választ párt, a családok pedig a vonulás alatt is együtt maradnak. A vonulás leglátványosabb része az éjszakázó helyre történő úgynevezett darubehúzás, az éjszakát a madarak alacsonyabb vízállású tavakban töltik. Azt reméljük, a szabadon engedett daru csatlakozik társaihoz, és folytatja velük a vonulást Afrika felé.

MP

Forrás: HAON

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr834815722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása