Madárkórház Alapítvány

Madárkórház Alapítvány

Sérült daru a Madárkórházban

2015. október 08. - Madárkórház

Daru

Tegnap kaptunk egy bejelentést, hogy Balmazújváros határában egy daru fekszik az egyik szántóföldön. Azonnal útnak indultunk, hogy segítsünk rajta. Az út megadott kilóméteréhez érve meg is lett a fiatal, első afrikai útjára tartó madár. Egy villanyvezeték alatt feküdt, feltehetőleg annak ütközött neki. Helyszíni vizsgálat alapján bebizonyosodott, hogy áramütést szerencsére nem szenvedett, viszont jobb lábszára sajnos súlyosan roncsolódott, több darabra is tört.

Visszaérkezve a Madárkórházba elkészültek a röntgenfelvételek, ami alapján el is kezdődött a hosszadalmas, egyszerűnek nem mondható műtét. A csontarabokat először csontvelőűr-szegzéssel "felfűztük " egy orvosi fémpálcára, majd egy külső keret (fixateur externe) segítségével a helyükön rögzítettük őket. A beavatkozás sikeresnek mondható, a gyógyulás viszont, mint minden hasonló esetben a madáron, és a biológián is múlik.

Pillanatnyilag kórtermünkben lábadozik. Bízunk benne, hogy rendben összeforrnak a csontok, és egyszer majd ő is megláthatja Afrikát.

A bejegyzés trackback címe:

https://madarpark.blog.hu/api/trackback/id/tr727950490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása