A meggyvágó(Coccothraustes coccothraustes) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a pintyfélék (Fringillidae) családjába tartozó faj.
Európa és Ázsia területén honos. Vándorlásai során eljut Alaszkába is. Lombos és elegyes erdők, parkok és gyümölcsösök lakója.
Magevő madár, elsősorban kemény magvak, vadcseresznye, galagonya, juhar, kökény és kőris terméseit és rügyeit fogyasztja, de megeszi a hernyókat is.
A fészket a tojó építi áprilisban. Fészekalja 5 tojásból áll, melyen 12-13 napig kotlik a tojó és a hím eteti őket. Kotlófoltja van ami elősegíti a költést. A kikelés után a családok még hosszabb időt töltenek együtt.
Magyarországon rendszeresen fészkelő, állandó, de az állomány egy része elvonul.
A Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint jó kilátásokkal rendelkezik. Az európai állomány stabilnak mondható, Magyarországon védettséget élvez, eszmei értéke 10 000 forint.
Mint ahogy tavaly, idén is fészket rakott egy gólyapár a Hortobágyi Madárpark "nagyröpdéjében". Tartósan sérültek, így ők az ittelelés után hamar elfoglalták tavalyi fészekhelyüket. Az első tojás március 28.án került a fészekbe, ezt követte még három a múlt héten. Reméljük, a múlt heti hidegek ellenére sikerül kikeltetni a tojásokat. "Anyjuk" kitartóan ül rajtuk, nem hagyja el őket.
Mára már 5-en vannak, mert a park egy másik pontján, egy szintén tartósan sérült gólya is lerakta tojását, ám elhagyta. Így adoptálnunk kellett, a nagyröpdében fészkelő pár szívesen befogadta kis családjába a jövevényt.:)
Húsvét hétfő alkalmával egy kerecsensólymot engedtünk szabadon.
2011 szeptember 2.án került hozzánk, áramütést szenvedett. Félő volt, hogy elveszíti megégett szárnyát, de idejében megkapta a mágneses kezelést. Gyógyulása után részt vett kisröpdénkben az elvadító programunkon, melynek keretében azt is megtanulta, hogy ne szálljon villanyoszlopra, ezáltal megelőzve hogy hasonló baleset érje.
Az elengedés előtt túlnőtt csőrét még meg kellett faragni, hogy kényelmesebben használhassa a szabad életben.
A kerecsensólyom tiszteletére a hetekben felújításra került a villanypásztorral ellátott villanyoszlop imitációnk is. Az újításoknak köszönhetően megakadályozza, hogy a madarak bármely pontjára is rászálljanak. 6500 volt feszültséget állítottunk be a számukra, mely még nem veszélyes az egészségükre, viszont elég kellemetlen érzés a számukra. Tapasztalatunk, hogy már egyszeri próbálkozás is elég a madaraknak, hogy ne akarjanak felülni többet a villanyoszlopra.
A házi veréb(Passer domesticus) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a verébfélék (Passeridae) családjába tartozó faj.
Olaszország kivételével egész Európában elterjedt, Észak-Afrikában és Ázsiában több alfaja van.
Számtalan területre betelepítette az ember szerte a Földön. Mára egyike lett a legnagyobb elterjedési területű madárfajoknak. Jelenleg természetes elterjedési területén kívül a következő területeken is él: USA, Kanada, Mexikó, Guatemala, Argentína, Uruguay, Paraguay, Brazília, Chile, Peru, Ecuador, Falkland-szigetek, Kuba, Bermuda-szigetek, Hawaii, Ausztrália, Norfolk-sziget, Új-Zéland, Új-Kaledónia, Vanuatu, Fidzsi-szigetek, Dél-afrikai Köztársaság, Mozambik, Namíbia, Botswana, Zimbabwe, Zambia, Kenya, Szomália, Szudán, Zanzibár, Comore-szigetek, Seychelle-szigetek, Mauritius, Réunion, Rodriguez-sziget, Brit Indiai-óceáni terület, Azori-szigetek, Zöld-foki-szigetek.
Vannak területek, ahová viszont mindeddig nem sikerült betelepíteni, pedig történtek rá kísérletek. Ilyen területek: Jamaica, a Bahama-szigetek, Szent Ilona, Grönland, a Fülöp-szigetek, Pápua Új-Guinea és Déli-Georgia szigete.
A Magyar Madártani Egyesület a mezei verebet választotta az "év madarának" 2007-ben. A mezei veréb állománya az utóbbi 3-4 évtizedben drasztikusan csökkent Nyugat-Európában, olyannyira, hogy például a britek verébkészlete az eredeti létszám 3%-ára csökkent.
Az intenzív, ipari jellegű gazdálkodás, a fokozott vegyszerhasználat, a veszteségmentes terménybetakarítás miatt Nyugat-Európa számos országában jelentősen szûkült a faj élettere és táplálékbázisa.
Többnyire magevő, egyes elméletek szerint a gabonatermelés terjedésével együtt jutott el nyugatra és északra, azonban opportunista fajként bármit fogyaszthat. Utódait előszeretettel táplálja különböző gerinctelenekkel magas fehérjetartalmuk miatt. Nálunk (Európa) nem vonuló. Azonban a keleti alfajcsoport egyes alfajai (P. d. bactrianus; P. d. parkini) igen. Bár a költési időszak alatt is szociális marad, monogám faj. Mind a két nem részt vesz a fészeképítésben és az utódgondozásban. Fészkét általában az épületek különböző üregeiben helyezi el azonban, faodvakba, gólyafészkekbe, valamint ritkán fák sűrű lombjaiba is költhet. Jól tolerálja az ember jelenlétét, valószínűleg ezen tulajdonságának köszönheti széleskörű elterjedését.
Amerikába az első európai, azaz voltaképpen „angol” verebeket, és pedig nyolc párat, eddigi tudomásunk szerint 1850-ben vitték, mégpedig az Egyesült-Államokba; ezeknek azonban valahogy nyomuk veszett, úgy eltűntek, és sem őket, sem utódaikat többé senki sem látta. Két évvel később a Brooklyn-Intézet tagjai a veréb meghonosítása céljából bizottságot alakítottak, s erre a célra 200 dollárt szavaztak meg. Kanadába a verebet 1854-ben, New-Yorkba 1860-ban és New-Havenbe 1867-ben vitték be. Ugyanebben az évben engedtek szabadon Philadelfiában 500 párat; 1871-ben vagy 1872-ben San-Franciskóba is bevitték és 1873-ban vagy 1874-ben Utah-ba, a Sóstó mellett levő nagy Mormon városba. Ezek példáját aztán egymásután követte sok város és falu, melyek szárnyas vendégeiket vagy közvetlenül Európából, vagy más északamerikai városból szerezték.
Hallgassa meg következő heti madárdalunkat is! Megjelenése: mához egy hétre, azaz 2012.04.17.én!
Támogassa Adója 1%-ával a Madárkórház Alapítványt!
