Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Új Fejlesztések a Madárparkban

2011. február 21. - Madárkórház

 2010-ben egy uniós pályázat segítségével megvalósult fejlesztések eredményeként több új létesítmény szolgálja mind a madarak gyógyítását, mind a látogatók kényelmét. 

Kék vércse

Tizenöt röpde épült, ebből kilenc az együtt nem tartható fajok (például ragadozó és préda) elhelyezésének gondjait enyhíti, illetve ezeknek köszönhetően csökken a korábbi röpdék zsúfoltsága. A további hat új röpde a tenyésztésre kiszemelt példányok számára készült, ezekben biztosít szaporodási lehetőséget a Madárpark azoknak a védett egyedeknek, amelyek bár röpképtelenek –, ezért nem engedhetők vissza a természetbe –, utódaik azonban felnövekedvén szabaddá válhatnak. Hasonló funkciója van a bagolyvárnak is, ami a baglyok természetes fészkelő helyeihez hasonlatos körülményeivel szintén elősegítheti a szaporodást. A gólyafalu a repülni már nem tudó gólyák elkerített birodalma, ahol a tartósan sérült egyedek is sikerrel rakhatnak fészket talajközelben.

A madarak gyógyulása és élete iránt érdeklődők számára nyújt a korábbiaknál jóval teljesebb betekintési lehetőséget az a három új kilátó, amelyekről a Madárpark egész területe megfigyelhető. 

Közülük az egyik, a hatméteres építményről a vásártér, a híd, sőt még a puszta is látható. A most épült fotósles kiválóan alkalmas a Madárpark területére a mesterséges itatóhoz érkező madarak megfigyelésére: a nádkunyhóból egyirányú láthatóságot biztosító üvegen keresztül lehet észrevétlenül megcsodálni és lefényképezni a különböző madarakat.

A látogatók kényelmét szolgálja többek között a vásártér felől nyílt – pénztárral és ajándékbolttal rendelkező – új bejárat, az autóbuszok várakozására is alkalmas zárt parkoló, illetve a két keréken érkezőknek a kerékpártároló. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr732678538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása