Madárkórház Alapítvány

Letörve, de nem megtörve…

2018. szeptember 12. - Madárkórház

Minden szeptember anyagi nehézségekkel jár a civil szervezetek számára. Az aktuális adó 1%, ami az éves költségvetés jelentős részét képezi, még nem érkezett meg, az előző évi pedig már a végét szokta járni.

Az idei nyár számunkra a szokásosnál több munkával, pácienssel és nem várt kiadásokkal telt. A korábbi évekhez képest sokkal nagyobb erőfeszítésekkel dolgoztunk sok-sok kis életért. Nem csak fizikailag, de anyagilag is kimerültünk. Eszközeink elhasználódtak, kifizetendő számláink pedig halmozódtak.

Eljutottunk arra a pontra, hogy anyagi kereteink elfogytak. Pedig csak egy kis idő hiányzott. Általában az adó 1% felajánlásokból összegyűlt támogatás szeptember végén kerül folyósításra. Költségvetésünket igyekszünk minden évben úgy összeállítani, hogy eddig az időpontig ki tudjuk húzni adósságok nélkül. Sajnos idén jóval több páciens ellátását kellett megoldanunk,(1262 madár és nincs még év vége…), így most pusztán a jószándékra támaszkodhatunk. Szeptember elején anyagi forrásaink kimerültek… Nem így terveztük, mégis hetek vannak még hátra, és ott állunk, ahol a part szakad. De nem ez az első ilyen évünk.

Természetesen addig sem zárunk be, nem hirdetünk létszámstopot, nem mondunk nemet egy páciensre sem. Ne a vadmadarak lássák kárát a fennálló akadálynak! Továbbra is fogadunk, mentünk és ellátunk minden segítségre szoruló madarat. Természetesen ingyen, ahogyan eddig is tettük. Csak most pénz nélkül, fogyóeszköz készleteinket kimerítve. A sorra érkező közüzemi számlákat, fizetési felszólításokat most félre kell tennünk. Már a sokadik méltányossági kérelmet írjuk fizetési határidő meghosszabbítására, de csak gyűlnek a további csekkek, számlák rezsiről, közüzemi tartozásokról, telefonszámláról, veszélyes hulladék elszállításról, illetékekről, kötelező gépjárműbiztosításról, rendelt gyógyszerekről, madáreleségekről, takarmányról, és minden kisebb nagyobb állandó költségről, ami szükséges egy intézmény fenntartásához. Itt megjegyeznénk, hogy tovább nehezíti a költségvetést, hogy tavaly nyár óta Szentesen is fenntartunk egy madármentő állomást, mely épületének fenntartása hasonló volumenű költségekkel jár.

Betegeinket akkor is gyógyítani fogjuk, ha kikapcsolják az áramot, vagy elzárják a vizet, de lényegesen nehezebben. Persze a régi időkben egyáltalán nem volt áram, mégis minden ment a maga útján. Csakhogy lámpa nélkül, gyertyafénynél nem könnyű egy törött csontot helyreilleszteni, de ha másként nem megy, megtanuljuk ezt is. Inkább csináljuk így, minthogy ne csináljuk sehogy.

Mindeközben eszközeink is túlterhelődtek. Két madármentő autónk közül az egyik hosszú ideje a szervizben várja, hogy összegyűljön a javítására szükséges keret. A másik egész nap úton van a telefonon bejelentett sérült, beteg madarakért. Üzemanyagtartályát sofőrünk saját pénztárcájából tankolja, akkor is, ha abban már alig jut vacsorára való. Hűtőszekrényeink közül is kettő tönkrement a nagy nyári melegben egy, ezen túl röntgengépünk szintén meghibásodott. Ez utóbbira kiemelten nagy szükségünk lenne, javítására szívesen fogadunk technikai segítséget is! (Lásd korábbi bejegyzésünket: https://www.facebook.com/madarpark/photos/a.278493372231177/1886113968135768/?type=3&theater) És csak, hogy recepciónkon a madármentést koordináló diszpécserünk munkája is nehezebb legyen, a nyomtató sem működik, valamint a számítógép is kiszámíthatatlan (öreg, windows xp hajtó, pentium 2-es). Jelenleg kézzel írott papírok alapján tudja csak felvenni, koordinálni a bejelentéseket. Na, de ugye erre mondják, „ami elromolhat, az el is romlik”. Számítógép tekintetében: amennyiben valakinek van otthon felesleges asztali pc-je, és szívesen felajánlaná szervezetünknek, szívesen fogadnánk. Nem kell új-, nem kell hogy okos legyen. Csak stabilan üzemeljen, a kor irodai felhasználású adatforgalmával elboldoguljon, ne fagyjon le, és a postafiókba való bejelentkezés ne tartson 10 percnél tovább…

Ezeket a költségeket elnézve sajnos a továbbiakban csak álmok maradnak azok az eszközök, amikkel még nem rendelkeztünk, de szintén nagy hasznukat vennénk munkánk során. Ilyenek pl.: ultrahang készülék, digitális röntgen, esetleges jeladók az elengedett madarak nyomon követésére, röpdék felújításához felhasznált anyagok, és még sorolhatnánk. Ja és amit már néhányan hiányoltatok is, ilyen tétel még a Pusztadoktor Magazin augusztusi lapszáma is. L Nem, most nem lesz magazin, az is sokba kerül, nem tudjuk kifizetni a nyomtatását. Amit tudunk, megígérni, hogy dolgozunk, mentünk, műtünk, etetünk, pedig tudjuk, hogy ebben a hónapban a kollégák nem kapnak fizetést. Ez a dolgunk, ezért vagyunk itt mindannyian. Csak a madaraknak jusson táplálék, gyógyszer, és amire szükség lehet. Ennyi tollas között olyan nincs, hogy nincs!

Ritkán kérünk direkt támogatást, de most elengedhetetlen.

Tisztelettel kérjük, aki teheti, segítsen átvészelni ezt az igen szűkös hónapot!

Hálás köszönettel:

A Madárkórház Alapítvány csapata

Bankszámlaszámunk: HU50 59900029-10001868-00000000, számlatulajdonos: Madárkórház Alapítvány

U.I.: Segítségkérésünk megosztásával szintén hozzájárulsz munkánk sikeréhez!

Mesés álmokat Cocó!

    Itt állok a lakhelyed előtt, mint annyiszor már. Éveken  át, naponta álltam itt. Jöttem, hogy köszönhessek, s te visszaköszönj. Mindig elém ugráltál, tettél- vettél, illegetted magad, ébenfekete  tollaidon a napfény ragyogott, vagy épp esőcsepp csillogott. Mindent  tudó okos szemeddel, kissé félrehajtott fejjel néztél, s szóltál: Hauuuu! Dobáltál egy kis kavicsot, megmaradt vacsorát dugdostál az itató alá, faágat hordtál, csőrt tisztítottál, dolgod volt, rengeteg. Bárcsak lenne még.....
De most csak a semmi néz rám.
Úgy állok itt, mint hat éve Jani (Tóth János, solymász †1954-2012) ajtaja előtt. Ő nevelt fel téged, veled élt  20 évet, de tovább nem maradhatott.  Elment csendesen, neki több nem adatott.  Hónapokig,  akárhányszor megláttál egy számodra ismerős arcot, hallottál ismerős lépéseket, köhögtél.  Pont úgy, ugyanazon a hangszínen,  ahogy ő köhögött. Hisz ismerted jól, utánoztad tökéletesen. A hideg is kirázott, akárhányszor meghallottam.  Kapkodtam a fejem, itt van Jani, hát visszajött? De nem ő volt, hanem te. Így szerettél volna emlékezni rá, ugye?
Most te távozol közülünk, neked is lejárt a földi időd. Megöregedtél, s ezen  nem segíthetünk. Szeretnénk, de csodát nem tehetünk. Azt beszélik, egy holló száz évig is élhet, de ez csak egy mese. Azt is mondják, a földi lét után vár egy másik világ, ahol ott várnak ők, kik korábban mentek el. Ez nem tudom, igaz-e, de, ha így van, már sosem leszel egyedül. Szeretném, ha így lenne.  Szeretném, ha nem lennél egyedül, ha már velünk nem lehetsz. Örülnék, ha ott is tudnál pakolászni, csőrt csiszolni, enni, inni, mutogatni, milyen is vagy te. Mert különleges vagy nagyon. Egy csodálatos, tollas jó barát. De, ha ez is egy mese, nincs is másik világ, akkor csak szép álmokat kívánhatok neked, a legszebbeket.
Aludj hát Coco! Én meg még egy kicsit állok itt...

Németh Mónika

Gólyareptetés

A szezon csúcsán, amikor a kis gólyák kirepülnek, és vezetékbe- kerítésbe akadva, áramütést szenvedve egyre-másra sérülnek, napi több, gyakran éjszakába nyúló műtétek után, és azzal párhuzamosan folyamatosan megy a gyógyultak, és az általunk tojás korától felnevelt, vagy a földön fészkelő szülők már szintén repülős utódainak repatriációra való felkészítése. A repatriáció visszahonosítást jelent, azok számára, melyek a kórházi, mentőhelyi tartózkodás alatt elszoktak a természetes élettől, vagy nem is volt módjuk azt megismerni, mesterséges körülmények közötti tartásuk során. Ez nálunk saját 34 éves, valamint munkatársaim szintén több évtizedes és több ezer madár elengedése során szerzett tapasztalataink szerint állandó fejlesztés alatt álló folyamat. Lényege, hogy a vadmadár lehetőleg ne legyen szelíd soha. Ha ez a tartás bizonyos fázisában elkerülhetetlen, hosszabb vadítási folyamattal fordítható vissza. Egyes fajok egyes egyedei maguktól elvadulnak, és ösztönösen megtalálják táplálékukat, és sikeresen szaporodnak a természetben, mint a fecskék és a vércsék, míg másokat kiselejtezne a természetes kiválogatódás, melyet nem akarunk hagyni. Azért nem, mert kézre kerülésük, sérülésük oka minden esetben az emberi jelenlét a természetben, ablaküvegekkel, autóutakkal, elektromos árammal, mezőgazdasági és szándékos mérgezéssel, melyet evolúciós mértékkel, mely százezer években mérhető, nem tud követni a fajok tulajdonságainak genetikai anyagban rögzült változása. Ezért nemcsak arra tanítjuk meg őket, hogy mit egyenek, azt hol találják, hogyan oldják meg azt, hogy ne a saját fajtársuk, vagy náluk nagyobb, erősebb, rámenősebb konkurens, vagy ragadozó vegye el tőlük, esetleg az életükkel együtt, hanem arra is, hogy kerüljék a villanyoszlopot, az országutat, és leginkább az ember közelségét. Figyeljenek társaik és más fajok viselkedésére, hogy felismerjék a veszélyeket, azok elkerülésére alkalmas viselkedést, el tudják dönteni, hogy mikor kell menekülni, elbújni, vagy támadni.
Erre kismadarak esetében fecskéknél a zárt térben való reptetés elegendő gyakorlat, a többit fajtársaiktól tanulják el, melyekhez azonnal csatlakoznak. Rigók, seregélyek, rozsdafarkúak jó ha egy kalitkába zárva, azt a kertben fára akasztva macskáktól és szárnyas ragadozóktól védve ismerkednek fajtársaikkal, vagy nálunk egy külön teremben vegyes madárfajok felnőtt, vad egyedeivel együtt tartva tanulják el a megfelelő viselkedést. A ragadozókat be kell vadászni. A vércsék ösztönösen fogják ami mozog, az ölyvek, baglyok eltanulják a tapasztaltabbaktól, a kuvikok még félnek is az egértől először, ezért több turnusban kell gyakoroltatni őket, míg mindegyik jó vadásszá válik. Mindez persze felesleges lenne, ha a szülőkkel nevelkednek, de pont arról van szó, hogy pótoljuk a szülői nevelést. Ezt egy ideig az ember végzi, de kell húzni egy határt, amikor csalódniuk kell bennünk, mégpedig nagyon nagyot. Ez lehet fokozatos átmenet, ha van rá idő, kijárja a többi madárnak való iskolát a különböző bevadásztató-, túlélő- és vadító röpdékben, mint az általunk kis koruktól nevelt gólyáknál, melyeket folyamatosan hajkurászva naponta válogatunk ki, és a jól repülő, embertől menekülő egyedeket a földre helyezzük a madárparkban, ahol folyamatos etetés mellett ki-be repdesve a vad gólyákkal együtt tanulják el a gólyaéletet. A frissen bekerült gólyák esetében sokszor ez nem járható. A kisgólya most repül ki, és 10 nap múlva el kell vonulnia Afrikába, nulla repülési gyakorlattal. A szülők magukra hagyják, mindent a társaitól tanul el útközben. Épp ellátjuk a sebét, és ha mehet, nincs idő hosszú repatriációra, semmire sincs idő, legfeljebb arra, hogy ne szálljon villanyoszlopra, a túlélő röpdénkben a villanypásztorral szerelt oszlopokon, és rá kell jöjjön, hogy az az ember aki eddig etette,  most bántja, minta a kismacskát az anyja, ha nem engedi már szopni. Amikor a kamaszlány kap a szülőtől egy pofont, mert nem jött haza este 10-re, akkor többet egyáltalán nem jön haza, csak évek múlva a gyerekkel. Rossz módszer a gyereknevelésben, de éppen ezt akarjuk elérni a gólyák „feldobásával”. Nem feldobás, hanem az elrugaszkodás segítése, ennek hiányában a kezdő sebesség, magassági pozíció megadása, ha ez az erre önként vállalkozóknak nem sikerül jól, és a madár visszaesik, vagy nem repül messzire, újra megpróbáljuk. Ha másodjára is az emberek közé száll le, akkor nem vadult el rendesen, harmadjára is ez lesz, és megeszik az afrikai bennszülöttek vacsorára, ezért befogjuk, és vadítjuk tavaszig. Ez a nagy, vadító röpdében történik, ahova a látogatók is bemennek, és átzavarják a társaságot a másik térfélre. A szelídebbeket a vadabbak magukkal ragadják, és pár hét múlva azt sem tudjuk már, melyik volt a szelíd, kézből etetett madár. Őket már nem kell vadítani, de ha nem akarjuk, hogy itt maradjanak, szintén feldobjuk, fenti okok miatt. De ha meg akarjuk telepíteni valahol, akkor persze, hogy nem hajigáljuk, hanem a kívánt helyen bezárjuk egy ketrecbe, ott etetjük pár hétig, és onnan ajtó nyitással távoznak, ha akarnak, de állandó etetéssel ott tarthatók, fészkelőhely biztosításával megtelepíthetők. Amelyik madárral ez megoldható volt, már túl vagyunk rajta, most a gyors, elvadító módszert alkalmaztuk.

Dr. Déri János

 

A szitává lőtt gólya esete

A gólya lövés soha nem volt reneszánszát éli. Söréttel, légpuskával, egyszerre többel is. Korábban is volt évente egy-egy eset, amikor légpuska lövedéket találtunk egy gólyában, melynek oka lehetett bizonyos körökben megélhetési bűnözés, mint a Nyíregyháza-Sóstón, és Tatán befogott és megevett hattyúk esetében többször, vagy az autót, járdát, háztetőt ürülékükkel piszkító gólyák távoltartására, elüldözésére való törekvés, vagy csak egyszerűen gonoszság.
De most itt, Hajdú-Bihar megyében egyértelműen sörétes lőfegyverből kilőhető, a légpuskánál kisebb, 3 mm-es kaliberű, friss, még nem eltokolódott, tehát korát illetően nem a vonuláskor arab országokban szokásos vadászat során beléjük lőtt lövedékekkel is találkoztunk a röntgenvizsgálat során, melytől a helyi vadászatra jogosult felháborodva határolódott el. Akár felháborodik, akár nem, ha az ő területén rapsickodik valaki sörétes fegyverrel, mely azért messziről hallható, neki, mint a terület gazdájának, az ő fizetett vadőrének, vagy területet járó vadásztársainak kell észrevenni és felderíteni, és a rendőség segítségét kérni, hogy ott kik és mire lövöldöznek. Ha ilyet találunk feljelentést teszünk, és közzé is tesszük az esetet, mert ennek van visszatartó ereje. Aki nem akar a címlapra kerülni, az ne csinálja, vagy tegyen ellene.
Mert a rendőrség tesz, mivel a nyilvánosság őket is inspirálja. Korábban két hónappal a bejelentés után kérték az adatokat, és egy hónappal később kaptuk a nyomozást lezáró értesítéseket, most már a feljelentés kézhezvétele előtt kérték a bizonyító röntgenfilmet és a lövedékeket szakértői vizsgálatra, mert gyorsított eljárással már le is foglalták a gyanúsítottaktól a fegyvereket.
A Borsodban szitává lőtt, de golyóálló gólyában 3 mm-es sörét is van, és kétféle kaliberű légfegyverből származó 4,5, és 5,5 mm-es szoknyás és gömb alakú ólom lövedék. Összesen 8-szor találták el. Egy lepattant, ez okozta a kéztő ízületi gyulladást, mely miatt nem tud repülni, kettőt kiszedtünk bűnjelnek a fegyver azonosításához, 5 lövedék még most is benne van a hasában, melyekkel együtt köszöni, jól érzi magát. Ezeket már nem szedjük ki, mert az operáció nagyobb kockázattal jár, mint amit a lövedékek okoznak. Ennyi lövedéket nyilván nem egyszerre kapott, hiszen mindegyikből 2-2 volt benne, hacsak nem valami bűnszövetkezetben elkövetett, orvvadászat, állatkínzás, természetkárosítás, lőfegyverrel való visszaélés halmozott bűncselekményét elkövető 8 tagú kommandó sortüzét szenvedte el. Életszerűbb, hogy fészkén, fiókáit védő gólyába lőttek bele többször, többféle fegyverrel, hogy elriasszák, vagy puszta beteges szórakozásból. Egy biztos, nem a szomszéd faluból repült így át, tehát a helyi gólyafészkek körül kell keresni a tettest. Mégpedig ott, ahol egy felnőtt gólya hiányzik a családból. A rendőrséggel együtt végig jártuk a lehetséges helyszíneket, és most szakértők vizsgálják a puskákat. Ez hónapokig tarthat, de lesz eredménye. Akárhogy is volt, fenti bűncselekmények miatt 8-10 év is járna, amit reméljük ezúttal ki is szab a bíróság.De ha ez nem volna elég, nem sokkal utána ugyancsak Borsodból, egy másik településről érkezett egy szintén légfegyverrel lőtt gólya, ebben is két lövedék volt. Az elkövető jobb, ha feladja magát, mert az egyébként gólya-szerető lakosság lincs hangulatban keresi a tettest.

Dr. Déri János

Korábbi cikkünk a lőtt gólyától itt:

https://madarpark.blog.hu/2018/06/26/egyszerre_4_kulonbozo_kaliberu_fegyverbol_adtak_le_8_lovest_a_feszken_ulo_golyara

Mitikus madár a kórházban

A honfoglalás kori és az azt megelőző időszak magyar és avar régészeti emlékein, sőt a közép ázsiai griff ábrázolásokon is visszatérően egy stilizált, de egyértelműen sólyom alak az égbe ragadó szent madár, mely szárnyain, tollatlan csűdjén, és a csőrének „sólyom fogán” is látszik. A fején a fülek, vagy„bóbita” a ma is használt ázsiai solymász sapka által meggyűrt tollak képe. A solymászatot Európába behozó őseink kedvelt vadászmadara lehetett, mint ahogy ma is ő az első számú sólyom az arab világban. Azért nem a mienk, hanem inkább a kazahsztáni alfaj, mely nagyobb és tényleg szebb. Nem lehet véletlen Európa más népeinél való elnevezése (faukon sacré, saker), mely szent, felkent, királyi jelentésű. Mivel fő tápláléka az ürge, mely ugyan a mi kultúránkban kevésbé királyi eledel, de nyílt, löszös, pusztai, alföldi élőhelyet kedvel, és tőlünk nyugatabbra azért sem fordul elő, mert ott ilyen területek már nincsenek, ezért ott nincs ürge, így kerecsen sincs. Egy ideje már nálunk is alig van ürge, de a közben a 60-as években szinte kihalt, majd 20 éve ismét elszaporodott kerecsen ma már főleg galambokon él. Az európai állományának jelentős része most is nálunk fészkel, ezzel a magyar- és európai természetvédelem egyik ikonikus faja. Ő van az 50 forintoson. Védelmét az EU komoly támogatásokkal segítette, elsősorban az áramütés okozta veszélyeket sikerült visszaszorítani a fészkelő helyein lévő villanyoszlopok madárbaráttá tételével, ugyanakkor a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopain elhelyezett költőládákban sikeresen szaporodott, olyannyira, hogy visszafoglalta egykori fészkelő területeit az egész országban. A 2000-es évek elején majd 300 pár fészkelt, azt mondják a szakértők, sokkal több revir már nem is fért volna el hazánk mai területén. Határainkon túl is terjeszkedni kezdett a Partium és Délvidék felé. Felmerül a kérdés, hogy egy olyan gyakori madár, mely a honfoglaláskor is szinte minden nagyobb fán fészkelt, hogyan lehet egy nép totemállata, és a történelem során mindig értékes fejedelmi ajándék? Erre válasz a kerecsen és az északi vadászsólyom elterjedési területének határán honos nagy termetű altáji kerecsen, mely az ujgur – magyar rokonság elméletének megfelelő elterjedésű, mindig ritka és fenséges madár, melynek szépségéről, erejéről, bátorságáról, röptéről, gyorsaságáról arab solymászok ódákat zengenek, megjegyezve, hogy olyan ritka, hogy még senki sem látta! Ez annyiban igaz lehet, hogy az Altájt ez ügyben megjárt Balázs István ornitológus barátunk kutató csoportja sem találta, pedig ha ott lett volna, biztos észrevették volna. Az alfaj bizonyára létezik, sőt, nálunk is előfordult az itt vendégeskedő szovjet csapatok repülőtereinek őrzésére szolgáló állományban lévő solymászmadarak között, mert egy tőlük származó, annak mondott példányát magam is láttam a HNP górési állomásán a 90-es években. Erről a hol volt, hol nem volt turulról Bogyai Frigyes solymász barátomnál bővebb információ található.

A kerecsen hazai állománya az utóbbi években valamiért összeomlásnak indult, azt mondják már csak mintegy 50 pár fészkel. Ennek oka lehet a vándorsólyom északról délre való terjeszkedése, mely a sziklai fészkelő helyekről a fákra áttevődve, valamint ugyanazon elektromos tartóoszlopokon való fészkek foglalásával már szintén elérte az 50-es fészkelő pár számot, ami örvendetes, de a kerecsen populációdinamikája nyilván lehetővé tette ezt valamiért.
A kerecsen ettől függetlenül mindig ritka vendég a Madárkórházban. 34 éves pályafutásom alatt, a több, mint 10 ezer betegből alig 5-6 alkalommal volt hozzá szerencsém. Fejből emlékszem valamennyire. Egy repülőgépnek ütközöttet kezeltünk vagy 20 éve, a légcsavar kitépte a farkát, vagyis szakszerűbben a kormánytollait. Rövid sebkezelés után hosszú vedletést követően engedtük szabadon. Azután volt két szárnytörött, melyeket műtöttünk, és a HNP górési állomására kerültek. Az egyik tenyészmadár lett, a másik ott elpusztult valahogy. Azután volt egy elütött, többszörösen, súlyosan sérült, melyet nem tudtunk életben tartani, és egy áramütött, mely mindkét szárnyát elveszítette. Ez is elpusztult Góréson, most kiállításunkon van kitömve. Azután egy másik, kétes kórjóslatú áram ütöttet hosszú, de eredményes kezelés után húsvétkor engedtünk szabadon pár éve.

És most van itt egy idei fiatal, melyet most készülünk elengedni. A környéken lévő ismert fészekből repülhetett ki, és egy közeli tanyán került kézre legyengülve. Talán még sohasem vadászott, jobb szárnyával kissé gyengébben húzott, amikor megreptettük a kórház folyosóján. Mivel az áramütést nem zárhattuk ki, annak megfelelő kezelést is kapott. Pár hét alatt felerősödött, és a túlélő röpdében gyakoroltattuk a villanypásztoros villanyoszlopokon, sasokkal, ölyvekkel, gólyákkal együtt. Amíg a nevelt, és elengedésre felkészített vércséinkkel tettük ugyanezt, behoztuk egy kórterembe, nehogy megegye őket, és addig ürge helyett egerekkel bevadásztattuk. Ezután még kell jó néhány kör a kisröpdében a gólyákkal együtt, mert nem elég erős a röpte, utána némi vadítás, és reméljük, hogy mehet útjára. Elengedését az őszre tervezzük, vegyenek részt rajta, mert nem mindennapi eseménynek lehetnek tanúi! Sólymot repíteni királyok kiváltsága, királyi sólymot pedig csak áhítattal nézhet földi halandó.

Dr. Déri János