Madárkórház Alapítvány

Igazi ritkaság: hamvas rétihéja a Madárkórházban

2018. április 26. - Madárkórház

Ma reggel már nyitáskor egy nem várt ritkaság érkezett kórházunkba, egy sérült hamvas rétihéja személyében.
A madarat Debrecen-Józsán egy kertesház udvarán találták meg. Áramütés érte a bal szárnyát és a bal lábát. A tollakat félrefésülve szemünk elé tárultak a már legalább egy hetes áramütés tünetei: Kezd levedzeni, a szövetek kezdenek sárgulni, a nem megfelelő vérellátás miatt. Elképzelhető, hogy még vonulása során szerezte az áramütést. A legtöbb esetben az ütés után még nem jelentkeznek a tünetek egyből. A madár érez egy kellemetlen csípést, majd megijedve elrepül. A hajszálerekbe azonban besül, megalvad a vér, akadályozva a megfelelő keringést. Akár több száz kilómétert is repülhet, mire jelentkeznek a fent leírt tünetek. Ekkor elveszíti röppképességét, legyengül, magatehetetlenné válik. Az elhaló szöveteket pedig elkezdi piszkálni, tépkedni. Madarunk is így tett, fiókszárnyába már belecsípett.
Közvetlenül az áramütés után még kezelhető, megmenthető lehet a végtag, de az elhalásnak indult szövetek esetében már nem fordítható vissza teljesen a folyamat. Rétihéjánk állapota pillanatnyilag a kezelhetőség határán mozog... Még van remény, de magabiztosabbak lehetnénk ha frissebb lenne a sérülés. Jelenleg mágneses és lézeres terápiával kezeljük, melyek serkentik a végtagok keringését.
A hamvas rétihéja hazánkban igen ritka, fészkelő állománya nem több, mint 200 pár, és a felmérések alapján csökkenő tendenciát mutat. Rövidtávú vonuló, hazánkban áprilistól szeptemberig találkozhatunk vele. 

Amennyiben bejegyzésünk felkeltette figyelmedet, kérjük oszd meg másokkal is, hogy még több sérült madár részesülhessen ellátásban!
Segíts Te is Adód 1%-ával munkánkat, hogy Ő is repülhessen!
Madárkórház Alapítvány
adószám: 18557899-1-09
bankszámlaszám: 59900029-10001868
Külföldi utalás esetén: HU50 59900029-10001868-00000000

Fotógaléria:

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr6514255279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.