Február első napjaiban Komárom mellett, de a szlovák oldalon Dr. Baka Tibor orvos Nemesocsán  szemtanúja volt annak, amikor egy vándorsólyom galambot üldözve egy ipari üzem udvarán a falhoz  támasztott lemezek közé vágódott, és eltörött a szárnya. Az orvos megállapította, hogy a felkarcsont sérült, nem nyílt a törés, de sürgős műtéti beavatkozás szükséges. A Madárkórház telefonszámán  Budapesten ért el, ahol az Állatorvosi Karon egy továbbképzésen vettem részt. Kollegám, Dr. Berkényi Tamás, a székesfehérvári Vadmadárkórház vezetője szintén a tanfolyamra járt, de Fehérvár közelebb van Révkomáromhoz, ezért őt kértem meg, hogy menedzselje a madár eljuttatását Pestre. Este 6 után már otthon érte a hívásom, és rögtön intézkedett. A megtaláló vállalta, hogy átviszi a sólymot Komáromba a buszpályaudvarra, ahol még elérte az éppen Székesfehérvár felé induló Volánbuszt. A buszsofőr – a diszpécserrel előre leegyeztetett módon – leszállította a beteget a fehérvári buszállomásra,  hol kollegám átvette a csomagot. Elvégezte az elsődleges vizsgálatot és ellátást, valóban felkarcsonttörés és nem nyílt. Nyílt törésnél azonnali műtét indokolt, de így elegendő másnapi, de megtervezett, biztonságosabb beavatkozás. (A madarak szárnytörése esetén nincs más megoldás, mint a csontműtét, ugyanis a tollak és az ízületek helyeződése miatt nem lehet gipszelni, sem sínezni, a madár úgysem  viselné el. A repüléshez a tökéletesen összeillesztett csontokat csak külső. vagy belső fémes rögzítéssel  lehet lkalmassá tenni.) Másnap az Állatorvosi sebészetén röntgenezték a madarat: a felkarcsont három darabra törött. A Madárkórház Alapítvány felkérésére és költségére Dr. Diószegi Zoltán adjunktus végezte a műtétet. Ez az ő birodalma, nekünk az altatás és az asszisztencia maradt. Izoflurán belélegeztetésével vezetett altatásban először a műtéti terület előkészítése, a kisebb tollak kitépése, a  nagyobb tollak és a bőr fertőtlenítése után következett a törött csontvégek felkeresése. A sebkészítést a felkar belső oldalán javasoltam, mert így nem károsodik a repülésben fontosabb tollak vérellátása, mely a következő vedlés során okozhat rendellenességet. Kötegelő velőűrszegzés volt a terv, három, kötőtű szerű rugalmas acélszál, úgynevezett Kirschner drót, a velőüregbe vezetve csapolja egymáshoz, egymással szöget zárva ékeli ki, és tartja szilárdan a törött részeket. Az acélszálak bevezetése a középső, törtött csontrész távolabbi törött vége felől indult, azt gyöngyszerűen felfűzve csapolva a vállízülethez kacsolódó csontrészbe. A vállízület mellett, azt nem sértve kifúrtuk a külvilágra, hogy az alsó, harmadik törött darab összeillesztésekor abba visszadugva, mindhárom csontrészt felfűzve tartsa meg. A baj  akkor kezdődött, amikor a második Kischner drót bevezetésekor hosszában is elhasadt a középdarab. Egy körülötte futó lágy dróthurokból a csontszilánkokat abroncsszerűen összetartó úgynevezett cerclage került rá, de a harmadik Kirschner bevezetésére már nem volt lehetőség. Az egyik szál végigvezetése és a szivacsos állományba való rögzítése után, körülötte a szárnyat természetes helyzetébe

visszaforgatva a másik szálat is rögzítettük, ezzel nagyon jól stabilizálható volt az alsó két csontdarab, de a váll felőli felső rész lötyögött. Erre lett volna szükséges a harmadik szál, de a hasadás miatt nem fért bele. A csontokat pedig szilárdan és hajszálpontosan kell rögzíteni, hogy tökéletesen gyógyuljon.

(A vándorsólyom a repülés művésze, a leggyorsabb repülő élőlény. Közel400 km-es sebességgel csap áldozatára, miközben akár 20 G terhelést is el kell viseljen a manőverezés alatt.) A felső rész fixálásához a két fémszál nyíróerejét ellensúlyozandó, a legújabb OSP lemez látszott célravezetőnek, mely finom fémgyöngyök szilárd füzére, viszonylag kis helyet foglaló lemezelési technika. Ezzel a csont hossztengelyében a két távolabbi csontdarabot lehetett egy-egy csavarral rögzíteni, közrefogva a nem

csavarozható, hasadt középdarabot. A sebzárás futó varrattal történt, utána rögzítőkötést helyeztem fel. Erre azért volt szükség, mert bár a fémes  rögzítéssel akár azonnal repülhet is a madár, ez esetben nem sikerült elég szilárdan megoldani. A csavarok könnyen kiszakadhatnak, a csontvégek elmozdulhatnak, sőt a madár ki is szedheti a varratokat és a beültetett fémeket. Sajnos ez mind meg is történt... A testen körbefutó rögzítő kötéssel a szárnyat összezárva, a test mellett szorosan, az ellenoldali szárny alatt

és fölött többször átvezetett pólyával rögzítettem, és leukoplaszttal teljesen befedtem. Így a madár nem tudja megkezdeni a géz lebontását. A lábakat – hogy ne akadjanak a hason keresztben futó kötés alá – a kötésen nadrágszárszerű lyuk készítésével kibuktattam. Pár napig Berkényi doktornál volt a madár Fehérváron, ahol szelídségével belopta magát a család szívébe. Majd Hortobágyra vittem, ahol jobb körülmények között tudtuk elhelyezni a kórházban. A több éve nálunk ápolt, lábtörésből felépült vándorsólyomhoz raktuk be, mindkét madár örömére. Az új sólyom nagyobb, kékebb hátú, fehérebb mellű, vékonyabb barkójú, mint közép-európai testvére. Valószínűleg a ritka, tundrai Calidus alfaj. És tényleg szelíd. Semmi nem utal arra, hogy ember által nevelt solymászmadár lehetett volna korábban. Természetétől fogva ilyen, mint a tundrai fajok általában.  Meg lehet fogni, kézre lehet ültetni,

lehet röntgenezni, kötözni, sőt injekciót adni, nem csíp, nem karmol, nem vergődik, nem ordít, hagyja, és közben bizalmasan néz. De a kötést mégis leszedte valahogy. Reggelre lebontotta és kiszedte a Kirschner drótokat, kiszakította az egyik csavart, és szanaszét estek a gondosan összeillesztett  sontvégek. Hiába tettem vissza a rögzítőkötést, bosszankodva szemléltem a röntgenfilmen a pusztítást. Azonnali műtét szükséges, de a csavart a lemezben csak speciális eszközzel lehet mozgatni, Hortobágyon nincs olyan. Lapzártakor útban vagyunk Pestre, Diószegi adjuktushoz, az ismételt

műtétre.

Dr. Déri János

A történet folytatása: http://madarpark.blog.hu/2011/02/28/title_1608061