Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Tömeges denevérbaleset Hajdúszoboszlón

2018. március 08. - Madárkórház

A hajdúszoboszlói Hotel Victoria nyílászáróinak cseréi közben kerültek elő azok a denevérek, amelyek március 7-én érkeztek Hortobágyra a Madárkórházba. Összesen 224 állatot szedtek össze a denevérmentők, de sajnos 28 a mentés közben elpusztult. A hazánkban élő denevérek számára az egyik legnagyobb kihívást a téli, táplálékszegény időszak átvészelése jelenti. A denevérek, sok más emlőshöz hasonlóan téli álmot alszanak, lecsökkentett anyagcseréjű állapotban várják a tavaszi, rovarokban bőséges időszakot. A denevérek egyre gyakrabban telepednek le a városok épületeinek zugaiba, ahol az enyhébb időjárás miatt szívesebben töltik a telet. itt viszont gyakrabban bajba is kerülhetnek. Március hónapban már ébredeznek és enyhébb estéken szívesen kirepülnek egy-egy egészségügyi körre, salakanyagot ürítenek és néha helyet is változtatnak, fontos azonban tudnunk, hogy az „ébredés”, a testhőmérséklet visszaállítása a normál állapotra igen nagy energiafogyasztást igényel, ezért is kell nagyon odafigyelni a most megzavart állatokra.
A kórházban igyekeznek minél hűvösebb helyen tartani őket és azokat, amik nagyon felébredtek próbálják megetetni majd újra hidegre tenni. A számukra kialakított kórteremben a külső hőmérsékletnek megfelelő hőfokot biztosítanak a kórház munkatársai és egy mesterséges, speciális denevérodút is felajánlanak nekik, amiben elbújhatnak a tavasz érkezéséig. Várhatóan pár nap múlva, amikor már az összes denevér elbújt az odúban kihelyezik azt a természetbe, így biztosítva a legjobb feltételeket a kisemlősöknek.

Madármentő tábor 2018

Idén nyáron is várjuk sok szeretettel a madárbarát gyerkőcöket táborainkba! 2018-ban négy turnusban tudjuk fogadni azon érdeklődőket, kik a madármentés fortélyaival szeretnének megismerkedni. De a szakmai program mellett kirándulásra is jut majd idő. Csónakázás a vadregényes Hortobágy-folyón, látogatás a Vadasparkban, kézműveskedés és hajnali madár les színesíti a tábor programját.

A hortobágyi Madárkórházban te is lehetsz madármentő! Megtanulhatod, hogyan kell ellátni egy sérült madarat, kézből etethetsz vadmadarakat, nyomon követheted a gyógyulásukat, vagy akár a műtétnél, gondozásnál is besegíthetsz. Madárfotós lesünkben akár hajnalban is fotózhatsz! A halastavi madárles túrán, a Hortobágy folyó melletti Vadasparkban pedig bele leshetsz a pusztai élet titkaiba. A kézműves foglalkozásokon pedig a kézműves mesterségekkel ismerkedhetsz meg.

Részvételi díj:

30 000 Ft/fő mely tartalmazza a szállás, étkezés és a programok, belépők költségeit.

Táborok időpontjai:

Figyelem! Júniusi és júliusi első táborunkba már csak az eddig jelentkezett és visszaigazolt táborozókat tudjuk fogadni.

A következő időpontokra még van lehetőség jelentkezni:

  • július 23- 29.
  • augusztus 6-12.

Jelentkezés:

[button size="medium" color="gray" style="none" new_window="false" link="http://madarpark.hu/wp-content/uploads/2018/02/Jelentkezési-lap_madármentő_tábor-2017-1-1.doc"]Jelentkezési lap[/button]

Jelentkezési határidő: 2018. május 30.

Jelentkezéshez kérjük a fenti jelentkezési lapot kitöltve az madarkorhaz@gmail.com e-mailcímre eljuttatni! Tárgy mezőbe kérjük feltüntetni: “madármentő tábor”

További részletek, bővebb felvilágosítás:

Konyhás István, táborvezető: +36 (30) 621-2160

Egy kis ízelítő tavalyi táborainkból:

Csónakázás a Hortobágy folyón:

Kézműves foglalkozások:

Kirándulások:

Sasleltár

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizenötödik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását. Idén először a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak a kezdeményezéshez, így most először készült el a Kárpát-medence közös téli „sastérképe”. Az idei sasszinkron enyhe időjárása, a fagymentes, felázott, mély talaj megnehezítette jó néhány terület megközelítését, de így is rendkívül nagy lefedettséget ért el a felmérés. Az egy időben történő megfigyelések miatt 427 felmérő (347 hazai és 80 külföldi) vett részt. Idén a hazai szakemberekhez csatlakozott szlovák, cseh, osztrák, szerb és román kollégák segítségével a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sastelelőhelyét felmérték a szakemberek, így a lehető legpontosabb képet kaphattuk az itt tartózkodó sasfajokról és ezek egyedszámáról. A hazai felmérők 2651 db 2,5x2,5 km-es UTM négyzetet (az ország területét felosztó rácsháló „szemek”) érintettek, amely összesen 16569 km2-t, azaz az ország területének közel 18%-át fedték le. A 2018. évi sasszinkron során hazánkban összesen 753-766 rétisast és 342-356 parlagi sast sikerült megfigyelni. Ez a szám a hat résztvevő közép-európai ország összesítésében 1008-1022 rétisast és 448-462 parlagi sast jelentett.

A fokozottan védett státuszukhoz viszonyítva nagynak tűnő számok ellenére a sasok természetesen még ma is nagyon ritkák. A fenti adatok alapján a felmérés során bejárt sastelelőhelyeken, tehát a legsasosabb élőhelyeken is 100 négyzetkilométerenként mindössze átlagosan 3,5 rétisas és 2 parlagi sas került szem elé. A két sasfajra elkészült régiós összesítés mellett a magyarországi felmérés a korábbi évekhez hasonlóan az összes ragadozómadár-fajra kiterjedt. A réti- és a parlagi sasok mellett 2 szirti sast és 4 fekete sast, valamint további 13 ragadozómadár-faj mintegy 9378 példányát is megfigyelték a szakemberek. A nappali ragadozómadarak mellett baglyokat (réti fülesbagoly: 13, kuvik: 10, uráli bagoly: 1) és ragadozó életmódú énekesmadarakat (holló: 320-370, nagy őrgébics: 141) is számoltak a felmérők, sőt néhány régióban a túzokokat (153-182) is számba vették.

forrás: MME
fotó: Morvai Szilárd

Így és ilyen korban éltem én - Olvasónk tollából

Kedves János!
Ma kaptam meg a Pusztadoktor Magazint. Azonnal hozzáfogtam olvasásához és mindent elolvastam, ami benne volt. Nagy élvezettel olvastam jubileumi cikkedet, nagyon tetszettek (mint reformátusnak) cseppet modifikált bibliai idézeteid. Az abban leírtak, de más benyomásaim alapján nagyon sokat tettetek a hozzátok eljutó beteg madarak gyógykezeléséért. Egyetértettem a Hivatalról mondottakkal. Korábban megkért Móré László elnök úr, hogy írjam meg életem és korom történetét, de vonakodtam attól, mert FELESÉGEM nem szerette, ha állandóan a számítógép mellett ülök. Ezt nem mondta, de éreztem (lapodnak mindig lelkes olvasója volt). Ő tavaly júniusban 65 évi nagyon boldog házasság után örökre itt hagyott s a rám szakadt szörnyű magányomban a kért könyv megírásba menekültem, s reggeltől estig azzal próbáltam lekötni magam.  A nov.11-i Praxismenedzsment  konferencián a részvevők megkapják „Egy nádudvari tanyától az Akadémiáig” címmel. Borítólapja is érzésem fejezi ki a nagyüzemesítéskor lerombolt tanyánk iránt (ahonnan biciklivel jártam naponta Püspökladányba a téli hónapok kivételével naponta, hogy délután otthon segíteni tudjak). Ebben a könyvben én megírtam benyomásaim a Kádár Tibor vezette áeü. szolgálatról, s hallomások alapján az utóbbi 10 év benyomásaimról. a folytonos átszervezésekről, amelyekbe az áeü. szolgálat egyre alárendeltebb  helyzetbe kerül. Nem folytatom János, érzem soraidból, hogy Te érted miről beszélek.
Küldd továbbra is Lapodat, mert én biztos olvasója vagyok és leszek, „amíg lehet”.

Meleg barátsággal üdvözöl : János bátyád.

Köszönöm Tanár Úr a leveledben tőled kapott legnagyobb szakmai elismerést!

Mély megrendüléssel értesültünk, hogy Prof. Dr. Mészáros János akadémikus kiváló egészségi, fizikai és szellemi állapota ellenére 90 évesen pár napja váratlanul itt hagyott bennünket. De tanításában, könyveiben, cikkeiben, tanítványaiban tovább él szakmaszeretete, tudása, egyénisége. Így és ilyen korban éltem című életrajzi könyve az Alpha Vet gondozásában jelent meg. Nyugodjon békében. Dr.Déri János

Köszöntő - 2018 januári Pusztadoktor Magazin

Köszöntöm a Kedves Olvasót, lapunk XIII. évfolyamának első számában. Akik olvassák e sorokat azok támogatóink, madármentésben munkatársaink, madármentők, segítőink, szimpatizánsaink, hiszen nekik küldjük, ők keresik és ők találják meg a lapot, hozzájuk jut el üzenetünk 13 éve ebben a formában papíron, vagy neten. Köszöntöm őket, támogatóinkat, adójuk 1 %-át nekünk felajánlókat, akik nélkül mindez nem jött volna létre, nem működne, és nem tudnánk folytatni. Köszöntöm munkatársainkat, önkénteseinket, a madármentőket, akik nélkül nem menne a szekér, köszöntöm látogatóinkat, akik a Madárparkban belépőjegyükkel támogatnak, érdeklődésükkel biztatnak, elvárásaikkal, igényességükkel jobb eredményekre késztetnek, és  köszöntöm a madármentésben gondolattal, szóval és cselekedettel segítőket, akik szeretettel gondolnak Isten teremtményeire, a közös célért munkálkodókra, a velük és velünk egy hajóban evezőkre, akik megnézik, olvassák, lájkolják, továbbítják, megosztják és élik gondolatainkat, gondjainkat, örömünket, terveinket, eredményeinket. Akik tevőleg is részt vesznek bajba jutott madarak bejelentésében, befogásában, szállításában, ellátásában, önkéntes munkájukkal, adományaikkal, támogatásukkal, örökbe fogadásukkal.
Köszöntöm őket és mindannyiunk nevében köszönöm nekik mindezeket. Köszönöm a hűséget lapunk olvasásában, támogatásunkban, 1 % felajánlásában, segítésünkben, önkéntes munkában. Köszönöm és mindannyiunk nevében kérem tőlük mindezt továbbra is, 2018-ban.
Mindenkinek madárdalban, szárnysuhogásban bővelkedő Boldog Új Évet kívánok!
Tisztelettel és köszönettel:
Dr. Déri János
igazgató

Magazinunk a következő linken érhető el:

http://madarpark.blog.hu/media/image/imported/2018-02-10/14255245/pusztadoktor_18_01_web.pdf

süti beállítások módosítása