Amikor a két és féléves kislányomhoz látogató érkezik, azt szokta kérdezni: Mit hoztál? Emlékszem, gyerekkoromban engem is megdorgáltak érte, ha ezt kérdeztem. Nem illik. Nem illik ajándékot várni és nem illik számon kérni sem, vagy sürgetni, hogy mikor adják már oda. Egy ideig én is próbálkoztam ezzel, de aztán valami megváltozott. Jobban megértettem, hogy most olyan szakaszába ért a virágzó értelem, amikor ezeket tanulja, ízlelgeti, gyakorolja, hogy vannak érzelmek, és hogy ezek akkor keletkeznek, amikor valami történik. Hogy az emberek hatnak egymásra, és a tanulási folyamatnak része az ismétlés, és a megértés, ami számunkra már annyira természetes, hogy nem is foglalkozunk vele, de egy aprócska gyermek számára igazán különös és érdekes. Az is, amikor megnevettet bennünket, az is, amikor megüt egy kicsit, mert éppen azt szeretné látni, hogy mérges vagyok rá és megdöbbentem. Meg persze a kielégíthetetlen kíváncsiság is hajtja, mert vagy olyasmit kap, amit ismer, és örül neki, vagy olyasmit, amit egyáltalán nem ismer, annak meg éppen ezért örül. Új dolgot fedezhet fel, ami vagy kedvére való, vagy nem, de mindenesetre az ajándékozás ceremóniája benne van. Ez a szertartás mindenkinél más és más. Van, aki akkor szeret ajándékot adni neki, amikor megérkezik, még az ajtóban, mert ő maga is türelmetlen. Van, aki bent a házban, vagy a kertben, amikor már mindannyian megérkeztünk, elhelyezkedtünk. Van olyan is, aki akkorra tartogatja, amikor figyelemelterelésre vagy vigasztalásra van szükség, és olyan is, aki mintegy mellékesen leteszi, mert nem szeretné annyira felfújni a dolgot. Szeret ajándékot kapni, de van, amikor nem foglalkozik vele. Ő inkább társasági ember, a közös játék a legnagyobb öröme. Kicsit féltem is, nehogy eltárgyiasuljon a szeretet, de szerencsére nem így történik. Elmagyaráztuk, azért kapja ezeket a dolgokat, mert aki hozza, korábban is gondolt rá, eszébe jutott, szeretettel választotta, csomagolta, és az ajándék ennek a gondoskodásnak és szeretetnek az egyik formája. Ezért ha mi is elővesszük azt a könyvet, labdát, vagy megeszi azt a piskótát, akkor ő is gondolhat arra, akitől éppen kapta. Lehet, hogy éppen egy időben jutnak egymás eszébe. Így működik a szeretet. Amikor nagyvárosban járunk, és az utcán találkozunk valakivel, aki kalapozik, mindig együtt teszünk bele pénzt. Hogy azt is megtanulja, ha nekünk van valamink, megoszthatjuk másokkal, akiknek kevesebb van, vagy éppen nem elég valamire, amire szükség lenne. Így működik a gondoskodás. Így működik önöknél is, reméljük idén is, amikor az adójuk egy százalékának sorsáról döntenek. Hogy eszükbe jutunk mi, a Madárkórház Alapítvány, és az adminisztráció és adóívek kitöltése közben talán jó érzéssel gondolnak ránk, akik madarakat gyógyítunk. Köszönjük támogatásukat!

Veres Hajnalka

A rendelkező nyilatkozatot itt is letöltheti:

http://madarpark.blog.hu/media/image/imported/2018-05-16/14255297/egysza.pdf

Lehoczky Krisztián legutóbb egy vándorsólymot, majd egy uráli baglyot hozott, most egy parlagi sassal állított be. Mindezt éjszaka, mert akkor szokott jönni. Nem csak egy madarat hoz általában, hanem többet, olykor tízet is. De nem baj, esténként éppen rá is érünk műtögetni. Ilyenkor már nincs munkatárs, így ő szokott lenni az aneszteziológus, és az asszisztencia. A parlagi 3+os, azaz negyedévesnek tűnik kiszíneződő tollazatában, mérete, 186 cm-es szárnyfesztávjával, 78 cm-es testhosszával hímnek, melyet a szeméremcsontok közötti csekély távolság is igazol. 1,9 kg-os testtömege nem releváns, mert nagyon sovány. Egy normál parlagi him 2,5-3,5 kg-os, de mértünk már 4 kg fölöttit is. Nyílt szárnytörés, egyáltalán nem friss, mindkét alkarcsont jócskán kilóg a bőr alól, és ami kilátszik, az már barna, tehát elhalt. A kondícióvesztés és a csontok előrehaladott elhalási stádiuma alapján legalább 10 napos, de a műtét során az élő csontrészekben megindult csontosodás alapján inkább 2-3 hete történhetett a sérülés. Egy mezőgazdasági termelő találta a földjén, nem erdősült területen, úttól, vezetéktől távol. Egerészölyvnek nézte, pedig általában fordítva szokott lenni. Betette a traktorba és hazavitte. Krisztián tőle hozta el, az elsősegély nyújtást követően.

Azonnali műtéttel próbáltuk menteni a menthetőt. A röntgen hívó már fáradt volt, e késői órán már nem akartunk időt tölteni új bekeverésével. Ezért a műtét előtti képen nem tűnt fel az az apró sörétszem, mely a probléma okozója lehetett. Másnap, a műtét utáni képen viszont jól látszott a 2 mm-es sörét, mellyel még varjúra sem lőnek, esetleg szalonkára, de inkább csak gyakorlásra, koronglövészetre használják, parlagi sas lövészetre egyáltalán nem alkalmas, mégis három darabra törte az egyik alkarcsontot. A sörétszem ott volt, ahol a törés, harmadnapi műtéttel az eltávolításakor az eltokolódása is azonos korú, tehát volt köze hozzá. Aki tehette, az orvvadász, mert sasra nem szabad lőni, a véletlen kizárható, hiszen össze nem téveszthető más vadászható fajjal, a szalonkára azon a területen nincs is monitorozás céljából való vadászati lehetőség, más szárnyas vadra meg egyáltalán nincs. Tehát aki sörétes fegyverrel és ilyen söréttel jelenik meg természeti területen, az orvvadász, Aki sasra lő, bármikor, bármivel, az is. Ha ilyen söréttel csak szenvedést okoz a madárnak, akkor állatkínzásért is felelnie kell, védett állat lelövése miatt természetkárosításért is. Mindháromért külön-külön is börtönbe kerülhet, halmozottan még jobban ott a helye. A feljelentést megtettük, a többi a rendőrség dolga.

A műtét során a szögben forrt középdarabot a hozzá tapadó izmok miatt nem bántottuk, csak az elhalt csontrészeket távolítottuk el, így is 2 cm-rel lett rövidebb a szárnya, melyet velőűrszegzés technikával rögzítettünk. Még akár repülhet is vele, talán el is engedhető majd. Többet akkor nem lehetett tenni, mert a gyenge kondíciója miatt a két és fél órás műtét is majdnem túl sok volt a sasnak. A műtét után azonnal kézből evett, ami vad madaraknál ritka, de parlagi sasnál nem példa nélkül való. Pár nap kondíció javítás után egy korrekciós műtéttel tovább egyengettük a szárnyát, most úgy néz ki, reménykedhetünk a szabadon engedésében. A parlagi sas európai állományának nagy része hazánkban él, védelmére az EU jelentős összegeket költött az utóbbi években. Az MME és a nemzeti parkok szakemberei minden fészket ismernek és figyelnek, úgy tudjuk, egyikből sem hiányzik, tehát nem fészkelő pár egy tagját emelték ki a természetből, ami a a fiókák életét is veszélyeztette volna. Eszmei értéke 1 000 000 Ft.

Dr. Déri János

Engedjük? Ne engedjük? Mindig nagy kérdés, amikor ott állunk egy madár felett és látszólag is, meg az orvos szerint is jól van. Azzal a bíbiccel is így voltunk, ami a március végi télen került kézre nagyon legyengülve. A bekerülést követő pár nap után a kondija még nem volt tökéletes, de látszott rajta, hogy teljesen összeszedte magát. Lássuk, hogyan viselkedik kint a parkban! Ha gyenge, úgyis meg tudjuk fogni, ha meg nem, akkor már nincs semmi keresnivalója nálunk. Irány a puszta! A hó már csak foltokban volt jelen a zöldülő fű között, de sok rovar még nem repkedett, viszont köztudott, hogy a bíbic akár a hó hátára is megérkezik március elején. Sok más társa is csak eszik valamit a természetben. Így hát elengedtük a madarat, cserébe pedig megmutatta egyik titkát. Amikor letettük a földre, pár lépést szaladt, majd megtorpant és már húzta is kifelé a földigilisztát az egyik fűcsomó alól, egy percre rá már a másikat, és így tovább. Keresgélni kezdtünk a fűben mi is, hátha megtalálunk legalább egy gilisztalyukat, de esélyünk nem volt. A bíbic viszont hamar jólakott, tollászkodott egy kicsit, majd elrepült.

Konyhás István

Húsz új vizsgázott madármentő önkéntessel bővült a támogatóink létszáma az április közepén tartott vizsga eredményeként. Márciusban indult az első turnusunk képzése, ahol elméleti ismeretek után a gyakorlati madármentésbe is betekintést nyerhettek az oktatás résztvevői. A résztvevők először elméleti ismereteket szereztek a madármentés jogi hátteréről, énekesmadár fiókák neveléséről, madár elsősegélynyújtásról és a ragadozók, gázlómadarak, galambok és varjúfélék mentéséről. Az elméleti képzés után a sérült madarak alapvető kezelésével is megismerkedhettek a madármentők, majd elsajátították azokat a fogásokat, amik nagy mértékben növelik a sérült madarak esélyeit. Nagyon fontos, hogy a megtalált madár minél hamarabb megkapja az első ellátást, amivel stabilizálni lehet az állapotát. Például nyári melegben egy nyílt sebet akár órák alatt is beköphetnek a legyek, ezért nagyon fontos a gyors beavatkozás, amit ott a helyszínen a legjobb megtenni. A képzésen sebek bekötözését, törések fixálását is elsajátíthatták az érdeklődők. A gyakorlati képzés része volt a szakszerű madárbefogás elsajátítása is ami a madár kímélete szempontjából is nagyon fontos része a madármentésnek. Nem különben a sérült madár rövid és hosszú távú szállítása is. A Madárkórház önkéntes hálózata lefedi hazánk teljes területét, ugyanakkor regisztrált mentőhely még mindig elég kevés van, ezért gyakran előfordul, hogy a sérült madarat szakszerűen meg kell etetni, itatni. Általában mire egy sérült madár kézre kerül, már nagyon le an gyengülve, ezért is fontos, ha az állapota engedi, minél hamarabb megetetni. Ezért az önkétes mentők a ragadozók tömését, a kis madarak szondával történő etetését is megtanulták. A képzés után egy házi vizsgán tett mindenki tanúbizonyságot tudásáról. A sikeres vizsgázók elismerő oklevelet kaptak. Ezt követően pedig az új arcképes igazolványukat is megkapják majd. A Madármentő Önkéntes igazolvány bevezetésével a hatóságok munkáját is szeretnénk megkönnyíteni, hiszen így egyértelműen elkülöníthető lesz a lelkes laikus és a vizsgázott madármentő.
Áprilisban a Kaposvári Egyetemen közel száz fő vett részt az elméleti képzésünkön, és az azt követő gyakorlaton az érdeklődők megtanulhatták többek között a madár szárnyának bekötését és a fiókák szondás etetését. A gyakorlati képzést és vizsgát a Vidrafarmon tervezzük.

A képzést ciklikusan megismételjük, szeretettel várjuk az érdeklődők jelentkezését a madarkorhaz@gmail.com-e-mailcímen!

Konyhás István

Március 15-én, a közel 20 éves gyakorlat szerint kokárdával engedtük el az átteleltetett gólyákat. Pontosan 20-at. Ez Hortobágyon már hagyomány, azzal, hogy nemzeti színű szalagot teszünk rájuk, mi így tiszteljük meg az ünnepet, A szalag leesik róluk, amint elrepülnek, mert cellux-szal rögzitjük a tollukhoz, így nem akadnak be vele sehova, és nem is kerül méltatlan helyzetbe nemzeti szimbólumunk. Ez a gólyáknak mindegy, de nekünk nem. Az Önkormányzat ilyenkor megkoszorúzza a hortobágyi Csárda falán a Petőfi emléktáblát, mert a költő egyszer itt járt, és írt is egy verset a csaplárosnéhoz. A neve viszont összefonódik a Szabadságharccal. Március 15. különleges nap. De mi köze van a gólyák elengedésének e nevezetes dátumhoz? Nagyon is sok. A forradalmak tavasszal kezdődnek. Julius Caesart is március idusán ölték meg. Nem véletlenül. A gólyák tavasszal érkeznek. És éppen március idusán. Ennek közös oka van: a hormonok, melyek emberben-állatban ilyenkor szabadulnak fel az indulatokkal együtt. Ha tovább benn tartanánk őket, akár egy nappal is, a röpdében is kitörne a forradalom. Mint ahogy az elengedésre alkalmatlanok között is történik. Évek óta együtt tartott, nem repülős feketerigók hímjei is ilyenkor ölik meg egymást, ha nem figyelünk oda eléggé. Ezért ezek szabadon engedése az időjárástól függetlenül nem kegyetlenség, hanem előrelátáson alapuló döntés, természeti szükségszerűség.
A Madárkórház Alapítvány minden madarat csak abban az estben enged szabadon, ha előtte megvizsgáltam, és a szabad életre alkalmasnak találtam. Akkor is megvizsgáljuk őket, ha korábban már teljesen egészségesek voltak, és teljes mértékben felkészültek a szabad életre, mind fizikailag, mind mentálisan, és csak a kellő időt kellett kivárniuk a tél elmúltáig, mert az utolsó pillanatban, akár a befogáskor is megsérülhetnek. Mindig van olyan gólya, melyet az utolsó vizsgálatkor itt tartunk, vagy elengedés után valamiért visszafogunk.

A fehér gólyák esetében két nagyobb kibocsátás szokott lenni egy évben, augusztus 20-án és március 15-én. Ennek egyik oka, hogy a fehér gólyák legkésőbb szinte egyszerre augusztus végén, az Észak-alföldön pontosan augusztus 20-án indulnak útnak. Ennek is oka van, nem véletlenül esik a nyárbúcsúztató országszerte erre a napra, mert tudjuk, hogy általában ez az utolsó igazán meleg nyári nap, mely után már másnap egy északi hidegfront elfújja nyarat.Ilyenkor van alkalom utoljára önfeledt ünneplésre, az új kenyértől kezdve az Alkotmányig. István királyunk egész világon augusztus 15-i halálát követő augusztus 16-i megemlékezése helyett nálunk szentté avatásának emlékére pont ezért mégis erre az évszakváltó jeles napra tették az ünnepét. A gólyáknak pedig ez az utolsó lehetőségük a felszálló légörvényekben termikelni, hogy szárnycsapás és energiaveszteség nélkül vitethessék magukat a széllel Dél felé.
Március idusán pedig megérkeznek, bármilyen időjárási körülmény is fogadja őket, hiszen tavaszi vonulásukat nem a hazai időjárás befolyásolja, hanem a telelőhelyeken történő komplex változások, és a fentebb írt hormonális robbanás. Idén március végén lehűlés és havazás is történt hazánk nagy területén. Azért döntöttünk mégis a gólyák szabadon engedése mellett, mert ismerve a faj vonulási stratégiáját, tisztában voltunk vele, hogy a zordabb időjárás ellenére is meg fognak érkezni a gólyák hozzánk. Ez így is történt, hiszen Hortobágyra március 15-én az Afrikában telelő gólyák közül a Délibáb köz, Sarkadi út és a volt Hortobágyi Fogadó fészkeibe is megérkeztek a madarak. Szintén megérkezett egy tíz éve a malomházi vadasparkban színes gyűrűvel megjelölt egyed is, ami eddig Hortobágyon nem került szem elé. Ezek a vadon élő gólyák sokkal rosszabb kondícióban, egy hosszú út után vészelték át a március végi zord időjárást. De nem csak Hortobágyon, hanem az egész országban hasonló volt a helyzet, a hazai állomány jelentős része a havazás előtt érkezett vissza. A közhiedelemmel ellentétben a fehér gólya teljesen jól bírja téli hideg időjárást. Nem azért vonulnak el mert hideg van, hanem azért, mert a táplálékbázisuk  gerincét képező kétéltűek, hüllők, rovarok, férgek és puhatestűek télen nem találhatóak meg, mert számukra tényleg hideg van. Több mint húsz éves, és több ezer gólya átteleltetése során szerzett tapasztalataink alapján a gólyák akár infralámpás kinti melegítés, akár fedett, időjárástól védett, fűtött hely biztosítása mellett is, ha tehetik, inkább az időjárásnak teljesen kitett, kinti kifutót és röpdét választják.

A téli hideg ellen fokozott táplálás esetén mindenféle zsírréteg nélkül is belső fűtéssel hatékonyan védekeznek. A költöző madarak egy részénél őszre felrakódik egy bizonyos zsírtartalék, sőt a ludak mája még el is zsírosodik, melynek nem a hőszigetelésben, hanem a folyamatos repülés miatti energiatartalék miatt van szerepe azoknál a fajoknál, melyek nagy távolságokat erőből repülve nem érnek rá táplálékot keresni vonulás közben. A gólyák valamennyi vonuló madárhoz hasonlóan az őszi északi és a tavaszi déli, „böjti” szeleket kihasználva sodortatják magukat, de ők nem erőből repülnek, hanem a termikeket kihasználva, a vitorlázó repülőkhöz hasonlóan szárnycsapás nélkül vitetik magukat a széllel. Ezért el sem fáradnak nagyon, és nem gyengülnek annyira le, mint éjszakánként erőből ezer kilométereket repülő társaik. Ha nincs szél, vagy termik, nem repülnek, hanem táplálkoznak. Ott tartanak pihenőt, ahol van mit enni-inni. Ezért csak azokat a gólyákat teleltetjük beltéri fűtött helyen, melyek egészségi állapota ezt szükségessé teszi. Ilyenek pl. a lábműtött, és abból teljesen felgyógyult gólyák, de a műtét miatt a lábuk keringése esetleg nem teljesen tökéletes, és ezért elfagyhat. A kinti röpdékben teleltetett gólyákat az időjárás függvényében  két-háromszoros mennyiségű táplálékkal látjuk el. A tapasztalatok szerint, ha fokozatosan szoknak hozzá a kinti hőmérséklethez, és van megfelelő táplálék, belső és külső hőszabályozásuk működik, a hidegnek semmilyen káros hatása nincs rájuk nézve, még a tollal nem borított lábukra sem, mert annak tökéletes vérkeringése a laikusok aggályaival ellentétben mínusz 20 fok alatt is megvédi őket minden fagyási sérüléstől. Csak azok a gólyák remegnek egy darabig a hidegben, melyeket melegből, fokozott táplálás és szokatás nélkül engednek ki a szabadba. De ha ők választhatnak, minden esetben a szabad, nagy teret és a fészek őrzését választják a hideg ellenére is. A hormonok, és a szabadság, a szabad mozgás iránti igény erősebbek az időjárásnál.
A Magyar Madártani Egyesület felmérése szerint az utóbbi időkben egyre gyakrabban fordul elő, hogy egyes gólyák nem repülnek Afrikába. Ahol megtalálják a táplálékot, vagy folyamatosan etetik őket, a hideg ellenére is simán áttelnek. Az elengedés előtt egyeztettem a Magyar Madártani Egyesület részéről Orbán Zoltánnal az egyesület szóvivőjével is, aki szintén azt a tájékoztatást adta, hogy jeladós gólyák többsége is megérkezett hazánkba. Az alapítványhoz március második felében három bejelentés érkezett legyengült fehér gólyával kapcsolatban, ami megegyezik a többi év átlagos bejelentéseinek számával.
Ezek a mentett gólyák az egy hetes táplálékhiányt az afrikai út után is közepes kondicióban vészelték át, sérüléseik inkább a minden áron való befogásból adódtak, egyikük emiatt el is hullott! A tapasztalat szerint egy felnőtt gólya egy-két hetet, egy sas egy hónapot is simán kibír étlen-szomjan. A keselyűket pl.hetente egyszer etetik mentőhelyeken. Ezt a hozzánk bekerült belső vérzés gyanús gólyáknál 3-4 napos etetés-itatás nélküli nyugalmi fázis biztosításával ki is használjuk. A márciusi télben fészküket őrző hím gólyák ha éheztek is, egyáltalán nem akartak táplálékot keresni, fontosabb volt számukra az otthon biztosítása az egy-két hét múlva megérkező párjuk részére. Ez nem jelenti azt,hogy nem fogadták el az ingyen kaját, de anélkül sem lett volna semmi bajuk. Nem ez volt a helyzet a kisebb testű, kevesebb energia tartalékkal bíró énekes madarakkal, melyek bizony lesoványodva tömegesen pusztultak el a hidegben.
A teleltetett gólyák tartásuk alatt csekély mértékben, de megszokják az ember közelségét. Még akkor is, ha a látványkórházban az egyirányú átláthatóságot biztosító fóliázott üveg mögött lábadoznak, és nincs tudomásuk az emberi jelenlétről. Az úgynevezett vadító röpdében való gyakorlatozás, és az onnan való befogás után a sok látogató között elengedett gólyák (és más madarak is) viszont kézből elengedve kapnak egy olyan impulzust, ami számukra szándékosan nem kellemes, de arra készteti őket, hogy visszanyerjék természetes vadságukat, és az embertől biztonságos távolságot tartsanak. Sok éves tapasztalat, hogy amelyeknél ez kimarad, nem állnak tovább, hanem a madárpark közelében maradnak. A kórházunkból szabadon engedett gólyák közül az ivarérett, korábban már máshol fészkelő egyedek többnyire azonnal visszatérnek fészkükhöz, az első fészkelők a közelben próbálnak fészket foglalni, mely során az ugyan akkor megérkező vad gólyákkal kell vetélkedniük. Ők, és a még ivaréretlen fiatalok ahogy ősszel, úgy tavasszal is a park körül maradnak még egy-két hétig, és etetésükről gondoskodunk, illetve ha valamelyik egyedet úgy ítéljük meg, hogy mégsem teljesen alkalmas a szabad életre, akkor azt vissza tudjuk fogni. Amelyiket meg lehet fogni, mert hagyja magát, azt meg is kell, mert nem vadult el eléggé, és néhány ilyen feldobós gyakorlat után sokszor változik a helyzet, de egy részük minden igyekezetünk ellenére mint háziállat marad a parkban. Különösen így van ez a kézből nevelt gólyákkal, melyeket nem lehet mindig teljesen elvadítani az embertől. Ezért, ha tehetjük, inkább adoptáljuk őket vad, vagy földön fészkelő gólyákhoz. Amint repülősek lesznek, jön a villanyoszlopról leszoktató túlélő röpde, utána a parkban fészkelő 10 pár vad gólya és fiataljai tanítják meg nekik, hogy hol és hogyan kell táplálékot szerezni, bogarászni.  Bár itt nincsen üntyümpüntyüm, cukiskodás és lakásba bejárás, helyette gólyaiskolában vad társaikkal együtt nevelkedve kiképzés van, és túlélésre való felkészítés, egyfajta gladiátor képzés, a nem megfelelőket nem hagyjuk, hogy kiselejtezze a természet. Őket befogjuk és háló alatt tatjuk, nehogy elkóborolva, vagy elvonulva rossz szándékú emberek, afrikai bennszülöttek zsákmányai, vagy gyilkos villanyoszlopok áldozatai legyenek.

Más a helyzet azokkal, melyeket valahol ott akarunk tartani valamiért. Leginkább azért, hogy oda szokjanak, sőt, oda fészkeljenek. Ezeket nem az elvadító, hanem a repatriáló, azaz visszahonosító módszerrel engedjük el. Ez azt jelenti, hogy az elengedés helyén egy szokató röpdében tartjuk őket több héten át, ahonnan kilátnak és megbarátkoznak a környékkel, vágynak a látóterükben elhelyezett fészekre, megszokják, hogy ott mindig van táplálék, és ha kinyitják a röpde ajtaját, akkor onnan ki-be járva, a táplálékra visszatérve helyben maradnak, mert ezt akarjuk. Ezért ilyenkor nincs zavarás, nincs sok ember, nincs hajkurászás és erőszakos befogás, feldobás, hanem finom bánásmód és etetés. Ezzel a módszerrel megfészkeltettünk már gólyákat olyan helyeken, ahol évtizedek óta nem fészkelt gólya, mint pl, Szőnyben, ahol 25 év után ugyan arra a plébánia kéményére rakott fészket, ahol valaha is volt gólyafészek, vagy pár éve Dömösön egy madármentőnél, és most a Balmazújváros határában lévő Virágoskút tanyán, az ismert  biogazda, Rózsa Péter birtokán. A módszer hátránya, hogy ha az egyébként szemlátomást jó eredményeken felbuzdulva, ugyan azon területen folyamatosan sok madár kerül így repatriálásra, mint pl. a HNP Górési Ragadozómadár Repatriáló Állomásán, ahol a budapesti állatkert az összes gyógyult mentett madarát elengedi, akkor néhány faj, vagy konkurens madarak feldúsulása, túltelepítése miatt egymást zavarják, vagy konkrétan megeszik. Amíg ez ki nem derült, mi is ott engedtük el a madarainkat, de azóta technológiát váltottunk. A gólyákat egy ideje ők sem ott engedik szabadon, mert az ott maradó csoport ott tartja a vonulásra alkalmasakat is.
A márciusban elengedett fehér gólyák az egész telet a szabadban töltötték, a hideghez is jobban hozzászoktak, és sokkal jobb kondícióban kerültek elengedésre mint vad társaik, illetve etetésükről mindaddig gondoskodtunk míg végleg el nem hagyták a park területét. Abban az esetben, ha gondoskodunk a madarak megfelelő táplálékáról, akkor a tél, illetve a hó nem okoz különösebb gondot a madaraknak, ezért úgy ítéltük meg, hogy a fehér gólyákat nyugodtan ki lehet engedni a szabadba, főleg úgy, hogy a röpdében maradt egyedeknek is ugyan azt a tavaszi telet kellett átélniük, csak egy kerítéssel körbe zárt területen.
A napsütéses órák számának emelkedésével a külső hőmérséklettől vagy az esetleges havazástól függetlenül is a szaporodásért felelős hormonok megindulnak bennük, és ivari tevékenységet, ezzel együtt fészek rakó, fészek foglaló ösztönt, és ehhez társuló agresszivitást hívnak elő, mely a röpdén belül fokozott vetélkedéssel, akár súlyos sérülésekkel járó verekedéssel járhat. Mivel a március 15. után bent tartott gólyák ennek fokozottan ki vannak téve, bent tartásuk rájuk nézve veszélyes, elengedésük viszont fentiek betartása mellett aggálymentes, és véleményünk szerint szükséges. Az ekkor elengedett gólyák között kevesebb a fészekért való vetélkedés miatt a sérülés, a későn elengedett, ivarérett, és saját fészkét esetleg már abban letojt tojást elszántabban védő gólyától visszafoglalni próbáló gólya viszont súlyos sérülésekkel járó, sokszor halálos kimenetelű küzdelembe bocsátkozik. Ezért fontos a naptári időpontok tartása gólyáéknál, a piros betűs ünnepekre való tekintettel is, hiszen ezek is, mint a Karácsony, vagy a Húsvét is magasabb természeti törvényekhez igazodnak.

Dr. Déri János
állatorvos