Az ember átalakító tevékenységéhez és a nagy részben ehhez köthető környezeti változásokhoz minden élőlénynek szükséges alkalmazkodnia. Ezekre a madarak is reagálnak, állománycsökkenéssel, új fajok megjelenésével vagy akár, vonulási vagy fészkelési szokásaik megváltoztatásával. Már-már megszokott időjárási körülménynek számít a hazánkban az enyhe tél, melynek következtében számos vonuló szárnyas barátunk dönt a maradás mellett. Többek között a fehér gólya, házi rozsdafarkú, vörösbegy, feketerigó egyedei is áttelelnek évről-évre Magyarországon, fölülírva ezzel a több ezer év alatt rögzült vonulási kódot. Nagyobb probléma azonban, hogy a látszólag jobb időjárási körülmények a fészkelési időszakot is előbbre hozzák, azonban már néhány fagyosabb nap is tömeges fiókapusztulást eredményezhet.

Tél van. Ez az az időszak, ami kisebb-nagyobb madármentő állomások számára is egy nyugodtabb periódust jelent. Természetesen ilyenkor is rengeteg a tennivaló, hiszen szűkös készletek miatt legyengült, figyelmetlenné vált, balesetet szenvedett madarak ellátására ilyenkor is szükség van. Ezzel együtt ilyenkor lehet erőt gyűjteni a tavaszi fiókák fáradhatatlan seregére.

Erre az elképzelésre csak a természet szeret rácáfolni. Történetünk egy hűvös, de az időszakhoz képest hidegnek semmiképp sem nevezhető januári napon kezdődött.  Ez alkalommal a Bács-Kiskun megyei Miskéről kértek segítséget. A helyi általános iskola gyerekei nagy izgalommal állták körbe a földön ijedten kattogó jószágot. Az iskola egy tanára vette kézbe a madár sorsát. Nem sokkal később a Hortobágyi Madárpark telefonja csörrent meg, a megtaláló bagoly fiókaként azonosította a jövevényt. A park munkatársa érthető módon hitetlenkedve fogadta a meghatározást, kistestű bagolyként inkább kuvikra gondolt, melyről a megtalálót is sikerült meggyőznie. A helyszínen gyors bemutatkozás után, előkerült a dobozba csomagolt kis meglepetés. Méreteiből adódóan szinte biztos voltam benne, hogy jó volt a meghatározás, kuvikon kívül más, nála nagyobb testű bagolyfaj nem igazán férne bele a dobozba. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy egy narancssárga szemű pehelygombóc bújik elő a dobozból. Nem volt más, mint egy éppen tollasodó erdei fülesbagoly fióka. Záporoztak a kérdések a megtaláló részéről, jól tette-e hogy elhozta, lehet-e rajta segíteni. Ezekre a kérdésekre a szokott körülmények ismeretében sem mindig egyszerű válaszolni, ez a helyzet viszont teljesen új volt. A fülesbaglyok márciusban költenek, a néhány hetes fiókák elindulnak felfedezni, a szülők pedig követik és táplálják őket. Eddig ezt remekül teljesítették, azonban felmerült a kérdés, hogy vajon meddig marad ilyen enyhe az idő, mikor kell a szülőknek a saját túlélésükért küzdeni. Alapesetben a fióka maradhatott volna, most mégis jobbnak láttuk elhozni. Élénk, életerős és nem mellékesen jó étvágyú madárka, felnőtt korában egy kis gyakorlás után jó eséllyel kezdheti meg szabad életét.

Hága Krisztián