Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Amatőr rádiós aktivitás a Madárkórházból

2012. augusztus 30. - Madárkórház

DSCN7997.JPG

Alig, hogy elcsitult az Augusztus 20-i zsibvásár a Hortobágyon, másnap reggel ismét készülődés volt a Madárkórházban. Hosszú huzalok kábelek, műszerek kerültek elő egy autó csomagtartójából. Az udvaron lévő használaton kivűli fa villanyoszlop máris be lett fogva alkalmi antenna árbocnak , a 40m hosszú dipól két vége pedig egy Nyárfára valamint egy a járműtároló oldalához rögzített 6m pecabotra lett kikötve műanyag zsinórokkal. Áramot is kapott az alkalmi rádió állomás az egyik lakóépületből, majd néhány csatlakozó bedugása után meg is szólalt az éter hangja a hangszóróból. Egy-két általános hívás után jelentkezett is HA8BE Béla Sarkadról. De miről is folyik a beszélgetés?

DSCN8017.JPG

2008-ban indult az egész Földünkre kiterjedő program a WORLD Flora Fauna WFF program, mely a rádióamatőrök eszközeivel elősegítendő figyelem felkeltés a Földünk Állat és Növényvilágának, azok élőhelyeinek megóvására. Ehez a programhoz csatlakoztak 2009-ben a Magyar Rádióamatőrök is és a HAFF az-az Magyarország Flora Fauna program keretein belül propagálják a Nemzeti Parkjainkat Tájvédelmi Körzeteinket. Ebbe a rádióamatőr forgalmazási programba teljesen bele illett a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő Madárkórház tevékenységének és annak fontosságának propagálása , pár mondatban bemutatása a forgalmazásban résztvevő ellenállomásoknak és a forgalmazást hallgató sok-sok rádiós részére. Természetesen ehez a forgalmazáshoz Rádióamatőr engedély szükséges, speciális antennák és állomás felszerelés.

DSCN7994.JPG

Ment is ám a forgalmazás! A HA8LKM/P hívójel kapós volt az éterben, mert hétköznapi beszélgetéshez képest speciális összeköttetésnek számított a HAFF-006 Körzetből a Hortobágyi Madárkórházból. Napközben sokszor megközelítette a hőmérséklet a 40 'C -ot , de akkor is az udvaron szándékoztam rádiózni 3-4 lábadozó gólya fióka közelében, akiknek csupán stílszerűségből néha bele is hallatszott a kelepelésük a forgalmazásba . A fogadtatás is nagyon szívélyes volt, hűtött ásványvízzel kávéval láttak el, sőt még részemre bocsájtották a zuhanyzót is felüdűlés végett. Este fél nyolc körül fejeztem be a forgalmazást, 76 összeköttetéssel a forgalmi naplómban. Szinte minden állomás meghívott aki ezen a napon be volt kapcsolva a 40 és a 80 méteres sávban, valamint még sötétedés előtt terveztem az állomás lebontását és utazni haza Békés megyébe.

DSCN7996.JPG

Annyit még hozzá kell fűznöm, hogy már gyermek korom óta szinte a rádiózással egy időben kezdődően rajongok a természetért főként a madarak iránt, ami köszönhető Hermann Ottó : A madarak hasznáról és káráról című könyv elolvasásának. Ugyan a 90-es évek elejétől MME tag vagyok de csupán a magam módján tudok madarászni. Remélem lesz foganatja ennek a rádióamatőr kitelepülésemnek is!

Baráti Üdvözlettel! Turbucz Gábor


A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr934741233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása