Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

"Leánybúcsú"

2018. március 13. - Madárkórház

Véget ért német és olasz önkénteseink EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) projektje. Jolanda Schultrich és Roberta Bernardi fél évet töltött a Madárkórház Alapítványnál, elsősorban a madarak kezelésében és etetésében vettek részt, de a nemzetközi kapcsolatépítésben is segítségünkre voltak. Mindkét lány dolgozott már korábban állatmenhelyen, egyikük etológus végzettsége miatt kifejezetten a madármentés miatt érkezett Hortobágyra. Mentoruk révén kicsit a település életébe is bekapcsolódtak, az általános iskola angol szakkörösei látogatásukkor megtapasztalhatták, miért érdemes angolul tanulni (a programnak az angol volt a hivatalos munkanyelve), de a közösségi programként szervezett tai-chi edzéseken is szívesen látták őket. Ez idő alatt megismerkedtek a magyar nyelv, a magyar kultúra és gasztronómia alapjaival is. A lányoktól a kórház dolgozói együtt búcsúztak el megköszönve munkájukat. Akkreditált EVS fogadó szervezetként tovább folytatjuk az EVS-es önkéntesek fogadását, az Európai Unió által finanszírozott programban áprilistól újból Olaszországból és várhatóan Németországból érkezik hozzánk két fiatal a tervek szerint ismét fél évre.

Veres Hajnalka

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr9314255259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása