Eljött a tavasz... A természet megújulásra, reprodukcióra készteti élő alkotóelemeit. A tél elmúlásával egy új év, egy új jövő kezdődik. Újra élet költözik oda, ahol eddig hideg és élettelen csend honolt. Az élővilág feléled, és nem késlekedik. A növények zöld hajtásokat, virágokat hoznak. Vermelő, téli álmot alvó állataink felébrednek. Megérkeznek vándorló madaraink téli szálláshelyükről, természetesen régi fészkük felújítására, benépesítésére. Hallgatnak a természet hívó szavára, szaporodni és sokasodni vágynak, hogy utódaik birtokba vehessék a kitárulkozó természetet.
Így történt ez a nálunk lakó áttelelt, valamint tartósan sérült madarakkal is. Ösztöneik arra sarkallták őket, hogy utódoknak készítsenek elő új életet. Az Afrikából visszatérő gólyákkal összehangoltan, ugyanazon napon nagyöpdénkben is megindult a fészeképítési láz. Mint tavaly is, tartósan sérült, röpképtelen gólyáink a számukra kihelyezett lépcsős építményekre elkezdték hordani gallyaikat. Nem spontán, céltalanul, hanem az építkezést párválasztás, majd komoly hatalmi harcok előzték meg a legmegfelelőbb helyért. Végül kialakult a sorrend. A négy fészkelő hely mind gazdára talált. Négy gólyapár kezdete el közös életét e kis közösségben. Reméljük, minél nagyobb sikerrel... A mi dolgunk egyenlőre csak annyi, hogy biztosítsuk nekik a megfelelő biztonságot, nyugalmat, no és persze az elegendő fészekanyagot.
Fészekrakó programot indítottunk tehát tartósan sérült madaraink számára. Természetesen nem jár hitellel, kötelezettségekkel, elvárásokkal... Elég fizetség számunkra, ha egyáltalán megtisztelnek minket azzal, hogy pont nálunk adnak életet utódaiknak. Igyekszünk mindent megtenni, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben.
A madarak szaporodási ciklusa ugyanis igen érzékeny. Ellentétben más állatfajokkal szexuális képességeik megszűnnek ha életkörülményeik nem megfelelőek. Ha nincs meg a megfelelő nyugalom, túl sok a zavarás, kevés a napfény, nincs elég táplálék, fészekanyag vagy napfény, a tojók máris képtelenek lesznek tojást rakni. Hormonháztartásuk visszaáll az asszexuális időszaknak megfelelő állapotra. A természet úgy programozta őket, hogy ha a szaporodás kicsit is kérdéses, elsősorban saját túlélésükkel foglalkozzanak, az utódtervezést pedig halasszák későbbre. A tojók progeszteron és ösztrogén szintje visszacsökken. Az esetleges stressz hatására pedig a kortikoszteroidok szintje megemelkedik, minek hatására agresszívabbak lesznek. Tehát inkább túlélnek, mint örülnek. Mesterségesen körülmények közt tartott vadmadaraknál gyakran okoz hasonló problémát a tartás által okozott stressz. Életben maradnak, de nem szaporodnak. Szabadnak születtek, utódaikat is akként kívánják felnevelni...
Állatkertekben, állatmenhelyeken a tartási körülmények megfelelőségének mutatója, hogy szaporodik e vajon az adott állat. Ha nem, még nem biztos, hogy nincs megfelelően ellátva. De ha igen, az egyet jelent azzal, hogy megszokta, elfogadta környezetét, biztonságban érzi magát, mindent megkap, amit a természetben is megszerezne magának.
Ezért tölt el minket akkora örömmel tartósan sérült pácienseink fészkelési hajlama. Nem volt hiába fáradozásunk, sikerült megfelelő körülményeket biztosítanunk betegeink számára. Otthon érzik magukat... Örülnénk, ha tavalyhoz hasonlóan idén is egészséges utódokkal gazdagítanák a természetet, ha őket már nem is tudjuk szabadon engedni.
Nemcsak a nagyröpdénk lakóit, a gólyákat és rétisasokat érintette meg a természet hívó szava, hanem az "ölyvkertünkben" üldögélő szelíd, emberhez szokott madarainkat is. Helyüket, ülőfájukat egyre intenzívebben védik. Közeledésünkre hol hívogatóan sipákolnak, hol elutasítóan cirregnek. Csacsogó és Cini, bemutatóink, iskolai előadásaink közkedvelt szereplői már ülőkéjük mellett első tojásaik lerakására készülnek. Ne kelljen a puszta földre fészkelniük, természetesen hoztunk nekik fészeknek való gallyakat, valamint szénát is. Amint megkapták, nem zavartatták magukat. Még öt méterre sem távolodtunk el, máris elkezdték rendezgetni az eléjük tett javakat, hamar ki is alakították belőlük fészkeiket. Meglátván a puha alkalmatosságokat szomszédjuk Sába, a pusztai sas is érdeklődését fejezte ki. Nem maradhatott ki ő sem a jóból. Hoztunk neki is egy talicskával... Nem várta meg, míg kollégánk elé teszi. Egyenesen a kezéből vette el a gallyakat, heves udvarlás közepette...:)
Sajnos nekik már nem lehetnek utódaik. Neveltetésük után az őket gondozó emberek jelentik számukra a fajtársat és párjaikat. Emiatt persze nem akarjuk őket megfosztani a tavasz örömeitől. Ők szeretnének fészkelni, tehát hagyjuk nekik. Ha tojásaik tényleges szaporodási aktus hiányában terméketlenek is lesznek, a lehető legnagyobb odaadással, lelkiismerettel fogják őket őrizni fészkeikben...:)
Déri Balázs
