A széncinege (Parus major) év madarává választása figyelmeztetésként is felfogható egyben – napjainkban még a hozzá hasonlóan meglehetősen gyakori, és jó alkalmazkodóképességű állatok is egyre fokozódó veszélyeknek és terhelésnek vannak kitéve. Leggyakoribb cinegefajunk, kertvárosi, települési környezetben is megtalálja életfeltételeit. Jellegzetes fekete fejtetője, valamint a feketével szegett fehér arcfoltja. A szintén fekete torokfoltból begyén át a sárga hason keresztülhúzódó sáv a hím madaraknál a lábak közt enyhén kiszélesedik. A hát és a tarkó zöldes árnyalatú. A fiatal példányok esetében az arcfoltok színe még sárgásabb, a fekete részek pedig tompább, barnás színűek. Jellegzetes tavaszi hangja a „nyitnikék”, ám jóval gyakrabban használják egymás közti kommunikációjukban a pintyekéhez hasonló halk pittyegésből álló hangsorukat. Odúlakó faj, gyakran el is foglalja a számára kihelyezett fészekodúkat. Sajnos napjainkra egyre kevesebb természetes fészkelőhely áll rendelkezésükre, az erdőkből eltűntek az odvas öreg fák, parkjainkból is kiirtják őket balesetvédelmi okokra hivatkozva. Megfelelő fészkelőhely híján a széncinke változatos megoldásokhoz képes folyamodni: postaládába, fémcsőbe, épületgépészeti dobozokba, lezárt szellőzőnyílások mögé rakja fészkét. Amennyiben megtelepedését elő kívánjuk segíteni, a fészekodú nyílásának megválasztásával (kb. 30- 32 mm) kedvezhetünk neki – a szűkebb bejárat megakadályozza a jóval agresszívabb verebeket abban, hogy elfoglalják a cinkének szánt odút. A számára kedvező években a széncinege 8-12 tojásból álló fészekalját néha kétszer is sikeresen felneveli. A szülők elváltva hordják a rovarokat, pókokat örökké éhes fiókáiknak, néhány percenként fordulva egyet, ami rendkívül nagy mennyiségű táplálékállatot jelent, figyelembe véve viszonylag gyors anyagcseréjüket, és a magas tojásszámot. E tulajdonságuknál fogva régóta a kertészkedő ember egyik legjobb barátjának tartják őket, s valóban, a biológiai védekezésnek rendkívül költséghatékony módja néhány fészekodú kihelyezése. Az őszi időszaktól kezdve táplálkozásukban az ízeltlábúak mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a gyommagvak és egyéb növényi táplálékok. Téli etetésükkel segíthetjük a csapatba verődött madarak áttelelését, ám a kihelyezett táplálék megválasztásánál gondosan kell eljárnunk, s kalkulálni kell azzal is, hogy az egy helyre szoktatott madarainkat később már nem hagyhatjuk cserben. A téli etetést az olvadással párhuzamosan fokozatosan abba kell hagyni, hogy a cinkék is áttérhessenek természetes tavaszi táplálékaikra.
Bojtos Ferenc

 Harris Hawk 

(Parabuteo unicinctus)

Hazájában, Mexikóban a félsivatagos, kaktuszligetes részek madara. Nyulakra, patkányokra, kígyókra, gyíkokra vadászik. Testsúlya 700-1000 g- ig változik. Különlegessé teszi viselkedése. Az egyetlen ragadozó madár, mely falkában vadászik és tudatosan szervezi vadászatát. A kisebb hímek terelnek (tiszta, fedezék nélküli helyre hajtják a vadat) és az ott várakozó erősebb tojók támadják meg. A támadások a vad elejtéséig tartanak, majd közösen fogyasztják el. Mivel kolóniában él, így számíthat a társak segítségére. Előfordul, hogy a fészekbe akár több hím is hordja a táplálékot a fiókáknak. Ez a madár megtanult  a kaktuszok tüskés erdejében élni. Nem a talpán, hanem a rendkívül hosszú és ívelt karmain tartja magát, amiket a növény húsába mélyeszt. Ezzel legtöbbször sikerül elkerülni a tüskék okozta kellemetlen szúrásokat. 

Megfigyelték, hogy azok a madarak, melyek átköltöztek Közép-Amerika folyóvölgyeibe, megszüntetik a kolóniát, párokban élnek, hiszen táplálék van bőven, nincs szükségük a társak segítségére. A természettudósok a félölyvek közé sorolják a rendszertanban, de Attenborough adta a legtalálóbb nevet, egyszerűen a „levegő farkasa” titulussal illette ezt a rendkívüli madarat. Nyugaton egyre több solymász érdeklődését kelti fel ez a madár, hiszen rendkívül intelligens és az életben csak egyszer kell betanítani. Sajnos a tenyésztőknél elég borsos árat kell fizetni egy-egy madárért! 

Csutka:

Ez a név egy Parlagi sast takar. 2010.07.06.- án került a kórházba, itt hangsúlyozom, hogy a kórház fő célja a gyógyítás, nem a szelídítés, bár a történet ezt nem igazolja. Komoly sérülésekkel érkezett./A begye kiszakadt, a combja eltört/ Viszonylag jó állapotban üldögélt a szállító dobozban, a vadság minden jele nélkül. Déri János doktor azonnal kezelésbe vette, megműtötte és a sebeit gondosan ellátta. Na! A bajok itt kezdődtek! Minden kezelést jól tűrt (RTG, altatás, műtét, kötözés, stb.), csak az elé tett apró húsdarabokat méregette bánatosan. Egyszerre sokat nem ehetett, hiszen a begye össze volt varrva, a pici húsdarabokkal viszont nem foglalkozott. Ennie kellett, így megpróbálkoztam kézből etetni őt. A csipesztől idegenkedett, de az ujjaim közül némi nézelődés után óvatosan elvette a falatokat. Napjában többször etettem, és pár alkalom után halkan kotyogva fogadott. Mire a begye meggyógyult, már követelte az etetést (persze kézből) és érdeklődéssel figyelte, ahogy a csőrétől pár centire szedem szét a csibét, közben kotyogva sürgetett. Ha egészben adtam oda, akkor elvette, meglengette és eldobta. Furcsa viselkedés ez egy kifejlett sastól, mivel egy kirepült fióka volt. Csak a tarkóján díszelgett egy körömnyi pihefolt. A java csak ezután jött. Ahogy a lába javult, már állva, a szárnyát lebegtetve várt és a jellegzetes kéregető hangján követelte az ennivalót. Mikor odaértem hozzá átváltott halk „pakok-pakok”- ba. /Jó lenne tudni sasul/ Ezután kezdett repülgetni a kórteremben (övé volt a legnagyobb), ha bementem elém repült és szárny lebegtetve köszöntött, hiába mondtam: - Csutka, az anyukád nem én vagyok!!! Mikor a hangom a folyosón meghallotta, kiabálva válaszolt a látogatók nagy örömére. Szépen gyógyult. Déri doktor gondos ápolásának köszönhetően.  Szokása lett, hogy ajtónyitásra azonnal repülve jött és a feldobott csibét elkapta, azután várta a szokásos kézből etetést. Bekerült közben egy mérgezett parlagi sas is, és mivel az állapota javulást mutatott, nevelési célzattal (hátha megneveli) össze szerettük volna tenni őket. Na, ez nem sikerült. Csutka szinte azonnal támadott. Mindent vissza, majd az idő helyre teszi. Hívtunk egy szakértőt, Bagyura Jánost, akinek a véleménye egy igen hosszú, kétséges sikerű visszavadítás volt. A sas szelídségére biztos magyarázatot ő sem tudott adni. A kapcsolatot minimálisra korlátoztuk. (Takarítás, etetés, vízcsere), bár ez sem hozott áttörést. Mindennel játszott, leginkább a felmosó fejek bánták, hiszen jól lehetett rá vadászni. Mindennel játszott! Vadászott mindenre, pihetoll, felmosó, fadarab, labda (ez volt a kedvence), na meg a cipőfűzőmre.  Elkészült a kis röpdénk, néhány ölyv belakta, így eljött az idő a visszavadítás elkezdésére és az elektromosság megismerésére, a későbbi bajok elkerülése érdekében. Amúgy is ez volt a szakértő véleménye, ha szabadba kerül változni fog! Megkapta az élő zsákmányát is, hiszen a biztos zsákmányolás a szabadság fő feltétele. Ezzel nem is volt baj. Fogni fogott, aztán várta, hogy szedjem szét neki. Sokszor próbált a kezemre, hátamra, fejemre telepedni (néha sikerült is neki), de soha nem bántott. Bíztunk abban, ha sokat repülhet, egy új helyen abbahagyja. Megtörtént a helycsere. A siker pedig elmaradt. Sokkal játékosabb, szelídebb lett. Az ölyvek ennek nem örültek, hiszen ha egy ismerős benézett, rögtön fogott magának egyet, felborította és indián módjára ugrált körülötte. Az ölyv persze próbált védekezni, ilyenkor futás volt madarat menteni. Soha nem bántott egyet sem, csak játszott és bánatosan nézte, amikor elvittük az ölyveket. Az összeszoktatás nem sikerült, hiába volt sok madár körülötte. Eljött a december és több hétre hazamentem, gondoltam itt az alkalom, hogy felejtse a kötődést. Januárban találkoztunk újra. Felejthetetlen volt! Mikor meglátott, az ülőfán oldalra dőlve, kotyogva- szárny lebegtetve fogadott. Szinte vádolt, hogy hol voltál eddig? Semmi sem változott, csak a röpte javult. Ha repült, süvített a levegő körülötte. Gyönyörű a levegőben. Talált magának egy magas ülőkét, ahonnan kilátott, ott szeretett ücsörögni. Ha meglátott a környéken, hangosan kiabálva követelte a játékot. Maradtak az etetési szokások is. A lerakott étel ott maradt, a kézből elvett csibét szépen megette, csak ott kellet lenni vele. Evés után persze játék, fogócskázás (ilyenkor én vagyok a nyúl, akit kerget), labdázás. Hogy rövidre fogjam, mert nem cikket, de könyvet kellene írni erről a madárról, több egyeztetés és megbeszélés után az a döntés született, hogy a madár Górésra kerül. Itt más sasokat embertől elzárt körülmények között és talán visszatér a normális viselkedése, és leszokik az emberről.

Ha ez sikerül övé a szabadság, övé az élet!

JÓ TANULÁST, SOK SIKERT CSUTKA!!!!!!

Tóth János

 Mint minden évben, idén is részt vettünk az Utazási kiállításon. Népszerűsítettük a Madárkórház tevékenységét, szeretettel fogadtuk az érdeklődőket. Örömmel válaszoltunk a kérdéseikre és ingyenes kiadványaink segítségével próbáltuk megismertetni az emberekkel a madárvédelem fontosságát. Legközelebb a FEHOVA- n találkozhatnak velünk a madárbarátok. Mindenkit szeretettel várunk!

  Korábban beszámoltunk Helénáról, a "szárnyaszegett sólyomról", aki Komárom mellet vadászat közben vétett célt, és lezuhant. Felkarcsontja három helyen tört. Első műtétje sajnos némi korrekcióra szorult, ám a második után úgy tűnik helyrejön a sérülése. 

Heléna azóta két televíziós fellépést is vállalt.:)

Heléna szereplése a Dunatv Családbarát című műsorában: http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=696145