Kövesd Károly és Adina tevékenységét ITT is!
Madárkórház Alapítvány
Élet Reszt Károly és Harangozó Adina odúiban: Seregély tojások
A hét madárdala: Házi rozsdafarkú
A házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez és a légykapófélék (Muscicapidae) családjához tartozó faj.Európa nagy részén, a Brit-szigeteken és Skandináviában csak délen fészkel. Ázsiában Kínáig, körülbelül a Sárga-folyóközépső lefolyásáig terjed költőterülete. Kis foltokban fészkel Északnyugat-Afrikában is. Sziklás területek lakója, ennek megfelelően költ a kőbányákban, az ezek közelében levő szőlőhegyeken, de a városokban és a falvakban is. A nagyvárosok belső kerületeiben is rendszeresen fészkel. Kedveli az új lakótelepeket, különösen az építkezések környékét
Testhossza 13-14,5 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 23-26 centiméter, farkhossza 13-19 centiméter, testtömege 13-19 gramm. Karcsú testű, egyenes tartású madár, rozsdavörös farkát sűrűn rezegteti. Elég félénk, ideges mozgású, táplálékát gyakran felröppenve szerzi meg. Az idős hím Európában koromfekete, feltűnő fehér szárnyfolttal, a fiatal, első nyarát élő hímnek nincs fehér szárnyfoltja, (némelyeken egy halvány, vékony csík látható). A teste színe változó, sokszor olyan szürkésbarna, mint a tojó, mások szürkésfeketék, mint az idős hím. Az első téli tojó feje és teste kormos barnásszürke, egyértelműen sötétebb a kerti rozsdafarkú tojónál.
Változatok: A hím Európa nagy részén hátoldalán szürke, de az Ibériai-félszigeten sokszor feketébb, Törökországban és a Kaukázusban a has rendszerint részben rozsdavörös: a közel-keleti hímek jól elkülöníthetőek, egész hasuk és begyük rozsdavörös, éles határral válik ki a fekete melltől, hátuk szintén fekete, nincs fehér szárnyfoltjuk.
Hangja: egyenes, kissé éles „fiszt” fütty, amelyet gyakran türelmetlenül ismételget. Ha nagyon izgatott finoman csetteg is hozzá: „fiszt, tek-tek-tek”. Hangos énekével gyakran már az első hajnali fénysugarat üdvözli valamilyen magas vártáról. Éneke ált. 4 részből áll: néhány füttyel és azonos hangmagasságú trillával kezdődik, majd 2 mp-es szünet következik, azután egy furcsa, reszelős hang, majd néhány rövid füttyel fejezi be a strófát.
Elsősorban rovarokat és pókokat eszik. Gyakran kiemelkedő ponton ülve les zsákmányára, de a talajon ugrálva is táplálkozik. Néha repülő rovarokat is fog. A Gellért-hegyen Schmidt Egon őszi időszakban gyakran látta, amint fatörzsekről kapták le az ott mászó rovarokat. A budapesti magas épületeken fészkelők az egész költési időszakban gyakran odafent tartózkodnak, az utcákra, terekre nem szállnak le. Zsákmányukat az épületeken, tetőteraszokon szerzik. A fiókák táplálását Rékasi J. Pannonhalmán vizsgálta. Az életkor növekedésével emelkedett a bogarak és csökkent a hártyásszárnyúak és a lepkék aránya. A 6-10 napos, első költésbeli fiókák táplálékát a vetési pattanóbogár, és az áprilisi cserebogár lárvája, valamint a mezei tücsök jellemezte. A 11-14 napos fiókák táplálékában a gabonafutrinka, a májusi cserebogár, a széles szipoly és a sároshátú bogár volt a leggyakoribb . Őszi vonulása idején a fekete bodza bogyóit fogyasztják, a novemberig maradó példányok gyakran a gyalogbodzára járnak. Balatonalmádi környékén 1988 novemberében a kanadai som termését fogyasztották .Vonulás: Az első példányok csaknem mindig hímek, többnyire márciusban érkeznek vissza telelőhelyükről. Kedvező időjárás esetén a tavaszi vonulás korábban is kezdődhet. Egy hím Bakonycsernyeén 2011 február 12-én már énekelt. Az őszi vonulás ideje szeptember-október (november). Jellemző, hogy szeptember második felében a hímek újra énekelnek (Schmidt 1992c). Kis számban akadnak áttelelők is . A nálunk fészkelők feltehetőleg Dél-Európában telelnek. Egy 1981. szeptember 29-én Budakeszin jelölt példány 1983. január 2-án Olaszországban került kézre. A költőhelyeken először a hímek jelennek meg és nyomban kialakítják a revíreket. Az öregebb példányok gyakran a korábbi fészkelőhelyekre térnek vissza. A tojók gyakran néhány nappal a hímek után érkeznek. Párba állás után ők választják ki a fészek helyét. Csak a tojó épít, sziklafal alkalmas résébe, fali üregbe, gerendára, üres füstifecskefészekbe, tág szájú mesterséges fészekodúba. A Komárom megyei Bélapusztán 1987-ben homokbányában, partifecsketelepen költött 1 pár . A viszonylag nagy fészek építése 6-8 napig tart. Anyaga növényi részek, fűszálak, gyökerek, a csészét tollakkal, szőr és gyapjúszálakkal béleli. Egy részletesebben megvizsgált áprilisi fészek 3-4 cm-es szőlővenyige darabkákból és annak háncsából, fehér libatop szárrészeiből, kukoricabajuszból, mohából, levelekből, damil- és lószőrszálakból, tollakból állt . Bali J. Veszprémben egy villanyórán talált fészek anyagaként szőlővenyigeháncsot, falevelet és fűszálakat említ. Elsősorban a hajnali és reggeli órákban építenek. A csésze kiképzésekor a tojó miután bedolgozta az éppen hozott anyagot, gyakran beül a fészekbe és forgolódva alakítja annak belsejét.A tojó csűrök gerendázatára, fali lyukakba, párkányok kövei közé rakja viszonylag nagy, csésze alakú fészkét. Elhagyott füsti fecske fészket is elfoglalhat, fészkelését segíthetjük "C" típusú odú eresz alá való kihelyezésével. Évente rendszerint kétszer költenek áprilisban és júliusban, de előfordul, hogy háromszor nevel fiókát ( Bakonycsernye 2011). Szombathelyen egy pár 1990. szeptember 27-én még fészekben levő fiókát etetett (Ambrus 1991). A tojások száma rendszerint 5, a második költéskor általában 4. A kotlási idő az időjárástól függően 12-17 nap között változik. Csongrádi megfigyelések szerint a tojó április 25-30 között rakta le 5 tojását, a kotlás május 1-17 között, a kirepülés június 1-jén történt. Június 17-étől a tojó a régi fészekre ráépített. Újabb 5 tojásán június 26. és július 9. között kotlott. A fiókák július 23-án repültek ki . Egy Hajdúböszörményben figyelt pár esetében, a fészek gyökerekből, belül tyúktollakból állt, a tojó április 14-15-én építette. A kirepülések időpontja: 1980. május 27.; július 11.; augusztus 14. volt. 4, 3, illetve 2 fióka hagyta el a fészket (Sóvágó 1981a). A költést követő első napokban a hím hordja a táplálékot, melyet a tojó etet meg a fiókákkal. Később mindkét szülő etet, a legsűrűbben a kora reggeli és a késő délutáni órákban. Az 1-2 napos fiataloknak naponta 80-100, az 5-13 napos fiókáknak akár 380 alkalommal is visznek eleséget . A fiatalok 14-17 napos korukban hagyják el a fészket, de zavarás esetén ez az idő 11-12 napra is lerövidülhet. Az első napokban csak nagyon gyengén repülnek, bokrok sűrűjében, sziklák, kövek között rejtőznek el. Bécsben 1990 májusában nyolc tollasodó fiókát 2 tojó és egy hím etetett. A fészekben még két záptojás volt. A második költés 6 fiókáját júliusban ugyancsak a 3 madár etette .Az egész Kárpát-medencében gyakori, rendszeres fészkelő március–október hónapokban, egyes egyedek áttelelnek. Pontos állománynagysága nem ismert. Hazánkban az állomány az utóbbi 40 évben növekedett. A Hortobágyon korábban csak átvonult, de 1985-ben már költött Nagyivánon. 1989-ben ugyanott már 7 pár fészkelt egyidejűleg a környéken. A városi állományok felmérésére a legjobb módszer az éneklő hímeknek hajnalban történő megszámlálása.Magyarországon védett, eszmei értéke: 10 000 Ft. Hazai és európai állománya stabil. Fennmaradását egyebek mellett az ember létesítette élőhelyek – bányák és épületek is elősegítik. Mivel elfoglalja az elöl félig nyitott (C- típusú) mesterséges fészekodút is, ezek épületek eresze alá, oldalára, présházakra való kihelyezésével segíthetjük megtelepedését. Kedveli az épületek oldalában kiképzett fészkelőüregeket is. Az épületbontás vagy más okokból fészkestől a közelbe áthelyezett fiókákat a szülők tovább etetik .
Forrás: Wikipédia
Hallgassa meg következő heti madárdalunkat is! Megjelenése: mához egy hétre, azaz 2012.05.29.én!
Köszönjük, hogy Adója 1%-ával segítette munkánkat!
Madárkórház Alapítvány
A hét madárdala: Seregély
A seregély (Sturnus vulgaris) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a seregélyfélék (Sturnidae) családjába tartozó faj.
Eurázsiában széles körben elterjedt faj.
Dél-Afrika, Argentína, Ausztrália, Új-Zéland, a Chatham-szigetek, a Fidzsi-szigetek, Vanuatu és Tonga terülére betelepítették. Szintén betelepítették az Egyesült Államokba, ahol kiválóan meghonosodott. Onnan terjedt el a következő országokba: Kanada, Mexikó, Kuba, Jamaica, Kajmán-szigetek, Haiti; Dominikai Köztársaság; Puerto Rico; Bahama-szigetek
Rendszeres fészkelő. Februártól novemberig tartozkódik itt, néha áttelel.Hossza 21,5 centiméter, szárnyai fesztávolsága 13 centiméter, tömege 74-90 gramm. A fülfedő tollak zöldek, a szeme barna, a csőre aranysárga, a lába vörösesbarna színű. Tavasszal a hím nászruhája fekete, zöldes és bíboros ércfényű színnel.Főként rovarokat és bogyókat eszik. Nagy tömegekben komoly károkat okoz a mezőgazdaságnak. Főleg kora ősszel, elsősorban a szőlősgazdák szempontjából káros; egy-egy kisebb szőlőültetvény termését már egyetlen népesebb csapat is rövid idő alatt teljesen letarolhatja. Védekezni ellene hagyományos módon, az ültetvények őrzésével, a madarak folyamos ijesztgetésével lehet (ez azonban állandó odafigyelést kíván, mert a seregély intelligens madár, és hamar kifigyeli, ha az őrző személy nincs a helyén, vagy munkája nem elég hatékony), illetve érés idején a szőlősorok védőhálóval való letakarásával.Mesterséges fészekodvakkal kertekbe is betelepíthető, de inkább elhagyott harkályodúban, vagy löszfalak, esetleg épületek üregeiben fészkel. Fészekalja általában 5-7 tojásból áll, melyen 12-13 napig kotlik. A fiókák jellegzetes vérszívója a Carnus hemapterus nevű ektoparazita légy.
Forrás: Wikipédia
Hallgassa meg következő heti madárdalunkat is! Megjelenése: mához egy hétre, azaz 2012.05.22.én!
Támogassa Adója 1%-ával a Madárkórház Alapítványt!
Adószámunk:
18557899-1-09
A kétlábú Luca
A hortobágyi Madárkórházban műlábat kapott a harmadéves tojó rétisas. Magyarországon először hajtottak végre ilyen jellegű műtétet ragadozó madáron.
A rétisas lábáért már közel másfél éve küzdenek. Nevét – ahogy a talált gyermekeknél is szokás – arról a napról kapta, melyen ráleltek. Luca lába 2010 decemberében egy kettős ágvilla közé szorult, ahonnan még a megmentésére igyekvők is csak úgy tudták kiszabadítani, hogy 25 méteres magasságban a lábát fogva tartó fa ágát is levágták, ezt a műveletet Horváth Tibor, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa végezte.
A bal lába két helyen volt eltörve, de a nyílt törés mellett az izmok is sérültek. A madarak csöves csontja az emberi csontnál vékonyabb, a törésnél hegyes törvégek maradnak, ez pedig a végtag mozgatása közben felsérti a körülötte levő szöveteket is. Miután kiderült, hogy nem csak a csont és a csonthártya, de erek, izmok is sérültek, Déri János, a Madárkórház állatorvosa amputálta a nagyrészt elhalt lábat, de arra törekedett, hogy legalább a csűdízületet megmentse, vagy alkalmassá tegye egy későbbi műláb-rögzítésre. A nagyobb testű madaraknak ugyanis a nagyobb terhelés miatt hamar tönkre mennek az ízületeik, illetve a folyamatos ácsorgás miatt talpfekélyük alakulhat ki, ami akár a lábujjak elvesztéséhez is vezethet, tehát egy lábon nem jósoltak volna neki hosszú életet.
Miután több műtéten is átesett, először a gólyáknál már bevált protézis mintájára készült műlábat kapott. Ezzel megszokta, hogy van mivel támaszkodnia, felszálláskor el tud rugaszkodni. Most az Orto Profil Kft. szakemberei (akik Erőss Zsolt hegymászó protézisét is készítették) humán művégtag szerkezetből a sas lábának csonkjáról levett minta alapján olyan felcsatolható lábat készítettek, mely stabil, nem fordul el, nem esik le, sőt a sas szándékosan sem tudja leszedni magáról, és ami különösen fontos, nem is akar tőle megszabadulni. A lábfej még kidolgozás alatt van, az önműködően nyíló-záró funkciójú ujjakkal elkészült prototípusát Nyisztor Zoltán, az Orto Profil Kft. munkatársa szerelte fel. A „terminátor" külsőt – ha bevált a szerkezet – az eredeti lábhoz hasonló, esztétikus műanyag burkolattal látják el.
A legalább 5 kilogrammos testtömegű madár a lábát a megszerzett táplálék tépésére, aprítására is használja, ezért szabadon engedni nem lehet, hiszen a művégtag erre nem alkalmas. Azonban miután az elmúlt években több rétisas is (parlagi sasokkal és egerészölyvekkel együtt) mérgezés áldozata lett, minden példány fontos, legalábbis az őt ápolók számára, de talán a hazai természetvédelem számára is. Amint Déri János állatorvos elmondta, a legtöbb madármentő helyen valószínűleg elaltatták volna ezt a sast, hiszen egy lábbal nem lehet életben tartani, de ők igyekszenek minden a Madárkórházba bekerülő madarat megmenteni. Ezért is kezdeményezték két évvel ezelőtt egy országos szakmai, állatorvosi rendszer kialakítását, az országban ugyanis jelenleg mindössze két ilyen jellegű intézmény üzemel (a másik a székesfehérvári Vadmadárkórház).
A Madárkórház Alapítvány saját kiadású lapjában, a Pusztadoktor magazinban részletesen beszámolt az esetről a 2011. januári, áprilisi, júliusi, októberi és a 2012. áprilisi lapszámban.
Veres Hajni
Fotó: Konyhás István
Forrás: Vagy.hu