Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Téli pinty invázió

2018. március 29. - Madárkórház

A február végére megérkező tél meghozta északi tollas vendégeinket is, így a fenyőpintyet, vagy ahogy régi népiesebb nevén híják téli pintyet. Hazánkba szinte mindig csapatosan és invázió szerűen érkezik, mert az olyan hideg szibériai hideg szelek, mint amik idén is lehűtötték az egyébként enyhe telet a már csapatba verődött madarakat hozza ide. Ezen a télen is hirtelen jelentek meg a Madárpark területén a pintyek. A kőrisfák termését fogyasztották, de a kihelyezett etetőre is rendszeresen rájártak. Szívesebben fogyasztották a lehullott magvakat a földről az etetőre csak ritkán szálltak rá.  A fenyőpinty elterjedési területe Észak-Európa és Észak-Ázsia. Bogyókat, magvakat, főleg a lucfenyő magját és a bükkfa makktermését fogyasztja. Fiókáit kizárólag rovarokkal táplálja. Általában néhány tíz egyedet számláló csapatokban vonul és táplálkozik, de inváziós teleken, mint az idei, olykor a több ezres, vagy akár több tízezres példányszámot is elérheti egy-egy csapata. Több évvel ezelőtt Szlovéniában alakult ki egy „gigacsapat”, amikor becslések szerint 2 millió madár gyűlt össze egy kisebb erdőrészletben éjszakázni, és pár hétig rendszeresen ezt a területet használták erre a célra. Az elmondások szerint vastag ürülékréteg takarta a fák alatti avart, orrfacsaró bűz érződött a közelben, és szó szerint a környék összes fájának minden ága tele volt madárral, amikor beesteledett. Beszélni csak hangosan lehetett egymással, mert túl kellett kiabálni a milliónyi madár ricsaját.

Konyhás István

Nem minden gólya szorul mentésre!

Figyelem!

Visszajöttek a gólyák, annak ellenére, hogy a tél is!

Elsőként a hímek érkeznek, hogy elfoglalják fészkeiket, így várják párjukat. Ahogy a nappalok hossza nő, hormonháztartásuk arra készteti ösztöneiket, hogy fészket rakjanak, utódot nemzenek! Ezen ösztöneik nem csak a hidegnél erősebbek, saját fajtársaikkal is vérre menő harcba kezdenek egy-egy fészekhelyért.

Nem fáznak, fizikumuk épp olyan jól viseli a hőmérsékletkülönbséget, mint az áttelelő fajoké. Afrikába a fellelhető táplálék hiánya miatt utaznak, nem a hideg elöl.

Az utóbbi napok időjárása miatt a visszatérő gólyák nehezen találnak maguknak táplálékot a hó alatt, de pár napon belül felolvad a táj. Egerek, pockok már a hótakaró ellenére is mozognak. Ezen túl egy egészségesen visszatért gólya mintegy másfél-két heti tartalékkal rendelkezik, melyet jelentős legyengülés nélkül fel tud használni, míg fészkét elfoglalja, párja megérkezéséig őrzi. Hogy tartalékolt energiáival spóroljon, keveset mozog. Gyakran napokig egy helyen tartózkodik mozdulatlanul.

Természetesen előfordul egy-egy viharos széllökés következtében hogy valamely egyed megsérül, vagy átázik és áthül. Ezért tisztelettel kérjük a lakosságot, ha gólyát lát lakhelye környékén, első körben győződjön meg róla, hogy egészséges egyedről van e szó, vagy valóban segítségre szorul. Figyeljük meg, tud e repülni, épek e a végtagjai, áll e, vagy már fekszik! Amennyiben láthatóan sérült, vagy fekszik, fogjuk meg, és helyezzük meleg helyre, majd próbáljuk megetetni apróhallal, vagy csirkenyesedékkel! Ez után kérjük, keressék a hortobágyi Madárkórházat bizalommal a 0630/5356484-es ügyeleti számon! Sok esetben az ijedt madárnak csak meg kell száradnia, valamint nyugodnia. Ne tartsuk magunknál tovább, mint az feltétlenül szükséges! Akkor sem, ha még tart a hófedettség! Ha már áll, sétál, kísérletet tehetünk arra, hogy repülni is tud e. A már aktív fogságban tartott gólya ideges, már indulna vissza fészkéhez, töri magát. Ha többen is vannak egy helységben, a hímek közt még harcok is előfordulnak, melyek halállal is végződnek!

Az egészséges, fészkét őrző madarakat kérjük, ne háborgassuk befogási kísérlettel! A felesleges hajkurászás megviseli őket, maradék energiáikat használják fel menekülés és a stressz miatt.

Segíteni természetesen lehet rajtuk. A fészek környékén elhelyezett táplálék, mely lehet apróhal vagy nyers csirkehús egy lavor (figyelem, vödörből nehezen tudnak inni!) langyos víz kíséretében valóban segítség számukra. Hamar elfogadják a felajánlott segítséget, és meg is szokták. Így ha elkezdtük, ne hagyjuk abba, míg teljesen el nem olvadt a hó. Minden nap ugyan arra a helyre, ugyan abban az időpontban helyezzük el a táplálékot! NE adjunk feldolgozott, sült, füstölt, főtt húskészítményeket, sem pedig sertéshúst! Ezeket nem tudják megemészteni, végzetes következményekkel járhat számukra elfogyasztásuk!

Március 15-i szabadság

Szabadok a gólyák és az ölyvek

Megérkezett az első a telelő fehér gólya Hortobágyra, ezért is volt aktuális március 15-én a teleltetett gólyáink szabadon engedése. Gólyák mellet egerészölyvek is szabadok lettek a hétvégén. Az elengedésben a látogatók is segédkezhettek és jelképesen nemzeti színű szalag is került a madarak nyakára. A szalagot olyan módon rögzítettük, hogy az a gólyák repülése után hamarosan lelesik a madárról, így élettevékenységét nem befolyásolja. A madáramnesztián kívül egzotikus kisállatokban és ragadozómadár showban is gyönyörködhettek a látogatók. A szabad madarak hamar elfoglalták a park területén található fészkeket, de a környező legelőkön is élvezettel  tollászkodtak.

Konyhás István

Videók:

Fotók:

Szabadok a gólyák és ölyvek
Megérkezett az első a telelő fehér gólya Hortobágyra, ezért is volt aktuális március 15-én a...

Közzétette: Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány – 2018. március 16.

Megérkezett az első a telelő fehér gólya Hortobágyra, ezért is volt aktuális március 15-én a teleltetett gólyáink...

Közzétette: Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány – 2018. március 16.

Megérkezett Hortobágyra is az első fehér gólya - 2018

Megérkezett Hortobágyra is az első fehér gólya

A fehér gólyák a napokban érkeznek vissza telelőhelyeikről hazánkba, Báró a Nógrád megyei fehér gólya után Hortobágyra is megérkezett az első olyan fehér gólya, ami teleléséből érkezett haza. A Madárpark területén három fehér gólya telelt szabadon a röpdékben található társaik mellett. A szabadon repkedő három gólyát egész télen rendszeresen etették a park munkatársai így gond nélkül átvészelték a telet. A napokban viszont egy újabb, vadon élő fehér gólya érkezett Hortobágyra a Délibáb közben található fészekbe. A március 15.-ei hosszú hétvégén a Hortobágyi Madárparkba a meggyógyult és átteleltetett gólyákat szabadon engedik, hogy az Afrikából visszaérkező társaikkal együtt tudjanak fészkelőhelyet foglalni. A gólyákon kívül gyógyult egerészölyvek is visszanyerik szabadságukat, akiket a látogatók engedhetnek útjukra. A hosszú hétvégén az időjárástól függően kerülnek szabadon engedésre a madarak, és solymászbemutatóval, egzotikus kisállatbemutatóval és bográcsgulyással, buktával valamint slambuccal is várják a vendégeket a Hortobágyi Madárparkban.

További információk a programról:
http://madarpark.blog.hu/media/image/imported/2018-03-14/14255261/.

 

Konyhás István

"Leánybúcsú"

Véget ért német és olasz önkénteseink EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) projektje. Jolanda Schultrich és Roberta Bernardi fél évet töltött a Madárkórház Alapítványnál, elsősorban a madarak kezelésében és etetésében vettek részt, de a nemzetközi kapcsolatépítésben is segítségünkre voltak. Mindkét lány dolgozott már korábban állatmenhelyen, egyikük etológus végzettsége miatt kifejezetten a madármentés miatt érkezett Hortobágyra. Mentoruk révén kicsit a település életébe is bekapcsolódtak, az általános iskola angol szakkörösei látogatásukkor megtapasztalhatták, miért érdemes angolul tanulni (a programnak az angol volt a hivatalos munkanyelve), de a közösségi programként szervezett tai-chi edzéseken is szívesen látták őket. Ez idő alatt megismerkedtek a magyar nyelv, a magyar kultúra és gasztronómia alapjaival is. A lányoktól a kórház dolgozói együtt búcsúztak el megköszönve munkájukat. Akkreditált EVS fogadó szervezetként tovább folytatjuk az EVS-es önkéntesek fogadását, az Európai Unió által finanszírozott programban áprilistól újból Olaszországból és várhatóan Németországból érkezik hozzánk két fiatal a tervek szerint ismét fél évre.

Veres Hajnalka

süti beállítások módosítása