Jó ízűen falatozza a banánt a hortobágyi Madárparkban az a fiatal darázsölyv, ami október 23-án került be a madármentő helyre Nyírtelekről. Az ölyv érkezése után a Madárkórház Alapítvány dolgozói hamar rájöttek, hogy a madarat vélhetően valaki már fióka korától neveli, mert nagyon szelíd, kézre ül, a táplálékot kézből elveszi. Vélhetően felnevelése után szabadon engedte, de táplálékhiány miatt legyengült, így került be a kórházba. A darázsölyv főleg vadméhek és darazsak lárváival és bábjaival táplálkozik, de megeszi a kifejlett rovarokat is. Természetesen más rovarokat is szívesen fogyaszt. A darazsak csípésétől a fején lévő szarupikkelyek védik. Szükség esetén más rovarokat, pl. sáskákat, sőt gyíkokat is elfog. Táplálékából adódóan vonuló madár, hazánkba késő tavasszal érkeznek meg és októberben elvonulnak afrikai telelőhelyeikre. Hazai kötőállománya körülbelül 800 pára tehető, amit csak becsülni lehet rejtett életmódja miatt. A darázsölyv közismerten szereti a gyümölcsöket is fogyasztani így a Madárparkban megpróbálják a legváltozatosabb étrenden átteleltetni. Mostani fő tápláléka a lisztkukac, mézzel leöntött napos csibe darabkák, gyümölcsök, de pár naponta szívesen elfogyaszt egy fél banánt is.

Tollas vendégeink, a hajnali csípős hidegek, és az ősz közeledtével lassan útra kelnek. Hazánkban közel négyszáz madárfajt tartanak számon, mintegy háromnegyedük a hűvösebb idő, valamint a rövidebb nappalok beköszöntével melegebb égtájak felé indul.

Minden ősszel és minden tavasszal több millió madár kel útra, hogy telelő- vagy fészkelő helyére vándoroljon. A természet eme fantasztikus jelensége ugyan nem csak a madarakra korlátozódik - hiszen vannak vonuló lepkék is- de a leglátványosabban a madárvilágban jelenik meg.

Ennek apropóján arra szeretnénk kérni kedves Olvasóinkat, hogy küldjenek számunkra a madárvonulásról olyan fotókat, amin olyan pillanatokat tudtak lencsevégre kapni, ami valamilyen okból megragadta Önöket. A képekhez rövid leírást is küldhetnek. A legjobban sikerült fotókat a következő számban meg is jelentetjük.

A képeket az alábbi e-mail címre küldjék: madarkorhaz@gmail.com

Beküldéskor az email tárgyához írják be: "Madárvonulás fotó"

Beküldési határidő: 2016.11.30

Az e-mailben kérjük, adja meg:

• nevét
• posta- és e-mailcímét
• telefonszámát
• életkorát

Pályázati feltételek:

Pályázni olyan saját készítésű fotóval lehet, mely 2016-ban készült Magyarország területén. Minimális technikai feltételek: 300 DPI felbontásnál a hosszabbik oldal min. 2000 pixel. A képen tilos olyan utólagos módosításokat végezni mely az eredeti fotó jellegét nagymértékben megváltoztatja (pl. klónozni). Képfeldolgozás során csak olyan módosításokat lehet végezni a fotón, ami az egész képre van hatással (pl. fényerő, kontraszt, szaturáció). Egy pályázó maximum 3 fotóval pályázhat. fotósorozatokat nem lehet beküldeni, de a három beküldött fotó képezhet egységes téma/faj/hangulat feldolgozását. A beküldött fotókat a Madárkórház Alapítvány szabadon használhatja a fotópályázat népszerűsítésére kiadványaiban, honlapjain. A fotókat JPG formátumban 7-es tömörítéssel kell elküldeni. Tilos az EXIF adatok törlése és az alapítvány fenntartja a jogot, hogy ha szükséges az eredeti fotót (RAW, DNG, NEF) is bekérheti.

Ritkán kerül szem elé, idén nyáron mégis több törpegém is bekerült a madárkórházba, sajnos volt olyan is, amelyiken már nem tudtunk segíteni, de azért szabadon is engedtünk belőlük. Mint neve is mutatja, ez a legkisebb hazai gémféle, pocgémnek is nevezik. Országszerte elterjedt, rejtett életmódja miatt azonban kevesen ismerik. Jelenléte legtöbbször csak akkor derül ki, amikor a lakhelyéül szolgáló nádfolt fölött repül. Vonuló madár. Sokszor nagyon későn, csak májusban érkezik költőhelyére, és már szeptemberben el is vonul afrikai telelőterületeire, ezért is volt fontos, hogy még augusztus végén elengedjük őket. Kis halakat, kétéltűeket és ízeltlábúakat fogyaszt, fiókáit is ezzel eteti. Hosszú ujjaival ügyesen kapaszkodik a nádszálakon, hegyes, hosszú csőrét szigonyként használva ejti el zsákmányát. Védekezéskor is ezt használja, általában támadója szemét célozza, ezért gyűrűzésekor nagyon elővigyázatosan kell eljárni. A bölömbikához hasonlóan rejtőzik a nád közt, csőrét az égre emeli, rejtőszínében bízva mozdulatlanná dermed.

Konyhás István

A Madárkórházba látogatók tapasztalhatják, hogy a park, de a kórtermek is kissé használatosak, mondhatni elhasználódtak. Éppen tíz éve annak, hogy a látványkórház, a kiállítás, illetve a park a játszótérrel megépült és a hortobágyi klíma még a leggondosabban tartott eszközökön is meglátszik ennyi idő elteltével. A pallón a parkban, a magasleseken évente több mint tízezer látogató lépked, a kórterem ajtóit a dolgozók napi tevékenységén kívül szintén nyitják-zárják az év minden napján az érdeklődők, és lehetne még sorolni. Ennek mi nagyon örülünk, hiszen ez azt jelenti, hogy sokan kíváncsiak a munkánkra, a madármentésre. Az alapítvány adó 1%-os és belépő bevételeinek nagy részét el is viszi a működés, bérek, rezsi, táplálék, kezelések, gyógyszerek, stb… Kevés jut belőle felújításra, karbantartásra. Ez év közepétől viszont tervszerűen elkezdődött a megújulás. Azokkal kezdtük, amik a legfontosabbak, így elsőbbséget élveztek a balesetveszélyes eszközök (a látogatókra és a kezelt madarakra egyaránt), és a működést veszélyeztető dolgok cseréje, karbantartása. A játszótérre vezető híd padozata teljesen megújult, a nagyröpdében is végre újra működik a kis tó, amiben a madarak tudnak fürdeni, tudnak inni belőle. Kialakítottunk egy élőhal tárolót és a nem látogatható részeken is megújult a tenyészröpdék egy része. Végre minden fontos helyiségünkbe bevezettük a folyó vizet, ahová szükséges volt.

Új dolgok is készültek, szeptember második felében elkészült a kemencénk, ami csak alapja annak a kis komplexumnak, ahol ősszel már finom falatokkal is várhatjuk vendégeinket, de a teljes befejezés csak jövőre várható. Lépkedünk, szépen lassan, ahogy időnk és pénzünk engedi. Egyik stratégiánk az, hogy megpróbálunk mindent önerőből, vagy önkéntesek segítségével elvégezni. Ebben nagy segítségünkre van a megújult csapatunk és azon önkéntesek sokasága, akik szakmai tudásukkal, tapasztalataikkal és kétkezi munkájukkal segítenek bennünket. Vannak viszont olyan nagyobb karbantartási munkák is, melyeknek költségét nem lehet fedezni a havi bevételekből. Ezekhez már terveznünk, gyűjtögetnünk kell. Ilyen lesz a parkon végig vezető több százméteres pallóút cseréje is, vagy a madarak táplálékának tárolására szolgáló helyiség felújítása. Ezeknek a költségei már olyan nagyságrendűek, amit előre be kell tervezni, gyűjteni kell rá. Többször is érvelnek azzal azok, akik csak a rosszat, a hibát veszik észre, hogy az adó 1%-os felajánlásokból elvégezhetnénk ezeket a munkákat. Talán még meg is lehetne ebből az összegből csinálni, de mi lenne akkor a madarakkal?  Ezeket a felajánlásokat elsősorban a madarak mentésére kapjuk és arra is költjük. Azért, mert erre kérjük, meg azért is, mert ebből az összegből elsősorban működtetni kell a kórházat, ezt a hatályos jogszabályok is előírják, csak bizonyos részét fordíthatjuk beruházásra, felújításra. Türelmet és támogatást kérünk ezért mindenkitől, akik az elkövetkezendőkben ellátogatnak hozzánk. Türelmet azért, mert még nincs kész, türelmet azért, mert épp dolgozunk rajta. Támogatást azért, hogy meglegyen minél hamarabb, hogy ne kelljen az egyik végén újrakezdeni, ha befejeztük a másikon, önöknek és a madaraknak, hiszen mi ezért vagyunk.

Konyhás István

1991-ben, Hortobágy faluban tartottam hazafelé a kis 13 éves Trabantommal egy beteg állat kezelése után, amikor a Sarkadi utca és a Czinege János utca sarkán szembe találkoztam a Hortobágyi Nemzeti Park Nivájából hevesen integető természetvédelmi őrökkel. Nem csak köszönnek, éppen engem keresnek, álljak csak meg. Ott az útfélen a mindig vidám ragadozó madaras társaság: Dudás Miklós, Sándor István és Bessenyei Bence, akikkel már korábban is rendszeresen tartottam a kapcsolatot kézre került vadmadarak gyógyítása alkalmával, felkértek a Górés tanyán akkor induló ragadozómadár repatriációs állomás állatorvosi ellátására. Főleg baleseti sérült, törött szárnyú ragadozók és törött lábú gólyák ellátása feladat, amihez akkor nem értettem. A madarakhoz igen, hiszen korábbi években a Hortobágyi Állami Gazdaság osztályvezető állatorvosaként, a baromfi- és főleg lúdállomány, mint húzóágazat felügyeletében és közvetlen ellátásában komoly tapasztalatom volt. Szakmai gyakorlatot a lipcsei és hannoveri állatorvosi főiskolákon végezve némi jártasságot szereztem állatkerti madarak kezelésében, később, mint az MME Solymász Szakosztályának tagja, solymászvizsgára felkészítő solymász társaimtól, Bérces Jánostól, és Bogyai Frigyestől eltanultam a ragadó madarak betegségeinek solymászok által gyakorolt tradicionális ellátását, és azokat állatorvosi ismereteimmel kiegészítve eredményesen műveltem is. De csontműtéteket akkor még nem igen végeztek az állatorvosi gyakorlatban. Tanították az egyetemen, de a Juhász testvéreken kívül - akik magánklinikájukon akkor még féltve őrizték a "titkokat" - nem értett hozzá sok állatorvos. Ők is főként kutyákat, macskákat műtöttek, de madár csontműtét specialistáról az egyetemi sebészetről az állatkertet akkor ellátó Dr.Tóth József tanár úr kivételével nem volt tudomásom. Pedig volt: Dr. Lakos István orosházi baleseti sebész, akit, mint solymásztársamat régóta ismertem, a humán gyakorlatban alkalmazott technikát több, mint 100 sikeres csontműtét után ragadozó madarakra adaptálta. Én nem is tudtam róla, a Nemzeti Park munkatársai viszont igen. Ott, a Sarkadi utca és a Czinege utca sarkán beszéltük meg, hogy majd elhívják a kollegát és megtanít mindenre.

Úgy is lett. A Górés, egy régi tanyasi iskola épülete a feketeréti mocsár szélén, Hortobágy falutól 25 km-re, melyből az utolsó pár kilóméter Tarbant- és minden más terepjáró marasztaló sáros földút. (Legendás elakadásaim voltak ott a későbbiekben.)

A telep néhány, oldalról teljesen zárt, felülről dróthálóval fedett fabódéból állt, ahol sérült ragadozók: sasok, ölyvek, vércsék, baglyok várták jobb sorsukat. Az iskola épületében a telep gondnoki lakásának konyhaasztala volt a műtő. Lakos dr. ketamin injekcióval altatta el az akkor érkezett ölyvet és pár perc alatt összerakta a szárnyát. Akkor csak a velőűrszegzéses technikát alkalmaztuk, a csont velőüregébe vezetett fémrudakkal, melyeket kézi hajtású amerikánerrel fúrtunk be. Bent maradó fémeket tettünk be, a madár azonnal repült és pár nap múlva akár el is engedhettük.

Azóta éppen 25 év telt el...

Ez alatt több, mint 10 000 csontműtétet végeztem. Az egy vastag, a velőúrt teljesen kitöltő velőűrszeget felváltotta a több vékonyabb, és később a fixateur externe, a fémes külső rögzítés technika. Ebben már Dr. Beregi Attila barátom segített, akivel együtt kezdtük, és az általa az egyetemen alapított, mára már tanszékké fejlődött Egzotikus Osztályon tanítják mindezt a hallgatóknak.

A Górés intenzív osztályát pár év múlva beköltöztettük Hortobágyra a lakásomba, a járhatatlan terepviszonyok miatt. Később a lakás megtelt madarakkal, a folyósótól a gyerekszobán át fürdőszobáig, ahol az akkor még kicsi gyerekeim is eteték őket csipesszel, és örömükre a műtött törpegém a fürdőkában uszkáló apró halakat fogta ki, ahol alkalmanként uhu, vagy rétisas is ült a kád szélén. A lakás így egy idő után élhetetlenné vált, és a garázs megtelte után végül a szomszéd épületet vásároltam meg madárkórház létesítése céljából. Ez már 1998-ban volt, és az épület átépítése és az udvaron felépített röpdék betelepítése után egy év múlva létrehoztuk a kórházat működtető Madárkórház Alapítványt.

Kezdetben a HNP górési telepére szállítottuk vissza az intenzív ellátást már nem igénylő betegeket, később a visszavadítás általunk kidolgozott lépéseit a saját nagyröpdéinkben már eredményesebbnek láttuk. Az idén 10 éves Madárpark létrejöttével ez a tevékenység a madarak beérkezésétől a szabadon bocsátásig itt történik, és nyomon követhető a látogatók részére is. Ezt a célt szolgálja a Látványkórház, ahol Európában először és egyedi módon mutatjuk be a madarak kezelését, és gyógyuláshoz, szabadon bocsátáshoz vezető folyamatot, úgy, hogy az egyirányban átlátható, hangszigetelt üvegfalak mögött a madaraknak nincs tudomása látogató forgalomról. Azóta évi 1000 madár befogadásával és 300 beteg egyidejú elhelyezésvel a legnagyobb ilyen jellegű intézmény működik az országban. Példánkat sokan követik, még azok is, akik korábban szkeptikusak voltak, sőt, ellenezték, és be akarták tiltani ezt a tevékenységet. Hazánkban és külföldön is alakultak hasonló létesítmények. Oktatóközpontunkban az egyetemmel együttműködve adjuk át az itt megszerezhető tudást számukra, itt, és előadó körútjainkon óvódától egyetemig országszerte. Évek alatt számtalam újságcikk, TV műsor és hiradós anyag, és több film is készült rólunk.

Ismernek és keresnek is sokan. Nemcsak a hozzánk bérkező, mintegy ezer madár bejelentőivel beszélünk 24 órás készenlétben, hanem háromszor ennyit küldünk az országban található hivatalos mentőhelyekre, állatkertekbe, nemzeti parki és magán mentőállomásokra, melyek közül több, mint 30-at saját önkénteseink működtetnek. Madármentő hálózatunkban mintegy 200 önkéntesre számíthatunk, akikben megbízhatunk, mert évek alatt visszajárva itt a Madárparkban elsajátították mindazokat azokat az ismereteket, amelyek a madarak mentéséhez megfelelő szakmai és erkölcsi alapot adnak, és teszik mindezt saját költségükön. Önkéntesprogramunk már túllépte hazánk határait, a hazai iskolai szünetekben segítőkön, valamint a kötelező 50 órát teljesítőkön, és a felsőoktatási szakmai gyakornokokon túl rendszeresen fogadunk külföldi önkénteseket is. Volt itt osztrák ás spanyol állatorvostan-hallgató, portugál és szerb állatorvos, román, olasz és legutóbb két nepáli önkéntes is. Több állatorvost neveltünk ki, akik egyetemi éveik alatt az összes nyarat nálunk töltötték, elsajátítva a belgyógyászati és sebészeti ismereteket, és több, mint tízen írták szakdolgozatukat, végzik TDK és PhD kutatásaikat az itt folyó munkáról.

A kórházat és a Madárparkot látogatók igényeinek megfelelően ebben a munkában bárkinek részt lehet venni, madarat eteni és a gyógyultakat szabadon engedni, az itt maradókat örökbe fogadni, szelíd madarainkat simogatni, beszélő hollónkkal társalogni, és solymászbemutatóinkon élvezni szabad szárnyalásukat. Túrákat vezetünk a pusztába a darvakat, sasokat természetes környezetben látni kívánó érdeklődőknek, az igényesek számára fotóleseink is vannak, és az ide látogatókat szállással étkezéssel is kiszolgáljuk.

Erre hívjuk és várjuk Önöket október 16-án, 11 órára, az intézményes madárgyógyító tevékenységünk 25 éves évfordulójának megünneplésére, ahol a "hőskorszak" fenti résztvevői is megszólalnak.

Dr. Déri János