Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Mérgezett sast mentettek meg

2009. november 30. - Madárkórház

 Természetkárosítás miatt feljelentést tesz a hortobágyi Madárkórház vezetője.

Mérgezésgyanús fiatal parlagi sast szállítottak a Bükki Nemzeti Parkból a hortobágyi Madárkórházba. Bár a fokozottan védett, egymillió forint eszmei értékű csúcsragadozó életét a gyors orvosi beavatkozás megmentette, a kórházat vezető Déri János állatorvos méreggel való visszaélés, természetkárosítás és állatkínzás gyanújával mégis a rendőrséghez fordul.

Az akkut mérgezési tüneteket mutató fiatal parlagi sast egy vadőr találta meg száz kilométerre a Hortobágytól, és másfél órán belül a hortobágyi Madárkórházba szállította, ahol azonnal megkapta az ellenszert. Állapota gyorsan javul, minden esély megvan rá, hogy a hét végén már szabadon is engedik. A kórház laboratóriumában elvégzett vizsgálat igazolta, hogy mérgezésről lehet szó, ennek ellenére a mintákat elküldik az Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság, illetve az Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság laboratóriumába elemzésre.
Az állatorvos tapasztalatai alapján állítja, a vadászok és vadas területek közelében gazdálkodók a jogszabályi tiltás ellenére rendszeresen helyeznek ki mérget az általuk károsnak ítélt állatok irtására. Ez önmagában is baj, amit csak tetéz, hogy a méreg a táplálékláncon végighaladva az emberre is veszélyes lehet. Ezt támasztja alá, hogy nemcsak sasban vagy rókában, de őzben, nyúlban és fácánban is találtak már mérget. A mérgezett állatot kilövése után ember is elfogyaszthatja, ez pedig, életveszélyes. Nem kockázat nélküli az sem, ha valaki megfogja a mérgezett csalit, mert az erős vegyszerek bőrön át is felszívódnak.
Mérgezéses esetek többnyire télen jellemzőek, nyáron alig-alig fordulnak elő, mert a vadnak jut elég élelem, és nem fanyalodik az ember által kínált ételre. Nincs kizárva, hogy a méreggel a vadászsorba jutott fiatal rókákat akarta valaki megcélozni tyúkjai védelmében, de az is elképzelhető: magát a sast kívánta elpusztítani. Ez a gyanú azért vetődhet fel, mert a sasfészek közelében tél végétől nyár végéig csak korlátozott mezőgazdasági tevékenység végezhető, s ezt sokan nem tudják elfogadni. Gondolni lehetne még növényvédő szerek negatív hatására – ami növényevő madarak, emlősök elfogyasztásával kerülhet a sas szervezetébe. Ez utóbbi eset az állat szervezetének fokozatos leromlásával jár, a tegnap megmentett fiatal állat viszont jó fizikai állapotban volt, amiben hirtelen állt be romlás, vagyis minden valószínűség szerint direkt mérgezésről lehet szó. Az állatok mérgezése elítélendő, de a mostani ügy azért esik nagyobb súllyal a latba, mert a parlagi sas fokozottan védett, Európában alig-alig fordul elő, Magyarországon pedig mindössze nyolcvan pár él belőle – mutatott rá Déri János.


hortobágyi Madárkórház évtizedek óta küzd azért, hogy az ember békében éljen a levegő uraival. Hosszú ideig igen nehéz körülmények között dolgoztak, magánszemélyek, cégek adományaiból, illetve az egyszázalékos adófelajánlásokból éltek. A gyógyításnak ma sincs más forrása, ám a helyzet mégis javult. Egy uniós pályázatnak köszönhetően sikerült madárröpdéket kialakítani, és testközelből bemutatni az érdeklődőknek, mit is csinálnak valójában. Július végén újabb uniós pályázatot nyertek, ebből a hatvanmillió forintos forrásból további bemutató voliereket és tenyészröpdéket építenek, beléptető rendszert alakítanak ki, akadálymentesítik a környezetet. A fejlesztések jó része az augusztus 20-i hídi vásárra elkészül – ígérte Déri János.

Forrás: mno.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr412835069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása