Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Miért nem lehetett segíteni a gemenci fekete gólya fiókákon?

2020. június 17. - Madárkórház

Ezt kérdezte tőlem az újságíró, én pedig Kalocsa Bélától a
faj hazai koordinátorától, aki 16 éve felügyeli a fekete gólya fészekkamerákat,
ezen belül 8 éve a Gemenc Zrt-vel és a Duna Dráva Nemzeti Parkkal közösen működtetett
keselyűsi kamerát. Azt mondta, hogy nehogy hozzá küldjem az újságírókat, mert
nincs kedve nyilatkozni. Elege van abból, hogy három éve őt zaklatják a
mindenhez jobban értő fotelharcosok és őt teszik felelőssé, kirúgatással
fenyegetik, amiért a természet nem kedvez a fekete gólyáknak. Nekem elmondja, adjam
tovább. Most ezt teszem. A címben szereplő kérdést és a továbbiakat én tettem
fel, és ezek a válaszai:

Miért nem lehetett segíteni a gemenci fekete gólya fiókákon?

1. A fekete gólya más, mint a fehér. Fél az embertől, nem viseli el az emberi közelséget. Ha a fészke közelében bármilyen zavarás, emberi tevékenység, mozgás történik, inkább otthagyja a tojásait, sőt, a fiókáit is, sőt a fészkelő helyet is, örökre. Ezért védelmének alapelvei teljesen megegyeznek a réti saséval, mely ugyanilyen és ugyanúgy a járhatatlan, gyakran állandó vízborítású, ezért ember nem járta ártéri erdők mélyén fészkel. A bármilyen zavaró tényezőbe a természetes események is beleértendők a fekete gólya számára. Ilyen a réti sas is, mely ha elviszi a fiókáját, ahogyan egyébként megesik, akkor is otthagyja a fészket és az egész környéket, mert nem tartja biztonságosnak. És igaza van. Pontosan ez történt tavalyelőtt, amikor a sas elvitte az egyik bekamerázott fészekből a fiókákat. A gólyapár azóta elköltözött. Ez várna a mentett fiókák szüleire is, ha fiókáik „eltűnnének” a fészekből.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Mi van a gyűrűzéssel, az nem zavarja őket?

De igen, ezért nem gyűrűznek mindenhol, csak nagyon keveset, azt is akkor, amikor a fiókák már nagyok, tollasak, szülők nincsenek ott, és úgy, hogy ne zavarják a környéket. Alpintechnikás biztosítással famászó engedi le és teszi vissza a fiókákat a fészekbe, úgy, hogy a szülők nem veszik észre. Ha mentés miatt eltűnne a fióka a fészekből, a fészket elhagynák a szülők. Ha mindezek ellenére mégis menteni kellene, és lehetne is a fiókákat, nem lennének visszavadíthatóak, szelídek maradnának, és nem a fekete gólyák életét élnék, ez több évtizedes tapasztalat.

forrás: Pilisi Parkerdő

2. Az országban mintegy 400 pár fészkel, ebből 150 pár
megfigyelt ártéri fészkelő, melyek közül 40 pár a Gemenci erdőben, mintegy 180
km2 területen fészkel. Ez az ország legnagyobb fészkelő állománya.
Az időjárási viszonyok az egész gemenci állományra azonosak, és az egész
állományt hasonlóan kedvezőtlenül érintik.

3. A fekete gólya táplálkozási szokásai az ártér, hullámtér bokától féllábszárig érő vízmélységű területeihez kötődnek. Itt főleg halakat zsákmányol és ezzel eteti a fiókáit is. A korábbi kutatások és részben a fészekkamerák tanúsága szerint is ideális helyzetben 50 %-ban hal, 45 %-ban béka a menü. Egyéb táplálék, például hüllő vagy giliszta ritkán fordul elő. Ha szárazság van, akkor ez az arány felborul és a hallal szemben békák kerülnek előtérbe. A baj három éve látványos a kamerás fészeknél, amióta a Duna vízállása a költésidőt megelőzően nem érte el Gemencnél a bajai vízmércén az 500 cm-t, amely elkerülhetetlenül szükséges a hullámtér mélyen fekvő területeinek elöntéséhez. A fiókanevelési időszakban a Dunának azon a vízgyűjtő területén, mely az itteni vízállást meghatározza, az Alpokban nem volt eső. Hiába volt és van most is máshol, ott nincs, és a vízállás 200-300 cm között van, ami kevés. Így a fészkelőhely környékén a táplálkozó helyek is szárazak maradtak, és a hullámtérben csak a nagyobb holtágakban volt víz. Elérhető-megfogható halat nem találtak megfelelő mennyiségben.

Forrás: gemenczrt.hu

A békák is megfogytak és ez nem csak gemenci jelenség. Feltehetőleg a Dunába bemosódó növényvédőszerek okozzák ezt, például az Atrazin nevű kukorica gyomirtó ismert hatása miatt a békák nemet váltanak és nem szaporodnak. Nem csak ezért a szert több éve kivonták az EU-ból, de a hatása még tart. Sokkal kevesebb a béka. Tavaly óta már némileg emelkedett a számuk, és a szakemberek jövőben várják az állomány visszatérését a gólyáknak is megfelelő nagyságúra.

4. Lehet-e a fiókákat kívülről a fészekben etetni?

Nem. Zavarás nélkül nem. Drónnal sem. (Saját megfigyelésem, egy film forgatásnál, hogy drónnal a szürke marhákat terelni lehet a Hortobágyon.) Nem csak egy-egy alkalommal kéne etetni, egy-egy hallal, hanem folyamatosan. A fiókák rengeteget esznek. Ha egy fészekaljat szeretnénk csak megmenteni, ahhoz is folyamatos zavarás lenne szükséges, melyet biztosan nem viselne el a pár. Egyébként ha lehetne, mindegyiket kéne, nemcsak a bekamerázottakat, mert mindegyiknél ugyanaz a helyzet. Mind a 40-nél. Akár egyszeri etetési próbálkozásnál is mind elköltözne. Örökre. Az ország legnagyobb fészkelő állományáról van szó!

forrás: sokszinuvidek.24.hu

5. Lehet-e etetni szülőket?

A szülőket sem. A fészek alatt nem, mert oda le sem szállnak,
nem is látnak le a lomboktól. A fészek megközelítését észlelnék és elmennének. A
hullámtéren nem találnák meg a kiszórt élelmet, mert túl nagy területről van
szó, nincs víz, ahol ők a halat keresik, és az emberi zavarást egyébként ott
sem viselik el. Nem beszélve arról, hogy a vaddisznók a táplálékot előbb
megtalálnák, mint a fekete gólyák. Nem fehér gólyák, melyek másnap már várják a
vödrös embert a hallal.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Jeladós fekete gólyák mozgásáról tudjuk, hogy száraz
időszakban 11-15 km-re is elmennek táplálékért, mert ott találnak halat. A Duna
másik oldalán is fészkelnek fekete gólyák, ott jobb a helyzet. A gemencieknek
ez az év nem sikerült, de jövőre lehet jobb.

6. Miért nem csinálnak mesterséges vizes élőhelyet a környéken?

Vannak hullámtéri vizes élőhely rekonstrukciót célzó beavatkozások éppen a fekete gólya táplálkozó helyek javítása érdekében a nemzeti park részéről, de ezek csak akkor működnek, ha van megfelelő magasságú árhullám a Dunán. Vannak vízügyi műtárgyak, melyekkel a hullámteret elöntő vizet ott tudnák tartani, de nem megy oda a víz magától, mert lejjebb van 2 méterrel, mint 120 évvel ezelőtt. Ehhez kéne a legalább 500 cm-es vízállás.

Forrás: Turista Magazin

Miért nem szivattyúzzák oda vizet?

Azt lehetne, borzalmas költséggel és környezetszennyezéssel
járna, de a halak nem mennek át a szivattyún. Természetes áradás kell,
tavasszal, amikor a vízzel kiözönlenek a halak és ívnak, abból lesznek a gólyák
számára fogható kishalak.

7. Mit lehet csinálni?

Például a Duna meder süllyedését megállítani, a kicsi és közepes vízszinteket megemelni. Nem pár száz milliós beruházásokkal helyi rekonstrukciós megoldásokkal lehet ezt megoldani, hanem millárdokból az egész térségre vonatkozóan. Vannak rá tervek, talán keret is lesz rá. 120 éve süllyed  a Duna medre, már régen időszerű. Ha nem csinálunk semmit folytatódni fog. Meg kell csinálni valamikor. Minél előbb.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Ha Paks fontos beruházás és a szükséges hűtővíz biztosítását
szintén a Duna medrének süllyedése veszélyezteti, akkor a problémát meg kell
oldani. Ha van rá pénz, erre is lesz. Olyan megoldást kell választani, ami Paks
és Gemenc problémáját is megoldja. Gondolja az egyébként hivatását tekintve
vízügyi szakember.

Mit gondolok én?

Teljesen egyetértek Kalocsa Bélával. Annyit tennék hozzá saját, több évtizedes, és több mentett fekete gólyán szerzett tapasztalataim alapján, hogy a fekete gólyát valóban nehezebb elvadítani. A hozzánk kerülő felnőtt fekete gólya, melyből 35 év alatt egyetlen példány került hozzánk, nagyon stresszes volt, ennek betudhatóan sérüléséhez mérten indokolatlanul pusztult el. A bekerült fiatal fekete gólyák mind kirepülés után, legyengülve, szárny, vagy lábtöréssel érkeztek, és sokkal szelídebbek, mondhatni teljesen szelídek voltak, ellentétben a fehér gólyák fiataljaival. Olyannyira, hogy a már anyányi méretű, vonulásban szabadon repülő fekete gólyák bekerülésük után az első etetést követően eleségkérő hangon nyekeregve törleszkedtek az akkor először látott ember elé.

Fotó: Déri Balázs

Ez véleményem szerint azért van így, mert amíg a fehér gólyák fiataljai növekedésük során, és kirepülésüket követően látnak embert és szüleiket utánozva biztonságos távolságot tartanak tőle, ha közelebb jön, akár gyűrűzéskor, fenn a fészekben, akkor csőrükkel keményen támadják. A fekete gólya viszont eldugott fészkelő helyén nem lát embert, és ha az első találkozás etetéssel történik, akkor a korábban őket etető szülő szerepét vetítik az emberre.

Fotó: Déri Balázs

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

A nevelt fehér gólyákat a madárparkban végigvisszük a vadító folyamaton, idősebb, az embertől távolságot tartó fehér gólyák társaságában, akkor eltanulják a megfelelő viselkedést, szabad röpködésük során vad gólyákkal szocializálódva a táplálékkeresést és a vonulásra való csoportos felkészülés során a termikelést. Ez nem megy a fekete gólyáknak. A táplálék keresés, termikelés, szociális viselkedés igen, még az embertől való távolságtartás is, de nem keresik fekete gólyák társaságát, visszajárnak a madárparkba a fehér gólyák közé táplálkozni.

Fotó: Déri Balázs

Ettől függetlenül természetesen fogadunk minden korú fekete
gólya felnőttet és fiókát, meggyógyítjuk és felneveljük ha kell, felkészítjük
és elengedjük, mert ez a dolgunk, mert szeretjük őket, és képesek is vagyunk
rá. De tudjuk, hogy nem ők fogják megmenteni a populációt, hanem az élőhely
védelme, akár azoktól az egyébként jó szándékú emberektől is, akik kellő hozzáértés
nélkül kívánnak beavatkozni a természet rendjébe.

Dr. Déri János

Fotó: Déri Balázs

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Munkatársat keresünk!

Szereted a madarakat és a természetet? Szívesen dolgoznál olyan intézményben ahol munkáddal ténylegesen hozzájárulnál természeti kincseink megóvásához? Ha igen, várjuk jelentkezésed! Csapatunkban aktívan részt vehetsz a sérült, segítségre szoruló madarak mentésében, gyógyításában.

A Madárkórház Alapítvány új munkatársat keres állatgondozó és gondnok munkakörbe.

Főbb feladatok, munkák:

Sérült, beteg madarak ellátása, valamint az alapítvány bemutatóhelyének, a Hortobágyi Madárpark területgondozása:

  • Madarak takarmányozása, ellátása, helyük takarítása
  • A sérült madarak kezelésében, való aktív részvétel, műtéti asszisztencia
  • A beérkező páciensek adatainak kezelése informatikai rendszerünkben
  • Egyéb adminisztratív feladatok
  • Madarak mentése, szállítása
  • Mentések lebonyolítása, koordinálása
  • Kerti munkálatok, fűnyírás
  • Karbantartás
  • Játszótéri elemek, röpdék, műhely, szerszámok rendben tartása, karbantartása
  • Szükséges eszközök, takarítószerek beszerzése
  • Takarmányok beszerzése
  • Látogatók eligazítása
  • Idegenvezetés
  • Ügyeleti nyitva tartás

Az álláshoz tartozó elvárások:

  • Középiskolai végzettség, műszaki-, mezőgazdasági-, erdészeti-, vagy vadgazdálkodási szakirány
  • "B" kategóriás jogosítvány, minimum 3 éves gépjármű-vezetési gyakorlattal
  • Minimum 3 év munkatapasztalat hasonló munkakörben
  • Jó kommunikációs- és tárgyaló készség
  • Felhasználói szintű számítógépes ismeretek
  • Önálló munkavégzés, csapatmunka, precizitás
  • Jó problémamegoldó készség
  • Alkalmazkodóképesség
  • Megbízhatóság
  • Terhelhetőség, stressz tűrő képesség
  • Pozitív gondolkodás, nyitott személyiség
  • Káros szenvedélyektől való mentesség
  • Állatok, természet, emberek szeretete

Az állás betöltéséhez előnyt jelent:

  • Felsőfokú természettudományi végzettség
  • Idegen nyelv (angol) középszintű ismerete
  • Állatkertben, vagy mezőgazdasági cégnél szerzett munkatapasztalat
  • Civil szervezetnél végzett önkéntes munka
  • Saját gépjármű
  • Elhivatottság a természetvédelem iránt
  • Non-profit gondolkodásmód

Amit kínálunk:

  • Kellemes környezet
  • Változatos munkakör
  • Közhasznú célok megvalósításában való részvétel
  • Hosszú távú munkaviszony

Állás, munka területe:

  • Természetvédelem

Munkavégzés helye:

Hortobágy, Hajdú-Bihar Megye

Munkaidő:

7:00-18.oo rugalmasan kezelve, beosztás szerint

Jelentkezés módja:

A fényképes önéletrajzot, és a *motivációs levelet kérjük a madarkorhaz@gmail.com e-mailcímre eljuttatni! A tárgy mezőbe kérjük beírni: "állatgondozó"

*A motivációs levélben kérjük, térj ki arra, miért szeretnél alapítványunknál dolgozni, mik az erősségeid, a fenti elvárásokon kívül milyen adottságokkal, képesítésekkel rendelkezel!

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Országosan lövik a madarakat - 2 nap alatt 6 lőtt beteg a Madárkórházban

A kijárási korlátozások, az otthonmaradás, és az ebből kifolyó tehetetlenség sok esetben elfojtott agressziót válthattak ki. Legalább is ezzel tudjuk magyarázni az utóbbi időben sokszorosára növekedett, illegális légpuska használatot. A korábbi években mindössze havi rendszerességgel fordultak meg lőtt esetek a hortobágyi Madárkórházban. Az utóbbi hónapokban ez heti 3-4 esetre nőtt, míg az elmúlt 2 napon pedig 6 db lőtt áldozatot láttunk el. Köztük védett, nem védett de még fokozottan védett fajok is voltak. Fehér gólya, barna rétihéja, dolmányos varjak, örvös galambok és még sorolhatnánk. Nem egy elkövetőről van szó, az ország különböző területeiről származnak az áldozatok. Érkeztek Budapestről, Szekszárdról, és Debrecenből is.

Az esetek nagy a polgári használatban elterjedt, 4,5 mm-es szoknyás légpuskalövedék volt a madarakban, melyeket lakott területen belül találtak el, tehát a természetkárosítás mellett lakott területen belüli illegális fegyverhasználat, valamint állatkínzás bűntette is felróható a tetteseknek.

A Madárkórházban tegnap éjfél után pár perccel értek véget a műtétek, melynek során a 6 legfrissebb áldozatból eltávolítottuk a lövedékeket, és a rendőrségi feljelentéshez csatolandó bizonyítékokként félre tettük.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján úgy gondoljuk, hogy jelen esetben nem csak természetvédelmi, de jelentős erkölcsi és társadalmi problémát is jelentenek a szomorú események.

Segítsük a fecskéket! Íme néhány jó tanács:

Műfészek kihelyezés

A füsti és molnárfecskék fészekanyaga szó szerint az út pora – amennyiben az kellő mennyiségű vizet kapva sárrá válik. A jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett városokban nem csak a műfészkek felszerelése ajánlott, hanem mesterséges sárlelőhelyeket is kell biztosítani. A műfészket a fecskék által kedvelt helyekre, ereszek alá, épületek falára célszerű tenni. Egyre több a tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy érdemes a rendes fészekmagasságtól lejjebb rakni pár centivel az alapot, mert a madarak még úgyis hordanak rá sarat. A molnárfecskék az épületek külső részére, ereszek alá általában telepesen fészkelnek. rendszeresen betömik a „gyári” nyílást is és inkább felette, vagy egy kicsit arrébb maguk építenek hozzá bejárónyílást a fészekalaphoz.

Ha mesterséges fészekalapot vásárolunk és szerelünk föl a fecskéknek, azzal segítjük a költést!

Hová és hogyan szereljük föl? Ereszek alá, épületek falára a rendes fészekmagasságtól pár centivel lejjebb, mert a fecskék még úgyis hordanak rá sarat.

Ha zavaró az ürülék, egyszerű „fecskepelenkával” védekezzünk, ami lehet akár egy falra szerelt deszka is!

Fecske fészek higiénia

Protocalliphora azurea, Proctocalliphora falconi. Ezek madarakon élősködő, vérszívó lárvákból fejlődő légyfajok, melyek a madarak fészkébe petéznek. Szabó Ildikó balmazújvárosi biológia tanár 2009-ben írt cikkében hívta fel a figyelmet emiatt elhullott füsti fecskefiókák szárnya alatt felfedezett vérszívó légylárvákra. A kikelt legyet is ő figyelte meg és azonosította. Insecticide 2000 spray-vel eredményesen gyógykezelte a még élő fiókákat és meg is előzte a további ártalmat. Érdekes megfigyelése, hogy ugyan abban a fészekben több fészekalj is érintett volt, míg más közeli fészkek nem. Valamiért odaszoknak ezek a legyek. Ezek az emberi mozgás által leginkább zavart fészkek voltak, ahonnan a kotló madár is többször leugrott. Ezért javaslom a még üresen álló fecskefészkek átvizsgálását, és amelyikben esetleg előző évről ott maradt, mumifikálódott fecskehulla van, melyet a fecskék nem tudnak kidobni, hanem ráalmoznak, azt ki kell takarítani, és a spray-vel befújni. Igaz, hogy ez csak egy időre öli és riasztja a legyeket, de nem ártunk vele és több, mint a semmi. Ezt a költések között is érdemes megtenni. Ha jelen van a kékes, vagy zöldes színű légy, vagy a lárvák a fészekben, akkor a fiókákat is szükséges 3-4 naponta rendszeresen kiszedni, átvizsgálni és lefújni. Más rovarölőt ne használjunk, mint tiszta piretroid hatóanyagút, mert a madarak nagyon érzékenyek minden másra.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

5 dolog, amivel könnyebbé tesszük az életüket:

1: Meleg időben a madarak is nehezebben jutnak vízhez. Helyezzünk ki itatót, a legjobb, ha esővizet gyűjtünk benne. Nyílt terepre tegyük ki, a bokroktól messzebb, és takarítsuk rendszeresen!

2: Szereljünk fel műfészkeket! Hová? A füstifecske a kapualjakat, garázsokat, pajtákat szereti és déli oldalon fészkel. A molnárfecske az épületek keleti és nyugati oldalán, az eresz alatt.

3: A fecske könnyebben jut fészeképítő-anyaghoz, ha a kertben kialakítunk egy sárgyűjtőt! Mesterséges pocsolya, ahol a fecske  fürödhet és sarat is gyűjthet. Itt a szúnyoglárvák is jól érzik magukat, és a kikelő szúnyogokkal a fecskék táplálékbázisát gazdagítjuk.

4: A fészekhez más is kell: száraz fűszál, gallyak, akár állati szőrszálak. Fűnyírás után hagyjunk meg valamennyit a lenyírt fűből! A kutyánk, macskánk fésülése után is tegyünk ki szőrszálakat: ez mind hasznos a fészeképítő madaraknak.

5: Mellőzzük a szúnyogriasztó, rovarirtó vegyszerek használatát! Ha kiirtjuk a rovarokat, elvesszük a fecskék táplálékát, ha pedig mérgezett rovart fogyasztanak, az károsítja őket.

Videó a természetes hatású, de mesterséges fecskefészek építéséről:

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Miért kérjük most is az 1 %-ot?

Azért, mert a vadmadarak nem tudják kifizetni a számlát.
Ingyen gyógyítjuk őket, de attól még nekünk pénzbe kerül. Sok pénzbe.

Azért kérjük az 1 %-ot, most is, mert nincs elég pénzünk.
Amennyi van, azt mind elköltjük a madarak mentésére, gyógyítására, a kórház
fenntartására, és megelőzésre, szemléletformálásra, melyet a Madárpark visz el.
Ha kétszer ennyi lenne, azt is elköltenénk ugyanerre, mert sosem elég.

Mert a Madárkórház Alapítvány egy nonprofit civil szervezet, és mint olyan, semmilyen állami, vagy önkormányzati támogatást nem kapunk. Sem jelentősebb hazai, sem külföldi támogatónk nincs. Legnagyobb támogatónk a Hungarocontrol Zrt. évi 3 milliós bevételt jelent, a többi közadakozásból esetenként pár 100, vagy pár 1000 Ft csekken befizetett adomány, mely összességében azért jelentős, de legjelentősebb az 1 %, mely csak a működési költségek felére elég. Mindez az adományokkal, és a belépőjegyekkel együtt a működés fenntartására futja, fejlesztéseket uniós pályázatokból tudtunk megvalósítani, amíg a feltételek számunkra elérhetőek voltak.

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Működésünk stabil, tervezhető, betervezzük a várható 1 %-ot és a turisztikai bevételt, még az adományokat is, ismerjük a szokásos és tervezett kiadásokat, de nincsenek jelentős tartalékaink. Alaptevékenységünk a madárkórház működtetése, mely jóval drágább, mint egy családi, vagy akár egy nemzeti parki mentőhely fenntartása. A kórtermek fűtöttek és légkondicionáltak, szűrt levegő jön be és hőcserélőn át az is megy ki, magasabb higiéniai előírásokkal, ahol a napi többszöri takarítás és fertőtlenítés elengedhetetlen, és az elfolyó víz veszélyes hulladék, melynek kezelése, elszállítása drága. A röntgen, műtő, labor, gyógyszerraktár, megint más kategória, mind higiéniai, mind veszélyes hulladék termelés szempontjából, és fenntartásuk akkor is drága, ha kevés a forgalom. Mindezek ellensúlyozására igyekszünk minimális költséggel működni, dolgozóink a diplomás munkabért kapják, önkénteseink igazolt költségtérítést. Magam is önkéntesként, ingyen dolgozom a kórházban, mert hatósági állatorvosként is van munkaviszonyom, ezért megtehetem, hogy munkadíjat nem számolok fel, tiszteletdíjat senki nem kap, hiszen ezekre nincs pénz, és nincs is olyan partnerünk, aki elfogadná. Nincsenek kapcsolt vállalkozások, ahol eltűnik a bevétel, mindenről az alapítvány ad számlát, legyen az belépőjegy vagy üdítő, és minden bevétel bent marad, de elfogy az közvetlenül a madarakra magától is. Ezt, az 1 % elszámolásával kapcsolatban a NAV már több, mint 10 éve évente ellenőrzi, és eddig mindig mindent rendben találtak. Ha jönnek váratlan kiadások, mint január-februárban madárinfluenza miatt kétszeres rezsi-, műszer-, berendezés- és munkaerő költséggel működtetett karantén, és más mentőhelyek, állatkertek emiatt nem fogadnak mentett madarat, mi akkor is állunk rendelkezésre.

Most a Corona vírus miatt teljes egészében elmaradt a turisztikai bevétel, amely nemcsak önmagában veszteség, hanem a látogató forgalommal együtt a támogatásokat és az 1 %-os felajánlásokat is generálta, melynek csökkenése további, és sokkal jelentősebb kiesés. Alkalmanként eljutunk odáig, hogy elfogy a pénz, és késedelmesen, vagy kölcsönökből fizetjük a számlákat. Ez a kialakult gyakorlat szerint saját családi kaszzánk terhére megy, és folyószámlám jelentős mínuszba megy át. Voltak ilyenek, mindig megoldottuk, de ez még nem volt. Mivel lehetőségeink végesek, nem tudjuk, hogy lesz most tovább...

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Az alapítvány mérlege nyilvános, és letölthető az Igazságügyi Minisztérium oldaláról, ahol a korábbi évek mérlegei mellett a 2018-as év mérlege és közhasznú jelentése van fenn, mert a 2019-es szeptember 30- án esedékes, de a számok ismeretében nem sokban különbözik a korábbiaktól. 2016-tól nem volt pályázati bevétel. Tavaly 10 saját dolgozóval és 55 egyéni önkéntessel valamint 3 turnusban 3-3 héten át összesen 42 külföldi önkéntes csoporttal, és 5 turnusban 1-1 héten át összesen 79 madármentő táborozó diákkal láttuk el a hortobágyi Madárkórházban és a Madárparkban a beérkező és az állandóan itt lévő betegeket. A megemelkedett létszámmal, több rezsi és több fenntartási költség mellett jelentősen megnőtt a takarmányozással kapcsolatos üzemanyag és munkaerő költség. Ugyanis a ragadozóknak és a gólyáknak keltetőben lefojtott, selejt naposcsibét elegendő mennyiségben kapunk, ráadásul ingyen, de el kell érte menni bérelt teherautóval a nyugati határszélre, 450 km-re. Ez havonta 100 000 Ft plusz költség. Havi két és fél tonnát etetünk fel. Közelebb pénzért sincs ennyi. Saját szükségleteinken felül a kismadarakat otthon nevelő önkénteseinket ellátjuk lisztkukaccal, melyre heti 10 liter fogy, heti 35 ezer forintos költséggel. Emellett felhasználunk és osztogatunk jelentős mennyiségű szúnyoglárvát, naposcsibét, halat, és a magevőknek mázsaszámra búzát, kukoricát, kölest és napraforgót is.

A korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a beérkező madarak száma, a befogóktól mentett és gazdásított galambokkal pedig jóval meg is haladta. Valamikor 2-300 madárról indultunk, mely a Madárpark megnyitásával és működésünk ismertebbé válásával. 2006-ban évi 4-600 volt, azóta 3000 fölé emelkedett. Ezek bevételt nem generálnak, de költséget igen. Együttműködő partnerünk, a Mályi Természetvédelmi Egyesület a 2015. évi 232 helyett 2016-ban 402 madarat küldött, 2017-ben 612-t, 2018-ban és 2019-ben már kevesebbet hagyott itt, de ingyenes ambuláns ellátásra, műtétekre heti 2-3 alkalommal hozza őket egyre nagyobb számban. A szentesi Madármentő Állomásunk 2017-ben 178-at, 2018-ban 285-öt, 2019-ben 378 beteget fogadott, és további mentőállomásainkra Nyíregyházán 162, Szigetszentmiklóson 118, Szekszárdon 91, Budapesten Kőbányán 91, Kaposváron 12, Budafokon 5 beteg érkezett, madármentőinknél Ecseren Bódis Gergely László solymásznál 120, Hajdúböszörményben Kiss Julcsinál 105, Debrecenben Molnár Líviánál 50, Budakalászon Paulheim Ritánál 32, Budapesten Koroknai Tamásnál 30, Békés Viktóriánál 29, Petneházi Orsolyánál 23, Moharos Zsoltnál 15, Diósdon Tóth Klárinál 15, összesen 1276 madár fordult meg a teljesség igénye nélkül, így nem beszélve a 32 további partnerünktől beérkező betegekről, tavaly összesen 3247 madár gyógyult nálunk. 37%-kal több, mint az előző évben. Ezek gyógykezelése, elhelyezése, tartása jelentős többletköltséggel jár.

Bár tavaly a bevételeink is növekedtek, de nem olyan
mértékben, amennyivel az ezzel kapcsolatos kiadásaink. Az idén eddig teljesen
elmaradtak a bevételek, és – bár e héten megnyitottunk - az évi 20-22 ezer
látogató jelentős része, és mondhatjuk, hogy a nagyobbik része hiányozni fog.
Nemcsak a belépőjegyekből, valamint az itt átélt személyes élmények hatására
indíttatott adakozási szándékból származó bevétel elmaradása, hanem az önkéntes
munka, és az a tudatformálásból, madármentési ismeretekből, a megelőzést segítő
társadalmi hatásának elmaradásából származó természetvédelmi kár, részünkre
többletmunka és ezzel további többletköltség adódik.

Ezért kérjük, hogy 1 %-os felajánlásukkal támogassák alapítványunk munkáját és ezen keresztül az ég madarait!

Hogy mire költjük, azt bemutatjuk a látványkórházban és a
Madárparkban. Kérjük, látogassanak el hozzánk, és győződjenek meg róla saját
szemükkel! Most már lehet! Nézzék meg a látványműtőt, és azt a küzdelmet, amely
helyett bárhol máshol elaltatják azokat a madarakat, melyeket mi
rehabilitálunk! Nézzék meg a kórtermekben lábadozókat és azok fokozatos
felkészítését a szabad életre a három fázisú röpdékben, ismerjék meg azokat a
ritka fajokat, melyeket máshol nem láthatnak ilyen közelről, érezzék a
szárnysuhogásukat az arcukon és engedjék őket szabadon!

Tisztelettel és köszönettel:

Dr. Déri János

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

Hogy rendelkezhet adója 1%-áról?

Postai úton:

A következő linkről töltse le rendelkező nyilatkozatunkat:  https://madarpark.blog.hu/media/image/imported/2020-05-17/16394510/madkor_egysza19102739.pdf, melyet kitöltve postai-, vagy személyes úton május 20.-ig juttasson el a területileg illetékes NAV irodába.

Onine, ügyfélkapun keresztül:

Tudta, hogy a rendelkező nyilatkozatot már nem csak nyomtatott formában adhatja le? Nem kell kinyomtatnia semmit, és nem kell elmennie a postára sem. Online pár perc alatt rendelkezhet adója 1+1%-áról. Akár otthonról is. Nem kell igazodnia munka- és nyitvatartási időhöz sem. Határidő természetesen itt is van, ahogy postai úton, itt is 2020 május 20-ig nyújthatja be rendelkező nyilatkozatát. Alábbi videónk segítségére lesz a kitöltésben: https://youtu.be/p5rj1ZdB4jE

Lépések:

  1. Keresse fel a NAV e-SZJA oldalát az alábbi linken: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login
  2. Kattintson a Belépés gombra!
  3. A megjelenő felületen adja meg az Ügyfélkapu hozzáféréshez szükséges felhasználónevet és jelszót!
  4. Bejelentkezés után megjelenik az adóbevallás ellenőrzésére és az adó 1+1 százalékos nyilatkozat leadására szolgáló felület.
  5. Ne felejtse el ellenőrizni adóbevallását sem! Amennyiben van befizetendő tartozása, szintén május 20-ig be kell fizesse! Ha nem érkezik meg időben az összeg, úgy 1+1% felajánlását is tárgytalannak tekinti a NAV.
  6. Kattintson a Nyilatkozom gombra!
  7. A megjelenő felületen nyissa le a kis nyíllal a rendelkező nyilatkozatot!
  8. Az adóazonosító jelét a rendszer automatikusan kitölti.
  9. Amennyiben szeretné, hogy kilétét mi is megtudjuk, pipálja ki a hozzájárulok mezőt, majd adja meg nevét, levelezési- és e-mail címét! Ha névtelen támogatónk szeretne maradni, úgy az adatok kitöltése nem kötelező.
  10. Görgessen lejjebb a „Rendelkezés civil kedvezményezett részére” – feliratig! Az első mezőbe írja be adószámunkat: 18557899-1-09! Ezután kattintson bárhová a lapon, és az adószám alatt megjelenik szervezetünk neve: Madárkórház Alapítvány.
  11. A második mező kitöltésével egy Ön által választott egyházat, vagy technikai számmal rendelkező, kiemelt költségvetési előirányzatot támogathat, adója egy másik 1%-ával. Ebbe a mezőbe írja be a kedvezményezett technikai számát!
  12. Végül a narancssárga Mentés gombra kattintva mentse az adatokat (ez nem egyenlő a nyilatkozat leadásával)!
  13. A felugró ablakban kattintson a Rendben gombra!
  14. Ezután kattintson a képernyő alsó részén lévő, Tovább a beadásra gombra!
  15. Ezután lehetősége van újra átnézni a nyilatkozatot, illetve a rendszer üzenetekkel jelzi, ha valamit nem megfelelően töltött ki (illetve a leadási határidőre is figyelmeztet). Ha követi a fenti lépéseket, nincs más teendője, mint a Beadás gombra kattintani.
  16. A rendszer visszajelzést ad arról, hogy sikeresen leadta az adó 1+1 százalékáról szóló nyilatkozatot.

Hálásan köszönjük, tollas betegeink nevében is, hogy adója 1%-ával támogatja erőfeszítéseinket!

style="display:block; text-align:center;"
data-ad-layout="in-article"
data-ad-format="fluid"
data-ad-client="ca-pub-9569873119702122"
data-ad-slot="6391955634">

süti beállítások módosítása